nyári olimpia
(77)

  • Súlyemelő verseny a XXII. Nyári Olimpiai Játékokon
    Moszkva, 1980. július 27. XXII. Nyári Olimpiai Játékok Moszkvában. Súlyemelő verseny a 90 kg-os súlycsoportban július 27-én. Baczakó Péter olimpiai aranyérmet szerzett. A képen a dobogósok láthatók. (Az Egyesült Államok kormánya a szovjet csapatok 1979-es afganisztáni beavatkozása miatt kampányt indított a moszkvai olimpia ellen, melynek az lett az eredménye, hogy az amerikai sportolók mellett Norvégia és az NSZK olimpiai csapata sem utazott Moszkvába. A magyar olimpikonok 7 aranyérmet, 10 ezüstöt és 15 bronzmedált hoztak haza. A moszkvai olimpián Magyarország a 6. helyre került, így a montreali visszaesés után a magyar sport ismét a középmezőny elején foglalt helyet. Aranyérmeseink: Kocsis Ferenc - birkózás; Növényi Norbert - birkózás; Foltán László, Vaskúti István - kenu kettes (500 m); Varga Károly - sportlövészet; Baczakó Péter - súlyemelés; Magyar Zoltán - lólengés; Wladár Sándor - 200 m hátúszás.) MTI Fotó: Petrovics László
  • A kötöttfogású birkózás döntője a XXII. Nyári Olimpiai Játékokon
    Moszkva, 1980. július 22. XXII. Nyári Olimpiai Játékok Moszkvában. A kötöttfogású birkózás döntője július 22-én. A képen az eredményhirdetés a 90 kg-os súlycsoportban: I. Növényi Norbert (Magyarország) II. Kanyigin (Szovjetunió), III. Dicu (Románia). (Az Egyesült Államok kormánya a szovjet csapatok 1979-es afganisztáni beavatkozása miatt kampányt indított a moszkvai olimpia ellen, melynek az lett az eredménye, hogy az amerikai sportolók mellett Norvégia és az NSZK olimpiai csapata sem utazott Moszkvába. A magyar olimpikonok 7 aranyérmet, 10 ezüstöt és 15 bronzmedált hoztak haza. A moszkvai olimpián Magyarország a 6. helyre került, így a montreali visszaesés után a magyar sport ismét a középmezőny elején foglalt helyet. Aranyérmeseink: Kocsis Ferenc birkózás; Növényi Norbert birkózás; Foltán László, Vaskúti István kenu kettes (500 m); Varga Károly sportlövészet; Baczakó Péter súlyemelés; Magyar Zoltán lólengés; Wladár Sándor - 200 m hátúszás.) MTI Fotó: Petrovits László
  • Úszódöntők a XXII. Nyári Olimpiai Játékokon
    Moszkva, 1980. július 26. XXII. Nyári Olimpiai Játékok Moszkvában. Úszódöntők július 26-án. Wladár Sándor 200 méteres hátúszásban első, második Verrasztó Zoltán, Vermes Albán 200 méteres mellúszásban második. A felvételen Verrasztó Zoltán és Wladár Sándor a dobogón. (Az Egyesült Államok kormánya a szovjet csapatok 1979-es afganisztáni beavatkozása miatt kampányt indított a moszkvai olimpia ellen, melynek az lett az eredménye, hogy az amerikai sportolók mellett Norvégia és az NSZK olimpiai csapata sem utazott Moszkvába. A magyar olimpikonok 7 aranyérmet, 10 ezüstöt és 15 bronzmedált hoztak haza. A moszkvai olimpián Magyarország a 6. helyre került, így a montreali visszaesés után a magyar sport ismét a középmezőny elején foglalt helyet. Aranyérmeseink: Kocsis Ferenc birkózás; Növényi Norbert birkózás; Foltán László, Vaskúti István kenu kettes (500 m); Varga Károly sportlövészet; Baczakó Péter súlyemelés; Magyar Zoltán lólengés; Wladár Sándor - 200 m hátúszás.) MTI fotó: Manek Attila
  • Barcelona '92 XXV. Nyári Olimpiai Játékok
    Barcelona, 1992. július 28. Barcelona '92 XXV. Nyári Olimpiai Játékok. Repka Attila a kötöttfogású birkózóverseny 68 kg-os súlycsoportjának olimpiai bajnoka. A képen: Repka boldogsága a mérkőzés végén. MTI Fotó: Németh Ferenc
  • XXVI. Nyári Olimpia Atlantában
    Atlanta, 1996. július 28. Atlantában a XXVI. nyári olimpiai játékokon július 28-án Ináncsi Rita a hatodik helyet szerezte meg a hétpróbában. A képen: Ináncsi Rita. MTI Fotó: Földi Imre
  • Magyar Zoltán második olimpiai arányérmét szerezte meg
    Moszkva, 1980. július 25. XXII. Nyári Olimpiai Játékok Moszkvában. A lólengés szerenkénti döntőjében Magyar Zoltán második olimpiai arányérmét szerezte meg július 25-én. A képen Magyar Zoltán. (Az Egyesült Államok kormánya a szovjet csapatok 1979-es afganisztáni beavatkozása miatt kampányt indított a moszkvai olimpia ellen, melynek az lett az eredménye, hogy az amerikai sportolók mellett Norvégia és az NSZK olimpiai csapata sem utazott Moszkvába. A magyar olimpikonok 7 aranyérmet, 10 ezüstöt és 15 bronzmedált hoztak haza. A moszkvai olimpián Magyarország a 6. helyre került, így a montreali visszaesés után a magyar sport ismét a középmezőny elején foglalt helyet. Aranyérmeseink: Kocsis Ferenc birkózás; Növényi Norbert birkózás; Foltán László, Vaskúti István kenu kettes (500 m); Varga Károly sportlövészet; Baczakó Péter súlyemelés; Magyar Zoltán lólengés; Wladár Sándor - 200 m hátúszás.) MTI Fotó: Németh Ferenc
  • Sydneyi nyári olimpia
    Budapest, 2000. október 14. Mádl Ferenc köztársasági elnök a Parlamentben rendezett ünnepségen kitüntetéseket adott át azoknak a sportolóknak, akik a Sydneyben rendezett nyári olimpián érmeket szereztek, illetve pontszerző helyen végeztek. Az ünnepségen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János, az Országgyűlés elnöke is. A képen: Nagy Tímea párbajtőröző olimpiai bajnok a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozata) kitüntetéssel. MTI Fotó: Földi Imre
  • Kiss Balázs olimpiai bajnok atléta
    Budapest, 1996. augusztus 6. Kiss Balázs olimpiai bajnok atléta, kalapácsvető 1972. március 21-én született Veszprémben. A képen: Kiss Balázs olimpiai bajnok atléta, kalapácsvető, a XXVI. nyári olimpiai játékokon részt vett magyar csapat tagja a Budapest Sportcsarnokban az olimpikonok tiszteletére rendezett fogadáson. MTI Fotó: Illyés Tibor
  • A Római Olimpia magyar résztvevői
    Budapest, 1960. szeptember 22. Parti János olimpiai bajnok első budapesti napja Róma után. A 17. Nyári Olimpiai játékokon Parti János szerezte az első magyar aranyérmet a kenu 1-es döntőjében. Hazaérkezése után a fotóriporter felkereste otthonában és munkahelyén, a Budapest Fővárosi Tanács Pénzügyi osztályán, ahol munkatársai meleg fogadtatásban részesítették. Az olimpiai bajnok otthonában: a római aranyéremnek úgy látszik, másfél hónapos kislánya is örül. (Az elvárásokhoz viszonyítva az 1956. évi melbourne-i 9 arany-, 10 ezüst- és 8 bronzéremmel (26 pont) a magyar együttes nem hozta a korábbi eredményt, a 42 pontot. Ehhez képest is gyengébbnek mutatkozott a magyar szereplés az 1960. évi Római Olimpián: 6 arany-, 8 ezüst- és 7 bronzérem (21 pont). Ennek ellenére a nemzetek hivatalos pontversenyében elért 5. helyezésünk tiszteletet parancsolónak bizonyult. Aranyérmesek: kenu - Parti János; öttusa csapat; öttusa egyéni - Németh Ferenc; ökölvívás- Török Gyula; kard csapat; kard egyéni - Kárpáti Rudolf .) MTI Fotó: Mikó László
  • Tokiói Olimpia
    Budapest, 1964. október 29. Lakat Károly, az aranyérmes olimpiai labdarúgó-válogatott kapitánya megérkezése után nyilatkozik a Magyar Rádiónak. Hazaérkezett a magyar olimpiai sportküldöttség Tokióból. A sportolókat a Ferihegyi repülőtéren Papp János miniszterelnök-helyettes köszöntötte, majd az ünnepélyes fogadtatás után az olimpikonok a Kisstadion előtt találkoztak hozzátartozóikkal. (A 18. nyári Olimpiai Játékokon (1964. október 10-23) Tokióban a magyar sportolók 10 aranyérmet szereztek.) MTI Fotó: Mikó László
  • A XXVIII. nyári olimpiai játékok vége
    ... 14 perckor elkezdődött a XXVIII. nyári olimpiai játékok hivatalos záróünnepélye. A ... !" Ezzel befejezettnek nyilvánította a XXVIII. nyári olimpiát, s Rogge Olimpiai Érdeméremmel ... Pekingnek, és ezzel a mostani olimpia bevonul a történelembe. A láng ... adtak műsort. Befejeződött az athéni olimpia, hétfőn nyolcszáz gép hagyta el ...
    2004. augusztus 1.
  • Véget ért az XXX. nyári olimpia
    ... azt Eduardo Paesnek, a 2016-os nyári játékokat rendező Rio de Janeiro ...
    2012. augusztus 13.
  • Minden, ami olimpia
    ... újkori olimpia című cikkünk veszi szemügyre. Ezt követően folytatódott a nyári olimpia hagyománya ... vezető utat, az olimpiák menetét  Olimpia szemle című cikkenkben olvashatod el ... része.    2012, London, a XXX. olimpia helyszíne és időpontja. Immáron harmadik ...
    2012. július 27.
  • Olimpia szemle
    ... , Franciaországban került megrendezésre a második nyári olimpia. 1900-ban már hivatalos Olimpiai Játékokként ... nyári játékok, melyet a tíz évvel korábban megrendezett, 1896-os, első újkori olimpia ... a játékokon.   X. A X. nyári olimpia rendezését a négy évvel korábban ...
    2012. július 27.
  • Informatika az Olimpián
    ... téli, valamint a 2008-as kínai nyári olimpia informatikai infrastruktúra felépítéséért és működtetéséért ... , Kodak, Samsung, Swatch, Xerox. Az Olimpia játékok IT struktúrájának megteremtése egyedülálló ... komplex, nagyértékű rendszeren múlik az Olimpia informatikai hátterének biztosítása. Reméljük, hogy ...
    2004. augusztus 19.
  • Sportok az olimpián
    ... olimpián Az olimpia rendezvényei sportokból, szakágakból és versenyszámokból állnak. A nyári olimpiákon ... a sportolók is. Bár a nyári olimpia csak négy évenként kerül megrendezésre ... az olimpia körül. 2012, London 2012-ben Londonban kerül megrendezésre a nyári olimpia. Az ...
    2012. június 4.
  • 2012: London
    ... nem került sor. A XXX. nyári olimpia helyszínéről 2005-ben döntött a NOB ... rendezvényre kerül sor. A 2012-es olimpia logóját Woéf Olins tervezte. A ... a londoni városháza elé. Az olimpia kabalaállatai Wenlock és Mandeville, a ...
    2012. július 27.
  • A szer hálójában
    ... véletlen, hogy 2008-ban, a pekingi nyári olimpia előtt már nagyon szigorú ellenőrzéseket ... aranyát, pedig egy hónappal az olimpia után egy nemzetközi versenyen kapták ... , tesztjei pedig arra utaltak: az olimpia után lecserélték a versenyző vérét ... után 2011-ben jelentkezett a londoni olimpia ellenőrzésein, ám az 52-es lábú ...
    2012. június 26.
  • Képek Londonból
    ... medence partján a 2012-es londoni nyári olimpia férfi vízilabdatornája negyeddöntőjében vívott Olaszország-Magyarország ... Giacoppo lövését a 2012-es londoni nyári olimpia férfi vízilabdatornája negyeddöntőjében vívott Olaszország-Magyarország ... Sidi Péter a 2012-es londoni nyári olimpia férfi kisöbű szabadpuska alapversenyében a ...
    2012. július 28.
  • Ötkarikás sportolók II.
    ... öttusázó arany-, illetve ezüstérmeket a nyári olimpiákon. A Nemzet Sportolójaként is ... úszó lett, az 1972. évi nyári olimpiai játékokon nyert két érmet ...
    2012. július 16.