Szakiskola sérülteknek
2004/10/20 10:57
2013 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A budapesti, XI. kerületi Budai Speciális Szakiskola a tanulásban akadályozott fiatalok középfokú oktatását, szakképzését látja el. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakmák közül csak azokat oktatja az iskola, melyeket tanulóik el tudnak sajátítani, vagyis kevesebb elméleti és több gyakorlati képzést igényelnek.

Az iskola alaptevékenységéhez tartozik a tanulásban akadályozott (enyhe fokban sérült értelmi fogyatékos) diákok tanítása. Az intézményben úgynevezett "életre és munkavégzésre felkészítő osztály" működik, amely a fiatalok későbbi boldogulását kívánja segíteni. A szakiskolai szakképzés az OKJ szerinti szakmák elsajátítását szolgálja. Ezek a következők: ABC - eladó, asztalos, bőrdíszműves, burkoló, dísznövény-termelő, gépíró és szövegszerkesztő, házvezető/nő, kárpitos, kőműves, szerkezetlakatos, nőiruha-készítő, szobafestő - mázoló - tapétázó, parkgondozó. Az iskola célja korszerű és tudományos alapokon nyugvó, továbbfejleszthető ismeret és szakmai tananyagok közvetítése. Feladatuknak érzik az itt tanuló diákokban kialakítani egymás másságának elfogadását és a társadalomba való beilleszkedés módját.

A 9. -10./ évfolyamon általános műveltséget megalapozó oktatásban részesülnek a tanulók, felkészítik őket az alapműveltségi vizsgatételre, egyénileg, képességeik szerint. Ezen évfolyamokon készítik fel őket a fent említett szakmák elsajátítására, és a szükséges szakmai vizsgákra. Céljuk a szakképzésből kimaradó tanulók a társadalmi beilleszkedésre való felkészítés is. Segíteni kívánják a szülőket - az önkormányzattal együttműködve - gyermekük iskoláztatási problémáinak megoldásában és a védett munkahelyek létesítésével. A tanulók felvételérõl az igazgató dönt, szülői kérés alapján. A 9. osztályba lépés feltétele, hogy a tanuló bizonyítvánnyal igazolja: a nyolcadik évfolyamot elvégezte. A szakképzésbe lépés feltételei közé tartozik egy pszichológiai és egy egészségügyi pályaalkalmassági vizsgálat, a 10. osztály elvégzése, illetve az alapvizsga. Az intézményben tanulószoba működik rászorultsági alapon. A képzésbe bevont tanulók alsó életkora: 16 év, felső életkora: 25 év Az iskolában szakköröket tartanak. Az énekkar számára az iskola szerepelési lehetőséget biztosít. Sportolásra mind a tanrenden belül, illetve azonkívül is lehetőség nyílik.

  • Cím: Budai Speciális Szakiskola, 1116 Budapest, Szalóki u. 53., illetve 1116 Budapest, Fehérvári út 188. Igazgató: Palánczné Németh Zsuzsa, tel. /fax: 204-70-32, 206-35-72.

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten