Miért nem látható minden alkalommal?
Ez az esemény igazán nem mindennapi. Száz évenként, ha előfordul hasonló. Június hatodikán mindenesetre egész biztosan látható lesz, amint a Vénusz elhalad a Nap korongja előtt. A kelő napot vizsgálva észrevehetünk a Nap felületén egy kis sötét kerek foltot, ez a Vénusz, ám a bolygó várhatóan még reggel 7 óra előtt kikerül a Nap sziluettjéből és eltűnik. A Napkorongon ugyanakkor más, hasonló méretű foltok is láthatóak leszek majd, ám ezek egyszerű napfoltok csupán. A Vénusz onnan lesz felismerhető, hogy gyorsabban mozog, mint a többi napfolt.
Arra a kérdésre, hogy miért látható ilyen ritkán a Vénusz, a következő a magyarázat: a Vénusz a Földnél közelebbi pályán kering a Nap körül, naptávolsága 108 millió km. Összesen 225 nap alatt kerüli meg a Napot, ennek azonban mi csak ritkán lehetünk szemtanúi, hiszen a Vénusz és a Föld keringési síkja 3,4 fokos szöget zár be egymással, így csak ritkán válik láthatóvá ez a jelenség. Ez a nap azon ritka pillanatok egyike, amikor a három bolygó néhány percre egy síkba kerül, így a Nap és a Vénusz tánca a Földről nézve is láthatóvá válik. A csillagászat ezt a jelenséget okkultációnak, átvonulásnak nevezi.
Mikor lesz látható?
A korán kelés elkerülhetetlen: nagyjából hajnali 4 óra 37 és 59 perc között kel fel a Nap, ekkor már a Vénusz kíséretében lesz látható. A Nap felső részén lesz látható az esthajnalcsillagként is ismert égitest, és a jobb oldal irányában tűnik majd el.
6 óra 55 perckor a Vénusz már kilép a Nap takarásából és már csak kívülről fogja érinteni.
Múltbéli és jövőbéli megfigyelések
Bár a Vénusz nagyjából száz évenként ragyog fel a Nap előtt, néhány évvel korábban már megfigyelhettük ezt a csodás pillanatot. 2004. június 8-án délelőtt a derült égbolton nézhettük az eseményt. Aki lemaradt volna, most ne késlekedjen, már csak azért sem, mert a következőt már biztosan nem fogja látni. Legközelebb 2117 decemberében ismétlődik meg a jelenség, ám ez valószínűleg hazánkból nem lesz látható. Ezt követően majd 2125 decemberében és 2247-ben lesz folytatása a Vénusz megfigyelésének.
Az első megfigyelés egyébként 1639 decemberében lett dokumentálva, Angliában.
Mivel figyelhetjük meg?
Bárki megfigyelheti a jelenséget, aki csak kíváncsi rá, ám érdemes olyan helyszínt választani, ahol a pirkadat végigkövethető. Nálunk szerencsésebb helyzetből figyelhetik meg a teljes átvonulás folyamatát az Alaszkában, Kínában, Szibériában, Ausztráliában vagy Skandinávia északi részén élők.
Néhány előkészületet azonban feltétlenül meg kell tennünk! Mindenképpen viseljünk védőszemüveget! A régi, napfogyatkozáshoz használt szemüveget nem ajánlatos használni, inkább vásároljunk újat. Néhány száz forintért vásárolhatunk olyan szemüveget, ami napszűrő fóliával van ellátva. Ez fontos kritérium, éppen ezért senki se próbáljon napszemüveget használni, hiszen a napsugárzás olyan erejű, hogy akár bele is vakulhatunk, ha hosszan kémleljük a Napot.
Hiába viselünk megfelelő szemüveget, tartsunk szüneteket, mert bár ezek szűrik a napból érkező óriási intenzitású fényt, folyamatos figyelésre nem alkalmasak. Vigyázat a kamera lencséje vagy a fényképezőgép optikája nem minősül szemüvegnek!
Magyarországon a csillagvizsgálók rendhagyó nyitva tartással kínálnak lehetőséget a Vénusz-átvonulás megtekintésére.
Forrás: origo
Te láttad a 2004-es eseményt? Megnézed az ideit?Terveidet írd meg kommentben!