Hangszeres felmelegedés
2013/10/15 10:37
1729 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Csukjuk be a szemünket. Képzeljük el a globális felmelegedés grafikonját. Dőljünk hátra és hallgassuk meg mindezt egy csellista előadásában. A globális felmelegedés hallható! És mindez tanórán vagy otthon is elemezhető.

Daniel Crawford

Globális felmelegedés hangszeres előadásban

A Minnesota Egyetem egyik hallgatója, Daniel Crawford a fejébe vette, hogy hallhatóvá teszi a globális felmelegedést. Daniel Crawford környezettudományokat tanul az USA-ban és hobbija a csellózás. Úgy gondolta, hogy egy meghökkentő formáját választja a felmelegedés aggasztó mértékű gyorsaságának demonstrálására. A felszínközeli levegő átlagos hőmérsékletének emelkedését egy jellegzetes grafikon segítségével szokták ábrázolni, ahol a kirajzolódó görbe igen látványosan emelkedik, különösen az 1960-as évek után. Ugyanakkor jól láthatóak az egyes évek közti ingadozások, visszaesések is, a tendencia azonban egyértelmű. Az adathalmaz hanggá alakítását, ún. szonifikációját úgy oldotta meg, hogy minden év egy hangot jelent 1880 és 2012 között. A folyamatos hangingadozás jól demonstrálja, hogy a globális klímaváltozás nem egy állandóan emelkedő folyamat, azonban a jól kivehető általános hangmagasság-emelkedés egyértelművé teszi a hőmérséklet-emelkedés tényét.

Vannak, akik szerint ez a zenemű valójában egy sikoly, egy kiáltás az emberiség részére. Mások továbbgondolták a folyamatot, és mivel a jóslatok szerint az emelkedés mértéke 2100-ig is jelentős lesz, ha Crawford az addig meghosszabbított grafikont játszotta volna le, akkor az emberi fül számára már felfoghatatlan ultrahangok birodalmában kellett volna csellóznia…

Daniel Crawford2

A globális klímaváltozás bemutatása

Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) idei (2013) első jelentése óta a globális klímaváltozás egyre inkább a közvélemény középpontjába kerül. A kutatók a korábban már jól bevált eszközeik segítségével képesek csak bemutatni a klímaváltozás hatásait (komoly tanulmányok, látványos diagramok, esetleg képek). Nagy ötletnek tűnik, hogy a vizualizáción és az értelmünkön túl hallószervünket is használhatjuk. Daniel Crawford és tanára, Scott St. George a Minnesota Egyetemen ezt valósították meg.

A klímaváltozást bemutató grafikonok között egyébként előkelő helyet foglal el a felszínközeli levegő átlagos hőmérsékletének emelkedését bemutató görbe, ahol ráadásul az átlagtól való eltérést is meg szokták jeleníteni. Crawfordék az 1951 és 1980 közti átlaghőmérsékletet vették viszonyítási alapnak, így az alatt negatív, fölötte pedig pozitív értékeket kaptak a hőmérsékleti eltérések. Míg 1880-ban még -0,2 °C fokos volt ez az eltérés, addig a 2010-es években már +0,6 °C

Ezek a számok ugyan nagyon alacsonynak tűnnek, mégis mindez igen komoly hatással van a Föld életére. Ha mindehhez hozzávesszük az antarktiszi és arktiszi jég mennyiségének csökkenését, a tengerszint emelkedését, továbbá az óceánok hőmérsékletének és sótartalmának változását, akkor láthatjuk, hogy jóval komolyabb folyamatokról és jelenségekről van szó, mint amire csak legyinteni lehetne: „hisz néhány tizedfok változásról van csupán szó”.

Global Temperature Record

További érdekes oldalak

Barta Géza cikke

Csatlakozz hozzánk!

Kapcsolódó oldalak

Scientix A természettudományos oktatás közössége
All you need is code Minden a kódolás tanulásáról
Go Lab Laboratóriumok online
CodeWeek A Kódolás Hetének honlapja
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten

Csoportot ajánlunk