Törökvörösolaj
2014/11/21 10:36
3975 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Közismert, hogy a szappanok a tisztítóhatásukat kemény vízben nem fejtik ki. A magas kalcium és magnézium só tartalmú kemény vizekben oldhatatlan csapadékot alkotnak. A szappanoktól eltérő szerkezetű detergensek között az első között szerepelt a törökvörösolaj.

torokvoros1

A törökvörösolaj volt az első szintetikus mosószer a közönséges szappan után. Először 1830-ban állították elő. Szerkezetileg lényegesen különbözik a kétezer éve gyártott szappantól. Az előállítás alapanyaga a ricinusolaj, amit a ricinus növény magjának préselésével állítanak elő. Azaz a kiinduló alapanyag egy növényi olaj, szemben a közönséges szappannal, amit állati zsírokból készítenek. A szappanok tisztító hatása micella képző folyamatokon alapszik, a testek felületére tapadó zsírokra és egyéb anyagokra emulgeáló hatást fejt ki. A szennyező anyagokat a micellák belsejébe juttatja és így könnyen kiöblíthetők és eltávolíthatók lesznek. A habzás a detergens molekulák közötti kölcsönhatás eredménye.

Ricinus

A hazánkban dísznövényként is ismert ricinus (Ricinus communis) magja közismerten erős méreg. A magból préseléssel nyerhető ricinusolaj már nem mérgező - a gyógyászatban hashajtóként, az iparban pedig kenőolajként használják. A ricinusolaj fő komponense a ricinolsav gliceridje.

ric1
ric2

A ricinolsavat érdemes szerkezetileg összehasonlítani az olajsavval, a sztearinsavval és linolénsavval. A molekula telítetlensége hogyan mutatható ki? Igen, valamilyen addíciós reakcióval.

Előállítás

A ricinusolaj lúgos hidrolízisével ricinolsavat állítanak elő, amelyet utána kénsavval kezelnek. A hidroxiltartalmú ricinolsav így alakul át.

ricinolsav2

A szulforicinolsav nátrium- vagy ammóniumsója alkotja a törökvörösolajat.

Tulajdonság és felhasználás

A törökvörösolaj vízben és híg savakban is oldható. Jó emulgeálószer és a víz keménységére nem érzékeny. A kalcium- és magnéziumvegyületekkel nem képez csapadékot. A fodrászalapanyagok között is megtaláljuk, olajsamponok összetevője.

A vízzel készült permetlevek a növények viaszos rétegéről könnyen leperegnek. Ezért szükséges olyan segédanyagokat tenni a növényvédőszerekbe, amelyek a permetlé nedvesítő képességét lényegesen fokozzák. Ilyen nedvesítőszernek alkalmazzák a ricinusolaj-szulfonátot.

Textil- és bőripari segédanyag: lágyítóként használják az írezett fonal és az írbevonat merevségének csökkentésére. Jelenléte az elektrosztatikus feltöltődést is gátolja. Növényi színezékekkel együtt textilfestésre használták. A nevének eredete, hogy a belőle készült pácot a régi törökvörös festésére használták.

További érdekes oldalak:

Siegler Gábor cikke

Csatlakozz hozzánk!

Kapcsolódó oldalak

Scientix A természettudományos oktatás közössége
All you need is code Minden a kódolás tanulásáról
Go Lab Laboratóriumok online
CodeWeek A Kódolás Hetének honlapja
Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten

Csoportot ajánlunk