Tengeri állathatározó tengerparti nyaraláshoz
2014/07/30 10:37
2235 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Dobjuk fel a tengerparti nyaralást egy kis partközeli búvárkodással! Nem kell hozzá más csak egy búvárszemüveg és ez a rögtönzött határozó.

tenger

Kezdjük a partközeli sziklákkal!

Még csak búvárszemüveg sem szükséges ahhoz, hogy a part menti sziklákon, közel a víz felszínéhez rábukkanjunk néhány élőlényre. Tanulmányozásuk elején egy dologra azonban ügyeljünk, testünket kenjük be alaposan naptejjel, mert itt különösen nagy a leégés veszélye!

A sziklákhoz tapadva számos csalánozót  fedezhetünk fel, ezek olykor csak egy nagyobb, színes hólyagra emlékeztetnek, míg máskor karjaikat kiengedve vaskosabb fűcsomóra. A felületes bevezető ismertetésük után evezzünk tudományosabb vizekre! A csalánozók az állatvilág önálló törzsét képviselik, igen ősi csoport, mely a legelső valódi szövetes állattörzsnek tekinthető. Szövetes, azaz sejtjei már egy bizonyos funkció ellátására specializálódtak, ellentétben – a szintén tengeri elterjedésű – szivacsokkal, akik álszövetesek.

No, de térjünk vissza a csalánozókra! Rettentő érdekes módon és a laikusoknak kissé nehezen felfoghatóan kétféle megjelenési formájuk van rendkívül érdekes és változatos szaporodásuknak köszönhetően. Polip (hidra) alakjuk helytülő, azaz sziklához – vagy valamilyen egyéb tengerben lévő tárgyhoz pl. hajótest – tapadt életmódot folytat, míg medúza alakjuk szabadon, aktívan úszik. A sziklákon látható formájuk tehát a hidra, mely karjaival szerzi meg táplálékát. Nevüknek megfelelően testük külső sejtrétegében csalánsejtek vannak, mely időszakosan megbénítva az áldozatot annak elejtését teszi lehetővé.

Gyakran találkozhatunk a lóaktíniával (Actinia equina), mely vöröses piros színéről könnyen megismerhető. A 6-7 cm-es állat karjai 1,5-2 cm hosszúak, ha időnk engedi, számoljuk meg tapogatókarjainak számát! Nem kevesebb, mint 192 db hegyes tapogatókar van tapogatókoszorújában.

1280px-Actinia_equina_(Boulogne-sur-Mer)

Szintén gyakori faj a Földközi-tengerben a viaszrózsa (Anemonia sulcata), mely nevéből adódóan viaszszínű. Az előző fajnál kissé nagyobb, akár 20 cm-es nagyságot is elérhet, karjainak hossza kb. 15 cm, azok száma 150 és 200 között változik.

1280px-Anemonia_sulcata

Merüljünk a tengerfenekére!

Ne nagyon mélyre, csupán 1-2 méter mélységbe. A látszólag mozdulatlan fajok közül könnyen észrevehetők a tengericsillagok, a tengeri uborkák (ugorkák) és a tengeri csillagok. Mindhárom állatcsoport közeli rokonságban van egymással, a tüskésbőrűek törzsébe tartoznak és látszólag egyszerű testfelépítésük ellenére a fejlettebb állatcsoportok közé tartoznak. Bár jó magam kifejezetten tiltakozom a fejlett és a fejletlen élőlénycsoport kifejezés ellen, mégis megmagyarázom, miért tekinthetők fejlettebbnek. Valamennyi tüskésbőrű az újszájúak csoportjába tartozik, mely azt jelenti, hogy embrionális fejlődésük sokkal közelebbi rokonságot mutat – a gerinchúrosokkal együtt - a gerincesekkel, mint bármelyik más állattörzsé.

A Földközi-tengerben fellelhető tengeri sünök közül talán a leggyakoribb a fekete tengeri sün (Arbacia lixula). Házának átmérője 8-10 cm, tüskéinek hossza 3 cm körüli.

1024px-Morski-jez-Echinus

A Földközi-tengeri ugorka (Holothuria forskali) színe a sötétbarnától a világosbarnáig változik, testhossza kb. 35 cm. Testének felszínén számos tüske (papilla) helyezkedik el.

1280px-Tengeri_uborka

Élénk, narancssárga színben pompázik a narancssárga tengeri csillag (Hacelia attenuata). Testkorongjából öt darab kar nőtt ki, átmérője 20-25 cm. Természetesen nála is megfigyelhetjük a törzs nevét adó tüskéket (papilla).

Hacelia_attenuata

Mozgó fenéklakók

A tengerfenekén mozgó (bár jegyeznénk meg a tüskésbőrűek is mozognak csak nagyon lassan) állatcsoportok közül a rákok képviselik a legtöbb fajt.

Az élővilág legfajgazdagabb törzsébe (ízeltlábúak) tartozó rákok általában 5 pár lábbal rendelkeznek, legalább is az itt megemlített (amúgy tízlábú rákok csoportjába tartozó) fajok.

A kis sziklagarnéla (Palaemon elegans) partközeli vizekben él, az alig 5 cm-es állat teste szinte átlátszó, így igen nehéz észrevenni.

Palaemon_elegans1

Szintén gyakori a parti tarisznyarák (Carcinus maenas). Teste kb. 9-10 cm átmérőjű, első pár lába a legtöbb tízlábú rákhoz hasonlóan ollóvá módosult. Érdekessége a nyélen ülő szeme, melyek behúzhatóak.

1280px-Carcinus_maenas

Számos fajjal képviseltetik magukat a remeterákok, melyek elhagyott csigaházakban, de akár üdítős dobozokban is meghúzzák magukat.

Pagurus_bernhardus

Marsi Zoltán írása

Csatlakozz hozzánk!

Kapcsolódó oldalak

Scientix A természettudományos oktatás közössége
All you need is code Minden a kódolás tanulásáról
Go Lab Laboratóriumok online
CodeWeek A Kódolás Hetének honlapja
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten

Csoportot ajánlunk