Több mint csoportmunka
Sulinet
2012/07/12 08:00
1924 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Kéterezer hátrányos helyzetű hazai diáknál csökkent az agresszió mértéke és a hiányzások száma az úgynevezett "hejőkeresztúri modellel", melyet egy könyvbe rendezve most jelent meg a Nemzeti tankönyvkiadó gondozásában. A modellnek köszönhetően erősödtek a szülőkkel való együttműködések és javultak a diákok eredményei is. 

tobb_mint_csoportmunka_200 A napokban megjelent "Több, mint csoportmunka" című könyv bemutatja az új fajta program elméleti és gyakorlati hátterét, melynek az alapját egy Amerikából importált Komplex Instrukciós Program jelenti.  A hazai pedagógusok gyakorlatába is beillesztett program mára bebizonyította, hogy alkalmas csökkenteni a tanulók közötti különbségeket, így sikeresen alkalmazható olyan környezetben, ahol sok a hátrányos helyzetű diák. Az elmúlt évek alatt több ezer tanuló eredménye igazolja a "hejőkeresztúri modell" hatékonyságát és segítségét a hátrányos helyzetű egyerekek felzárkóztatásában.

"A módszert alkalmazó iskolánál kimutatható, hogy csökkent az agresszió és a hiányzások száma, erősödött a szülőkkel való együttműködés, valamint javultak a tanulói kompetenciák" - mondta el Kovácsné dr. Nagy Emese, a könyv szerzője, a Borsod megyei IV. Béla Körzeti Általános Iskola igazgatója, aki a hazai viszonyokhoz igazítva először alkalmazta a módszert.

A tanórák közé illesztett instrukciós órákon a gyerekeket megtanítják a helyes kommunikációra, amellyel szókincsük és érvelési gyakorlatuk is fejlődik, ezzel olyan önbizalmat szerezve, amellyel bármilyen környezetben képesek lesznek megszólalni. Az elért sikereknek köszönhetően dr. Nagy Emese úgy döntött, hogy könyvben foglalja össze a program elméleti és gyakorlati tudnivalóit. Az írás egyránt alkalmas egyetemi jegyzetnek és müdszertani segédeszkönek a gyakorló pedagógusok számára.

Forrás - Edupress

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten