UNICEF
(16)

  •  Gyerekbarát Település
    A nyertes önkormányzatok egyebek között a következőket vállalták pályázataikban: a Gyermek-és Ifjúsági Önkormányzattal közösen gyerekjogi stratégia kidolgozását, fiatalok bevonását az Ifjúsági Cselekvési Terv kidolgozásába, gyerekbarát költségvetés ...
    2016. október 5.
  • Gyermekjogokról...
    Ki számít gyereknek? Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye szerint 18 éves kor alatt mindenki gyereknek számít. A gyerekeket, mint mindenkit, megilletnek az alapjogok, mint például az emberi méltóság tisztelete vagy az élethez való jog. Ezen jogok gyakorlásában ...
    2015. március 10.
  • 70 éve a gyerekekért
    A kiállítás negyven, az UNICEF archívumában található képen mutatja be a szervezet munkáját, és hogy az évek során a célok és prioritások hogyan alakultak át – az Európában, többek között Magyarországon maradt árvák segítésén, a tejosztáson át a mai nap ...
    2016. november 21.
  • Ússz a gyerekekért!
    Sufiya és az UNICEF önkéntese a helyi gyerekeket tanítja úszni Bangladesben. Az úszás óra az UNICEF által támogatott „Swim Safe” program része. Sufiya önkéntesen vállalta, hogy a faluban a gyerekeknek úszást oktat. A világ bármely részén is vagy, Te is ...
    2016. június 9.
  • Kiáltsd inkább, „Tűz van!”
    Gyermekbántalmazás Magyarországon évente sok ezer gyereket bántalmaznak. A gyerekeket sokszor olyan felnőttek bántalmazzák, akik közel állnak hozzájuk, szülők, rokonok, tanárok, edzők. Hazánkban a gyermekbántalmazás 80%-át családon belül követik el, 41%- ...
    2013. július 9.
  • UNICEF HelpAPP
    Ha a gyermeket bántják, vagy veszélyben van, egyetlen gombnyomással segítséget hívhat, vagy elküldheti GPS koordinátáit. Az alkalmazás segítségével tanácsot kérhet arra is, mit mondjon, vagy mit tegyen a gyermek, ha erőszak érte, vagy segíteni szeretne ...
    2016. március 22.
  • Veszélyek az interneten I.
    Az internet: a kommunikáció és önkifejezés eszköze Ma már a fiatalok életének szerves része az internet. Társas- és párkapcsolataikban is fontos szerepet játszik, mivel lehetőséget ad a kommunikációra, a közösséghez való kapcsolódásra és az önkifejezésre. ...
    2018. április 18.
  • Unicef - HelpAPP
    Az alkalmazás a YouTube-on Az UNICEF a világ vezető, gyermekekkel foglalkozó humanitárius szervezete. Világszerte 192 országban, elkötelezetten dolgoznak a gyermekjogok védelméért. Segítenek katasztrófa esetén, segítenek a trópusi betegségek megelőzésében ...
    2013. november 19.
  • Pofonból ért a gyerek?
    Minden harmadik gyerek gondolta úgy, hogy vannak speciális gyerekjogok, amik védik őket és minden második válaszadó gyerek szerint nem számít erőszaknak a pofon. Most a felnőtt lakosság véleményét térképezzük fel. Ha van 10 perced, kérjük, töltsd ki a ...
    2016. április 7.
  • Ébresztő-óra
    „A gyerekeket érdekli az őket körülvevő világ és annak játékszabályai. A szabályok azonban sokszor idegennek hatnak, a jog pedig megfoghatatlan – és nem csak a gyerekek számára. De képzeljük el, hogy egy gyermek nem csak megismeri, hanem meg is szereti a ...
    2016. május 17.