Utazás a múltba: Pleisztocén
Halász László
2013/04/17 08:00
4660 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Pleisztocén: jégkorszakok, felmelegedések, mamutok, kardfogú tigrisek, barlangi medvék, ősemberek... Milyen volt az élet a negyedidőszakban?

A negyedidőszak

kardfogú tigris

A negyedidőszak a földtörténet legutolsó s egyben legrövidebb időszaka, kb. két és fél millió évvel ezelőtt kezdődött. Két szakaszra osztjuk: pleisztocénre ("közel a jelenhez") és holocénre ("jelenkor"). A holocén földtörténeti szempontból valóban jelenkornak tekinthető, hiszen közel tízezer esztendeje tart.

A pleisztocént nagyarányú klímaingadozások jellemzik: több tízezer éven át tartó jelentős lehűléseket, jégkorszakokat (glaciális időszakok), enyhébb, jégmentes időszakok (interglacálisok) szakítottak meg.

A negyedkori eljegesedés elsősorban az északi félteke kontinenseinek élővilágára volt és van hatással. A déli féltekén a jégmező határát a tenger szabta meg, míg az északi féltekén kiterjedt volt. Magába foglalta Grönlandot, Eurázsia északi területeit és Észak-Amerika keleti vidékeit. A Föld átlaghőmérséklete 9-10 °C körüli értékre süllyedt.
Az utóbbi 600 ezer év során négy nagy eljegesedés volt, ezek több tízezer évig tartó fokozatos lehűléssel jártak és általában viszonylag gyorsan - alig 8-10 ezer év leforgása alatt - értek véget. Vagyis egy-egy melegebb, interglaciális szakasz követte őket, amikor az éghajlati viszonyok a mostanihoz hasonlítottak.

A pleisztocén növényvilága

Az eljegesedések idején a jégtakaró peremén három vegetációöv: a tundra, a tajga és a sztyepp terült el. A jégkori tundrára a mohák és zuzmók mellet a havasi magcsákó (Dyras) volt a legjellemzőbb. A tajgaövezetben a maihoz hasonlóan a tűlevelűek uralkodtak, ahogyan a sztyeppzónában a fűfélék.

A jégkorszakok közötti időszakok flórája egészen más: a szavannák és füves területek kiterjedtek voltak, valamint a lombhullatók nagy, zárt erdőségeket alkottak.
Néhány mérsékelt éghajlatot igénylő növény kipusztult, de egyes területeken több faj fennmaradt (reliktum fajok). Ilyen pl. a Brasenia nevű tündérrózsaféle vagy a Dulchium nevű sásféle.

A melegebb időszakok növényei manapság csak ritkán találhatók egykori elterjedési területükön, kisebb, körülhatárolt foltokon maradtak fenn, mint pl. a sulyom és a tiszafa.
Azokon a területeken, ahol a növényzet vándorlását nem gátolták földrajzi akadályok - tengerek, K-Ny-i hegyvonulatok - pl. Észak-Amerika, ott jelenleg számos növénycsoport sokkal fajgazdagabb.

A pleisztocén állatvilága

Óriásszarvas

Az állatvilág a növényzettel együtt vándorolt, hol délre tolódtak, hol pedig újból visszatérhettek az északabbi tájakra. A pleisztocént főként az emlősök jellemezték.

  • A Gyapjas mamut (Mammuthus primigenius) egyes példányai elérték a 4,2 méteres magasságot, az eljegesedések idején a tundrák jellegzetes lakója volt. A pleisztocén közepétől annak végéig népesítették be Európát, Ázsiát és É.-Amerikát. Fenyőfélék, fűz-és nyírfák, égerfák gallyaival, különböző sztyeppnövényekkel táplálkoztak. Szibéria örökké fagyott talajában számos helyen szinte teljes épségben maradt példányai maradtak fenn.
  • A Gyapjas orrszarvú (Coelodonta antiquitatis) a pleisztocén közepe táján Ázsiából vándorolt be Európába. Két hatalmas tülke volt, hosszú szőre védte a hidegtől, a ma élő orrszarvúaknál mélyebbre engedett fejjel járt.
  • Az Óriásszarvas (Megaloceros giganteus) más emlősfajhoz hasonlóan nagyobb termetű volt a napjainkban élő rokonságánál. Eurázsia lakója volt, nyílt, füves, lápos térségeken élt. Agancsának terpesztése meghaladta a 4 métert. A pleisztocén végén szintén kipusztult.
  • A Barlangi medve (Ursus spelaeus) a pleisztocén egyik leggyakoribb állatfaja volt. Nagyobb termetű volt, mint a barna medve. Testéhez képest is nagy volt a feje, homloka domborodó, lábai vaskosak, rövidek. Főként növényekkel táplálkozott.
    A kardfogú tigris (Machairodus sp) a macskafélék öregcsaládjába tartozik ugyan, de nem valódi macska. A valódi macskafélék felső szemfoga a törzsfejlődés során mind kisebb lett, ezzel szemben a kardfogúak csoportjában épp e fog nőtt mind nagyobbra. A kardfogúak feltehetően nagyobb zsákmányra, gazellákra, antilopokra és vaddisznókra vadásztak. A pleisztocén elején értek fejlődésük csúcsára.
    gyapjas orrszarvú

Kislexikon

KAINOZOIKUM - ÚJKOR

  • 1.IDŐSZAK: negyedidőszak
  • KOR: Pleisztocén
  • KEZDETE (millió éve): 2,5
  • FÖLDRAJZ: A legvastagabb kontinentális jégtakarók oly mértékben lenyomták a földkérget, hogy Európa északnyugati részén és Észak-Amerikában nagy kiterjedésű területek a mai napi jelentős sebességgel emelkednek ( évi 30 mm)
  • ÉGHAJLAT: Hűvösebb, szárazabb és az északi félteke jégtakarójának ritmikus kiterjedéseit és visszahúzódásait tükrözően szezonálisabb. Az utolsó évmillió során számos jégkorszak volt, amelyeket melegebb interglaciális időszakok választottak el. Az utolsó jégkorszak 10 ezer évvel ezelőtt ért véget.
  • NÖVÉNYZET: Szavannák és száraz füves területek kiterjednek, illetve visszahúzódnak valamennyi jégkorszak idején.
  • ÁLLATVILÁG: A korszak végére sok nagy termetű emlős kihalt, pl. óriás hódok, mammutok... Az ember megjelenése: a Homo erectus 1,6 millió éve, a mai ember pedig kb. 30 000 évvel ezelőtt jelent meg.
  • 2. IDŐSZAK: negyedidőszak
  • KOR: Holocén
  • KEZDETE (millió éve): 0,01
  • FŐLDRAJZ: A visszavonuló gleccserek nyomán alakultak ki a maival megegyező tengerek, kontinensek és tájak
  • ÉGHAJLAT: Valószínűleg egy interglaciális periódusban vagyunk
  • NÖVÉNYZET: A jelenlegi nagy növényföldrajzi egységek kialakulása
  • ÁLLATVILÁG: A jelenlegi állatföldrajzi zónák kialakulása

Csatlakozz hozzánk!

Ajánljuk

European Schoolnet Academy Ingyenes online tanfolyamok tanároknak
School Education Gateway Ingyenes tanfolyamok és sok más tanárok számára
ENABLE program Program iskoláknak a bullying ellen
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten