Kategóriák

ismeretterjesztő
(7)

  • Iskolaelőkészítés
    - Az iskolásdit inkább hagyjuk a tanítónénikre, mi szülők inkább arra koncentráljunk, hogy gyermekünk pozitív várakozással, félelmek nélkül tekintsen az iskola elé! Ha eddig a korának megfelelően, önfeledt óvodásként élte az életét, akkor mindent ...
    2003. szeptember 4.
  • Állampolgári ismeretek
    A Phare Access program támogatásával létrejött kezdeményezés négy területen kíván újat nyújtani a középiskolai diákok és tanáraik számára: diákjogok, multikulturális Európa, rasszizmus és szegénység. A 3000 példányban megjelenő füzetsorozat az említett ...
    2005. július 26.
  •  A parlagfűről
    A komplex kiadvány célja, hogy a diákok elsajátítsák az allergiával kapcsolatos – elsősorban a pollenallergiára, azon belül pedig a parlagfűre, mint a legelterjedtebb allergiát okozó gyomnövényre vonatkozó – alapvető és legszükségesebb információkat. A ...
    2010. június 16.
  • Bekasztlizva külföldön
    Börtönbe vagy emberrablók kezébe kerülni egy távoli, idegen országban minden utazó legrosszabb rémálma. Ha pedig a fogság hosszú éveken át tart, és ezalatt az embernek – a rabtársak állandó zaklatásán túl – veréseket és testi-lelki kínzásokat is el kell ...
    2012. augusztus 2.
  • Ufóvadászok a NatGeo-n
    A híres mondás szerint "Az igazság az utcán hever". De vajon igaz-e ez a megállapítás? Valóban csupán észre kell(ene) vennünk azokat a jeleket, melyek segítségével meggyőző választ kaphatunk a földön kívüli élettel kapcsolatos kérdéseinkre? A sorozat – ...
    2012. szeptember 12.
  • A Tower véres meséi
    A megkínzott hazaárulók szörnyű halálhörgései London történetének egyik leghírhedtebb helyévé teszik a Towert. A sorozatban Joe Crowley és Dr. Suzannah Lipscomb történészek a Temze partján álló hírhedt középkori épületegyüttesbe kalauzolják a nézőket, ...
    2012. szeptember 12.
  • AIDS-világnapi verseny
    Ha nem történnek komoly megelőző intézkedések, 2007-re a jelenleginél 11 millióval több lesz a HIV-fertőzöttek száma. Erre figyelmeztet az UNAIDS, az ENSZ-nek az AIDS elleni küzdelem céljára létrehozott szervezete abban a jelentésben, melyet az AIDS ...
    2004. november 26.