Amikor semmi sem sikerül

Jack London a Tengeri farkas című könyvében szintén kudarcról számol be. "Sok hajótörött emlékiratait olvastam, aki Alaszkában, Szibériában járt. Egyszer ismerősöknél találkoztam vele, ahol elmesélte, hogyan igyekezett botok összedörzsölésével tüzet csiholni. Utánozhatatlanul mulatságosan mesélt erről a sikertelen kísérletről. Végül ezt mondta: A déltengeri szigetek lakói érthetnek hozzá; talán a maláj is sikerrel űzi. Azonban feltétlenül meghaladja ez a fehér ember képességeit." Hasonlóan vélekedik Verne Gyula a Rejtelmes sziget című művében. Pencroff a tengerész, és a fiatal Herbert beszélgetése:

"- Csiholhatnánk tüzet úgy, mint a vademberek. Összedörzsölünk két darab fát.

- Próbáld csak meg fiacskám; majd meglátjuk, mire jutsz ezzel a módszerrel, azonkívül, hogy hólyagosra töröd a kezedet.

Pedig ez az egyszerű eljárás igen elterjedt a Csendes Óceán szigetein.

- Nem vitatkozom - válaszolta a tengerész - azonban azt hiszem, hogy a vadembereknek különleges ügyességük van hozzá. Én már nem egyszer kísérleteztem vele, mindig sikertelenül, és határozottan mondhatom, jobban kedvelem a gyufát.

Pencroff - meséli tovább Verne Gyula - mégis megpróbálta, hogy két száraz fadarab összedörzsölésével jusson tűzhöz. Ha mindaz az energia, amit ő és Nabó (a néger) kifejtett, hővé változott volna, elegendő lett volna egy óceánjáró kazánjának befűtéséhez. Az eredmény azonban nemleges maradt: a fadarabok kevésbé melegedtek fel, … mint maguk a kísérletezők."

Egy órai munka után Pencroffról csurgott az izzadtság. Mérgében eltörte a fadarabokat.

- Előbb lesz tél idején hőség, mintsem én elhiszem azt, hogy a vademberek ily módon csiholnak tüzet - mondta. Hiszen könnyebben meggyullad a tenyerem, ha sokáig dörzsölöm."

Miért vallottak kudarcot?

Vajon csak annyi, hogy nem úgy fogtak a dolgokhoz, ahogy azt az általuk vadembernek nevezett természeti népek tették. Még napjainkban is sokan nevezik ezeket a népeket primitív népeknek, igaztalanul. Nos, a "vademberek nem két fadarabot dörzsöltek egymáshoz, ahogy az ábra is mutatja, hanem egy hegyes pálca végét fúrták száraz deszkába, ha tűzhöz akartak jutni.

Gondoljuk végig, mi is a különbség egy fizikus szemével a két eljárás között! Tegyük fel, hogy a CD léc keresztben mozog, föl-le az AB jelű lécen, úgy, hogy másodpercenként kétszer 25 cm-t tesz meg. A léceket szorító kar erejét becsüljük önkényesen 20 N-ra.

A fa és fa közötti súrlódási erő kb. a súrlódó fadarabokat összenyomó erő 40%-a, ezért a végzett munka ebben az esetben:  Elviekben ez a munka teljes egészében hővé alakul.

Vajon milyen térfogatú fára oszlik el ez a hő? Mivel a fa rossz hővezető, ezért a dörzsölés során keletkező hő csak a fa felső rétegét melegíti fel. Nem rossz a becslésünk, ha a felhevített réteg vastagsága mindössze 0,5 mm. A dörzsölő felület hossza 50 cm, az érintkező felület szélessége pedig legyen 1 cm. A súrlódás során keletkező hő tehát  térfogatot hevít fel. Egy ekkora térfogatú fadarab tömege kb. 1,25 gramm. A fa fajhője tapasztalatok szerint 0,6 , így az említett térfogat kb. 1 ^oC-kal melegszik fel. Ha a környezet nem hűti a fát, akkor a pálcának, miközben súrlódik a fával minden másodpercben egy fokkal emeli a hőmérsékletét. Ez a helyzet viszont nem egy elméleti feladat, így a környezet hőmérsékletcsökkentő hatását figyelembe kell vennünk, mert ez a hatás jelentős.

Akkor hogyan csináltak tüzet a valóságban?

Olyan szerkezettel, amely úgy néz ki, mint egy fúró. Gondoljuk végig: a pálca végének átmérője legyen 1 cm, és a fába is 1 cm mélyen hatol be. A húzózsinór mozgatja a pálcát.

A zsinór által megtett út (másodpercenként 2 „menet”) kb. 25 cm, és a forgató erőt becsüljük 20 N nagyságúnak. Az itt nem részletezett számítások eredménye szerint a jóval kisebb térfogatú fa hőmérséklete másodpercenként nagyjából 20 ^oC-kal emelkedik. A fa gyulladási hőmérséklete 250 ^oC, így hozzávetőleg 12 másodperc alatt meggyullad a pálca vége.

A néprajztudósok szerint a természeti népek, akik gyakorlott tűzcsiholók, valóban néhány másodperc alatt lángra lobbantják a fát.