A világűr hetén valami olyasvalamit ünneplünk, amiről valójában még igencsak keveset tudunk, hiszen az emberiség a világűr felfedezésének még csak az elején (gyerekcipőben) jár. Az mindenesetre bizonyos, hogy a hidegháború éveiben jelentősen felgyorsultak a kutatások és a fejlesztések, ami inkább vot köszönhető az űrversenynek, mint az emberek vilgűr iránti tudásszomjának. Persze ne legyünk igazságtalanok, ezekben az években (Armsrtong szavai nyomán) valóban nagyot ugrott az emberiség.
A világűr hetét világszerte megannyi tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséri, ahol minden bizonnyal az összes korosztály, idős és fiatal megtalálja a maga számára is érdekes látni-, vagy hallanivalót. Panétánk népe, civilizációjának jelenlegi fokán, a tudománynak köszönhetően önmagához képest már rendkívül sok mindent megismert és megértett a minket körülvevő világűrből, de csak úgy, mint a világűr, a tudás is végtelen így amíg ember él a földön (vagy egy másik bolygón?) lesz dolga az égitestekkel foglalkozó tudományos köröknek. De mi is a világűr?
A Kármán-vonal
Csak átmenet van a Föld légköre és a világűr között, éles határ nem nevezthető meg. Azonban ha mégis határt kell megjelölni, akkor az a Nemzetközi Asztronauta Szövetség által meghatározott száz kilométeres magasságban lehet keresni, amit Kármán-vonalnak neveztek el Kármán Tódor magyar tudós után. A világűrt magunkhoz viszonyítjuk, így területi felosztása földközpontú, mely az alancsony Föld körüli pályától az univerzum határáig terjed.
Bár a neve arra enged következtetni, a világűr mégsem teljesen üres. A benne található bolygókon és csillagokon kívűl számos más rész is alkotja. A világűr felfedezésének kezdetét az 1957 október 4-én pályára állított Szputnyik-I műholdtól számítjuk. Az azt követő legközelebbi hatalmas lépés az emberiség történetében a holdraszállás volt, ami az amerikai Apollo-program részeként jöhetett létre. A világűrhöz kapcsolódó felismerések és tudományos felfedezések számos apró nyomokban követték egymást, míg a mindennapi ember csak a nagyobb tudományos felfedezésekről informálódott, mint például a víz felfedezése a Marson.
Turisták az űrben
Az űrrepülések ötven éve alatt számos űrhajót és műholdat feljuttattunk a világűrbe, kiépítettük a nemzetközi Űrállomást és a napjainkra az elérkezett annak a lehetősége is, hogy civilek jussanak el oda, ahol már nincs gravitáció. Az 1990-es évek végén ugyanis megalakult az X-Prize alapítvány, ami célul tűzte ki a magánfejlesztésű űrhajók fejlesztőinek díjazását, így serkentve azt, hogy magánerőkből olyan eszközt építsenek, amely két hét leforgása alatt kétszer is képes legalább száz kilométer magasságba emelkedni három utassal.
Ezzel a tudományos köröket meghaladva, a „mindennapi” polgár számára is fizikai elérhetőségbe került a világűr. Mire a Burt Rutan, Paul Allen és Ted Branson tulajdonosi körrel beindított vállakozás sikeresen elkészíti az űrturisták számára kialakított SpaceShipTwo nevezetű űrhajóját, addigra az űrjahózás és a világűr megimserése is egy teljesen új korszakába fog lépni.
Te mit tudsz a világűrről? A ti iskolátokban volt szó a Világűr hetéről? Beszélgessetek a témáról tanáraitokkal!