rosetta
(8)

  • Szalai Sándor, az Űrtechnikai Laboratórium vezetője az 1:15 méretarányú Rosetta űrszondával
    Budapest, 2003. május 6. Nem indították el 2003. január 15-én a Wirtanen üstökös felé az Európai Űrügynökség úgynevezett Rosetta űrszondáját. A program csúszása nem csak Európa űrkutatása, hanem a magyar szakemberek számára is sajnálatos, ugyanis több magyar kutatógárda dolgozik és dolgozott évek óta a programban. Az elhalasztott start oka a szonda világűrbe juttatására kiszemelt Ariane-5 típusú hordozórakéta körül támadt műszaki probléma. Az újabb startot 2004. február 9-re javasolják a Churimov-Geraszimenko nevű üstökösre, amit a szonda 2014. augusztusában érne el. A keringő egységről még 2014-ben válik majd le a leszálló egység, hogy leereszkedjék az üstökös magjára, ami az első eset lesz, hogy ember alkotta szerkezet üstökösön simán landol. A KFKI Részecske- és Magfizikai Intézet kutatói az SGF Kft-vel közösen fejlesztették ki a leszálló egység "agyát" a központi vezérlő és adatgyűjtő számítógépét. Ez a számítógép fogja vezérelni a leszállás folyamatát, a felszínen való működést és a keringő egységen keresztül tartja majd a kapcsolatot a Földdel. A képen: Szalai Sándor, az Űrtechnikai Laboratórium vezetője az 1:15 méretarányú Rosetta űrszondával. MTI Fotó: Balaton József
  • A Rosetta-köd
    Kép a Rosetta-ködről.
  • ... the Elgin Marbles, Egyptian mummies, Rosetta Stone and the Mildenhall Treasure ... world. Famous objects include the Rosetta Stone, sculptures from the Parthenon ... the Elgin Marbles, Egyptian mummies, Rosetta Stone and the Mildenhall Treasure ... world. Famous objects include the Rosetta Stone, sculptures from the Parthenon ...
  • Az írás Az írás a gondolatközlés és a kultúra átörökítésének legfontosabb eszköze. Kialakulása sok nemzedék népeinek fáradságos teljesítményének köszönhető. A legtöbb írás fejlődésében négy korszakot különböztethetünk meg: 1. az írás előkészítése ( ...
  • A KFKI-ban az üstökös vizsgálatára kifejlesztett leszálló egység központi számítógépének egyik kártyája
    Budapest, 2003. május 6. Nem indították el 2003. január 15-én a Wirtanen üstökös felé az Európai Űrügynökség úgynevezett Rosetta űrszondáját. A program csúszása nem csak Európa űrkutatása, hanem a magyar szakemberek számára is sajnálatos, ugyanis több magyar kutatógárda dolgozik és dolgozott évek óta a programban. Az elhalasztott start oka a szonda világűrbe juttatására kiszemelt Ariane-5 típusú hordozórakéta körül támadt műszaki probléma. Az újabb startot 2004. február 9-re javasolják a Churimov-Geraszimenko nevű üstökösre, amit a szonda 2014 augusztusában érne el. A keringő egységről még 2014-ben válik majd le a leszálló egység, hogy leereszkedjék az üstökös magjára, ami az első eset lesz, hogy ember alkotta szerkezet üstökösön simán landol. A KFKI Részecske- és Magfizikai Intézet kutatói az SGF Kft-vel közösen fejlesztették ki a leszálló egység "agyát" a központi vezérlő és adatgyűjtő számítógépét. Ez a számítógép fogja vezérelni a leszállás folyamatát, a felszínen való működést és a keringő egységen keresztül tartja majd a kapcsolatot a Földdel. A képen: a leszálló egység központi számítógépének egyik kártyája. MTI Fotó: Balaton József
  • Felébred álmából a Rosetta!
    ... fizikai jellemzőit. További érdekes oldalak: Rosetta: még száz nap az ébredésig ... teszt élesben Rosetta Spacecraft  Wikipedia - 67P/Churyumov–Gerasimenko  Rosetta's Long Journey ...
    2013. december 11.
  • Nehéz helyzetben
    ... belga kormány 2000-ben indította a Rosetta tervet, mely egyrészről a fiatalokat ...
    2003. október 2.
  • Virtuális utazás a Naprendszerben
    ... legtávolabb levő űreszköz), az üstökösvadász Rosetta, vagy például a Cassini, melynek ...
    2007. december 26.