Bal-jobb
Sulinet
2012/08/13 14:07
1763 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Albert Einstein, Leonardo da Vinci, Michelangelo. Mindenki ismeri őket, de az már kevéssé közismert tény, hogy mindannyian balkezesek voltak. Érvek és ellenérvek fogalmazódnak meg a szakértők között is, vajon valóban tehetségesebbek-e a balkezesek. 

balkez_hegedu_520 A balkezeseknek nincs könnyű dolguk egy olyan világan, ahol mindent jobb kézre terveznek. Az első Balkezesek Nemzetközi Világnapját 1976-ban tartották Amerikában, azóta minden év augusztus 13-át annak szentelik, hogy a figyelem középpontjába állítsák a balkezességet.

A történelem során számos tévhit és negatív jelző kapcsolódott a balkezességhez, nyelvünkben is nagyon sok példát találálunk erre gondoljunk csak a balfék, vagy a balul sült el kifejezésekre, de a sort sokáig lehetne folytatni. Valójában azonban a balkezesség csak egy állapot, amihez nem is az azzal született személynek, mint inkább a társadalomnak kell igazodni. 

Adottság

Egy magzatnál már tíz hetes korában megállapítható, hogy melyik keze lesz a későbbiekben a domináns, de kutatások bizonyították, hogy már a majmoknál is megfigyelhető hogy melyik kezét használja szívesebben. Az oldaldominancia jellemzően genetikus, azaz örökléses eredetű. Kutatások szerint egy olyan családban, ahol mindkét szülő balkezes 46 százalék esélye van annak, hogy gyermekük is balos dominanciájú lesz, míg ellenkező esetben az esély erre csak 2 százalék. Az emberi agy asszimetrikus szerkezetű, magyarán egy jobbkezesnek a bal, míg a balkezesnek a jobb agyfélteke a domináns. A bal agyfélteke a beszédért, nyelvért felelős, a jobb pedig az érzelmi életért, de érdekes módon a logikai, matematikai képességek is ide kapcsolódnak.

Túlzott férfihormon?

A szakemberek között a mai napig folynak a találgatások, hogy mi határozhatja meg a „kezességet”, erre több elmélet is létezik. Egy Paul Balkan nevezetű kanadai kutató szerit egy nehéz szülés során elhúzódó oxigénhiány károsíthatja a  bal agyféltekét, így a jobb oldal veszi át az irányító szerepet, így a kézmozgató funkciót is. Egy másik elmélet azt állítja, hogy magzat méhen belüli elhelyeszkedése lehet az oka az oldaldominancia kialakulásának, így Erlichmann szerint a jobb oladlukon fekvő kicsik gykran lesznek balkezesek.

Az eddig leginkább alátámasztott és legszélesebb körben elfogadott emélet Norman Geschwind nevéhez kötődik, aki a tesztoszteron hormonban látja a magyarázatot. A túlzott férfi hormon (tesztoszteron) termelődés lassítja a bal félteke fejlődését, aminek eredményeként a jobb agyfélteke lesz a domináns. Sokan ezzel magyarázzák azt is, miért több a balkezesség előfordulása a férfiaknál, mint a nőknél, ugyanis a fiúknál a tesztoszteron termelődése ebben a korai fejlődési szakaszban magasabb.

balkez_1_200 Meg se próbáljuk!

A balkezességnél gyakran előforduló proléma az átnevelés kérdése, ami a legtöbb esetben szociokulturális kérdés. Ez azonban a legrosszab amit tehetünk egy gyerekkel. Egy balkezes gyerek ugyanis csak balkezesként lehet boldog és csak így válhta teljes értékű, kiegyensúlyozott felnőtté. Az átszoktatás során a természetnek ellentmondó módon azt az agyféltekét kényszerítik munkára, ami természetszerűleg más „ügyekért” felelős. Ennek a következményei beláthatatlanok, a szakemberek biztosan megállapították, hogy ez a ráerőszakolás beszédzavarokat, lelki problémát okozhat a gyereknek, személyisége zavarossá válhat.

Bal-jobb

A balos dominanciának azonban előnyei is bizonyítottak, statisztikák szerint a sikeres sportolók fele balkezesként született. Egy ausztrál kutatócsoport szerint a balkezesek jobbak a gyors gondolkodásban, hamarabb döntenek. Erre a magyarázatot a két agyfélteke közötti gyorsabb kapcsolatra vezették vissza, miszerint aktívabb az információáramlás egy őket ért több inger esetén, minek köszönhetően az agy gyorsabban, hatékonyabban válaszol.

Egy jobbkezes alapú társadalomban megannyi probléma akadhat a balos dominanciájú embereknek, hiszen alapvetően az eszközöket jobb kézre tervezik. Ez a nyugat-európai osrszágokban és hazánkban már egyre kevesebb gonddal jár, hisz különösebb megkülönböztetés nem éri a társadalom ezen tagjait és az idővel egyre inkább szaporodnak azok az üzletek is, ahol be lehet szerezni a balkezesek számára szükséges dolgokat. Egy balkezes számára az a legfontosabb, hogy fogadja el magát, éljen harmóniában öröklött adottságával, s ha teheti használja is ki azt.

Neked van a családodban balkezes? Amennyiben többet szeretnél megtudni a balkezességről, akkor böngéssz további cikkeink között!

Csatlakozz hozzánk!

Kapcsolódó oldalak

Scientix A természettudományos oktatás közössége
All you need is code Minden a kódolás tanulásáról
Go Lab Laboratóriumok online
CodeWeek A Kódolás Hetének honlapja
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten

Csoportot ajánlunk