nobel-d
(265)

  • Budapestre érkezett Salvatore Quasimodo Nobel-díjas olasz író
    Budapest, 1961. június 23. Budapestre érkezett Salvatore Quasimodo Nobel-díjas olasz író. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Dobozy Imre, az Írószövetség főtitkára, Passuth László és Tolnay Gábor írók fogadták. A képen: Tolnay Gábor, S. Quasimodo, Passuth László. (Salvatore Quasimodo [1901-1968]: Nobel-díjas olasz költő, kritikus, műfordító. Kezdetben hivatalnok, majd tanár volt, s működött színikritikusként is. Első verseskötete Vizek és földek címmel 1930-ban jelent meg. Firenzében a Solaria folyóirat körül csoportosult írókhoz tartozott. 1938-tól Milánóban élt, ahol 1940-ig a Tempo című hetilapot szerkesztette, majd a Konzervatórium olaszirodalom-tanára lett. A háború után a felszabadulás élménye élénkebb színekkel gazdagította költői nyelvét. Homéroszt, Vergiliust, Shakespearet fordított. Tanulmányaiban a költészet és az élet egységét, a költő elkötelezettségét hirdette. Kitűnő műfordításokat tett közzé, főként az angol és a klasszikus irodalom tolmácsolásában jeleskedett. 1959-ben irodalmi Nobel-díjat kapott lírájáért, amely klasszikus tisztasággal és tragikus életérzéssel fejezi ki korunkat. Leghíresebb költeményeit magyarul is olvashatjuk, ő maga is többször járt Magyarországon, Balatonfüreden fát ültetett.) MTI Fotó: Keleti Éva
  • Nobel-díjasok
    Budapest, 1995. május 9. Harsányi János Nobel-díjas amerikai közgazdász (b.) és Oláh György amerikai kémikus, ugyancsak Nobel-díjas, az Országház Delegációs termében megtartott sajtótájékoztatón. MTI Fotó: Soós Lajos
  • Budapestre érkezett Salvatore Quasimodo Nobel-díjas olasz író
    Budapest, 1961. június 26. S. Quasimodo látogatása a Magyar Írók Szövetségében. A képen: S. Quasimodo és Illés Béla. (Salvatore Quasimodo [1901-1968]: Nobel-díjas olasz költő, kritikus, műfordító. Kezdetben hivatalnok, majd tanár volt, s működött színikritikusként is. Első verseskötete Vizek és földek címmel 1930-ban jelent meg. Firenzében a Solaria folyóirat körül csoportosult írókhoz tartozott. 1938-tól Milánóban élt, ahol 1940-ig a Tempo című hetilapot szerkesztette, majd a Konzervatórium olaszirodalom-tanára lett. A háború után a felszabadulás élménye élénkebb színekkel gazdagította költői nyelvét. Homéroszt, Vergiliust, Shakespearet fordított. Tanulmányaiban a költészet és az élet egységét, a költő elkötelezettségét hirdette. Kitűnő műfordításokat tett közzé, főként az angol és a klasszikus irodalom tolmácsolásában jeleskedett. 1959-ben irodalmi Nobel-díjat kapott lírájáért, amely klasszikus tisztasággal és tragikus életérzéssel fejezi ki korunkat. Leghíresebb költeményeit magyarul is olvashatjuk, ő maga is többször járt Magyarországon, Balatonfüreden fát ültetett.) MTI Fotó: Keleti Éva
  • Günter Grass Nobel-díjas német író
    Budapest, 1989. március 6. Günter Grass Nobel-díjas német író, költő, grafikus, 1927. október 16-án született Danzig-ban. A képen: Günter Grass felolvas műveiből Budapesten, a Német Szövetségi Köztársaság Kultúrális és Tájékoztató Központjában. MTI Fotó: Kleb Attila
  • Bíró András Alternatív Nobel-díjas
    Budapest, 1995. október 6. Az öt éve működő Autonómiai Alapítvány és elnöke, Bíró András kapta az 1995. évi Alternatív Nobel-díjat. Az alapítvány elsősorban roma helyi társadalmi szervezeteket támogat, de foglalkozik környezetvédelemmel is. A képen: Bíró András MTI Fotó: T. Asztalos Zoltán
  • Oláh György Nobel-díjas professzor Debrecenben
    Debrecen, 2003. június 20. Oláh György magyar származású, Amerikában élő Nobel-díjas professzor Debrecenbe látogatott, ahol előadást tartott a Debreceni Egyetemen. A képen: Oláh György. MTI Fotó: Oláh Tibor
  • Richard Ernst Nobel-díjas kémikus
    Budapest, 1994. február 7. Richard Ernst Nobel-díjas svájci kémikus, 1933. augusztus 14-én született Winterthur-ban. A képen: Richard Ernst Kémia és életminőség címmel sajtótájékoztatót tart Budapesten. MTI Fotó: T. Asztalos Zoltán
  • Angol biokémikus. Két alkalommal tüntették ki kémiai Nobel-díjjal. Cambridge-ben végzett és ott kezdett kutató munkájához is. Korai kutatásaiban aminosavakkal foglalkozott, később ezeken ismereteit hasznosította az inzulin aminosavsorrendjének ...
  • 1990. 01. 16. a japán miniszterelnök budapesti látogatása 1990. 01. 18–19. Mitterrand francia köztársasági elnök magyarországi látogatása 1990. 01. 25–26. Václav Havel magyarországi látogatása 1990. 01. 28. Antall József és Jeszenszky Géza Washingtonba ...
  • Gábor Dénes élete Gábor Dénes (1900-1979) villamosmérnök, Nobel-díjas feltaláló mérnöki diplomáját Berlinben szerezte. Németország után az Egyesült Izzó kutatólaboratóriumában dolgozott. 1934-től véglegesen Angliában telepedett le, ahol az Imperial ...
  • Egy kínai író és az EU is Nobel-díjat kapott
    2012. október 9-én, hétfőn kezdték meg az idei Nobel-díjak átadását Stockholmban. Az első kategóriában az orvosi-élettani Nobel-díj nyerteseket hirdették ki, kedden következett a fizikai és a kémiai Nobel-díj kitüntetettjeinek kihirdetése. Október 11-én ...
    2012. október 12.
  • A Nobel-díj
    Törzsanyag Fizikai Nobel-díj 2001 Az idei fizikai Nobel-díjat Eric A Cornell, Carl E Wieman és Wolfgang Ketterle kapta. A díjat odaítélő bizottság indoklása szerint a két amerikai és az Egyesült Államokban élő német tudós az alkáli atomokból álló ...
    2002. augusztus 29.
  • Az irodalmi Nobel-díjról
    A Nobel-díj az egyik legrangosabb világszerte elismert kitüntetés, amelyet – az alapító, Dr. Alfred Nobel svéd kémikus végrendeletéhez híven – azok kapják, akik az előző évben a legtöbbet tették az emberiségért. Az elismerésen kívül a díj anyagi ...
    2014. január 9.
  • GPS az agyban
    John O’Keefe (amerikai-brit), May-Britt Moser (norvég) és Edvard Moser (norvég) kutatók vehetik át az idei orvosi Nobel-díjat. A három tudós írta le az agy azon helymeghatározó rendszerét, amely a GPS-hez hasonlóan segíti az ember tájékozódását a térben. ...
    2014. október 22.
  • Kémiai Nobel-díj 2002
    A díjazottak A Svéd Királyi Akadémia a 2002. évi kémiai Nobel-díjat JOHN B. FENN (Virginia Nemzetközösségi Egyetem, Richmond, USA), KOICHI TANAKA (Shimadzu Corp., Kyoto, Japán) és KURT WÜTHRICH (Svájci Szövetségi Technológiai Intézet, Zürich ...
    2002. október 12.
  • Nobel-díjak 2002
    A természettudomány bizonyos szakterületeinek évről évre jeles eseménye a Nobel-díj odaítélése. A fizika, biológia és a kémia mezején szerzett elévülhetetlen érdemekről emlékezünk meg ebben a közös cikksorozatban, röviden ismertetve a világhírnevet szerző ...
    2002. október 17.
  • Kémiai Nobel-díj 2003
    Az élőlények legkisebb, önálló működési egysége a sejt. A sejtek önálló anyagcserével és önálló szaporodási képességgel rendelkeznek. Környezetüktől történő elhatárolódásukat és a sejt belső környezetének állandóságát a sejtmembrán biztosítja, amely egy ...
    2003. november 6.
  • Biológus szemmel
    Robert Kornberg 2006-ban a kémiai Nobel-díjat Robert Kornberg kapta az eukarióta transzkripció molekuláris alapjainak feltárásáért. A transkripció, vagyis az a folyamat, aminek során a gének DNS-ről RNS-re íródnak át már fél évszázada ismert jelenség. A ...
    2006. október 7.
  • Kémiai Nobel-díj 2006
    Kémikus szemmel Roger KronbergA tudományos kutatások egyre komplexebbek, a különböző tudományágakat összefogó témák közül a legnagyobb érdeklődés és legnagyobb anyagi támogatás azokat kíséri, amelyek gyakorlati alkalmazási lehetőségei sokat ígérnek az ...
    2006. október 8.
  • A Nobel-díj és a matematika
    Alfred Nobel Matematikai Nobel-díj - mint ez talán köztudott - nem létezik. Ennek okáról sok különböző feltételezés látott napvilágot. Vannak közöttük olyanok amik szakmai okokat sejtetnek, de olyanok is amelyek egészen kicsinyes, magánéleti jellegű ...
    2006. szeptember 29.