Mesélj erről többet!

A gyerekek gyakran viccelődnek, elmélkednek, vagy kérdeznek olyasmiről, ami foglalkoztatja őket, vagy ami problémát jelent számukra. "A tanároknak szerintem senkivel sem szabadna kivételezniük." "A felnőtteknek inkább példát kellene mutatniuk, nem csak megtiltani a gyerekeknek olyasmiket, amiket ők maguk is gyakran elkövetnek." "Szerinted akkor sem szabad árulkodni, ha ezzel valakit megvédenék, aki túl félénk ahhoz, hogy a saját magáért kiálljon?" Ha a gyerek felvetéseit csupán végighallgatjuk, vagy röviden megválaszoljuk, azzal csak látszólag elégítettük ki az igényeit.

A legtöbbször valójában beszélgetést szeretnének kezdeményezni, támaszt, segítséget, útmutatást keresnek, csak talán maguk sem tudják, vagy nem merik nyíltan kérni. A "Miről jutott ez eszedbe?" vagy a "Mesélj erről többet!" kifejezi az érdeklődésünket, és a rendelkezésre állásunkat. Ugyanakkor nem is vágja el a beszélgetés fonalát azáltal, hogy túl korán véleményt formálunk a hallottakról, vagy megválaszolunk egy látszólag szimpla, eldöntendő kérdést.

Te mit gondolsz erről?

Amikor a gyerek tanácstalan, felháborodott, vagy valamilyen konfliktusba kerül, természetesen számít a tanácsainkra, bölcsességeinkre. Érettség és tapasztalat hiányában azonban ritkán tudja egy az egyben hasznosítani a mi felnőtt elveinket. Ha a kicsit arra bíztatjuk, hogy saját véleményt, a történtekből hasznosítható tanulságot fogalmazzon meg magának, azzal egyrészt kifejezzük, hogy személyét fontosnak, és egyenrangúnak tekintjük, ugyanakkor hozzá is segítjük ahhoz, hogy valóban önálló, felelősen gondolkodó személyiséggé váljon.

Szerinted ő hogy érzi most magát?

Ez a kérdés hozzásegíti a gyereket ahhoz, hogy ne csak a saját fejével tudjon gondolkodni, hogy egy kicsit kiemelkedhessen a gyermekre oly jellemző egocentrizmusból. Ha megpróbálja elképzelni a másik ember érzéseit, nehézségeit, hogy miből fakadhat nézeteinek mássága, azzal nemcsak toleránsabbá, humánusabbá válik, de okosodik is, hiszen rájön: nemcsak egyféleképp lehet gondolkodni.

Nem szabad!

"Ne játssz azzal a szerszámmal, mert valaki megsérülhet!" "Nem szabad így viselkedni, mert ez másokat zavar!" "Nem vesszük meg ezt a játékot, mert nincs rá pénzünk!" Az efféle mondatok sok szülőt feszélyeznek: megsajnálják, együtt éreznek a gyerekkel, ezért nem szívesen tiltanak szigorúan, határozottan. Pedig a gyerekeknek kicsi koruktól fogva folyamatosan hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy az élet korlátokat állít eléjük, hogy a valóságban nem realizálható minden vágy és szándék. A szülő dolga csak részben az, hogy ezt a nyers valóságot tompítsa a gyerek számára, arra is meg kell tanítania gyermekét, hogy hogyan viszonyuljon az élet korlátaihoz és szabályaihoz.

Most már elég!

"Elég volt a tévézésből, a csokievésből, a veszekedésből, a semmittevésből, stb." Ezek a határozott szülői korlátozások, bár szigorúan hangzanak, tulajdonképpen segítséget jelentenek a kicsiknek saját önkontrolljuk kialakításában. A parancsok, korlátozások eleinte kívülről, a szülőtől jönnek, de az éréssel fokozatosan belsővé válnak, és egyre inkább belülről hangzanak majd fel, anélkül, hogy egy felnőtt a fejük felett állna. A "Most már elég!" ugyanakkor sikeresen vethet véget egy meddő vitának, értelmetlen veszekedésnek is.

Megértem a haragodat

Megérteni és egyetérteni nem ugyanaz. Akár jogosan, akár - szerintünk - ok nélkül dúlja is fel magát valamilyen sérelmen gyermekünk, joga van a saját érzéseihez. Bár a haragról úgy tartjuk, hogy nem szép, nem illedelmes dolog, a tapasztalatok szerint mégis könnyebb uralkodni fölötte, és túl lenni rajta, ha nem eltagadni, hanem elfogadni próbáljuk. "Megértem, hogy bosszús vagy, mert számítottál erre a programra, amit utolsó percben lefújtak." "Most mérges vagy rám, amiért nem engedlek el olyan sokáig, mint a barátaidat, de hidd el, én a te érdekedben látom ezt így helyesebbnek." "Fel vagy háborodva azon, amit mondtam, pedig inkább el kellene gondolkodnod rajta." Más esetekben a harag elfogadása, megértése érzelmi támogatást, az indulat miatti esetleges bűntudat oldását is segítheti. Pl. "Megértem, hogy kiborultál, szerintem sem lett volna szabad így viselkedniük veled, a helyedben én is mérges lennék."

Elnézést kérek

Egyáltalán nem tekintélyromboló az, ha egy szülő hibát követ el, vagy téved, amennyiben kész arra, hogy ezt beismerje, és bocsánatot kérjen. Ha sajnáljuk a kicsit, amiért bánatot, fájdalmat, kellemetlenséget okoztunk neki, fejezzük ki szavakban is! "Sajnálom, hogy ilyen sokáig várakoztattalak." "Ne haragudj, hogy véletlenül túl forró lett, és megégette a nyelved." "Bocsánatot kérek, amiért igazságtalanul megvádoltalak, és kiabáltam veled." Őszinte sajnálatunk nemcsak azt mutatja meg a gyereknek, hogy nem mindegy nekünk, hogyan érzi magát, de egyben a számára követendő helyes viselkedést is modellezi.

Kép forrása

• www.raleighcommunity.com/.../ patient_visitation.html