Előadások a Mars-kutatásról
Május 11-én a Millenáris „D” csarnokában rengeteg ember zsúfolódott össze – érdeklődésben nem volt hiány. A Felfedezők Napja – Kutatóexpedíciók Fesztiválja megannyi programot kínált alsó, felső tagozatosoknak és középiskolásoknak egyaránt, de jól érezhették magukat a felnőtt érdeklődők is. A rendezvény szervezője A Földgömb című újságot is kiadó Heiling Média Kiadó Kft. és A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány volt. A különféle kutatásokhoz, expedíciókhoz kapcsolódó pavilonok bemutatói és az előadások jól kiegészíthették az általános és középiskolai földrajz tantárgy törzsanyagát.
Mivel a Mars-kutatás kiemelt szerepet kapott, ezért az emeleti előadóban kizárólag ezzel kapcsolatos előadások voltak. A szakmai színvonalat a téma egyik legjobb hazai ismerője és népszerűsítője, Sik András fémjelezte, aki a Nagyszínpadon is többször tartott előadást. A Mars-kutatás aktualitását a Curiosity marsi jelenléte adta, melynek tevékenységével már korábban megannyi hír és a fesztivál előadásai is foglalkoztak.
Tudományos kutatások a világ minden táján
Igen érdekes kutatás zajlik a világ legmagasabb vulkánja, az Ojos del Salado környékén és tetején. Egy hosszabb távú méréssorozat az örökfagy változását figyeli telepített műszerek segítségével. A Földgömb-Atacama Klímamonitoring Expedíció vezetője Nagy Balázs, aki egyébként a fesztivál egyik főszervezője volt, illetve Mari László, az ELTE tanárai. A rendkívül extrém viszonyok között folyó kutatás különlegessége, hogy ezen a területen ilyen méréseket még senki sem végzett. A tervek szerint az első adatokat 2014-ben érdemes kinyerni az állandóan mérő műszerekből.
Ősi Attila paleontológus a bakonyi Iharkúton folytatott dinoszauruszkutatásról számolt be az érdeklődő hallgatóknak. A feltárások eddigi eredményei a Természettudományi Múzeumban is megtekinthetőek, de a kutatások tovább folynak és a Bakony egyre ismertebb lesz a dinoszauruszok miatt is. Már negyedik alkalommal rendezik meg a Bakonydraco Fesztivált - idén június 14-15-én lesz Bakonybélben.
A Csomád Vulkánexpedíció a Kárpátok legfiatalabb vulkánját, a székelyföldi Csomádot kutatja. Az expedíciót az ELTE Kőzettani-Geokémiai tanszékének Vulkanológiai csoportja vezeti, együttműködve az ELTE Természetföldrajzi Tanszékével és a Román Tudományos Akadémiával. A kutatás eredményei között szerepel az a megdöbbentő tény, hogy a Szent Anna tó alatt még van kőzetolvadék, és az sem jelenthető ki egyértelműen, hogy a vulkán soha sem fog kitörni. Akit a vulkánok érdekelnek, érdekes információkat találhat az ELTE Természetföldrajzi Tanszékének vulkanológiai oldalán is.
A Csoma Szobája Alapítvány Kőrösi Csoma Sándor zanglai (Dzsammu és Kasmír, Ladakh, India) kutatásainak helyszínén tevékenykedik. Önkéntesek segítségével újítják fel a nagy kutató szobáját és az annak otthont adó palotát, de a helyi közösséget is segítik egy ottani iskola megépítésével. A projekt 2008 óta tart és egyre több önkéntes vesz részt a munkálatokban.
A fesztiválon résztvevők betekintést nyerhettek a Gortani barlangkutató expedíció izgalmaiba és az 1987-88-ban zajló Magyar Tudományos Afrika Expedíció emlékeit is felidézhették. A Mata-Atlanticától Amazóniáig expedíció rovartani különlegességeit is érdekes stand és előadás mutatta be.
A Felfedezők Napjának egyik különlegessége volt, hogy a fesztivál helyszínéről indult a Közép-Ázsia Expedíció. A Törökországot és Iránt is érintő útvonal Türkmenisztánon és Üzbegisztánon keresztül éri el kirgiz végállomását, ahonnan visszafordulva Kazahsztánt is érintve jönnek vissza a Fekete-tenger északi partvonala mentén. Az expedíció olyan híres magyar - korábban az adott területen megforduló - kutatók és utazók előtt tiszteleg, mint Vámbéry Ármin, Zichy Jenő, Déchy Mór, Princz Gyula, Szentkatolnai Bálint Gábor, Berzenczey László és Kőrösi Csoma Sándor.
További érdekes oldalak
Földgömb-Atacama Klímamonitoring Expedíció
Magyar Tudományos Afrika Expedíció