Csak a megfakult filmszalagok maradtak, azok őrizik legendás alakját, perzselő tekintetét, huncut mosolyát, mivel egy pillanat alatt megtölti a néző szívét szeretettel. De ára volt ennek az adottságnak. Szélsőséges, fékezhetetlen egyénisége nehezen tűrte a kötöttségeket. Sugárzó boldogságból csapott át halálos kétségbeesésbe egyetlen pillanat alatt, s ez a mindent teljes erővel való megélés úgy jellemezte munkájában, ahogy magánéletében is. Színészetének varázsa is abban állt, hogy mindenre azonnal ráérzett, s a tőle nagyon távoli karaktereket is rögtön tökéletesen tudta megformálni.
Pedig a nyolcgyermekes balmazújvárosi zsellércsaládból származó fiú csak tízéves korában járt először moziban, de attól a pillanattól kezdve arról ábrándozott, hogy egyszer színész lesz belőle. Egy újsághirdetésből értesült arról, hogy szegényparaszt- és munkásszármazású fiatalokat vesznek fel a Horváth Árpád színészkollégiumba, s úgy érezte, hogy ez a néhány sor lehetővé teszi számára a cselédsorból való kiemelkedést, a művésszé válást s hogy szüleivel, nagyszüleivel ellentétben ő már végre emberhez méltó életet élhet ezek után. Felvételije napján járt először a fővárosban. Erre így emlékezett vissza a Színház és Mozi 1955. augusztusi számában: "Egész nap összevissza bolyongtam a városban, mert restelltem megkérdezni, merre van az az utca, amelyet keresek. Öt óra felé valahogy mégiscsak megérkeztem. Akkor már a csizmám a kezemben volt, mert úgy törte a lábam, hogy nem bírtam járni benne."
Ezzel a később legendává vált "mezítlábas indulás"-sal állt a felvételi bizottság elé, ahol Gellért Endre, Nádasdy Kálmán, Rátkai Márton, Gobbi Hilda, Somlay Artúr, Bajor Gizi és Ladányi Ferenc várta. Petőfi Szülőföldem című versét szavalta. Önmagát és saját világát élte át benne. A felvételiztetők azonnal beleszerettek.
Törőcsik Marival
Ő pedig boldog volt, hiszen a balmazújvárosi "hóbortos parasztkölyköt" most az állam taníttatta, s olyan neves szakemberek segítették fejlődését, mint Hegedűs Géza és Devecseri Gábor, s olyan színészkollégiumi társaság inspirálta, mint Jancsó Miklós, Bacsó Péter, Szirtes Ádám, Gera Zoltán. Osztálytársai közt volt Váradi Hédi, Berek Kati, Szemes Mari, Horváth Teri, Hacser Józsa, Buss Gyula, Farkas Antal, Szénási Ernő...
Még főiskolás volt, amikor 1948-ban a Bán Frigyes rendezte Talpalatnyi földben Mészáros Ágival, Szirtes Ádámmal, Horváth Terivel forgatott együtt. A következő évben készített Ludas Matyi pedig országos ismertséget hozott számára. A filmben ingben, gatyában, mezítláb kapaszkodott a fára, csillogó szemmel bámulta a vásárra vonuló falusiakat, szeme csillogása felfalta a porba vesző látóhatárt. Mosolyával meghódította az országot. A népművelési miniszter levélben gratulált alakításához. "A Ludas Matyi bemutatása alkalmából jókívánságaimat küldöm Önnek kiváló munkájáért. - Ön és a film többi munkásai lehetővé tették a magyar filmművészet és az egész magyar kulturális élet új, kiemelkedő művészi alkotásának létrejöttét. Munkájához további sok sikert, jó eredményt kívánok. Budapest, 1950. március 8. Révai József"
Amikor elvégezte a főiskolát, osztályából mindenkit Pesten helyeztek Színházhoz, őt pedig Debrecenbe küldték. Nagy törést jelentett ez az addig dédelgetett ifjú színésznek. Tudta, érezte, hogy a falut elhagyta, a város pedig nem fogadja be. "De mivel falusi paraszt vagyok, sokan kigúnyolnak, hogy színész leszek és mikor hazamegyek, mindig azt mondják, na tudok-e már a drótkötélen táncolni, meg cigánykereket hányni..." - vallotta egyszer. 1952-től oda-vissza ingázott a debreceni színház, Balmazújváros és a filmgyár között. Előfordult, hogy nem volt lakása és naponta vonatozott szülőfalujába, miközben egymást érték a forgatások. Dalolva szép az élet, Civil a pályán, Ifjú szívvel, 9-es kórterem, Állami áruház, Kis krajcár, Föltámadott a tenger, Hintónjáró szerelem, Liliomfi... Dolgozott Keleti Mártonnal, Makk Károllyal, filmbeli partnerei között volt Gózon Gyula, Feleki Kamill, Gábor Miklós, Latabár Kálmán, Ladányi Ferenc, Kiss Manyi, Dajka Margit, Ungvári László, Balázs Samu, Várkonyi Zoltán, Ruttkai Éva és Ferrari Violetta, akibe halálosan beleszeretett.
1955-ben forgatták a Körhintát, melynek cannes-i bemutatója után a francia sajtó híradásai szerint megszületett "a magyar Gerard Philipe. Amikor 1955-ben visszatérhetett Pestre, a Madách Színház szerződtette. Szembesült korlátaival, hogy rengeteg pótolnivalója lenne. Nem ismerte Moliere, Tolsztoj, Maupassant, Gorkij nevét, otthon is csak egy Petőfi-kötet állt a polcon. Idegen volt új környezetében, kétségbeesetten próbált alkalmazkodni a nagyvárosi művészvilág tőle teljesen idegen mentalitásához és ismeretlen elvárásaihoz. "Egymagam vagyok, és nem elég művelt ezekkel szemben" - panaszolta húgának egyik levelében.
Dajka Margit szerető tekintetébe kapaszkodott, oltalma volt a menedéke. "Nagy barátságunk az Éjjeli menedékhely próbáin kezdődött. Láttam, mennyire nehezen viseli a próbák gyötrelmeit, sokszor én vagy Kiss Manyika vittük el magunkhoz. Istápoltuk. Soha nem panaszkodott, de komoly kétségei voltak. Tükörbe nézett és megkérdezte: -Tíz év múlva mi lesz belőlem?- Az Éjjeli menedékhelyben és a Sári bíróban játszottunk együtt. Mindig igyekeztem, hogy ott legyek a színfalak mögött, amikor a második felvonás elején bemegy a színpadra s mondja: -Szép időnk lesz!- Erőt, szárnyakat adott nekem is, amilyen költészettel ő ezt mondani tudta. Az előadás premierjére egy Hamlet-könyvet és egy szál virágot adtam neki s beleírtam: A jövő nagy Hamletjének! Dajka Margit."
Eljátszotta Az ifjú gárda Szergej Tyulenyinjét, a Sok hűhó semmiért Benedekjét, az Éjjeli menedékhely Aljosáját. Volt Mágnás Miska, Józsa Mihály a Fáklyalángban, elkényeztetett aranyifjú a Körtvélyesi csínyben és Pali Sarkadi Szeptemberében. Utolsó színpadi szerepe az Egerek és emberek Curlyje volt. Legközelebb Peer Gynt várt volna rá...
1957-ben az egykor életvidám, lelkes, huncut szemű fiatalemberből már egy megfáradt, önmagával és a világgal meghasonlott, riadt tekintetű ember vált. Összeroppanása törvényszerű volt. Próbák, szerepek, rohanás, alkohol. Marokszám szedte a nyugtatót, literszám itta a kávét, alig evett, mértéktelenül dohányzott. Kétségek gyötörték, emésztette, pusztította magát. A kezdetek kezdetén túlságosan elkényeztették, később pedig kikezdték és "paraszt Rómeónak", "a népi demokrácia tévedésének", "reklámparasztnak" gúnyolták. Korábbi zsenialitása legfeljebb csak üde színfolt lehetett a kritikusok szerint. Bizonytalanná vált, s önmagát is csak eképp tudta jellemezni: "Mindig vízparton sétál, mindig holdvilágnál, mindig énekel egy érzelmes dalt, egyik filmben sem csókolja szájon a szerelmét, viszont mindegyik filmben sportol, természetesen kiválóan, mindegyikben esztergál, mindig nagyszerűen, és a végén újít, valamint kicsit makacskodik, de megérti a párt bátorító, követi jó útra térítő, okos szavát, igaz, csak a moziban, mert közben a színész magánéletében nem énekel, nem sportol, nem esztergál, viszont olykor iszik, néha sokat, és csak a filmben kiáltja világgá csillogó szemekkel, hogy milyen szép az új világ, ahol mindenki boldog, és mindenkinek megvan mindene, mert amikor hazamegy a falujába, azt látja, hogy szüleinek, testvéreinek kenyérre is alig futja, s ünnepelt debreceni színészként lakásra sem telik, naponta vonatozik Balmazújváros és a megyeszékhely között, s mert színész, mert tehetséges, mert roppant érzékeny ember, s mert eszelős igazságérzettel verte meg az Isten, akkor is jártatja a száját, amikor az okosabbja jobbnak látja szemlesütve hallgatni."
Egyszer próbáról kellett elszállítani gyógyszeres öngyilkossági kísérlet miatt. Egy budapesti klinikára került, ahol kezelőorvosa személyében ismerte meg későbbi feleségét, Perjési Hedviget. A szerelembe próbált menekülni. Kapcsolatuk csupa szenvedélyes veszekedés, hisztéria, durvaság, ugyanakkor görcsös ragaszkodás, amolyan "héjanász" volt. Különös szerelmi viszonyukat a jó barát, Müller Péter örökítette meg Részeg józanok című regényében. Végzetes éjszakájuk körülményeit máig nem sikerült megfejteni. Közös öngyilkosság lehetett? Véletlen baleset vagy túladagolt nyugtató? Szándékosan nyitva hagyott gázcsap? Mi lehetett a végső ok? Lelki-szellemi túlterhelés? Ferrari Violetta távozása? Gyötrő kisebbrendűségi érzés? De az utolsó pillanatban mégsem akart meghalni, mert kaparta a falat...
1957. június 20. napjának története hozzátartozik a Soós Imre mesebeli alakját övező legendához. Temetésén, 1957 kora nyarán sokan siratták a halott színészt, aki ifjú feleségével együtt lett öngyilkos alig néhány héttel házasságkötésük után. Nem tudta meg, hogy túl lehet élni minden lidérces időszakot, nem tudta meg, hogy a tudás idővel bepótolható, s hogy minden fájdalom elmúlik egyszer. De tudta, hogy olyan adottságokkal, amilyennel ő is rendelkezett, fel kell perzselni a világot, s el kell égni benne. Nem vigyáztunk rá. Így csak megkopott felvételeken látjuk tiszta lelkének szenvedélyét, ahogy farkasszemet néz a világgal, velünk. Közel ötven éve halott. Most is elégünk a tekintetében. Huszonhét éves volt.
