A múlt század elején a klasszicista, majd a század közepétől az akadémikus festészet képviselőinek nagy többsége idealizálva mutatta be a társadalmi jelenségeket. Ezekkel szemben léptek fel azok a művészek, akik a társadalom ellentmondásait a valósághoz hűen, leleplező erővel tárták fel műveik-ben. Pl. Goya, Courbet, Daumier, Rjepin, Munkácsy stb.) A plein-air festészet alkotóinak képein egyszerre kiderült a világ. A múlt századi festők többsége műteremben dolgozott. A műtermi világítás következtében képeik viszonylag sötétek éa azíntelenek voltak. A velük szemben fellépő ún. plein-air festők a természet szabad ege alatt készítették műveiket, melyek így világopsabbak és színesebbek lettek.
Mint Corot képén is láthatjuk, a természet színgazdagságát, fényjelenségeit is visszaadták, s ezzel a reneszánszban kezdődő látszati festészet teljesebb fokát érték el. (Bár plein-air festők már a holland barokk tájképfestők között is akadtak, a szabadban való festés igazi központjává a franciaországi barbizoni iskola vált. Főbb képviselői Corot, Daubigny, Millet stb. Nálunk Paál, Mészöly, Szinyei voltak az első plein-air festők.)
Az impresszionizmus. A plein-air festészet betetőzője az impresszionizmus. Claude Monet roueni (ruani) dómról készült festményén a pillanatnyi benyomás, a napfény ragyogásának hangulata kap meg bennünket. A stílus nevét Monet Napkelte impressziója című festményéről kapta (Impresszió = benyomás).Monet festményét összevetve a dómról készült fotóval világosan kitűnik, hogy az impresszionisták foltszerűen laza ecsetkezeléssel igyekeztek felvillantani a szemük elé táruló optikai látványt. A témát inkább csak ürügynek tekintették a napfény, illetve az atmoszféra visszaadására. Így a roueni dóm is csak alkalom volt Monet-nak a napfény színeket felbontó hatásának érzékeltetésére. Az impresszionisták a napfényt tették főszereplővé. "A festmény főszereplője a fény" - hirdette Edouard Manet. Az akadémista festészet tárgyakat festett, az impressziunizmus elsősorban a fényt, az atmoszférát. Ez az az egyik többlet, amellyel az impresszionizmus gazdagította a festészet tartalmi kifejezési lehetőségét.
Az atmoszférikus jelenségekhez rendszerint különféle hangulatok kapcsolódnak. (A napfény kellemes, a ködös idő rendszerint nyomott hangulatot kelt bennünk.) Hogy az impresszionista festők mennyire kedvelik az atmoszférikus jelenségek hangulati tartalmát, Monet roueni dómról készitett sorozata bizonyítja a legszemléletesebben. Tizennyolcszor festette le a dómot; hajnalban, reggel, déli napsütésben, ködben stb. ; mindegyik más-más, a napszaknak megfelelő színvilágot, hangulatot tükröz.
Az impresszionista festők a légköri tünemények, illetve azokkal kapcsolatos hangulatok visszaadását elsősorban ún. valeur (valőr) színek alkalmazásával érték el. Az impresszionisták tudatosan alkalmazták a reflexszíneket is. Hasonlítsuk össze pl. Tizian Flóráját Auguste Renoir Olvasó nőjével. Tizian nem vette figyelembe a környező tárgyak színeinek visszaverődését Flóra arcbőrén. Renoir a reflexszínek révén csodálatos színgazdagságot ért el. A pillanatnyi benyomások hatása alatt az impresszionista festők a jelenségeket, a látványt nem plasztikus formákkal, hanem vázlatos festésmóddal, szinfoltokra bontva adták vissza. A reneszánsz, a barokk és a plein-air festészet után az impresszionizmus jutott legmesszebbre a látszati festészet terén.
Az impresszionizmussal fordulóponthoz érkezett az európai festéset. Véget ért az a folyamat, amely a reneszánsz perspektivikus ábrázolásmódjával kezdődött, s az volt a fő célkitűzése, hogy eljusson a világ minél látszathűbb visszaadásáig. Kitűnt, hogy ezen az úton már nem lehet tovább menni, az impresszionizmus a látszati festészet végpontja. Ám olyan végpont ez, mely a végtelenbe nyit kilátást. A valóság immanens transzcendenciáját, a létezés csodáját állítja a kifejezés homlokterébe.