Tanulj az MIT-n!
Sulinet
2012/07/10 13:01
2943 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Online kurzust indít két nagynevű amerikai egyetem, melynek célja, hogy kiderítsék, milyen eséllyel lehet megszervezni és működtetni egy online közösséget. 

edx_520

A Harvard és az MIT vállalkozott rá, hogy meghirdetik online kurzusaikat látva az internet közösségformáló erejét illetve azt a tényt, hogy egyre többet tanulunk internetes videókból, bemutatókból. 

A két egyetem közösen indította el 60 milliós programját, mely reményeik szerint forradalmasítani fogja a felsőoktatást. Létrehoztak egy platformot, az edX online honlapot.

Itt nézhetőek meg azok az online előadások, melyeket a két egyetem neves professzorai tartanak. Egyelőre nincs felvételi és fizetni sem kell, így az előadások mindenki számára elérhetőek.

A kezdeményezés hatására több egyetem is létrehozott egy hasonló platformot. Többek között a Stanford és a Princeton munkájának gyümölcse az edX-hez hasonló elven alapuló Coursera.

coursera_520

Az MIT próbajelleggel már januárban megtartotta első kurzusát, mely óriási sikert és nagy látogatottságot hozott. A felmérések alapján az MIT első, hivatalos és már meghirdetett kurzusára szeptemberben félmillió „beiratkozóra” számít. A hallgatók az online oktatási videók, előadások mellett online laboratóriumban dolgozhatnak majd, munkájukhoz pedig e-tankkönyveket kapnak.

EdX-nek még nincs egzakt válasza arról, hogyan zajlik majd a diákok értékelése. Ez különösen az olyan tárgyak esetében problémás, ahol nem tesztválaszokat, hanem szabad szavas megoldásokat kell adniuk a hallgatóknak. Felmerült az a lehetőség is, hogy a diákok egymást értékelik majd.

Bár az oktatás elektronikus formában zajlik majd, semmivel sem esz könnyebb, mint egy rendes előadás vagy óra a Harvardon és az MIT-n. Azok a diákok, akik sikerrel veszik az akadályokat és teljesítik a krediteket mesterigazolást kapnak majd az egyetemektől.

Az új módszer – ha beválik – forradalmasíthatja az eddig megszokott oktatási stílust. Nem lesz szükség a hosszú, sokszor vontatott előadásokra, a hallgatók azonnal hozzájuthatnak a fontos információkhoz, melyeket bemutatókkal, kis spotokkal lehet majd színesíteni.

Mivel a felsorolt egyetemek anyagi helyzete nem indokolja, hogy pénzt szedjenek online kurzusaikért, így azok egyelőre ingyenesek maradnak. Ebben az esetben azonban joggal érezhetik az „offline”, vagyis rendes iskolai keretek között tanuló hallgatók, hogy ők igazságtalanul fizetnek több tízezer dollárt azért, hogy tanulhassanak. Éppen ezért az egyetemeknek a jövőben arra kell törekedniük, hogy olyan értékeket nyújtsanak hallgatóiknak, amikkel megtartják őket és biztosítják az utánpótlást. Hiszen mi másért fizetne valaki középszerű oktatásért, mikor a legjobb egyetemek tudósaitól tanulhat ingyen és ráadásul online?

Érdekes elgondolás, nem? Te is tanulnál ilyen formában, vagy éppen ellenzed, hogy a hagyományostól ennyire eltérő módon tanítsanak? Írd meg kommentben, mi a véleményed!

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten