Az erény útján

Írnok munkában

Különféle forrásokból tudjuk, hogy az ókori egyiptomiak a fiatalok nevelésére nagy figyelmet fordítottak, és hogy az olvasás és írás ismeretét az iskolai teljesítmények csúcspontjának tartották, amely megnyitotta a hatalomhoz és a tekintélyhez vezető utat: „Add át szívedet a tanulásnak, és szeresd, mint anyádat, mivel semmi sincs, ami oly becses” – így hangzott ez egyiptomi fiúgyermeknek adott tanács. Az egyiptomiak úgy gondolták, hogy a jellemfejlesztés főként fegyelmezett írástanulással, valamint erkölcsi és etikai oktatással érhető el.

Szilárdan hittek abban, hogy a tudás és az erény együtt jár. Ezt abból a szemléletből vezették le, miszerint az emberi élet és az együttélés szabályai a világ teremtésével egyidősek, ezért minden gyermek feladata, hogy megismerje ezeket az istenektől eredő örök érvényű normákat. A gyermekeknek a lehető leggyorsabban illett felnőtté válniuk, és a legnagyobb dicséretet is azzal érdemelték ki, ha „felnőtt módra” cselekedett. Az ókori népek, például a görögök, gyakran emlegették az egyiptomiak bölcsességét és jó modorát. Hérodotoszra, a görög történetíróra, mély benyomást tett az egyiptomi kamaszok udvariassága, és feltűnt neki az is, mennyire tisztelik az idősebbeket. A gyermekektől megkövetelték, hogy az öregek jelenlétében felálljanak, és hogy étkezéskor uralkodjanak mohó étvágyukon. A hazugságot, az indulatosságot, a tiszteletlenséget és udvariatlanságot, a lustaságot és a folytonos fecsegést súlyos hibának tekintették; a kíváncsiskodást, mely szerintük egyet jelentett az idősebbek és elöljáróik nézeteinek kétségbevonásával, szintén szigorúan helytelenítették. Ezeket az eszményeket bizonyára otthon sajátították el, a szülők példamutatása és dorgálása révén.

Intés az ifjakhoz

Mivel Egyiptom a környező népeknél általánosabb jólétet és fejlettebb gazdaságot tudott felmutatni, így az anyáknak több idejük maradt a gyermekek nevelésére. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy a csecsemőket nem pólyázták, és nem kötötték gúzsba. A gyermekeket anyjuk valószínűleg mintegy négyéves korukig gondozta. Kezdetben a gyermekek ruhátlanul jártak gazdag és szegény családoknál egyaránt, idejüket pedig babákkal, labdákkal, fából készült állatfigurákkal való játékkal töltötték, a nagyobbak körében a társasjátékok voltak népszerűek. A gazdag házak és a paloták gyermekei a nők lakrészében éltek. Kétségkívül itt sajátították el a jó modor és viselkedés elemi szabályait; a nevelésnek erre a részterületére az egyiptomiak nagy súlyt fektettek. Az anya iránti tiszteletadás fontosságát az ókori szövegek, különösen hangsúlyozzák. Az egyik bölcs, Ani, akinek maximái (életszabályai) ránk maradtak, így ír erről:

„Emlékezz rá, hogyan hozott világra anyád, és milyen szerető gonddal ápolt. Soha ne adj neki okot arra, hogy szemrehányást tegyen neked és az istenek felé emelje a kezét, helytelenítve viselkedésed, és soha ne adj az istennek okot rá, hogy felfigyeljen anyád panaszára.”

Az iskolában azonban rendszeresebb oktatást is kaptak. Különböző bölcseknek tulajdonított erkölcsi „törvényeket” állítottak össze tanulmányi célokra, melyeket apáról fiúra hagyományozott előírások formájában tanítottak. Ezek hangsúlyozták az erényeket, az üzenetek hűséges továbbítását, azt, hogy az ember tudja tartani a nyelvét – „az ember vesztét nyelve okozza” -, más házába csak akkor lépjen, ha meghívást kap, és akkor se bámulja meg az illető értéktárgyait leplezetlen kíváncsisággal. „Ne légy tolakodó, tapintatlan. Ne lépj felszólítás nélkül másnak a házába. Hallgasd el azt, amit felebarátod házában láttál és ne beszéld el künn másnak.” (Papyrus Anastasi)

A név meglelése

Írnok

Az „intelmek” mindent összevéve, megfelelő viselkedésmódot ajánlottak csaknem minden helyzetre, amelybe fiatalemberek kerülhettek, és igyekeztek gondoskodni róla, hogy képesek legyenek megtalálni a helyüket a társaságban, akár feletteseik, akár a velük egyenlők, akár a náluk alacsonyabb rangúak körében. Amikor pedig mindezeket az ismereteket már elsajátították, óva intették őket a kevélységtől: „tanuljanak a tudatlanoktól éppúgy, mint a bölcsektől ...”

A gyermekeket alapvetően a szavak erejével és ráhatással kívánták erényességre nevelni, ám ha ez nem segített, akkor igen elterjedt módszerként a verést is alkalmazták. (Ez a sumér Edubbában is bevett szokás volt a források tanúsága szerint.) A képzés (főleg az írnokoké) egészen a diák húszas évei közepéig is eltarthatott, mire erényes és képzett emberré vált, vagyis „már megtalálta saját nevét”.

Sztudva Vilmos

Feljhasznált és ajánlott irodalom

• A. Rosalie David: Az egyiptomi birodalmak.
  Helikon K. Budapest, 1986;

• Christiane Desroches-Noblecourt: Tutanhanom
  Corvina K. Budapest, 1985,

• Pukányszky Béla – Németh András: Neveléstörténet
  Nemzeti Tankönyvkiadó Bp., 1996

• Fináczy Ernő: Az ókori nevelés története
  Könyvértékesítő Vállalat, Bp., 1994