A kezdeti viták, egyeztetések
1834-ben kezdődtek el az országgyűlés javaslata alapján a Tisza-felmérés munkálatai, de már ezt megelőzően maga Széchenyi István 1833. augusztus 31- szeptember 3. között az I. Ferenc gőzhajóval kipróbálta a Tisza alsó szakaszának hajózhatóságát. Beszédes József - aki az Al-Duna szabályozásának gondolatát felvetette már a korábbiakban is - kidolgozta tervét egy esetleges Duna-Tisza- csatorna megépítéséről, s bár Széchenyi kezdetben támogatta ezt az elképzelést, később Vásárhelyi Pál meggyőző érvei hatására elfordult ettől, a csatorna megépítésének terve lekerül a napirendről. Vásárhelyi ellenvéleményének alapja az a tétel, hogy időben először magát a Tiszát kell szabályozni, árterületeinek mentesítését meg kell oldani.
A Tisza-völgy szabályozásáról helyi tervek készültek már az 1840-es évek elején, de Vásárhelyi felhívta a figyelmet a veszélyekre: eszerint csak egységes tervvel lehet tartós, hosszú távú hatást elérni, valamint a szabályozást a Tisza mellékfolyóira is ki kell terjeszteni. Ezt a meglátást erősítették meg az 1844-45-ös árvíz hatására bekövetkező károk is. Széchenyi kinevezése a Közlekedési Bizottmány elnöki tisztségére jó alkalmat kínálhatott Vásárhelyi tervei alapján végrehajtandó Tisza-szabályozás megszervezésére. S bár a kormányhivatal elfogadása miatt sokan árulással vádolták Széchenyit, sikerült az érintett megyék küldötteivel elfogadtatnia a helyi társulatokat összefogó központi Tisza-völgyi Társulat létrehozásának tervét.
Vásárhelyi 1845. június 1-én az előzetes változat, majd 1846. március 25-én az általános szabályozás tervének benyújtásakor támaszkodhatott a Tisza-felmérés mérnökeinek előmunkálataira és saját tapasztalataira. Az elképzelés a Tisza egész hosszára vonatkozott, részletesen s a gyakorlati kivitelezés számára alkalmas formában dolgozta ki. A csekély esésű, ún. középszakasz-jellegű folyó természetének megfelelően legelőször a folyó lefolyási viszonyait kívánta megjavítani az óriási kanyarok átvágásával. E változtatás következtében az árvizek levonulása gyorsabbá válhatna, ami előfeltétele az eredményes ármentesítésnek. Százegy átvágást javasoltak, ami a Tisza hosszát egyharmadával csökkentette volna, ugyanakkor az árhullámok hevesebbé váltak ennek hatására. Ez utóbbi hatás miatt Vásárhelyi szerint a töltések megépítése kiemelt feladat, ráadásul a töltésvonalazásnak a megfelelő árvízi meder, a hullámtér kialakítását kell szolgálnia. A töltések előtt előteret kívánt biztosítani, ide erdősávok telepítését javasolta azért, hogy a gátakat a hullámveréstől megóvja.
Sokasodó gondok - víztelenség
Vásárhelyi elképzelése a töltésekről óriási újdonságnak számított, hiszen ezek feladatául a folyó folyásának kormányzását jelölte ki, s nem egyszerűen a kiöntések korlátozóját látta bennük. (A későbbiekben sajátos, olykor groteszk elemeket vitt a szabályozási munkálatokba, hogy a helyi birtokosok érdekeinek megfelelő töltésvonalak kitűzésére kényszeríttették több helyen is a munkálatokat vezető mérnököket. A változó távolságban épített gátak épp a Vásárhelyi által oly fontosnak tartott "kormányzó funkciót" nem tudták ellátni, a keresztirányú áramlások óriási pusztítást okoztak magukban a védőgátakban is.) 1846. augusztus 27-én reggel Széchenyi tette meg az első kapavágást, a Tiszadob-Szederkény közötti átvágás munkálatai jelentették a rendszeres Tisza-szabályozás kezdetét. A pénzhiány és a felgyorsuló politikai események, mellettük Széchenyi személyes tragédiája egy időre lehetetlenné tették a munkálatok folytatódását.
1850. június 16-án jelent meg egy nyílt parancs a szabályozás és ármentesítés folytatásáról. Ez a rendelet egyrészt hivatali központosítást jelentett, ám ez nem volt következetes és elvszerű, mert a Tisza mellékfolyóinak szabályozását a helyi hatóságoknál hagyta, amivel lehetetlenné tette az összehangolt tervszerű munkát. Másrészt a későbbiekben katasztrofálisnak bizonyult az ármentesítés és a folyószabályozás erőszakos szétválasztása. Harmadrészt ugyancsak komoly veszélyhelyzetet teremtett, hogy nem az eredeti Vásárhelyi féle átvágási tervek megvalósítását tűzték ki célul, hanem a csökkenetett Paleocapa-féle javaslatot tartották irányadónak. Mivel azonban az 1853-55-ös árvizek az addig megépült védművekben óriási károkat okoztak, ezért visszatértek a Vásárhelyi-koncepcióhoz: 22-ről 111-re növelték a szükséges átvágások számát.
A munkálatok nem haladtak optimális ütemben, amihez jelentős mértékben hozzájárult az 1860-as évek aszályos időszaka. A szikesedés a már eddig ármentesített területeken akkora mértéket öltött, hogy 1863-ban Kunhegyes, Kunmadaras, Kisújszállás stb. községek határában az állatállomány 78%-a éhen veszett, hozzávetőleg 126 millió forintban állapították meg az elmúlt év aszálykárát. A sajtóban megjelenő dilettáns vélemények az Alföld kiszárításával vádolták meg a szabályozás híveit, ám ők szakszerűen bebizonyították, hogy a bajok gyökere a félmegoldásokból ered. Ha végigviszik az eredeti koncepciót, akkor szerintük megoldhatóvá válik az összes, az Alföld sajátos éghajlati viszonyaiból adódó nehézség.
Példa kelle ...
A kiegyezést követően tovább csökkent a szabályozás intenzitása, az Alföld gazdasági felemelkedésének ügyét a kor nem tekintette elsődleges, kiemelt feladatnak. Sokkal inkább a vasútépítési láz vonta magára a figyelmet, s vonzotta a tőkebefektetéseket. A munkálatok lelassulása azért járt súlyos következményekkel, mert a felsőbb szakaszokon végrehajtott átvágások meggyorsították az árhullám levonulását, az alsóbb szakasz kedvezőtlen lefolyási viszonyai miatt viszont a középső részen a víz megrekedt, szétterült. A folyószabályozás és ármentesítés szétválasztása szabálytalan, 200-4000 méter között változó árvízi meder kialakításához vezetett, evvel csökkentve a biztonságot. (Lásd 1879. március 12. szegedi árvíz!)
Szeged pusztulása és az ismételt árvizek pl. 1881-ben lényeges változást hoztak a Tisza-szabályozás történetében. Az anyagi erőforrásoknak köszönhetően megindult az újjáépítés és a biztonságosabb védekezés kialakítása. 1884-1885 folyamán született meg az ún. tiszai vízjogi törvény, amely kimondta, hogy az állam feladata a teljes koordináció, a korábban szétválasztott szabályozási és ármentesítési munkálatok felügyelete. Korrigálták a korábbi hibás szabályozási lépéseket, az árvízi meder egységes kialakítására, a töltések megerősítésére, a töltésvonalazás helyesbítésére, az alsó szakaszon kialakított átvágások gyorsítására megszülettek a javaslatok, tervek.
A szabályozásnak köszönhetően a folyó eredeti hossza 1419 km-ről egyharmadával, 966 km-re csökkent, 112 átvágást létesítettek. A Tisza meggyorsult, a korábbi 5-6 hónapos áradásokkal szemben kb. 2,5 hónap alatt vonul le az ár. A Tisza völgyében 3555 km. töltéssel 4, 5 millió kataszteri hold terület ármentesítését sikerült biztosítani, ami gazdasági szempontokat tekintve egyedülálló teljesítmény. Ehhez a rendezéshez hasonló méretű és jelentőségű ármentesítő munka Európában sehol sem történt. (Összehasonlításul: a második legjelentősebb munka a Pó-völgy szabályozása volt 2374 km. töltés 1,2 millió kataszteri holdat tett védetté. A Harmadik, a Loire-völgy ármentesítése során 483 km. védőgát 16 000 kataszteri hold biztonságát szavatolta.)
Forrás
- A magyar vízszabályozás története Budapest, 1973
- Csath Béla - dr.Deák András - Fejér László - Kaján Imre: Magyar vízügytörténet
- Dr. Németh József: A műszaki és természettudományos képzés magyarországi századai
