Mi folyik itt? - a pi-víz
A vízzel sok baj van. Van szennyezett, kemény és lágy víz. Nem is kíméljük: kőolajat engedünk bele, szén-dioxiddal dúsítjuk, megterheljük hulladékainkkal. Az utóbbi években sokszor hallottunk arról, hogy a pi-víz csodákra képes. Nézzük, hogyan akarnak minket becsapni!
Homeopátia - a gyógyító semmi
Bár a homeopátiának számtalan követője van, természettudományos szempontból nem megalapozott módszer. Cikkünkben megpróbáljuk tárgyilagosan bemutatni a vele kapcsolatos fenntartásokat.
Vízforgatás és egyéb sarlatánságok
Hogy kerülnek a parajelenségek egy középiskolába? Erről egy ember tehet, James Randi. Bár ha jobban belegondolunk, akkor többen is vannak, hiszen Bencze Gyula, és Staar Gyula is tehet erről, és még sokan mások. Na, ez így zavaros! Kezdjük az elején!
Asztrológia - a legvalódibb áltudomány
Az asztrológusok több ezer éve hangoztatják, hogy a bolygók mozgása befolyásolja az emberek sorsát. Ám ezt a feltételezést semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, így kijelenthető, hogy az asztrológia megközelítési módja, összefüggései és eredményei tudománytalanok.
Interjú Beck Mihály akadémikussal
Beck professzor úr régóta elkötelezte magát a valódi tudományos eredmények népszerűsítése, az áltudományos nézetekkel való vita, azok cáfolata mellett. Ebben az interjúban az áltudomány létrejöttéről, megjelenési formáiról, sajátságairól kérdezzük.