A Gróf Teleki Sámuel vezette expedíció (1887-1888)

Gróf Teleki Sámuel Teleki Sámuel gróf 1845. november 1-én született Sáromberkén. Nagyműveltségű, nemcsak politikailag iskolázott ember volt: kiváló eredménnyel érettségizett Debrecenben, majd a göttingeni és berlini egyetemen természettudományi tanulmányokat is folytatott. Huszártisztként katonáskodott, később 1881-től haláláig rövid kihagyásokkal szinte töretlen országgyűlési és főrendházi tagsága révén szerepel az országgyűlési almanachban. A gróf gazdag erdélyi főnemes, földbirtokos volt, vadászszenvedélye és Rudolf trónörököshöz fűződő barátsága többszöri, közös Görgényi-havasokbeli vadászatban nyilvánult meg. Mint testileg-lelkileg edzett, mindenféle fáradtságot elviselő férfit a tudásvágy, az ismeretlen megismerése vezette a mesés idegenbe (Afrikába, Indiába, Indonéziába). Más elképzelések szerint expedíciója az Osztrák-Magyar Monarchia gyarmatszerző próbálkozása volt (Krizsán 1994). Egy megint másik teória magánéleti és/vagy politikai okot sejt az utazás mögött (Erdélyi 1977). Az első szerint Stefánia főhercegnő megsértése, esetleg egy vele fűződő gyengéd viszony miatt kellett Telekinek afrikai száműzetésbe mennie. A második hipotézis arra alapoz, hogy az udvarban nem nézték jó szemmel a közismerten magyarszimpatizáns Rudolf és Samu barátságát. Bárhogy is történt, Teleki 1886 őszén útnak indult Kelet-Afrikába, ahová magával vitte a pozsonyi születésű osztrák tengerész-zászlóst Höhnel Lajos lovagot. A magyar felfedező vállalkozások szempontjából kétségkívül a legsikeresebb tekinthető expedíció legfontosabb eredményei a következők:

• A bejárt útvonal és környékének nagyszerű térképe.
• A jórészt teljesen ismeretlen területen megtett kb. 3000 km hosszú út Afrika térképének egyik nagy fehér foltját tűntette el. (Déli rész és Északi rész, nagyméretű fájlok!!!)

A Rudolf-tó és a Stefánia-tó felfedezése.

• A függetlenné vált Kenya látványosan szabadult meg a gyarmati múltat jelképező európai eredetű földrajzi névtől. A trónörökösről és feleségéről elnevezett tavak ma már Turkana-tó és Chew Bahir-tó néven szerepelnek a térképeken.
  
  

A Teleki-vulkán felfedezése.

• A korabeli tűzhűnyó-keletkezési elmélet szerint a vulkán azért tör ki, mert a tengervíz behatol a magmakamrába. A kontinens belsejében működő vulkán felfedezésével megdőlt az a feltételezés, hogy a vulkanizmus a tenger partjához kötött jelenség. Eredményeikre támaszkodva részben körvonalazódott az a hasadékrendszer, amelyet Suess aztán a Kelet-afrikai árokrendszerként vezetett be a földtudományokba, s amely a lemeztektonikai elmélet szerint a riftesedés iskolapéldája.

A Kilimandzsáró és a Kenya hegyek hóhatárának elérése elsőként a világon.

• A nagyszerű sportteljesítményen túl , Teleki elsőként ismerte fel a hegységek hajdani nagy kiterjedésű eljegesedését. Ebből az következik, hogy valaha az Egyenlítő vidékén is mélyebbre húzódtak le a gleccserek, ami arra utal, hogy mindkét féltekén egyszerre köszöntött be a jégkorszak. A földtani-geomorfológiai szakirodalom Teleki-glaciálisként ismeri azt az eljegesedést, amelyet az európaiak az Alpokban rissként emlegetnek. Kenya-hegy egyik völgyét szintén Telekiről nevezték el.
  

A Hold-hegység létezésének cáfolata.

• Teleki és Höhnel bebizonyították, hogy a nagy tavak és Abesszínia között nyoma sincs az akkori idők térképein szereplő Hold-hegységnek.

Geológiai, hidrológiai és meteorológiai megfigyelések.

• Részletes kőzet- és ásványgyűjteménnyel tértek haza. Alapos és rendszeres feljegyzéseket készítettek reggel és este a légnyomást, felhőzöttséget és az esőket illetőleg.
  
  

Új fajok felfedezése.

• 78 növényfaj, közte a magashegységek két legismertebb növénye: Senecio telekii, Lobélia telekii; 3 kaméleon és pókfaj
  
  

Hatalmas, összesen 12 ládányi, mintegy 400 darabból álló tárgy gyűjtemény.

• A fegyvereket, ékszereket, ruhákat, edényeket, eszközöket és trófeákat tartalmazó gyűjteményt Néprajzi Múzeumnak és a Bécsbe adományozták.
  
  

A burkunedzsi, resiat, szuk, turkana törzsek első leírása.

• Az expedíció nagy jelentőséggel bírt Kelet-Afrika néprajzi feltárásában is. A fent említett törzsek elsőkénti leírásán túl, minden addiginál részletesebb leírást adnak a bejárt terület nilóta nyelvet beszélő népeiről, különös tekintettel a kikujukra és a maszaikra.

A Teleki-vulkán

A Turkána-tó valaha összefügghetett a Nílussal és a korai pleisztocénban érte el legmagasabb szintjét. A pleisztocén közepén a Barrier elnevezésű gátszerű vonulat megszületésével a kapcsolat megszakadt Teleki-vulkán (lefolyástalan, sós vizű tó jött létre, melynek szintje napjainkra 100 m-rel alacsonyabban található. Már 1887-es expedíció során Höhnel a hosszú távú, földtani léptékű, Teleki pedig a rövidtávú, néhány éves szintingadozás bizonyítékait rögzítette. Fonatos láva a Teleki-vulkán oldalában Ennek a vulkáni vonulatnak a része a 646 m magas Teleki-vulkán, amelynek nincs helyi elnevezése. A Lugugugut elnevezés ( "a hely amely éget") a környék minden működő vulkánjára egyformán érvényes. A tűzhányó két hosszúkás, szabálytalan dombból áll, repedésekkel és számos kisebb kráterrel. Mindkét dombot kékesfekete, magas salaktartalmú hamupalást borítja, amely nagy porozitása miatt alig veri vissza a napfényt. A régebbi lávafolyások felszínén vékony oxidált réteg alakult ki, csokoládébarnára színezve azokat. A fiatalabb lávafelszínek acélszürkék. A salakos hamu felszínén sok helyen kivirágzik a finomszemcsés kén. (Részlet Juhász Árpád: A centenáriumi Teleki Sámuel expedíció c. cikkéből)

Sajnos a gróf a Times-ban (1888) megjelentetett rövid beszámolón kívül nem hozta nyilvánosságra élményeit, megfigyeléseit. Feljegyzései kéziratos formában találhatóak mind a mai napig. Minthogy az expedíció tudományos eredményeit Höhnel írta meg a "Rudolf és Stefánia Tavakhoz" (1892) c. könyvében, a közvélemény és az utókor sokáig német vállalkozásként tartotta számon a felfedező utat. Teleki később még egyszer megfordult a Kilimandzsáró környékén, más alkalommal Jáván, Szumátrán és Borneón, kétszer Elő-Indiában és többször Szudánban. Meghalt 1916 március 19-én Budapesten.

Felhasznált irodalom:

Krizsán László: Magyar utazók Afrikában. Távoli tájak magyar utazói 3. (szerk. Balázs Dénes) 1994 Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó
Erdélyi Lajos: Teleki Samu Afrikában 1977 Bukarest: Kriterion

A Teleki-vulkánról készített képek forrása: Dr. Gábris Gyula