De vajon jó e, ha nem igazán keverednek a különböző társadalmi rétegű gyerekek az iskolákban? Jó e, ha az intézményeknek megvan az íratlan erősorrendje, amelyből az erősebbekbe nem igazán férnek be nehezebben tanuló gyerekek? És jót teszünk e a gyerekünkkel, ha olyan iskolába íratjuk, ahol nem érintkezhet szociálisan hátrányos helyzetű, tanulási és magatartási problémákkal küszködő gyerekekkel?

Ezzel eljutunk az integrálás, vagy szegregálás vitatott kérdéséhez. A szociális integrációról definícióilag akkor beszélünk, amikor tanórákon külön csoportban folyik a sajátos nevelésű igényű gyermekek fejlesztése, de a tanórán kívüli időben együtt vannak ép társaikkal. Ám itt most a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek integrációjáról van szó.

Szegregáció esetén, azaz, ha a hátrányosabb helyzetű tanulókat külön intézményekben oktatjuk, a társadalom csoportjai közé jelentős távolságot ékelünk. Olyannyira jelentőset, hogy ezek a társadalmi távolságok olykor áthidalhatatlanok, vagyis szinte lehetetlen egyik rétegből a másikba átkerülni akár egyéni mobilitás, akár házasságkötés révén. A szegregálás leszakadást, megosztást, valamint ezzel járó társadalmi feszültséget okoz, ami munkanélküliséggel, önpusztítással és bűnözéssel járhat együtt.

A hátrányos helyzet pedig egy viszonylagos dolog, hiszen a hivatalos definíciója épp a tavalyi évben változott meg. Így most már az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult tanuló számít hátrányos helyzetűnek, aki esetében az alábbi körülmények közül egy fennáll:

• a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésének időpontjában a gyermeket együtt nevelő mindkét szülő, a gyermeket egyedül nevelő szülő, illetve a gyám legmagasabb iskolai végzettsége alapfokú, és erről önkéntesen nyilatkozik
• a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésének időpontjában a gyermeket nevelő szülők bármelyike vagy a gyám a szociális törvény szerinti aktív korúak ellátására (foglalkoztatást helyettesítő támogatás vagy rendszeres szociális segély) jogosult vagy a kedvezmény igénylésének időpontját megelőző 16 hónapon belül legalább 12 hónapig álláskeresőként tartotta nyilván a munkaügyi központ
• a gyermek szegregátumnak nyilvánított lakókörnyezetben, vagy az eljárás során felvett környezettanulmány szerint félkomfortos, komfort nélküli vagy szükséglakásban, illetve olyan lakáskörülmények között él, ahol korlátozottan biztosítottak az egészséges fejlődéshez szükséges feltételek

Halmozottan hátrányos helyzetű gyermek pedig az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek, aki esetében fenti három körülmény közül (alacsony iskolai végzettség; alacsony foglalkoztatottság; elégtelen lakókörnyezet, lakókörülmény) legalább kettő fennáll.

Mindezek alapján statisztikailag a korábbi évekhez képest jelentősen csökkent a hátrányos helyzetűek száma, a valóságban azonban ez nem sokat változott.

Ráadásul a hátrányos helyzet nézőpont kérdése is lehet. Hiszen vannak olyan más etnikumú családok, akik szociális körülményei rosszabbak, ám gazdagabb érzelmi, családi életük van, ősibb kultúrájuk és szokásaik, és kevésbé manipulálhatóak, mint az átlagember. Nyugat-Európában pedig nagyon sokan bérlik lakásukat, szociálisan mégis előrébb tartanak, mint a saját ingatlannal rendelkező magyar átlagpolgár. A hátrányosság lehet erkölcsi alapú, és életmódbeli is, hiszen egy jól kereső, de rengeteget dolgozó szülő kevésbé tud foglalkozni gyermekével, mint aki többet otthon van. A hátrányos helyzet tehát mindig valami más helyzethez képest jelent a valóságban – tehát nem definícióilag – hátrányosságot, rosszabb állapotot.

Természetesen az integráció nem megy segítségnyújtás nélkül, szükség van az arra specializálódott szakemberekre, akik segítenek a pedagógusoknak azon gyerekek beilleszkedésében, akik az iskolai követelményeknek családjuk szociális, kulturális helyzete, képességfejlődési zavaruk vagy éppen származásuk miatt nem tudnak megfelelni. Az e csoportra való fokozottabb odafigyelés miatt vált ismertté a szociális befogadó nevelés (angol nyelvterületen: social inclusion).

Ha pedig a másik oldalról közelítjük meg a problémát, azaz mi lesz a gyerekünkkel, ha érintkezni fog szociálisan hátrányosabb helyzetűekkel az iskolában, akkor érdemes meghallgatnunk a gyerekekkel foglalkozó pszichológusok többségi véleményét, miszerint a gyermek személyiségének kibontakoztatása szempontjából mindenképp egy heterogén iskola a legmegfelelőbb, ahol a gyerek az osztályban kapcsolatba kerül minden társadalmi réteggel, akárcsak felnőttkori élete során, befogadóbbá, nyitottabbá válik.

A nevelés célja pedig mindig is az volt, hogy a gyermeket alkalmassá tegye a sikeres társadalmi beilleszkedésre.

Erdős Levente