Az európai kultúrtörténet sokat köszönhet a szerzeteseknek. A különböző rendek, zárt életközösségek az individuális művészt, az egyént háttérbe szorítva az identitással rendelkező közösséget helyezték előtérbe. Híresek voltak különböző tudományokban, képességekben való jártasságukról. Nem csak az apátsági sörök, a remek borok, a gyógynövények és az orvoslás, de a művészet terén is korszakalkotó műveket hoztak létre. A gótika kialakulásában íly módon nagy szerep jutott a bencés rendnek is.

A gótika Franciaországban keletkezett, a normandiai és burgundi kezdeteket először új egységgé olvasztó a St. Denis-i apátsági templom szentélyét tartják (1140-43) az első gótikus épületnek. Suger apát alakíttatta át.

A gótika Angliában a 12. sz. végén, Németországban a 13. sz. elején, Magyarországon a 13. sz. közepétől kezdve emeltek gótikus épületeket, a többi művészeti ágban általában bizonyos késéssel mutatkozott.

A gótikának mindenütt a reneszánsz jelentkezése vetett véget, általában a 16. sz. elején. Az olasz művészet különleges helyet foglal el, mert benne a bizánci hatás és az antik örökség ereje miatt a gótika sohasem tudott igazán gyökeret verni, és már a 15. sz. közepére eltűnt.

A gótikus építészet alkotásai válnak el legfeltűnőbben a román, ill. a reneszánsz stílustól, a többi műfajban az elhatárolás nern ilyen éles. Ennek oka a gótikus építészet különleges adottságaival magyarázható. Az építéstechnikai ismeretek már lehetővé tették, hogy minden addiginál kisebb anyagfelhasználással, merészebb konstrukciókkal dolgozzanak.

A román stílusban általános vízszintes v. félköríves térlefedést a csúcsívvel pótolták, és ennek terhét sokkal egyszerűbben lehetett levezetni. Még ezt is könnyítették azáltal, hogy nem a boltozat egészére, hanem az annak gerincét alkotó bordákra koncentrálták a terhet, így- csak az azokat hordó pilléreket, falszakaszokat kellett megerősíteni, rendszerint kívülről is látható támpillérekkel, támívekkel.
A falfelületnek nincs tartó szerepe, így az ablakok mérete megnövekedett, a könnyedség, lebegés érzését az erősen megnövelt magassági méreteken kívül karcsú, elegáns fiatornyok, árkádsorok, ablakbetétként alkalmazott kőrássok (mérművek) is fokozták.

Az egységes egészként felfogott belső tér a belépő pillantását valósággal sodorja előre a szentélyhez, ill. felfelé, a roppant magasságban levő boltozatok záróköveihez. A nagyobb templomok szobordísze rendkívül gazdag, az idealizáló és naturalista tendenciák egymást keresztezve egyidőben érvényesülnek.

A 14. sz. folyamán egyre nagyobb teret nyert az épületet díszítő kőszobrászat helyett a faszobrászat, kialakult a szárnyasoltár. Ennek fejlődése a festészetben is új műfajnak, a táblaképnek a rnegszületését jelentette. A freskó némileg visszaszorult az előző korszakhoz képest, a csökkent falfelület kisebb teret engedett számára. Kialakult helyette az üvegfestészet, a monumentális dekoráció új fajtája.

Az áteső fényben felragyogó, intenzív színekben pompázó ablakfelületek sajátos szépséget kölcsönöztek a gótikus katedrálisoknak. Ismét kivételes helyet töltött be az olasz gótika, melyben a nagyobb falfelületeken virágzó freskófestészet fejlődött ki, és ez jelentősen hozzájárult a reneszánsz kialakulásához.