Jegyzetelés és takarékosság

Ahogy mindenféle emberi tevékenység, úgy a jegyzetelés is jellemző az ember személyiségére, annak kivetüléseként is értelmezhető. Nem pusztán az írásképről van szó (digitális jegyzeteléskor ez amúgy is irrelevánssá válik), hanem a papírra vetett szavak, mondatok elrendezéséről is. Az áttekinthető vázlat hosszabb időre szól, a módszeres, jól begyakorolt viszonyjelölések (például a párhuzamosságé, az ellentété, az előzményé vagy a következményé) és rövidítések nemcsak gyorsítják a jegyzetelést, hanem maradandóvá is teszik, leválasztják az aktuális jegyzetelési szituációról, és lehetővé teszik a későbbi felhasználást. Ha egy dolgozatra készülvén úgy jegyzetelünk, hogy egy hét múlva még értjük jelöléseinket, de az érettségi évében már nem, és újra kell jegyzetelnünk az adott tananyagot, akkor gyakorlatilag dupla munkát végzünk, fele hatékonysággal. A használható jegyzet készítéséhez tehát szükség van módszerességre, fegyelemre, kitartásra, illetve a figyelem összpontosítására. Talán nem haszontalan az a jegyzet, ami egy harminc perces előadás első húsz percét dokumentálja, de egy kicsivel több erőbefektetéssel sok későbbi – esetleg a drága szabadidőnkben végzendő – munkát takaríthatunk meg.

A mások jegyzete

Sokszor elhangzik az iskolai tanulmányokkal összefüggésben, hogy ha a tanuló egy bizonyos pontig nem teljesít bizonyos követelményeket, akkor a továbbiakban nagy nehézségekkel kell majd szembenéznie. Ha a középiskola kezdetéig nem tanul meg rendesen helyesírni, a kilencedik-tizenkettedik osztály már nem tud mélyreható változásokat okozni e tekintetben. Ha valaki a felsőfokú tanulmányaiig nem tanul meg hatékonyan jegyzetelni – annak később felejthetetlen élményként fognak bevésődni a sorban állások a fénymásoldánál, kezében valaki más jegyzeteivel, amelyek fölött lehet dühöngeni, hogy nem értjük, és amelyet elkezdhetünk (komikus módon) kijegyzetelni. Csakhogy ezzel együtt lemondunk arról, hogy a lehető legmélyebben elsajátítjuk az adott tananyagot (ami, ha megfelelően igényesek vagyunk, nem lehet célunk).

A jegyzetkészítés némileg olyan, mint az adaptáció: vázlatunk egy értelmezési kísérlet, annak a térképe, hogyan értjük a leírtakat, elmondottakat (megtekintetteket stb.). Új szöveget hozunk létre, a mi szövegünket, amelyik szükségképpen kevesebb, mint az eredeti (hiszen azt a célt szolgálja, hogy eszünkbe juttassa az eredeti szöveg részleteit), de több is annál, mert egy sajátos, személyes szűrőn keresztül mutatja be a valóság egy részét. Amikor más jegyzetéből tanulunk, az eredeti egészet már áttételen keresztül szemléljük, amelynek során bizonyos információk torzulhatnak, és jelentésnek mellék- és vakvágányai jöhetnek létre. Abból hogy valaki más már megértett egy szöveget, nem következtethetünk arra, hogy majd az ő tálalásában mi is megértjük azt: a legtöbb, amit megérthetünk ilyenkor, az az ő tálalásának egy része. A saját jegyzet készítésére való törekvés tehát nem pusztán morális kérdés, hiszen önmagunkat csapjuk be, ha azt gondoljuk, hogy az eredeti (leírt, hangzó vagy audiovizuális) szöveghez ugyanúgy eljuthatunk más jegyzetének tanulmányozásával, mint a sajátunkéval.

De a hangos gondolkodásnak itt most szakadjon is vége. Egy következő cikkben – link alant – arról lesz szó, hogy milyen konkrét lépések tehetők a jegyzetelés minőségének javítása érdekében.

További érdekes ötletek: 

Természetesen a cikk nem törekedhet teljességre a jegyzetelés fontosságát, illetve a jó jegyzet ismérveit illetően; nem esett szó például grafológiai szempontokról, illetve például a kollaboratív jegyzetelés különleges esetéről sem (amikor többen készítenek egy jegyzetet). Nem tértünk ki a jegyzetelési nehézségek patologikus eseteire sem, noha például a diszlexia és a diszgráfia esetei különleges jegyzetelési és fejlesztési technikákat igényelnek.

Kerek Roland cikke