Bertrand Arthur William Russell

Angol matematikus, logikus, filozófus és szociológus. Sokirányú munkásságáért 1950-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.

1872-ben született egy igen előkelő angol családban - apja Anglia konzervatív párti miniszterelnöke volt. Amikor Russel négy éves volt, szülei meghaltak, s a gyermek neveltetését kezdetben nagyanyja vállalta magára. Mivel fiatalabb gyermekként nem örökölhette a családi vagyont és rangot, ezért más irányba terelődött a figyelme, s kezdetben a matematika, majd 1893-tól a filozófia és bölcselettörténet felé orientálódott. Tanulmányait Cambridge-ben (Trinity College) végezte. 1891-1901 között a Trinity College ösztöndíjasa, majd 1910-1916-ig a filozófia megbízott előadója. 1895-ben Németországba látogat, ahol többek között a szociáldemokrácia eszméivel is megismerkedik, s kritikai művet szentel e problémának (German Social Democracy, 1896). Hazatérve a Liberális Párt tagja lesz, s két ízben is indul a képviselői mandátumért (Wimbledon körzet), de nem jut be a parlamentbe. Idővel megbarátkozik a Fabiánus mozgalommal is. A századfordulón javarészt matematikai kérdésekkel foglalkozik, N. A. Whitehead-del közösen kiadják a Principia Mathematica c. művet (1903), mely három vaskos kötetben tárgyalja a matematikai logika fejlődését. Az I. világháború éveiben a pacifizmus elszánt képviselője lett, ezért hat hónapi börtönre ítélik 1918-ban. (Itt írta meg a Bevezetés a matematikafilozófiába c. művét.) Állását is elveszíti egy időre. Majd Cambridge-ben és Oxfordban, illetve az USA-ban tanít. Nagyobb utazásokra is vállalkozik: jár a Szovjetunióban (de az orosz forradalom eredményei nem győzik meg) és a pekingi egyetem felkérésére elvállalja az ottani filozófiai tanszéki megbízatást is. Kína évezredes múltja és kultúrája lenyűgözi, s a két utazás élményeit könyvekbe foglalja. Visszatérése után 1922-23-ban ismét politikai ambíciók rabja lesz, s munkáspárti színekben újra indul a választásokon, de most sem sikerül parlamenti szerephez jutnia. Feleségével kísérleti iskolát hoz létre, melyben pedagógiai elveit a gyakorlatban kívánja kipróbálni. A II. világháború éveit az USA-ban tölti, s pacifista nézeteit ugyan feladja, de nézeteinek vallásellenes éle miatt eltiltják attól, hogy a New York-i egyetemen tanítson (1940). 1944-ben visszatért Angliába, s újból a Trinity College tagjai közé választották. A II. világháborút követően visszatér Angliába, s tevékenységéért 1950-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazzák. 1959-ben megírja Filozófiai fejlődésem címmel önéletrajzi művét. 1970-ben hunyt el.

Alfred North Whiteheaddel közösen írt Principia Mathematica című könyvében írt az aritmetika axiómarendszerének ellentmondásmentességéről.

Tőle származik a Russel-antinómia:
Vegyük azon H halmazok összességét, amelyek nem eleme önmaguknak. Így a "nem tartalmazkodó halmazok halmazához" jutunk. Ez a halmaz tartalmazkodó-e? Ha igen, akkor definíciója folytán nem tartalmazkodó halmaz lenne. Ha nem tartalmazkodó halmaz, akkor definíció szerint önmaga eleme lenne.
Ez a paradoxon megrengette a matematika alapjait. Alfred North Whiteheaddel közösen Russel kísérletet is tett a paradoxona által keltett bizonytalanság feloldására.

Fontos megállapításokat tett a valós számok axiómatikus meghatározására vonatkozólag.

A matematikáról alkotott véleményét jól fejezik ki az alábbi gondolatai:
"A matematika ha helyesen tekintjük, nemcsak igaz, hanem fölöttébb szép is; hidegen és egyszerűen szép, mint egy szobor."
"A matematika nemcsak igazság, hanem fennkölt szépség is - hidegen és szigorúan szép, mint a szobrok, nincs hatása természetünk gyarló vonásaira ... olyan fenségesen tiszta és szigorú tökéletességre képes, mint a legnagyobb művészi alkotások."