Ausztria
(9)
Ausztria
(9)
-
Ausztria válságban Mária Terézia A harmincéves háborút (1618-1648) lezáró vesztfáliai béke óta az I. (Nagy) Ottó által 962-ben alapított Német-római Császárság folyamatosan hanyatlott, nem számított már Európában meghatározó tényezőnek. A német-római ...2007. november 4.
-
Kormánybuktatás puccsal 1934-ben hadseregének bevonásával felszámolta a szociáldemokrata pártot, majd olyan alkotmányt erőszakolt az országra, amelynek köszönhetően minden döntés az Osztrák Hazafias Front elnökének a kezébe került, aki nem más volt mint ...2014. június 16.
-
Deák Ferenc A nemzetközi felháborodás 1850 nyarán véget vetett Haynau rémuralmának. Helyét Alexander von Bach (1850-59) neoabszolutista rendszere váltotta föl. A Bach-rendszer az álló katonaságra, az ülő hivatalnokságra, a térdeplő papságra és a ...2004. május 27.
-
A találkozóra olyan pedagógusok jelentkezését várjuk, akik 11+ éves korosztályt tanítanak, illetve akiknek angol nyelvtudása (min. társalgási szint) lehetővé teszi a találkozón, szakmai műhelymunkán való aktív részvételt és az eTwinning program ...2015. április 22.
-
Ha ezekre a kérdésekre igen a válasz, akkor a STUDIUM AKADÉMIA ösztöndíj programja neked lett kitalálva! A STUDIUM AKADÉMIA ösztöndíj programot hirdet a 2013/14-es tanévben 11. és 12. évet kezdő azon középiskolai diákok számára, akik: az elmúlt két ...2013. július 4.
-
A találkozóra olyan 10 év alatti korosztályt tanító pedagógusok és óvodapedagógusok jelentkezését várjuk, akiknek biztos német nyelvtudása lehetővé teszi a találkozón való aktív részvételt (eTwinning program megismerése, szakmai műhelymunka). A ...2017. július 19.
-
A minisztérium hatásköre az iskolákra terjed ki, ahol sikerült egy egységes oktatási rendszert megvalósítani. Ez a rendszer három szintből áll, az orientáció, mint alapszint, mindenki számára kötelező, aki szakmai képzés előtt áll. A tanácsadás és az ...2004. december 31.
-
A találkozóra olyan 11-19 éves korosztályú diákokkal foglalkozó pedagógusok jelentkezését várjuk, akiknek angol nyelvtudása (min. társalgási szint) lehetővé teszi a találkozón való aktív részvételt (eTwinning program megismerése, szakmai műhelymunka). A ...2018. április 9.