A DysTEFL (Dyslexia for Teachers of English as a Foreign Language) egy nemzetközi Comenius együttműködés keretében folyó Európai Uniós projekt, melynek célja, hogy a partnerországok – Lengyelország, Magyarország, Anglia, Csehország, Németország és Ausztria – közös tanárképzési kurzust dolgozzanak ki leendő és gyakorló angoltanárok részére, annak érdekében, hogy érzékenyebbé tegye őket a diszlexiás tanulók idegennyelv-tanulási szükségleteire.

A kurzus összeállítását megelőzően a projektben résztvevő országok mindegyikében végeztek egy igényfelmérést, melyben megvizsgálták az adott ország oktatási dokumentumait, törvényi szabályozásait, tanárképzési kurzusokat, oktatási intézményeket és online kérdőíves kutatással vizsgálták a pedagógusok diszlexiával kapcsolatos ismereteit, diszlexiás tanulókkal kapcsolatos attitűdjeit és igényüket egy kurzus szervezésére a témában.

A válaszadók többsége elismerte, hogy nem rendelkezik megfelelő ismeretekkel az írás-olvasási zavar természetét és a nyelvtanulásban okozott nehézségeket illetően, nem magabiztosak a diszlexiás tanulók értékelésében, de ugyanakkor érdeklődnek a témával kapcsolatos további információk és képzések iránt.

A projekt hazai partnere az MTA Természettudományi Kutatóközpont Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet, melynek képviseletében Kálmos Borbálával beszélgettünk.

Mai ismereteik szerint milyen nehézségekkel szembesülnek a diszlexiás tanulók egy új idegen nyelv elsajátítása során?

A diszlexiás nyelvtanulók nyelvpedagógiai szempontból nem alkotnak egységes, homogén csoportot.  Úgy is mondhatnánk, hogy nincs két egyforma diszlexiás tanuló. Eltérnek abban, hogy az anyanyelvükön mely nyelvi készségeik gyengébbek vagy erősebbek, illetve hogy mennyire sikerült ezeket fejleszteni és kompenzálni. Ami az idegen nyelvi készségeiket illeti, itt is van eltérés abban, hogy mely készségek gyengébbek, illetve erősebbek. Van olyan diszlexiás tanuló, aki viszonylag jól beszél, de gyengébb a nyelvtanban vagy írásban. Ugyanakkor van aki írásban vagy a nyelvtanban  ügyesebb, de szóban nem megy neki olyan jól a nyelvhasználat. Itt is sokat számít, hogy a tanuló mennyi segítséget kap a tanárától, illetve, hogy otthon mennyit foglalkoznak vele.

Általánosságban elmondható, hogy a diszlexia az összes nyelvi készség (olvasás, írás, helyesírás, hallott szövegértés, beszéd, szókincs, nyelvtan) terén okozhat gondot. Tévhit, miszerint csak az olvasás fog nehezen menni. Azok a kognitív háttérkészségek, melyek az olvasási nehézséget okozzák, az idegennyelv-tanulásakor más készségek terén is jelentkezhetnek. Például a fonológiai feldolgozás pontatlansága vagy lassúsága, amit gyakran a diszlexia egyik fő okának tartanak, okoz problémát az olvasásban (az írott alak és a kiejtés összekapcsolásánál), de ugyanúgy okozhat problémát a hallott szöveg értésénél (ahol hangzó információt kell szavakként, mondatokként és végül szövegként értelmezni), a szótanulásnál (ahol össze kell kapcsolni a kiejtést, a helyesírást és a jelentést), vagy a helyesírásnál. Az angolban kiemelt probléma a helyesírás, mivel a magyarral ellentétben nem hangzáskövető a szavak írásmódja.

De talán még a nyelvi készségeknél is nagyobb nehézséget jelent a diszlexiásoknak a negatív iskolai és tantermi tapasztalatokkal, a sikertelenséggel való megküzdés. Sokan elvesztik a nyelvtanulási motivációjukat, megutálják a nyelvtanulást, mivel folyton azzal szembesülnek, hogy a nem-diszlexiás társaik tudnak a nyelvórán teljesíteni, míg ők sokszor nagy időbefektetéssel és szorgalommal sem tudják elérni a kívánt szintet.  Előfordul, hogy a tanárok sem segítő szemlélettel, hanem elutasítóan vagy ellenségesen reagálnak a gyerek problémáira. Sikertelenségét butaságnak vagy lustaságnak tudják be.

A diszlexiások a nyelvtanulás értékelése alóli felmentésének gyakorlata sem segít sokat ezen a helyzeten. Ez a gyakorlatban sokszor inkább a probléma szőnyeg alá söprését jelenti, a gyerek nem vesz részt valójában az órákon, és értékelhető nyelvtudás nélkül távozik az iskolából. Ez később a munkavállalás vagy a továbbtanulás során komoly hátrányt jelenthet.

A tavalyi év novemberében indult egy diszlexiával és nyelvtanulással foglalkozó online kurzus gyakorló angoltanárok számára. A 11 hetes kurzus végén milyenek a tapasztalatok, visszajelzések?

Az online kurzuson 20 tanár vett részt négy európai országból és a visszajelzések egyértelműen pozitívak voltak. A köz- és felnőttoktatás különböző szintjein dolgozó nyelvtanárok egyöntetűen arról számoltak be, hogy a kurzus segített nekik abban, hogy jobban megismerjék a diszlexiás nyelvtanulók tanulási nehézségeit. A továbbképzés alkalmat nyújtott arra, hogy változatos tanítási technikákkal ismerkedjenek meg, amelynek segítségével hatékonyabban tudnak a diszlexiás nyelvtanulóknak idegen nyelvet oktatni.

Indul-e még ilyen kurzus angoltanárok számára? Ha igen, mikor, milyen formában és kik jelentkezhetnek?

Most, március első felében lesz egy megbeszélés, ahol eldől majd, hogy milyen formában él tovább a projekt és hogyan kerülnek a tananyagok felhasználásra. Továbbra is elérhető lesz a weboldalon a kurzus anyaga, de reméljük, hogy sikerül együttműködnünk magyar szakmai szervezetekkel annak érdekében, hogy a kurzus akkreditált tanárképzési tanfolyammá válhasson.  Ezen kívül reméljük, hogy legalább pár intézményben sikerül valamilyen formában beilleszteni az egyetemi nyelvtanárképzésbe a kurzus anyagát.

Mikortól lesz elérhető a kurzus tananyaga a projekt honlapján?

A kurzus anyaga már elérhető a honlapon teljes egészében a következő címen: http://course.dystefl.eu/

Hogyan segítheti a tanár idegennyelvórán az írás-olvasási nehézséggel küzdő tanulóját? Tudna ajánlani néhány hasznos módszert nyelvtanárok számára, mellyel tanulási zavarral küzdő diákjaikat sikerhez segítheti?

Rengeteg módszer és apró technika van, ami segíthet. Sok ezek közül a nem-diszlexiás nyelvtanulók számára is hatékonyabbá tehetik a nyelvtanulást, amit fontos észben tartani , amikor egy tanár szeretné kipróbálni ezeket a módszereket.

Nagy segítségre van szüksége a diszlexiás tanulóknak a memorizálás terén, többek között szótanuláskor. Itt sokszor sikerrel alkalmazhatóak náluk a szókártyák, vagy bármilyen olyan módszer, ami minél több érzékszervet kapcsol be a tanulási folyamatba (multiszenzoros módszerek). Például, a szókártya használatakor a diák egyszerre látja, hallja/mondja a szót, és fogja a kezében, forgatja a kártyákat, tehát így egyszerre három csatornát is összekapcsolunk. Általánosságban elmondható, hogy a diszlexiás diákok jobban tanulnak kontextusból, tehát érdemes példamondatokkal, példaszituációkkal, történetekkel, akár dalokkal, videókkal, filmekkel segíteni a nyelvtanulást, hogy ne csak a szótárból magoljanak.

A tanár sokat segíthet még a diáknak, ha számonkéréskor figyelembe veszi a diszlexiás tanuló erősségeit és gyengeségeit. Ha például jól ejti ki a tanuló a szavakat, de nem ír jól helyesen, akkor lehet neki lehetőséget biztosítani a szóbeli számonkérésre.

Összességében elmondható, hogy mindennél többet ér a tanár elfogadó, segítő hozzáállása, a diákkal és a szülőkkel kialakított párbeszéd.