Az útleírás, bár voltak ókori előzményei, a középkorban vált igazán népszerű műfajjá. Az első útleírások megszületését teljesen hétköznapi, gyakorlatias célok ösztönözték. Az arab kereskedők, hogy saját maguk és kollégáik számára biztonságosabbá tegyék az utazást, írásban foglalták össze a távoli vidékekre vezető vállalkozásaik tapasztalatát. Feljegyezték, milyen vidékeken át vezetett az útjuk, milyenek az arra felé lakó népek, mivel foglalkoznak, milyen szokásaik vannak, hogyan viszonyulnak az idegenekhez, milyen ajándékokat kedvelnek. Beszámoltak az utazókra leselkedő veszélyekről, a jó és rossz szálláshelyekről, s mindezek alapján tanácsokat is adtak műveikben. Bizony, egy-egy ilyen információ élet- és vagyonmentő lehetett akkoriban. Az útleírások népszerűségét az is növelte, hogy a soha útra nem kelők számára - márpedig a középkor és a koraújkor népességének döntő többsége ilyen volt - ezek az írások nyitottak ablakot a világra.

Az útleírások segítségével soha nem látott helyek, minden képzeletet felülmúló állatok és kalandos események egész sora bontakozott ki az olvasók előtt. Akik nem tudtak olvasni, azok szájhagyomány útján, elbeszélésekből ismerhették meg e történeteket. Természetesen napjainkban már egészen másért fontosak ezek a források, amelyek az akkor élt embereket térben, a ma élőket időben is messzire kalauzolják. Ezekben a beszámolókban olyan információk maradtak fenn, amelyek más írott forrásokból, azok jellege miatt teljességgel hiányoznak. Az utazók a saját szemükkel, a saját értékítéletük alapján, az általuk megismert mikrovilágból, és a velük történt eseményekből általánosítva adnak képet az egyes területekről, népekről, eseményekről. Az útelírások igen szubjektív alkotások, ez hibájuk, de erényük is egyben. Ha az útleírásokat történelmi ismereteink gyarapítására szeretnénk felhasználni, igen komoly forráskritikai felkészültségre van szükségünk.

• Ismétlés

: Korábbi írásaink segítségével átismételheted a forrásértékről, valamint forráskritika céljáról és legfontosabb módszereiről szerzett ismereteidet!

Az igazság kiderítéséhez ugyanis nemcsak az úti beszámoló szerzőjéről, és művének keletkezéséről kell minél több háttérinformációt összegyűjtenünk, de nem árt a művet más egykorú, vagy legalább közelkorú, azonos területről szóló útleírásokkal (már amennyiben rendelkezésünkre állnak ilyenek), illetve más típusú forrásokból szerzett ismereteinkkel összevetni. Az útleírások mindegyike egyedülálló alkotás. Még ha bizonyos nevezetes események, épületek, híres személyek több ilyen munkában szerepelnek is, még sincs két egyforma nézőpontú, tartalmú, értékítéletű útleírás. És az útleírások szubjektivitása ezen a ponton válik erénnyé. A szerzők ugyanis sok esetben a mindennapok történelmének olyan apró morzsáit, töredékeit illesztették be művükbe, amelyek sehol máshol nem találhatók meg a történeti forrásokban, és amelyek e művek nélkül teljesen elvesztek volna. Különösen értékesek azoknak az utazóknak az írásai, akik művelt, érdeklődő világszemlélettel tekintettek környezetükre. Ők általában nem elégedtek meg közvetlen tapasztalataik és benyomásaik leírásával, hanem igyekeztek feltárni egyik-másik jelenségnek az okát, törekedtek a helyi hagyományok, múltra vonatkozó ismeretek felderítésére is. Ennek köszönhetően műveikben a tényleges útleírás szinte háttérbe szorul írásaik kultúrtörténeti, történelmi mondanivalójával szemben.