Iskola és társadalom
Az információs társadalom az öngerjesztő tudásgyarapodás társadalma, ahol a tudás a gazdasági érték legfőbb forrása, egyszersmind az a használati érték, amelynek előállítása a gazdaság legfőbb célja. Az információs társadalom viszonyai közepette a tudás jellege megváltozik: multimediálissá, transzdiszciplinárissá és gyakorlatiassá lesz. Megváltoznak ugyanakkor a tudás megszerzésének jellemző mintázatai is: uralkodóvá válik az egész életen át tartó tanulás, ismét elhalványul a gyermek és a felnőtt közti éles - merőben újkori - fogalmi megkülönböztetés, a formális iskolai intézményeket pedig egyre inkább fölváltják a nyitott művelődés virtuális környezetei. (...)
Személyes vagy virtuális kommunikáció
A kommunikációs környezetnek közvetlen befolyása van az oktatásra-nevelésre. Az internet diadalútja nyomán elkerülhetetlen, hogy a számítógép közvetítette kommunikáció fokozatosan behatoljon a tanítás-tanulás területére. Egyáltalán nem világos azonban, hogy mi a virtuális oktatás valódi ígérete. A hagyományos oktatási környezet személyes kommunikációt jelent az osztályteremben, könyvek olvasását és dolgozatok írását odahaza. A virtuális tanulási és tanítási környezetekben ehhez képest a személyes kommunikációt részben vagy egészben fölváltja a virtuális szeminárium; a könyveket és a papírra vetett jegyzeteket és dolgozatokat pedig fölváltják a képernyőn megjelenő dokumentumok.
A Harvard Egyetem elnöke közzé tett egy tanulmányt, amelyben annak a benyomásának adott hangot, hogy az internet fölerősíti a tanulás "létfontosságú", úgymond "konverzacionális" - beszélgető - folyamatát. Mint írta, a napi eszme- és véleménycsere a diákok között, a diákok és a tanárok között a tanulás/tanítás egyik legrégibb és legfontosabb formája; s az internet új elektronikus fórumok egész sorát teremti éppen az ilyen véleménycsere számára. (...) Ám a folyamatos, közvetlen emberi kapcsolat, hangsúlyozta végül a Harvard elnöke, "elengedhetetlenül a komoly tanítás/tanulás lényegéhez tartozik, s ez mindig így is lesz. Végső soron az élő, face-to-face eszmecserét semmi sem pótolhatja hatékonyan. Noha az internet az interakció bizonyos formáinak jelentős térbeli, időbeli, sőt minőségbeli bővítését teszi lehetővé, az elektronikus kommunikáció mégis mindig híján lesz az igazi beszélgetés döntő elemeinek."
A személyes kommunikáció sávszélessége összehasonlíthatatlanul nagyobb bármiféle virtuális csatornáénál. Idézzük fel (...) empirikus vizsgálatok széles skálájának ama lényegében konzisztens eredményeit, melyek szerint a telekommunikációnak, bármily sűrűek és sokdimenzionálisak legyenek is a hálózatok, nincsen meg az a hatékonysága - az érzelmi hatásról már nem is beszélve -, mint a személyes találkozásoknak.A késő hetvenes évekig az ilyen vizsgálatok szükségképpen a telefon kihatásaira összpontosítottak. Azt találták, hogy bár olyankor, amikor más kapcsolatra nem volt lehetőség, a telefonkapcsolatok persze nagyon számítottak; ezeknek - szemben a személyes találkozásokkal - csekély erejük volt új kapcsolatok teremtésére. Csak akkor hatékonyak, ha korábbi személyes találkozások háttérinformációira támaszkodhatnak, s ha ilyen találkozások révén rendszeres megerősítést nyernek. Ugyanez a minta marad érvényes az e-mail és a telekonferencia megjelenésével. (...)
Hardcopy dokumentum - digitális dokumentum
A digitális szövegek kognitív minőségeinek a papír alapú - hardcopy - szövegek kognitív minőségeivel történő összehasonlítása alkalmas módon indulhat ki az írott és a beszélt nyelv bizonyos tulajdonságainak összehasonlításából. (...) Miként általában a beszéd kevésbé koherens, mint az írás, úgy a képernyőn fogalmazott szöveg is kevésbé az, mint a papírra írott. (...) Ismert megfigyelés, hogy az e-mail üzenetek stílusa gyakran egészen közel áll a beszélt nyelvéhez: emóciókban gazdagok, grammatikában szegények, s jellegzetesen nélkülözik a reflektív írás fegyelmét.
A közelmúltban kutatás irányult egy nagy nemzetközi szervezet magasan kvalifikált munkatársainak olvasási, írási és szerkesztési szokásaira. A kutatás azt találta, hogy munkájukban printoutok, nem pedig képernyő-dokumentumok játszották a főszerepet. Ahogyan a kutatási beszámoló fogalmaz: a papír ama tulajdonsága mutatkozott lényegesnek, hogy "az információ rögzítettségét" nyújtja. A kísérleti személyek hasznos tudással rendelkeztek az információ térbeli elhelyezkedését és fölépítését illetően, már pusztán azáltal, hogy ismerték fizikai hollétét a papírlapon. Ez nem következett be olyankor, amikor a dokumentumot képernyőn vették szemügyre; segítette viszont a tájékozódást az esetleges illusztrációk jelenléte. A kísérlet alanyai arról panaszkodtak, hogy - olvasható fölbontás esetén - még egy egész oldalt sem voltak képesek egyszerre látni, s jelezték, hogy szükségét érezték a lapok szétterítésének ahhoz, hogy a dokumentumról mentális képet, áttekintést nyerjenek. A kutatás végkövetkeztetése: ha hosszabb, lineárisan tagolt dokumentumokról van szó, a papír alapú és az elektronikus szövegek együttes használata a belátható jövőben elkerülhetetlennek látszik.
Szeretnék azonban két megjegyzést tenni a virtuális könyvtárak problematikájával kapcsolatban. Az első a borúsabb: Mivel hosszabb szövegek on-line olvasása diszfunkcionális, a szűkebb értelemben vett digitális könyvtárakra az a veszély leselkedik, hogy digitális múzeumokká válnak, nem pedig a diákok által szokásszerűen használt könyvtárakká. (...)A második megjegyzés: Ahogyan a képek bármiféle digitális dokumentum esetén segítségünkre vannak a képernyőn történő tájékozódásban, úgy teszik könnyebbé eligazodásunkat akár a tágabb, akár a szűkebb értelemben vett virtuális könyvtárakban is. És itt lényeges tudatosítanunk, hogy a képek többek lehetnek a puszta emblémánál vagy illusztrációnál. A képek szemiotikai funkciókat vállalhatnak, jelentést hordozhatnak, tényleges információkat közvetíthetnek.
Ikonikus fordulat
Napjainkban az írott-nyomtatott szöveg egyeduralma megrendülésének vagyunk tanúi. A digitális képszerkesztés könnyebbé válásával és kivált az interaktív számítógép-hálózatok térhódításával a multimediális kommunikáció visszatértének korát éljük. Visszatérésről beszélek, hiszen a multimediális kommunikáció - az egyszerre több közegben történő, egyszerre több érzékszervre ható közlés-érintkezés - az ember természetes életvilágához tartozik. (...) Amennyiben ábrákat - képeket, diagramokat - tartalmaz, a kézzel másolt vagy a nyomtatott könyv is él bizonyos multimediális eszközökkel. Noha a képet is szemünkkel érzékeljük csakúgy, mint a szöveget, a kép befogadását (szemben a szövegével) nem kötik a linearitás béklyói. Ám látnunk kell, hogy mind a kéziratos, mind a nyomtatott könyv kultúrájában a kép a szöveghez képest valóban alárendelt szerepet játszik.
A szöveg rögzíti, leírja a tények összefüggéseit; a kép viszont megmutathatja, hogy a dolgokkal hogyan, miképpen bánjunk. A szöveg uralma a kép felett egyszersmind az elméleti tudás uralmát jelenti a gyakorlati tudás felett; ez az uralom azonban kínos és kétes. Kínos, mert elvont tartalmak unalmas-verítékes biflázását igényli; és kétes, mivel végső soron az elméleti tudásnak mégiscsak gyakorlati készségekre kell támaszkodnia. A könyvnyomtatás az újkori tudomány s az újkori iskolázás alapja, ám idővel korlátaiknak nyilvánvaló összetevőjévé is lett. Ha igaz, hogy e korlátok meghaladásának az interaktív multimediális közeg a leghatékonyabb kerete, akkor az is igaz, hogy a virtuális tanulási környezet a hagyományoshoz képest valódi előnyöket kínál.
Személyiségpszichológia és virtuális pedagógia
Ám nem minden diák érzi jól magát a virtuális környezetben. A virtuális oktatás elmélete nem lehet teljes egyfajta ismeretfilozófiai hátterű személyiségtipológia nélkül. Terjedelmi okokból itt éppen csak jelezhetem, merre is indulhatna el egy ilyen személyiségtipológia kidolgozása. Az első belátnivaló, hogy ezen a területen a szocializáció mikéntje meghatározóbb, mint a velünk született vagy kisgyermekkorban szerzett diszpozíciók. A virtuális környezetben az az ifjú érzi magát otthon, aki ama környezettel már gyermekkorában megismerkedett. A második belátás viszont az, hogy függetlenül a szocializáció mikéntjétől, az eredendően eltérő személyiség-, illetve tanulótípusok léte és jelentősége félreismerhetetlen. (...)
A virtuális egyetem felé
(...) Írásom vége felé közeledve hadd adjak hangot teljes nyíltsággal ama véleményemnek, miszerint a körvonalaiban immár kirajzolódó virtuális egyetem ellenfelei vakok a jelen realitásaival szemben. Úgy gondolom azonban, hogy a virtuális egyetem híveinek zöme - magamat is beleértve - úgyszintén egyfajta rövidlátásban szenved. Azt feltételezik, hogy a virtuális egyetem a kőegyetemek folytatása lesz, hogy ugyanolyan tanítás és tanulás zajlik majd, mint eddig, s hogy ugyanolyan tudást fogunk közvetíteni - csak éppen egy másik közegben. Úgy gondolom, hogy ezek a feltételezések tévesek. A tanulási stílusok elméletének kitűnő kutatója, Terry O'Connor írta a közelmúltban: "A médiakutatás megfigyelése, hogy az emberek az új technológiákat először ugyanúgy használják, ahogyan korábban a régieket. A tanítás/tanulás összefüggésében hajlunk arra, hogy a számítástechnika segítségével ugyanúgy oktassunk és ellenőrizzünk, mint tesszük jelenleg is a hagyományos egyetemi tanteremben. Úgy gondoljuk - tévesen -, hogy ugyanazt az időbeosztást, tartalom-központúságot, ugyanazokat a diákkapcsolatokat kell elektronikusan lemásolnunk. Hosszabb távon a számítástechnikai alkalmazások rá fognak cáfolni ezekre az elképzelésekre, s kiszabadítanak minket a régebbi egyetemi paradigmák csapdáiból." (...)
Úgy látszik, ideje újragondolnunk Dewey-t. A ő érve az volt, hogy szükségünk van iskolákra, mesterséges oktatási környezetekre, mivel elmúlt az a kor, amikor a fiatalok, mintegy a felnőttek világába belenőve, spontán tanultak. Azt hiszem, ez a helyzet ma rohamosan változik. A közeg, amelyben a gyermekek játszanak, kommunikálnak és tanulnak, egyre inkább azonossá lesz azzal a világgal, amelyben a felnőttek kommunikálnak, dolgoznak, üzletelnek és szórakoznak. Az internet félreismerhetetlenül egyfajta szerves tanulási környezetté válik. Mit tudunk arról a diákságról, amely ennek a kialakulófélben lévő tanulási környezetnek a polgára lesz? Tudjuk, hogy nemcsak az Egyesült Államokban, hanem immár Európában is drámaian növekszik az olyan háztartások száma, amelyekben a gyermekek egészen fiatal koruktól kezdve az internettel nőnek fel. Olvasási és írási szokásaikat ez a körülmény mélyen befolyásolja. Sok egyetemistának mind az Államokban, mind Európában, ma már nehézséget okoz egy hosszabb szöveg elolvasása. Azok pedig, akik most cseperednek fel, nem olvasnak könyvet, nem képesek könyvet olvasni, de folyóiratcikket sem; nem tudnak írásban vagy szóban hosszabb lineáris érvelést felépíteni. (...)
Azt is tudjuk, hogy a ma felnövekvő ifjak egyre szaporodó számban, hamarabb fognak állandó munkahelyre szert tenni, mintsem bármiféle felsőfokú tanulmányaikat megkezdenék. A munka melletti tanulás válik elsődleges mintává. A ma távoktatásnak nevezett képletek jelentősége nő; az egyetem mint fizikai alakulat jelentősége csökken. A tiszteletreméltó professzorokkal ápolt személyes kapcsolatok szerepét az idősebb kollégákhoz fűződő munkahelyi kapcsolatok veszik át. S ha helytálló az a gondolat, amellyel fentebb megismerkedtünk, hogy ti. az eredményes tervezés, kutatás és döntéshozatal mindig is rá lesz utalva papírdokumentumok használatára, akkor az is elképzelhető, hogy a kezdő alkalmazottak majd befutottabb kollégáiktól lesik el a szükséges - hagyományos - írás-olvasási készségeket. Ezzel szemben a hipertext- és multimédia-készségek spontán alakulnak majd ki az internet természetes környezetében. Vajon veszteséget jelent-e, ha megszabadulunk a lineáris szöveg kényszerzubbonyától? Történelmileg szólva talán éppen nyereséget jelent.
Gondolatmenetemnek ezen a befejező pontján óhatatlanul föl kell tennem a bölcsészettudományok jövőjére vonatkozó kérdést. Hiszen nem kétséges, hogy ezek tárgya s ugyanakkor előfeltétele a lineáris, írott, a szilárd alakot nyert szöveg. A bölcsészettudományok keletkezése és fejlődése előbb az alfabetikus írás elterjedéséhez, a továbbiakban pedig a könyvnyomtatás kialakulásához kötődött. A bölcsészettudományok eredeti feladata teljességgel gyakorlati volt: az új kommunikációs közeg - az írott nyelv - sajátosságainak megismerése azzal a célzattal, hogy az új ismeret a mindennapi életben - az üzletben, az oktatásban, a politikában - hasznosuljon. Mármost a nyomtatott írás az utóbbi évtizedekben éppenséggel elvesztette vezető helyét a kommunikációs médiumok körében. Szükségképpen a bölcsészettudományok fokozatosan az új médiumok felé fordulnak, eddig ismeretlen, még nem kutatott kommunikációs módokat vizsgálnak: az elektronikusan-digitálisan közvetített hangot, a digitális mozgóképet, a változékony, nem lineáris szöveget, a multimediális-interaktív hálózódást.
Az ilyen vizsgálódások előbb a régi médium eszközeivel történnek - a multimediális kommunikáció folyamának eseményeit nyomtatott nyelven írják le -, azonban egyre inkább az új, multimediális eszköztár segítségével is. A vizsgálódás olyan típusa jön létre, amely önnön közegére irányul, amelynek eredményei a kommunikáció világában való sikeres orientációhoz hivatottak hozzájárulni. A bölcsészettudományok eredeti, gyakorlati szerepe újra megelevenedik, noha immár egy megváltozott, illetve radikálisan kibővült médiumban, melyben már a virtuális tanulás lesz a megszokott, s a valóságos osztályteremben történő tanulás és tanítás a rendkívüli.
