A fejlett országokban a közelmúltban jellemzővé vált a közép- és felsőoktatás expanziója. Ezen túl az élethosszig tartó tanulás és a felnőttképzés szerepének felértékelődését figyelhetjük meg. Az iskolában töltött várható idő 1995 és 2000 között szinte mindegyik OECD-országban megnőtt. Ma az iskolába belépő gyermekek átlagosan 16,8 évet töltenek oktatási intézményekben, ami részben a felsőoktatás nagymérvű bővülésének tudható be. A kötelező oktatás tartama a 14 éves életkorig tart Olaszországban, Koreában, Portugáliában és Törökországban, viszont 18 éves életkorig tart Németországban, Belgiumban, Hollandiában és Magyarországon. Általában megfigyelhető, hogy 16 éves életkor után csökken a beiskolázási arány, kivéve Svédországot, Finnországot és Portugáliát. Néhány országban viszont a 20 éveseknek még a fele iskolában tölti idejének nagy részét. Magyarországon a 15-19 évesek oktatásban való részvételi aránya meghaladja az OECD-országok átlagát, de ennél idősebbeknél ez a mutató nemzetközi összehasonlításban egyre alacsonyabb. Az OECD-országokban átlagosan a népesség 41%-a rendelkezik középfokú végzettséggel. Ez az arány jóval magasabb a skandináv országokban és jóval alacsonyabb a mediterrán országokban. Az iskolázottság terén mutatkozó különbség a fiatalabbak esetében - nemzetközi összehasonlításban - a kiegyenlítődés felé mutat.

A legtöbb országban a felső középfokon különböző irányultságú programok találhatóak. Ezeket osztályozni lehet aszerint is, hogy milyen mértékben készítenek fel meghatározott foglalkozásra, illetve milyen mértékben van közvetlen munkaerőpiaci jelentőségük. Ennek alapján háromféle programtípust lehet elkülöníteni: a munkaerőpiacra való kilépésre felkészítő szakmai oktatást és képzést, a szakmai oktatást/képzést előkészítő képzést és a felsőfokú továbbtanulásra felkészítő általános képzést. Egyes országokban az alapfokú tanítás egyetlen struktúrába szerveződik, ennek utolsó szakasza tekinthető az alsó középfokú oktatásnak, itt a középfokú oktatás azonos a másutt felső középfokúnak tekintett képzési szakasszal. Másutt a középfokú oktatás elkülönülten, két külön intézményben szerveződik: az első az "integrált" szakasz, melyben a tanulók azonos tantervet követnek, a felső középfokú szinten viszont különböző az oktatási kínálat. Az országok egy harmadik csoportjában az alsó középfokú oktatás közös célja az alapkészségek átadásának biztosítása; innen kilépve viszont a tanulók gyakran intézményt is váltanak. Aszerint, hogy ezek a szakaszok hol válnak el, és hogyan szerveződnek, az oktatási rendszereknek többféle modelljét lehet megkülönböztetni. Mindegyik modell másként befolyásolja a tanulói utak és esélyek alakulását.

Európában három fő modellt szoktak megkülönböztetni. Az egyik két ciklusból áll: az első 4 vagy 6 éves, s erre épül egy másik 6-9 éves középfok. A másik modell is két ciklusból áll, de az első hosszú, a második rövid 8+4, 9+3, 10+2. A harmadik három ciklusból áll, ezek különböző hosszúságúak: 5+4+3 vagy 6+3+3. A kétciklusú rendszerek előnyének azt szokták tekinteni, hogy csak egy váltás van benne. Mindazonáltal a rövid első ciklus veszélye a korai szelekció, míg a hosszú első ciklusban több idő jut az alapozásra, és tovább tartja együtt a tanulókat. A magyar iskolarendszerben sajátos módon a szelektív és az integratív típusú kétciklusú képzés egyszerre van jelen (szerkezetváltó gimnáziumok és a hagyományos 8+4), de a két modell együttélése egyáltalán nem tekinthető problémamentesnek.