Az alma mater "ölén"
Élete fordulópontjaként tartjuk számon Csokonai Debreceni Református Kollégiumból való "kicsapatását". A Kollégium ölmeleg biztonságából vettetett költőnk a nagybetűs Életbe, ami meglehetős közönnyel, s nem egyszer ellenszenvvel "fogadta őt". A Kollégium igazi alma mater volt Csokonai életében. Tizenkét évet tölt az ódon falak közt, eleinte mint tehetséges, szép reményű tanuló, később mint népszerű, legendás tanár. Itt ragadt rá a név, Cimbalom, amivel egy tanára keresztelte el a virtuóz könnyedséggel verselő fiatalembert.
Kollégiumi évei alatt, még kisdiákként születtek első versei, de igazán nagy versei közül is számos művet e falak között írt meg. Úgy képzelhetjük - Petrolay Margit regénytöredéke alapján -, hogy immár ifjú tanárként éjszakánként alkotott, hátát a megrakott kemencének vetve, az alvók csendjében várta Múzsáját. Mivel verseit óráin is szívesen citálta, diákjai számos művét papírra vetették a pad alatt, s e szabadszájú, nem egyszer lázító alkotások kézről kézre jártak a tanítványok körében.
Ebben az időben született meg a rejtélyes Zöld Kódex is, amit feltehetően eleinte mag Csokonai mondhatott tollba egyik diákjának, majd a tanuló később saját "feljegyzéseivel", a "mester" zugban másolt zsengéivel egészített ki.
Csokonai "bűnbeesése"
Kollégiumi ténykedése azonban nem nyerte el mindenki rokonszenvét. Számos vád érte pedagógiai módszerét, mely a diákokkal való közvetlenebb kapcsolat kialakítására tett kísérletet. E módszer részben abból állt, hogy könnyedebb stílusban, nagyobb közvetlenséggel adott elő óráin Csokonai, illetve az órákon túl is szívesen foglalkozott diákjaival; másrészről azonban tudunk róla, hogy bizony a közvetlensége nem egyszer átcsapott a cimboraságba, s ilyenkor aztán közös ivászatokba torkollott a "pedagógia". Erről így ír Petrolay Margit:
| "Noshát Szilágyi Gábor professzor úr sietett a consistorium elé terjeszteni, mennyi sok baja van mostanában Csokonai Mihály diákkal, publicus praeceptorral, ki az iskolai törvényeket nem veszi figyelembe, tanítványait borivásra kapatja, és egyeseket a késő éjszakai órákra becitál magához a collégiumba, s ott ki tudja, miféle istentelen dolgokra tanítja. Mindezeket megtetézi azzal, hogy francia könyveket olvas és rebellis verseket ír, méghozzá magyar nyelven. A minap pedig a Nagyerdőn csúfolódó nótákat danoltatott tanítványaival alulírott Szilágyi Gábor theológiai professzor bosszantására Kotsi Sebestyén István p. úr füle hallatára." |
Ezek a vádak azonban már súlyosabbnak bizonyultak holmi kihágásnál. A diákcsínyek kora lejárt, s véresen komolyra fordult attól a pillanattól kezdve, hogy 1795-ben kivégezték a Martinovics-per elsődleges vádlottjait. Csokonai maga is ott volt a Vérmezőn a kivégzés napján, legalábbis diákjainak elvetett szavai erre engedtek következtetni.
Csokonai eredetileg Kiskunhalasra indult legációba. A legáció szokása nem volt újkeletű.
| Legáció: az ünnepi követküldés intézménye, melyben mindig is összekapcsolódott az igehirdetés és az adománygyűjtés. A legátusküldés kifejezetten protestáns és magyar hagyomány. A református és unitárius kollégiumok diákjai, elsősorban az egyházi hivatásra készülő teológusok, valamint a harmadéves joghallgatók, a jurátusok a három nagy sátoros ünnepre - karácsony, húsvét, pünkösd - vidéki templomokba mentek prédikálni. Nemcsak prédikáltak az ünnep másodnapján, de adományokat is gyűjtöttek a kollégiumoknak. (Forrás: Bihari Napló) |
Kiűzetés - A legáció véget ér
A legáció végeztével azonban nem tért egyenesen haza Debrecenbe, hanem útja Pest Budára vitte. Itt lett szemtanúja kivégzésnek. A Kollégiumba visszatérve mesélt diákjainak az eseményekről, s a francia felvilágosodás szerzőin iskolázott szabad szellemisége innentől valódi veszélyt jelentett a Kollégium számára. A Martinovics-per nyomán ugyanis a többi nagy magyar városban is elindult a vizsgálat a jakobinusok ügyében. Csokonai pedig igencsak közeli és a jó kapcsolatot ápolt Kazinczyval - a per egyik vádlottjával és elítéltjével. Kazinczy az Orpheusban tervezte kiadni Csokonai verseit.
A fegyelmi tárgyalás tehát lezajlott a Kollégiumban. Máig is vitatott tény, hogy e "belső per" mennyire vádolta, mint inkább menteni próbálta a Kollégium jeles diákját egy "külső pertől". A határozat alapján kihágásaiért (a vádpontok egyértelműen a közös borozásokra, cinikus gúnyolódásaira kollégái ellen, valamint a legációs pénz elszámolása körüli pontatlanságokra utalt) végül kizárták az intézményből. S itt kezdődött el poétánk nélkülözésekkel és csalódásokkal teli boldog-szomorú útja, melyet csak a halál zár le 1805-ben.
Csónakos fejfa tövében
Vagy még az sem?
"Csokonai Vitéz Mihály, a magyar felvilágosodás legnagyobb költője, a híres debreceni kollégium egykori diákja 1805. január 28-án halt meg. Haláláról a Kollégium seniora csak ennyit jegyzett be az anyakönyvbe: "Péterfia utcán - Vitéz Csokonai Mihály - 31 éves - száraz betegségben - eltemettetett - ingyen". Temetése másnap a délutáni órákban volt, melyen mintegy 3000 ember volt jelen. Temetését barátja, a kollégium volt eminens diákja, Domby Márton szenior rendezte. A koporsót Kölcsey Ferenc, Kazinczy Ferenc és a tógás diákok kísérték. A sírt akkor egyszerű fejfával jelölték meg." - olvashatjuk Balogh László helytörténeti honlapján.
Méltóbb emlékjel ?!
Csokonai halála után felvetődött a jogos igény, hogy Debrecen városa emlékművet állíttasson neves fiának. Cserey Farkas és a költőnk népiességét méltató, de költői nagyságát igazán soha el nem fogadó Kazinczy már 1806-ban gyűjtést hirdetett egy klasszicista emlékmű felállítására. E gúlán állt volna a Kazinczy által javasolt szöveg: "Árkádiában éltem én is" (=Múzsáknak szentelt kies helyen). A debreceniek azonban nem így értették az Árkádia szót. A francia Barthélemy leírásai alapján az Árkádia olyan hely, mely kiváló - elsősorban szamaraknak - legeltetésére. Így indult meg az "Árkádia-pör": az évekig húzódó viaskodás Debrecen és Kazinczy között. A "pör" miatt nem került sor az emlékmű felállítására egészen Kazinczy haláláig.
Most azonban hallgassuk tovább Balogh László történetét a hányatott sorsú Csokonai-hamvakról!
Vasgúla és Múzsák szózatja
"1835-ben Vecsey József néptribun és Péczely József professzor kezdte meg a gyűjtést, s 1836-ban már állt is a Hatvan utcai temetőben Beregszászi Pál kollégiumi rajztanár vasgúlája, amely a kollégiumi diákok (többek között Arany János), professzorok és még háromszáz debreceni ember által adományozott 2321 forintból készítettek el.
| "1836-ban állították fel az 5,7 méter magas és 75 mázsa súlyú öntöttvas síremléket a Hatvan utcai temetőben, melynek területét 1700 nyarán jelöltek ki. Az obeliszk északi oldalán nyitott könyv, iratok láthatók, fölötte őrangyal, melynek kezében " A költő munkái" felirat látható. A keleti oldalon ez a felirat olvasható: "a Múzsáknak szózatja | A Sírt is megrázkódtatja | s életet fuval bele", míg a nyugati oldalon ez: "Csokonai Vitéz Mihály | született 1773. Debreczenben | meg-hólt 1805. | Hazafiai emelték 1836. Az obeliszk déli oldalán lant (költészet) és trombita (hírnév), fölöttük ismét egy őrangyal, babérkoszorút tartva." |
Petőfi a Dorottya utcában
A sír később irodalmi zarándokhely lett. Petőfi Sándor 1847. május 14-én kelt Úti levelében is megemlékezik róla: "Este felé értünk Debrecenbe. A temető mellett jöttünk el, hol Csokonai pihen. Hamuszín fátyolként lebegett az alkonyat köde a költő fekete vasszobrán; szemeim oda tapadtak, és mélyen gondolkodtam arról, ha majd más utazó fog így gondolkodni az én sírom mellett."
| "A vasgúla békésen állott közel egy századig Csokonai sírján. 1913-ban újították fel először. 1931-ben - mint Kardos Albert írja - felbukkant az a gondolat, hogy az új köztemető megnyitásakor oda kell átvinni Csokonai vasgúláját is. A debreceniek a helyi újságokban megvétózták a tervet: "A Dorottya utcában nem kell mást tenni, csak azon a helyen, ahol az évszázados sír áll, nem építenek majd házacskát a 300 négyszögöles telken, hanem megmarad szép park közepén a síremlék." A sírt többet nem bolygatták, sőt a síremléket 1938-ban átfestették és parkosították környékét." |
Békében...
Ám a történetnek itt még nincs vége. Az 1950-es évek első felében a Csokonai-sírját ismét megbolygatták. Juhász Géza, a neves Csokonai-kutató egy helyi legenda nyomában indult el, hogy feltárja az emlékmű alatt nyugvó hamvakat. Juhász Géza máig is tisztázatlan forrásból merített a következőket: "A megszomorodott szívű anya (Diószegi Sára, Csokonai édesanyja) a megmaradt kéziratokat a fiának a feje alá tette a koporsóba". Juhász Géza ezeket az iratokat kereste, mikor megkapta az engedélyt az exhumálásra.
A gúlát le is emelték -, ami pusztán gondatlanságból még két évig állt a temető bejáratánál -, azonban a sírban alig találtak valamit néhány porladó csonton kívül. A homokos talaj teljesen tönkre tette a maradványokat. Ahol pedig a csont sem marad meg, ott a papírnak egyáltalán nincs esélye. Iratokat tehát nem találtak. A maradványokat az Egyetem antropológiai intézetében megvizsgálták. Hogy az óta hol vannak, nem derült ki.
A gúlát pedig két év után visszahelyezték a sírra. 1968-ban, majd 2003-ban újra felvetődött, hogy az egész síremléket áthelyezzék méltóbb helyre. A debreceniek - talán mondhatom - általános véleménye szerint az lenne igazán méltó, ha végre hagynák békében nyugodni hányatott sorsú fiukat, Csokonait.
