| |
Szlovákia déli része síkság, éghajlata mérsékelt, sőt inkább meleg. Ezzel természetes ellensúlyát képezi az északi terület hegyes vidékének és hidegebb éghajlatának. A Kis- és Nagy-Duna néhány száz kilométer hosszú folyóágai és kanyarulatai zárják közre a legnagyobb szigetet a Dunán, melyet elődeink Csallóköznek neveztek el.
E vidék eseményekben gazdag, de kevésbé ismert történelmét régészeti leletek támasztják alá: a kőkorszakból (Dunaszerdahely és környéke), a bronzkor végéről (Jányok), a Római Birodalom időszakából (Izsa, Dunaszerdahely) és a korai középkorból. Viszonylag sok írásos emlék maradt fent a 12-13. századból. Annak ellenére, hogy az első hiteles írásbeli feljegyzés 1250-ből való, a Csallóköz a közelmúltig egy „felfedezetlen sziget" volt Szlovákiában. Még a középiskolában is elég volt annyit tudni róla, hogy ez az ország „éléskamrája". Történelméről, az itt élőkről, hagyományaikról és szokásaikról nem szóltak a könyvek. Mindezek ápolását a közelmúltig mellékesnek, feleslegesnek tartották.
Szerencsére ez a szemlélet az utóbbi tíz évben gyökeresen megváltozott, és Szlovákia egyes régiói visszanyerik századok során kialakult, eredeti arculatukat. Ez leglátványosabban az építészetben nyilvánult meg, mely elfordult az egész Szlovákiára oly jellegzetes panelházi építkezési szokások formalizmusától, és a helyi hagyományokat követve hozzájárul egy modern kép kialakításához a csallóközi városokról és falvakról. Az utóbbi évek politikai változásai során a helyi lakosság körében kialakult egyfajta egészséges lokálpatriotizmus, mely az ott élők a városukhoz, ül. községükhöz fűződő bensőséges kapcsolatában nyilvánul meg. A Csallóköz Barátainak Köre polgári kezdeményezés is támogatja ezeket a fejlődési törekvéseket, ezzel elősegítve, hogy Dunaszerdahely, valamint az egész csallóközi régió ilyen szempontból is felkészülten léphessen a harmadik évezredbe.
A természeti és éghajlati feltételeknek, az egyedi növény- és állatvilágnak, valamint a kiváló minőségű ivóvízkészleteknek köszönhetően kialakult az ország egyik jellegzetes vidéke. A Duna-ágak halakban gazdag zegzugai a sporthorgászok kedvenc paradicsoma, a Kis-Duna pedig a víz szerelmeseinek kedvelt kirándulóhelye. A Dunacsún és Szap községek között felépült bősi vízerőművel, valamint a Duna egy részének elterelésével népszerű turistaközpontok jöttek létre, elég csak a Pozsonyból Komáromba vezető közkedvelt bicikliutat, a dunacsúni vadvizeket, vagy a vízi sportok űzésére kialakított csölösztői öblöt említeni. A gazdag hévíz-források lehetőséget teremtenek a turizmus fellendítésére. Dunaszerdahelyen és
Nagymegyeren közismert, nem csak a helyi lakosok által látogatott termálfürdő található.
Csallóköz legrégibb építészeti emlékei a hallstatti időszakból származó síremlékek (Nové KoSariská, Jányok), a római kori épületek (a Komárom melletti Izsa -Celemantia), valamint a román korban épült egyházi épületek (Csallóközcsütörtök, Egyházgelle). Némely építészeti remekmű (templomok) még a mai napig is az eredeti küldetésének megfelelő célokra használatos, míg némelyekben múzeumot (Csallóközi Múzeum a dunaszerdahelyi Sárga kastélyban), képtárat (Szlovák Nemzeti Galéria a dunaszerdahelyi Vermes-villában, At Home Galery a somorjai zsinagógában) létesítettek. Sajnos, számos épület az idők folyamán tönkrement (Dunaszerdahelyen a zsidó Nagytemplom és a Fehér kastély).
A Csallóköz a három jelentős európai nagyváros (Pozsony, Bécs, Budapest) közelségének köszönhetően, stratégiailag előnyös és a vállalkozások szempontjából is nagyon kedvező helyen található. Ebből kifolyólag infrastruktúrája (háttérágazata) az utóbbi években jelentős fejlődésen ment keresztül.
A nemrég megalakult Csallóköz Barátainak Köre polgári kezdeményezés, a lakosság közreműködésével a régió sokoldalú fellendítésére törekszik.
Már elődeink is Aranykertnek nevezték ezt a vidéket elbeszéléseikben és meséikben. Tegyünk meg mindent mi is azért, hogy ezt a költői megnevezést a Csallóköz újból kiérdemelje!
Lubomír Navrátil
| |