Elhelyezkedés

Sivatagok a kontinensek belsejében illetve a kontinensek peremén alakulhatnak ki. Európa kivételével mindegyik kontinensen megtalálhatók. Észak-Amerikában a Yuma-, Közép-Amerikában a Mexikói-, Dél-Amerikában az Atacama-sivatagot említjük meg. Afrikában terül el Földünk legnagyobb kiterjedésű sivataga, a Szahara, de ezen a kontinensen található a lényegesen kisebb Namíb- és Kalahári-sivatag is. Ázsia legnagyobb sivatagjai a Góbi- és a Tharr-, míg Ausztráliában a Nagy-homoksivatag illetve a Nagy-Viktória-sivatag jelentősebb kiterjedésű.

Éghajlati tényezők

Valamennyi sivatag közös jellemzője a rendkívül csekély mennyiségű csapadék. Vannak olyan területek, ahol éveken keresztül egyetlen csepp eső sem hullik, de a „csapadékosabb” sivatagokban sem haladja meg a csapadék mennyisége az évi 250 mm-t. A csapadékhiány mellé jelentős hőingadozás csatlakozik, a nappali akár 50 Celsius-fokos hőmérsékletet hajnalban fagyok kísérhetik. Ilyen szélsőséges körülmények között a talaj tápanyagtartalma gyakorlatilag elhanyagolható, a talaj fizikai aprózódása miatt pici homokszemcsék alakulnak ki, melyek a szél hatására időről időre homokviharokat eredményeznek. Fel kell hívjuk azonban a figyelmet arra, hogy nemcsak homoksivatagok léteznek! Előfordulnak kő-, kavics- és sziklasivatagok, igazán ritkák és még extrémebbek a sósivatagok.

Növényvilág

Nem meglepő, hogy ilyen extrém körülményekhez csak a kifejezetten szárazságtűrő növényfajok voltak képesek alkalmazkodni. A sivatagi növények döntő többsége pozsgás, azaz olyan növény, mely szöveteiben (szerveiben) jelentős mennyiségű víz raktározására képes.

A kaktuszok tüskéi többek közt a fagyos hajnaloktól is védik a növényt, míg a sivatagi magyal függőlegesen álló leveleket fejlesztett ki, hogy a napsugarak ne érjék közvetlenül. A reggeli és esti órákban azonban leveleit a fény felé fordítja, így biztosítva a megélhetéséhez szükséges fotoszintézist. A Szaharában honos ciprusfák szintén alkalmazkodtak a szélsőségekhez, egyes példányaik akár 3000 évesek is lehetnek.

Állatvilág

A sivatagi állatok számos technikát fejlesztettek ki a magas hőmérséklethez való alkalmazkodás érdekében. A sivatagi nyúl és a sivatagi róka hatalmas fülei segítik a hőleadást, egyes madárfajok hatékony hőszigetelő réteget fejlesztettek bőrükben, hogy óvják magukat a felmelegedéstől, míg mások lihegéssel, toroklebegtetéssel vagy nyalogatással védekeznek a hőség ellen.

A rágcsálók közé tartozó ugróegerek a többi emlőshöz hasonlóan a nappalt kövek és föld alatti üregekben töltik, csak éjszakára, amikor a forróság már elviselhetőbbé vált merészkednek ki. Megdöbbentően hangzik, de ezek a kisebb rágcsálók élő vagy elpusztult növényi részeket csemegéznek még akkor is, ha ezekből szerény lakoma kerekedik csak. A sivatag ragadozói is alkalmazkodtak, méretük lényegesen kisebb a más területeken megismert ragadozókhoz viszonyítva. A sivatagi róka, a sivatagi hiúz és a csíkos hiéna nem meglepő módon éjszaka vadászik.

A kifejezetten melegkedvelő hüllők többsége is kerüli a tűző napot, számos gekkófaj csak a déli forróság, illetve napnyugta előtt néhány órával bújik elő. A sivatagokban találkozhatunk számos kígyófajjal, de nem meglepő módon az ízeltlábúak is rengeteg fajjal képviseltetik magukat. Utóbbiak közül a skorpiófajok érdemelnek említést.

Marsi Zoltán cikke