születésnap
(12)

  • eTwinning születésnap
    Néhány tipp a közös ünnepléshez Az első lépés, hogy jelöljék be iskolájukat az eTwinning térképen! Szervezzenek környezetbarát lufiröptetést! Iskolájával csatlakozzanak az Európa-szerte megrendezett eseményhez. (Ha kíváncsiak, hogyan lehet ...
    2010. május 4.
  • Születésnap Sevillában
    A konferencia nyitónapján 21 ország 37 iskolája nyerte el az idei eTwinning Díjakat. A versenyben olyan 2008-2009-es év folyamán lezajlott projektek vehettek részt, amelyek valamilyen téren kiválóak voltak. Ezeket három életkori (4-11, 12-15 és 16-19 ...
    2010. február 9.
  • Tizenöt éves a Tankcsapda
    Már tizenöt éve, hogy egy debreceni banda beleüvöltötte a köztudatba, hogy "Baj van!". A zenésszakma éppúgy, mint a közönség felfigyelt erre, és teret adott a fiúknak. Ezt követte a "Legjobb méreg" című album olyan nótákkal, mint a "Félre a tréfát" "Gyűrd ...
    2004. december 1.
  • Az Erdei Művelődés Háza
    Mára már felnőtt az a korosztály, akik    1990-ben a Tóni nevű vaddisznó röfögésére ébredtek a zsúfolt katonai sátorban, s még hagyományos fényképezőgéppel vehették lencsevégre a vadaspark többi lakóját, s az EMH sötét, levegőtlen fotólaborjában maguk ...
    2008. április 24.
  • Születésnapi nyereményjáték
    eTwinning album Az Én eTwinningem! felhívás keretében a diákokon volt a sor, hogy megmutassák mit jelent számukra az eTwinning. Saját szemszögükből írták le, rajzolták meg, vagy mesélték el fotókon. A nyertes alkotás Szegedről a Madách Imre Magyar-Angol ...
    2010. június 17.
  • Tudomány Mozaik
    Időpont: Szeptember 23-24. 10:00-18:00 Helyszín: Csodák Palotája Playbar, 1036, Budapest, Bécsi út 38-44. A program látogatása ingyenes! A rendezvényre Science Centereket és Látogatóközpontokat hívtak meg, hogy interaktív, játékos, látványos formában ...
    2016. szeptember 19.
  • Ünnep Zircen
    A "születésnapi" összejövetelen a gyerekek által készített képekből a III. Béla Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjainak segítségével egy leporellot készítettek. Hogy még hangulatosabbá tegyék a megemlékezést két magyar népdalt énekeltek el ...
    2010. június 28.
  • 70 éve a gyerekekért
    A kiállítás negyven, az UNICEF archívumában található képen mutatja be a szervezet munkáját, és hogy az évek során a célok és prioritások hogyan alakultak át – az Európában, többek között Magyarországon maradt árvák segítésén, a tejosztáson át a mai nap ...
    2016. november 21.
  • „165 ezren tanulhattak általunk külföldön”
    Közös európai színtér – így jellemezte Tordai Péter, a Tempus Közalapítvány igazgatója azt a nemzetközi platformot, ahol az intézmények, a tanárok és a diákok egyenrangú felekként tanulhatnak egymástól az együttműködések, illetve a megvalósított projektek ...
    2016. június 1.
  • Kedves Pedagógusok, kedves Diákok!
    Pedagógusoknak Egy frappáns, fél-egy perc hosszúságú beszámoló videó készítése eTwinning tapasztalatairól, például, hogy milyen segítséget nyújtott szakmai fejlődése terén a program (pedagógusoktól), szélesedett-e általa a látókörük, milyennek tartják az ...
    2015. november 10.