nyelvvizsga
(23)
nyelvvizsga
(23)
-
Lennie kell egy irányvonalnak az ember életében, amelyet követni fog és az alapján építi fel a karrierjét, illetve határozza meg önmagát – mondta Herczeg Zoltán. A divattervező szerint a karriernek, az életpályának sosincs vége, hiszen önmagunk ...2012. július 25.
-
Kezdjük talán azzal az „ismerkedést”, hogy mit jelent a „life long learning”, vagyis az egész életen át tartó tanulás programja az Európai Unió oktatáspolitikájában. Az Egész Életen Át Tartó Tanulás programja az oktatás négy különböző szegmensének nyújt ...2007. december 11.
-
Minden kezdet nehéz Persze, ilyenkor az ember utálja, nem szereti, már alig várja, hogy vége legyen, s elmondhassa, hogy érett, megszerezte az ezt tanúsító bizonyítványt, aztán pedig jöhet a többi, ami már nem kötelező, csak ha a szerencse éppen úgy hozza ...2007. november 28.
-
Ebben a világban már csak az boldogul, aki meg tud szólalni görögül, németül vagy franciául. Persze ebben a gondolatban van némi túlzás, de a túlzás mögött azért ott az igazság, vagyis modern korunk egyre gyorsuló mókuskerekében, ma már elvárás, hogy úgy ...2008. augusztus 1.
-
16 ország feje Az eredeti nevén British Royal Family-ként emlegetett közösség a Windsor uralkodóház leszármazottaiból áll. Ennek központja a jelenlegi királynő, II. Erzsébet (Elizabeth II), aki 88 éves, ebből 62 évet már az őt megillető trónon töltött. ...2014. augusztus 19.
-
Több mint két évtizede folyik a magyar középiskolák tanulóinak eredményeit összegyűjtő munka, amely évről évre produkálja a középiskolák sorrendjeit tartalmazó különféle táblázatokat. Ezek segítik az egyes iskolák vezetőit és pedagógusait, hogy ...2005. január 18.
-
Az oktatás a gazdasággal együtt nemzetközivé válik, de az európai társadalmak a közösségen belül továbbra is ragaszkodnak saját nemzeti arculatukhoz. A tagállamoknak és a csatlakozásra váró országoknak egyaránt érdekük a pedagógusbérek felzárkóztatása, az ...2004. június 30.
-
Reading - Part III. Translation How to Manage Your Moods "How are you feeling?" is the kind of bland, open-ended question that, when asked sincerely, has a way of prompting vivid and specific answers. But note the kind of responses people ...2003. március 4.
-
Több mint 2 millió IELTS vizsgázó teszi le az IELTS tesztet évente. Októberben - az IELTS hónapban - nagyon sok információt, tanácsot, tippet osztunk meg az érdeklődőkkel, hogy jobban megismerhessék a vizsgát, annak menetét, a jelentkezés folyamatát, a ...2016. október 4.
-
Reading - Part I. Write the number of the most suitable sentence (a-f) in the text below. There is one extra sentence which you don't need. Until a certain point in my life I had not written much of value - a few poems and short stories, the beginning of ...2003. március 11.