Régi évszakok - szavak ecsetjével, emlékezetből (1. rész)

A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A századforduló költészetében, a szimbolizmus, az impresszionizmus felfogásában egyre csökken a "megverselt" tájélmény valóságossága. Juhász Gyula költészetében körülbelül 70 (!) vers köthető a nagyváradi szép szőke színésznőhöz, Annához. Szerelem és tájvers? Évszakok és a kedves? Nézzük meg, hogyan válik a külső táj a belső metaforikus tájnak, a reménytelen szerelemnek a kivetítődésévé!

Milyen volt?

... Juhász Gyula és Sárvári Anna kapcsolata? A helyszín: Nagyvárad, női szerepelő: ünnepelt szőke szépség, magánéletben is "démon" szerepben; férfi szereplő(k): a város jeles emberei, katonatisztek (Ki tudja már a nevük?!), statiszta: Juhász Gyula zsurnaliszta, gátlásos, félénk (Őt még ma is ismerjük). De ismernénk-e Sárvári Annát, ha nem lett volna reménytelenül szerelmes belé a költő? Ismerjük-e magát Sárvári Annát? Mi az idealizált kedvest, az eszményi szerelem tökéletes Annáját ismerjük csak, nem pedig az esendő és felszínes színésznőt.

Mire képes egy költő, ha szerelmes?

Mint minden szerelmes, egy alig létező kapcsolatot egyetemessé képes növelni. A vers panteisztikus nézőpontja mérhetetlen teret és időt von az imádott kedves alakja köré. Három évszak idéződik fel: nyár - ősz - tavasz. A tél hiányzik, vajon miért? Nem illik a szerelemhez?
A vers születési ideje: 1912. januárja. A versírás jelene a költő tele. A többi a megidézet múlt. Petőfi téli tája is a hiányról (link a Puszta, télen c. vershez) szól, József Attila képzeletbeli kamerája is (link a Holt vidék c. vershez) holt vidéket pásztáz, és az élet csak bent, rejtve létezik. Juhász Gyula lelke, idealizált emlékei rejtik most a felidézett szerelmet, az éltető emlékeket.

A táj ürügyén - Anna

A vers három strófa, három évszak, három pillanatfelvétel felvillantása Annáról. Ez maga az impresszionizmus tiszta kivonata: elmosódó kontúrok, hatásos színek - a nézőre (olvasóra) bízott munka, a látvány megteremtése.

versszak: dús kalászú búza => nyár => Anna szőkesége => arany és sárga
versszak: bágyadt ég = > ősz => Anna szemei => kék és szürke
versszak: susogó rét => tavasz => Anna hangja => (zöld)

A látvány azonban még nem elég, újabb érzékszervek is bevonódnak a szerelmi érzékcsalódásba. A hallás: "sóhajt a rét", a tapintás: Anna "meleg szava". A szinesztézia szinte észrevétlen, de hatásos. A belső táj látomásszerű érzékelését más testi érzések is erősítik.

A táj ürügyén - Juhász Gyula

Ki látja az alföldi mezőkben kedvese haját, ki néz régi szerelme szemébe az égen, ki kapja fel a fejét a réten átrebbenő szél suttogására. Igen, a versbéli alany, maga Juhász Gyula.
Vízió, hallucináció - ennyi lenne a szerelem? A nosztalgikus hangulatú múltidézés azonban feltűnően jól szerkesztett. Anaforikus ismétlései kulturális kinccsé váltak, finom keresztrímei és alliterációi könnyedén simulnak a szövegbe. Erős zeneiségét az "sz" hangok sokasága és a rendkívül dallamos "Anna" név ismétlése jelenti. A látszólag - érzelmeivel, emlékeivel - elsodródó költő tudatos művész. Egyszerűségével a vers hatásos költői bravúr, finom, gyengéd múltidézés, szimbólumteremtés. Anna, akárcsak Gina jelképpé vált. A be nem teljesült, eszményített érzés női alakja, a költő pedig az örök áhítozó, és formák mestere.