Magyar mérnöki siker
2012/08/24 15:31
910 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A Pannon Egyetem csapata szerezte meg a második helyet a BEST (Board of European Students of Technology) nevet viselő, Zágrábban megrendezett európai mérnökversenyen. 

pannon_egyetem_520

A döntőbe csak azok juthattak, aki nyertek a regionális fordulóban. Zágrábba a veszprémi csapat juthatott ki, tagjai a Műszaki Informatikai Kar mérnök-informatikus hallgatója, Tóth Péter, a villamosmérnök szakos hallgatók, Babud Imre és Bálint Roland és a Mérnöki Kar mechatronikai szakos hallgatója, Szektár András.

A hallgatóknak két különböző feladatot kellett teljesíteniük a döntőben. A magyar csapaton kívül tizenegy európai ország vett részta versenyen. 

A döntő első feladatában egy hullámvasutat kellett megterveznie, majd kiviteleznie a versenyzőknek, ráadásul olyat, melyen egy hotwheels kisautót végig lehet vezetni. A feladat elvégzéséhez két nap állt rendekezésre. A pontozás során azt vizsgálták, hogy néz ki a szerkezet, milyen elemekből épült fel, végig tud-e rajta haladni az autó és hogy mennyi idő alatt sikerült teljesíteni a feladatot. 

A három tagú zsűri működés közben nézhette végig az elkészült modellt. Mindössze két csapat tudta végigvinni az autót a hulámvasutat, egyikük volt a veszprémi együttes. 

A második feladat során két nap állt rendelkezésre egy csomagológép elkészítésére, ely képes becsomagolni egy szivacskockát és egy kólásdobozt. A Pannon Egyetem hallgatói két külön gépet is építettek a két anyag becsomagolásár. 

A pontozás alkalmával a főbb szempontok a csomagolás minősége, a csomagolás gyorsasága és az újratöltés ideje volt mérvadó. 

Miután mérnökeink mindkét feladatot megfelelően teljesítették, a pontszámok összesítése alapján a második helyen végeztek.

Csatlakozz hozzánk!

Kapcsolódó oldalak

Scientix A természettudományos oktatás közössége
All you need is code Minden a kódolás tanulásáról
Go Lab Laboratóriumok online
CodeWeek A Kódolás Hetének honlapja
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten

Csoportot ajánlunk