Róma és a barbárok
Farkas Zoltán
2004/08/25 21:12
6093 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A germánokat sokszor emlegetjük Európa történelme kapcsán - de tudjátok-e, hogy hányféle nép tartozik e gyűjtőfogalom alá, hogy milyen szerepet játszottak a Római Birodalom kései történetében, s hogyan éltek? Itt választ kaphattok más kérdésekre is.

A népvándorlás előtt

Germania a rómaiak uralma alatt

A rómaiak két hullámban ismerkedtek meg a germánok különböző törzseivel. Először a Skandináviából és a Balti-tenger partvidékéről érkező népek kisebb csoportjai jelentek meg a limes mentén a 2. század folyamán. Az első források azonban még korábbról származnak, hiszen maga Caesar emlegeti őket a gallokkal vívott háborúiról szóló könyvében. Tacitus már önálló művet szentel nekik, s e könyv címe: Germania. Mindkét szerző lejegyezte róluk, hogy elsősorban állattenyésztéssel, szarvasmarhatartással foglalkoznak, a földművelés, az árpa, rozs és tönkölybúza termesztése az asszonyok és az öregek feladata. A nemzetségek közös tulajdonként kezelték a földeket, s mivel kis népsűrűségű, ritkán lakott területek voltak ezek, így a talajváltó gazdálkodást alkalmazták. Ennek a lényege, hogy évente új földet osztanak ki a közösség tagjai között, az előző évit parlagon hagyták addig, amíg vissza nem nyerte termőképességét. Miután föld volt bőven, ezért a földbirtok nagyságát az határozta meg, hogy a család mennyit bír megművelni.

Társadalmuk már differenciálódást mutatott. Élén a népgyűlés által választott és korlátozott hatalmú király állt. A hadjáratok idejére a népgyűlés választott hadvezért is. A népgyűlés vagy másképp a szabad férfiak gyűlése volt tehát a legfontosabb döntések és a bírák kiválasztásának a helyszíne. A szabad fegyveres germánok alkották tehát e társadalom alapját, de ők nem voltak egyenrangúak. Kiemelkedtek közülük a nemzetségek vezetői, a törzsi vezetők. Ők ajándékot kaptak a közszabadoktól, és melléjük csatlakozott a fiatal harcosokból álló kíséret. Külön privilégiumként számukra engedélyezték a többnejűséget, az egyszerű szabadoknak általában csak egy felesége volt. A kísérethez tartozó fiatal férfiak a vezetőjüktől kaptak ellátást, fegyvert, lovat - és ezért cserébe akár az életüket is áldozták érte. Ez a szerveződés már túlmutat a vérségi, nemzetségi kereteken, hiszen nem vérszerinti rokonaik, hanem a szolgálatukat elfogadó iránt tartoztak hűséggel. Ismerték a rabszolgaság intézményét, bár az ő helyzetük jobban hasonlított a római colonuséhoz, mint a klasszikus értelemben vett rabszolgáéhoz.

A germán rabszolgának saját gazdasága, családja, otthona volt, s ennek fejében természetbeni járadékokkal tartozott az urának. Odin Politeista vallásuk istenei két csoportra oszthatók: vannak a fegyveres, harcias istenek és vannak a békeszeretők, termékenységet biztosítók. E tényből a vallástörténészek arra a következtetésre jutottak, hogy a germán nép valaha egy harcias állattenyésztő és egy békésebb földművelő népcsoport összeolvadásával alakult ki. Vallásuktól nem idegen az emberáldozat bemutatása sem. Ennek egyik elemeként a halott harcost gyakran "elkísérte feleség, szolga" a Valhallába, Odin főisten túlvilágot jelképező palotájába. A vallási szertartásokon fontos szerepe volt a mágikus írásjeleknek, a rúnáknak is. A népvándorlás előtti időszakban csak a gótok keresztelkedtek meg, ők a kereszténység ariánus változatát vették fel. (a frankok kivételével minden germán nép a gótoktól veszi át majd a kereszténységet, ezért értelem szerűen ők is ariánusok lesznek.)

A második hullám - A népvándorlás után

Hun lovas harcos

A 4. században felgyorsuló népvándorlás oka a hunok előretörésében keresendő: az ő megérkezésük és támadásaik dominószerűen tolták előre az útjukba kerülő népeket. A germánok különböző törzsei a Kelet- ill. a Nyugat-római Birodalomnak okoztak komoly nehézségeket. A rómaiakban élt az a hit, hogy a rájuk nézve komoly katonai veszélyt jelentő germánokat romanizálni tudják. Befogadják őket, evvel kultúrájukat római mintára átalakítják, katonai erejüket pedig a birodalom védelmére használják fel. E cél érdekében mind keleten, mind nyugaton szövetséget kötöttek több germán néppel. (Ezekről a katonai eseményekről a cikk második részében lesz szó bővebben.) A két eltérő kultúra találkozása nem kevés konfliktussal járt, ezért kezdetben valamiféle mesterséges dualista berendezkedést hoztak létre. Azokon a területeken, ahol a germánok letelepedtek, kétféle jogrend volt érvényben, külön tisztviselők irányítottak a mindennapi életet. Sok helyen a házasságot is tiltották a germánok és a rómaiak között. Megosztották a terheket: a germánok adómentességet kaptak, ennek fejében viszont katonai szolgálattal tartoztak - a rómaiak nem katonáskodtak, viszont ők adóztak.

A germán származású király is kettős szerepet látott el. Az általa irányított területen élő rómaiak számára ő volt a császár által kinevezett helytartó, a germánok számára pedig a népgyűlésen választott uralkodó. A király hatalma azonban jelentősen megnőtt a népvándorlás előtti helyzethez képest: egyrészt ő maga volt a hadvezér, akinek katonai erejét a kíséret is biztosította, másrészt ő adományozhatott földbirtokot is. A törzsek eredeti, vérségi kötelékei fellazultak, s helyébe egy szervezett, a katonai feladatok ellátását biztosító rendszer lépett. Vallási különbség is volt a római és germán lakosság között: a germánok a kereszténység arianus irányzatának tanait vallották. Germán harcos A germán társadalom alapsejtje minden változás ellenére is a család maradt. A család, nagycsalád egy házban élt, egységet alkotott. A római forrásokban szereplő família szó azonban ebben az esetben inkább a háznépet jelentette, vagyis a közvetlen rokonokon kívül a szolgákat és egyéb befogadott embereket is. A ház urának korlátlan hatalma volt családtagjai felett: ő büntetett - akár ki is végezhetett -, elűzhette, rabszolgának is eladhatta családtagjait. A ház küszöbét azonban nem léphette át olyan, akinek a családfő erre engedélyt nem adott.

A saját ház mindenkit megvédett a vérbosszútól, de a vendéget is megillette a vendégjog, vagyis neki is van menedékjoga. Más házába egyébként csak fegyvertelenül lehetett belépni. Ezek a különbségek a 7. század folyamán lassan megszűntek. A két nép összeolvadása megtörtént, megszűnt a jogi dualizmus, feloldották a házassági tilalmat, a germánok pedig felvették a kereszténység római változatát. A latin nyelv és a római jogrend vált uralkodóvá. Az, hogy a mai francia és olasz határtól délre eső területekre települő germánok teljesen asszimilálódtak, romanizálódtak, valószínűleg a lélekszámbeli különbségekkel magyarázható. A ma már neolatin nyelveket beszélő népek ősei közé tartozó germánok jóval kevesebben voltak, mint a helyi római lakosság.

A barbárok államai

A frankok állama (486-tól) kivételével a többi csak átmeneti államalakulatnak bizonyult. Ezeket röviden összegezzük.

  • Vandál: Észak-Afrika - 429-534
  • Nyugati vagy vizigót: Hispánia - 507-711
  • Burgund: Gallia - 443-534
  • Keleti vagy osztrogót: Itália - 493-555
  • Langobárd: Itália - 568-774

Forrás

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten