A varázsló használata az első alkalommal (folytatás)
Ezután a meghajtón a SmrtntkyDevice mappába egy XML állományba menti a konfigurációt (az SSID-t, a hitelesítés és titkosítás típusát, illetve a kulcsot). Ha viszont mégis a manuális módszert választjuk, akkor majdnem vége a varázslásnak, már csak a beállítások kinyomtatására van lehetőségünk a befejezés előtt.
3. Ezután egy információs képernyő jön arról, hogy mi mindenre használhatjuk majd a lementett beállításokat, azoknál az eszközöknél amelyek támogatják a "Windows Connect Now" megoldást, például:
- ha lehetséges bedughatjuk az AP-ba a pendrive-ot, amely beolvassa és magára húzza automatikusan a beállításokat
- ugyanígy eljárhatunk akár egy hálózati printerrel is, vagy más USB-s hardvereszközökkel is (elvileg, egyszer majd valószínűleg egy USB portos PDA-val is)
- illetve a PC-kkel és laptopokkal szintén
A következő lépésben el kell távolítanunk a pendrive-ot, majd visszahelyezni. Ezután a varázsló megpróbálja megkeresni a hálózatot és illeszteni a klienst.
4. Ha a varázsló sikeresen felvette a kapcsolatot az AP-val ill. egy másik géppel/eszközzel, akkor kinyomtathatjuk a beállításokat (a jelszóval együtt), valamint töröltethetjük a konfigurációt az USB eszközről.
A további gépek beállítása
Ha a következő gépbe behelyezzük a pendrive-ot, akkor közvetlenül elindul a varázsló, és csak egy megerősítést a kezdésről valamint egy befejezést kell nyugtáznunk.
Röviden a lementett állományokról
- SmrtntkySetupsnk.exe
Ez az állomány az egyik sarokpont, mivel ha egy SP2-es gépbe helyezzük az USB eszközt, akkor ez fogja elindítani a varázslót, majd a legyártott beállításokkal elkészíti és felruházza az új drótnélküli kapcsolatot. Ha viszont egy Windows XP RTM vagy SP1-es gépen indul el, akkor kinyomtatja SmrtntkyWsetting.txt állományt.
- SmrtntkyWsetting.wfc
Ez az XML állomány tartalmazza a futtatható program számára érthető formában az összes konfigurációs adatot.
- SmrtntkyWsetting.txt
Ez az a textfájl, amelyben az SP2 előtti kliensek számára készített, kinyomtatandó adatok vannak.
- SmrtntkyDevicexxxxxxxx.wcf
Szinten XML állomány, amely a Wireless Network Setup varázslót futtató gépről tartalmaz adatokat, azaz a számítógép nevét és az XP verzióját, a neve pedig tartalmazza az "anyagép" WLAN adapterének MAC címét, pontosabban annak utolsó 8 karakterét.
- Autorun.inf
A SmrtntkySetupsnk.exe állományt futtatja, úgy, hogy a pendrive felismerésekor felugró ablak legfelső pontjába helyezi a varázsló indítására szolgáló ikont.
Ha volt már esetleg Autorun.inf állományunk a lemezen, akkor azt a varázsló átnevezi Autorun.fcb-re. Ha varázsló első használata után kértük, hogy törölje a pendrive tartalmát, akkor meg szépen visszanevezi :D.
Végül még annyit, hogy amikor az újabb klienseket ezzel a módszerrel csatlakoztatjuk a WLAN-hoz, akkor azok a saját adataikat mindig beleírják egy-egy állományba, melyek a SmrtntkyDevice mappában tárolódnak. Ezt a listát minden új telepítéskor kiolvassa a varázsló, és így tudja megmutatni az üdvözlő képernyőn azt, hogy mely kliensekkel vagyunk már készen.
Gál Tamás
gtamas@tjszki.hu