A gelosia-módszer (rácsos módszer) a középkor elején terjedt el széles körben. A szorzás volt az a művelet, amelyet az abakusz segítségével nem sikerült felgyorsítani, emlékezzünk rá, az összeadásra és a kivonásra igen hatékony eszköz az abakusz.

A szorzást meggyorsító új módszer először Indiában, Perzsiában, Kínában és az arab országokban jelent meg. Európában a XIV. sz. elején vált ismertté. Nevét a korai olasz építészet geometrikus, osztottrácsos ablakkereteiről kapta. Az eszköz már az arab számok használatára épül. Egy négyzetrácsot kell készíteni. A négyzetrács többféleképpen is rajzolható, van olyan módszer, ahol az egyik csúcsára állítva használják.

Az egyik tényezőt a legfelső sorba kell írni, a másikat pedig a jobb szélső oszlopba (a legnagyobb helyiérték kerül felülre, a legkisebb alulra. A táblázat maradék részén a négyzeteket átlósan kétfelé kell osztani. Az egyes négyzetekbe az adott oszlop tetején és az adott sor jobb végén álló számjegyek szorzatát írjuk, mégpedig a tízeseket az átló fölé, az egyeseket az átló alá. A teljes szorzatot úgy kapjuk meg, hogy az ábrán látható ferde sávok mentén összeadjuk a számjegyeket (az egyes sávokban összeadandó számjegyek felváltva kékkel és pírossal írva láthatók). A jobb alsó sáv adja az eredmény legkisebb helyiértékű számjegyét, a bal felső sáv pedig a legnagyobbat. Ha egy sávban az összeg két számjegyű, akkor az első számjegyet a felette (és tőle balra lévő) sáv összegéhez adjuk. Ez a módszer nem más mint, ahogy mi végezzük írásban a szorzást, csak a megjelenítés módja egyedi.