A Human Immunodeficiency Virus (HIV) az RNS vírusok csoportjába tartozó, 1980-as évek óta ismert kórokozó, mely az AIDS betegség kialakulásáért felelős. A magyarul immunhiányos állapotot előidéző vírus, ahogy neve is mutatja, az immunrendszerünket támadja meg, így az képtelen lesz a leghétköznapibb kórokozók elleni védelemre is, mely végül a beteg halálához vezet.
A bélrendszer kevésbé ismert funkciója
A Kaliforniai Technológiai Egyetem kutatói elektronmikroszkóppal vizsgálták a vírus bélrendszerre gyakorolt hatását. Az emberi bélrendszer legismertebb szerepe az emésztésben van, a táplálékok bontását végzi tápanyagokra, majd utóbbiak véráramba kerülését biztosítja a felszívással. A kutatók körében jól ismert, ami a hétköznapi emberek számára még kevésbé, hogy tápcsatornánk az immuntevékenységekben is jelentős szerepet tölt be. Mivel béltraktusunkban történik a külvilágból felvett anyagok véráramba jutása nem csoda, hogy jelentős immunvédelemre van itt szükség. Szinte az emésztőrendszer egészét behálozzák azon nyirokerek, melyek ezt a védelmet hivatottak betölteni.
A HIV hatása a bélrendszerre
A kutatók arra keresték a választ, hogyan jut át a vírus a bélfalán keresztül a véráramba. A kísérletekhez egereket használtak, azonban azokba emberi szöveteket ültettek, hogy minél hitelesebb eredményeket kapjanak. A Mark Ladinsky, Pamela Bjorkman és Max Delbrück professzor nevével fémjelzett kutatócsoport háromdimenziós felvételeket elemzett. A felvételek egyik részén egészséges, míg a másikon HIV-fertőzött szövetek voltak. Egy bonyolult technikát alkalmazva az említett szövetekről háromdimenziós képeket alkottak, így elemezhették a vírus és a bélszövet tényleges kölcsönhatását. Az ilyen jellegű vizsgálatok lényegesen más eredményeket és ezzel együtt következtetéseket tárnak fel a korábbi, mesterséges sejtenyészetes vizsgálatokkal szemben.
Új eredmények
A HIV-fertőzés korai szakaszában az egyik leghamarabb megfertőződő szervünk a bélcsatorna. Tudjuk, hogy a vírus sejteket fertőz meg, és itt akkumulálódik, így ez a terület kulcsfontosságú az új terápiák kifejlesztésében, mely világszerte 33 millió fertőzöttet érint.
A részletes megfigyelések számos korábbi HIV vírussal kapcsolatos in vitro vizsgálatokat tudtak megerősíteni, beleértve a vírus szerkezetét és viselkedését. Jól nyomon követhető volt, ahogy a vírus a fertőzött sejtről a környező sejtekre terjed, így megfertőzve az egész szövetet. A csapat számos új megfigyelésről számolt be, köztük a sejtek közötti HIV "készletek" létezéséről, mely arra bizonyíték, hogy a HIV képes megfertőzni az új sejteket, mind közvetlen érintkezés útján, mind az ugyanabban a szövetben található szabad vírusok által is, és arra is, hogy a bélrendszer belsejében HIV „készletek” találhatók.
A fertőzött sejt is fertőz
A tanulmány azt állítja, hogy a fertőzött sejt hullámokban bocsát ki újabb és újabb vírusokat. Feltehetően a vírusok nem random módon szaporodnak, hanem egy adott sejtben fejlődnek ki, majd terjednek onnan tovább a többi sejtre. A kutatócsoport egyes fertőzött sejtek elektronmikroszkópos vizsgálata után vonta le ezt a következtetést. Ezt követően HIV részecskéket kerestek az adott sejttől különböző távolságokban és azt figyelték meg, hogy a részecskecsoportok fejlettsége egyenes arányosságban nőtt a fertőzött sejttől való távolsággal. Ez az eredmény megmutatta, hogy ezek a sejtek valóban vírushullámokat termeltek és nem egy-egy vírust, ami szintén fontos megfigyelés volt.
Azon kívül, hogy vírushullámokat termelnek, a fertőzött sejtek vélhetően a szomszédokat is megfertőzik közvetlen érintkezés útján. Bjorkman és Ladinsky ezt a virológiai szinapszis néven ismert jelenséget elektronmikroszkóp segítségével tudták szemléltetni. Láttuk, ahogy egy sejt olyan vírus rügyet termel, mely a szomszédos sejttel érintkezik, azt sugallva, hogy megfertőzi azt” mondja Ladinsky. „ Ez a két sejt közötti távolság jelenti a virológiai szinapszist.”
Ugyanakkor olyan fertőzött sejteket is találtak, ahol semmi jele a virológiai szinapszisnak, így vélhetően a vírus többféle módon is képes a fertőzés terjesztésére.
Marsi Zoltán cikke