| |
István király halála után a királyi hatalom öröklése körül kialakult viszályok hol közvetve, hol pedig közvetlenül érintették a Csallóközt és népét, illetve a sziget két végén lévő várost, Komáromot és Pozsonyt.
1042 őszén III. Henrik német-római császár hadseregével betört az országba. Lerombolta a magyar kézen lévő Hainburgot és Pozsonyt - a két határvárat -, majd a Duna bal partján - a Csallóköz felett - kelet felé vonult, egészen a Garam folyóig. Ez a körülmény ugyan nem érintette közvetlenül a Csallóköz lakosságát, de vigyázó szemekkel állandóan figyelnie kellett a közeibe került ellenséget. S hogy mennyire helyénvaló volt ez az éberség, azt igazolja az az alábbi tény, hogy a II. Orbán pápa által meghirdetett keresztes háború seregei 1066-ban több hullámban is átvonultak azon a zarándokúton, melyet még I. István 1018-ban nyitott meg. A keresztes seregek komoly veszedelmet jelentettek mindenkire, amerre csak elvonultak. Még a vizekkel és a mocsarakkal olyan jól védett területeket is, mint a Csallóköz, kifosztották. A rabló csapatokat Kálmán király seregei verték ki az országból, s tisztították meg környékünket a kalandvágybólidetévedt,majd kóbor lovagokká vedlett betolakodóktól.
 |
| Kálmán megvakíttatja Álmost és fiát, Bélát. Álmos negyedszázadon keresztül konok elszántsággal tett újabb és újabb kísérletet a trón megszerzésére még meg-vakítása után is. |
 |
| IV. Béla megfutamodik |
Alig csendesedett el azonban a térség a keresztes hadak zajától, újabb aggodalomra adott okot az a belső viszály, amely Álmos herceg és Kálmán király között támadt, s mely vitába a szomszédos uralkodók is bekapcsolódtak. A királyi hatalomért folyó harc Kálmán halála után is újra meg újra fellángolt a mindenkori uralkodóvált(oz)ások idején. A trónkövetelők az új királyokkal szemben mindig külországi segítséggel próbálták jogaikat érvényesíteni. Ezek az áldatlan küzdelmek III. Béla uralkodásáig tartottak, és szinte mindegyikük elérte a Csallóköz területét is, keserű napokat hozva az itt élő lakosságnak.
III. Béla huszonnégy évi uralkodása aiatt az országot gazdag, rendezett birodalommá tette, s szerzett így Európa-szerte elismerést a magyar királyságnak.
II. András idejében jelentős fejlődés állt be a jogi írásbeliség területén mind mennyiségben, mind minőségben. Nem véletlenül nevezik a XIII. századot az okleveles gyakorlat kialakulása korának, hiszen akkor bontakozott ki igazán a magyarországi oklevéladás, és akkor kapta meg a századokon át is érvényes jellemző vonásait. Ebben a korban születtek meg azok az oklevelek, amelyekben királyi adományokról, birtokok cseréjéről, vagy éppen ebbéli peres ügyekről, vitás kérdések eldöntéséről és számtalan egyéb adatról szólnak.
Az előző korhoz viszonyítva akkoriban a Csallóközre vonatkozóan is lényegesen több oklevél keletkezett. Ezek az oklevelek az egyes csallóközi községekre, vizekre, határmezsgyékre, sőt egyes családokra és személyekre, de még az itteni eseményekre vonatkozóan is fontos információkat tartalmaznak. Az alábbiakban közölt adatokat is ezekből merítettük.
A TATÁRJÁRÁS
A sziget (ez időbeni) békés fejlődését II. András király reformjai, továbbá IV. Béla uralmának első néhány éve biztosította. Ekkor azonban megjelent Európában a mindent elsöprő tatár sereg. A muhi csatát követően az ország a tatár seregek prédájává vált. Az Európa le-igázására felvonuló tatár haderő egyes csapatai a tájegységünkkel szomszédos Mátyusföldet is elözönlötték, temérdek szenvedést okozva lakosságának. Eddigi ismereteink szerint a Csallóközbe -talán félve a lapos, mocsaras vidék veszedelmeitől - nagyobb sereg nem merészkedett be.
Frigyes osztrák herceg, kihasználva a menekülő magyar király szorult helyzetét, IV. Béla királytól kikényszerítette, hogy Sopron, Moson és Pozsony vármegyéket részére átengedje. Így egy rövid időre - Pozsony vármegye területévelegyütt - a Csallóköz egy része is Frigyes hatalma alá került (1242).
Bár a honfoglalás (a tatátjárással záruló korszak) utáni első három évszázad a Csallóköz népessége életében a kemény harcok, nehéz küzdelmek korszaka volt, ez alatt az idő alatt a sziget lakossága mégis mindinkább haszonélvezője lett az itteni földrajzi adottságoknak, e szép, természet alkotta tájnak. Az időközben lecsapolt állóvizek és mocsarak helyén bőven termő legelők és szántók keletkeztek, s kialakult a zárt falvak sokasága. A közösségi tulajdon rendszerét a személyi vagy a központi hatalmat szolgáló intézmények tulajdonrendszere váltotta fel.
A Csallóköz lakói nem kényszerültek a tatárjárás utáni elnéptelenedett országrészekbe telepített idegenek befogadására, inkább ellenkező folyamattal találkozhatunk. Még a Pozsony környékére betelepülő német lakossággal történő egybeolvadástól is mentesültek. így a legutóbbi időkig megőrizték ősi etnikai mivoltukat.
AZ ÚJ ORSZÁG ÉPÍTÉSE
IV. Béla uralkodói rátermettsége folytán a feldúlt országból egy jól működő, az akkori európai államokkal egyenrangú, új országot épített fel. Az ország további gyarapodását, erősödését utódai uralkodása alatt, sajnos, nemcsak a belső ellentétek, hanem a külső ellenségeskedések is akadályozták.
Ezek közül régiónkat és népét, főként a Pozsonyhoz közelebbi Felső-Csallóközt, közvetlenül is érintette a II. Ottokár cseh király és V. István magyar király közötti feszültség, amit fokozott az a körülmény is, hogy István nővére, Anna, II. Ottokárhoz menekült, és magával vitte a magyar királyi koronázási jelvényeket. A további feszültség forrása volt az is, hogy István belső ellenségei - félve a király bosszújától - Ottokárnál találtak menedéket és céljaikhoz támogatást. Az állandóan növekvő ellenséges feszültség odáig nőtt, hogy II. Ottokár nagy sereggel átkelt a Morva folyón, körülvette Pozsony városát, melyet árulás eredményeképpen csakhamar be is vett. A cseh seregek ezzel szabad utat nyertek a Pozsony környéki vidék és városok fosztogatásához. A korabeli oklevelekből tudjuk, hogy a cseh seregek kirabolták Szentgyörgyöt, Bazint, Nagyszombatot, bevették Vöröskő várát s egyéb „tornyos" várakat, sáncokat s más mezővárosokat, de semmi adatunk nincs arról, hogy a Csallóköz falvait is kirabolták volna. Az elfoglalt erősségek, várak vagy mezővárosok között nem találjuk Somorja nevét, pedig abban az időben Somorja már megerősített, különböző kiváltságokkal rendelkező mezőváros volt.
Miközben II. Ottokár seregei a Kisalföld felső részét fosztogatták, V. István seregei a Dunántúlon gyülekeztek, hogy onnan hátba támadják őket. Több összecsapás után sikerült az ellenséget a Morva folyó mögé visszaszorítani, és 1271 júliusában békét kötni; az erről szóló szerződést V. István király Pozsonyban írta alá.
V. István halála után (1272) Pozsony az akkori pozsonyi főispán, Egyed árulása folytán - a vármegye jelentős területével együtt újra II. Ottokár kezébe került. Ez a gazdacsere igen sok megpróbáltatással járt, és nagy pusztulást hozott e vidéknek. 1278-ban IV. László király és Habsburg Rudolf seregei a morvamezei csatában megsemmisítő csapást mértek II. Ottokárra; maga a cseh király is elesett.
 |
| V. István megkoronázása |
IV. László király szerencsétlen kun kapcsolatai is sok bajt hoztak az egész országra. A legnagyobb veszélyt a belső pártoskodások újbóli fellángolása okozta. A hatalmaskodó főurak és a király közötti ellenségeskedések beavatkozásra késztették Albert osztrák herceget is.
1286-ban Albert és Apor vajda seregei megtámadták Pozsonyt, és be is vették. Apor, a pozsonyi vár korlátlan új ura, innen a várból fosztogatta a környéket. Péter fia, János várjobbágy társaival és a várnéppel decemberben visszafoglalta a várat a király számára. A királymeg is jutalmazta a hozzá hű csallóközieket, s 1287. március 20-án kelt kiváltságlevelében a légi és a hodosi várjobbágyokat nemesei közé emelte.
Albert, osztrák herceg a későbbiek során kihasználta az ország belső gyengeségeit: mint László király pártfogója elfoglalta Pozsonyt és a felette elterülő gazdag területeket, sőt Nyitra vármegye egy részét is. III. Endre azonban kikergette az országból. A magyar seregek Bécsig üldözték a betolakodót, s rákény-szerítették, hogy visszaadja az elfoglalt területeket, s a továbbiakban békében maradjon.
AZ OLIGARCHIA HATALMI HARCAI
III. Endrével fiágon kihalt az Árpád-házi királyi család. Pozsony, az ország nyugati kapuja, III. Endre özvegyének, Ágnesnek hitbérként adatott, s mint ilyen, újra az osztrák herceg kezére került.
A magyar történelem súlypontja ebben az időben az oligarchia hatalmi harcai, a belső torzsalkodások felé tolódott el. A központi hatalom meggyengülése következtében megerősödött kiskirályok, oligarchák mérhetetlen gazdagságra tettek szert, korlátlan kiváltságokat követeltek maguknak, de korlátlan hatalmat is gyakoroltak országrésznyi birtokaikon.
Az ország egyik kiskirálya - a trencsé-ni várban székelő - Csák Máté volt. Nemcsak ő maga, hanem elődei is a legmagasabb királyi tisztségeket viselték, így gyűjtve óriási vagyonukat. S bár zászlajukra a királyhűség volt írva, igazából mindent a saját hatalmuk gyarapítására tettek. A Csák-családra jellemző esetként említjük meg azt, hogy Csák Pé
ter a gyermek László király oltalmazó] a-ként feldúlta és porrá égette a veszprémi káptalani főiskolát, a könyvtárat és a levéltárat, sőt magát a székesegyházat is, csak azért, mert akkor Veszprém püspöki székében a család ellenlábasa, az ugyancsak a saját hatalmáért küzdő Kőszegicsalád egyik tagja ült. Csák Máté Komárom várát is megszerezte, és vele együtt a Csallóköz jelentős részét. 1307-ben maga Csák Máté is megjelent Komáromban, fejedelemként fogadta a hódoló városi elöljárókat, s kérésüket meghallgatva, kegyesen megerősítő oklevélben ismerte el nagybátyja, a nádor által Komárom városnak adott kiváltságokat.
 |
| III. Endre |
Károly Róbert a debreceni csata után hadait Komárom alá rendelte. Ebben a táborban ott találjuk a királyon kívül a legfőbb közjogi méltóságokat, az esztergomi és a kalocsai érseket, a győri és a pécsi püspököt, az országbírót, a király tárnokmesterét és számtalan egyéb méltóságot. A város ostroma hosszabb ideig tartott. A város elfoglalásában Frigyes német-római császár seregével támogatta Károly Róbertet. Idejövetelének azonban nemcsak a király megsegítése volt az igazi oka, hanem az, hogy Károly Róbert viszonzásképpen támogassa őt Bajor Lajos ellen. Károly Róbert a támogatást attól tette függővé, hogy visszakapja Frigyes nővérétől, Ágnestől, III. Endre özvegyétől a Csallóköz felső részét és Pozsonyt. így került újfent vissza a magyar király kezébe a Csallóköz és Pozsony.
ROZGONYIAK A CSALLÓKÖZBEN
Károly Róbert uralkodása alatt Komárom és Pozsony - a két végvár - jelentőségében mindinkább megnövekedett. Ez a kiemelkedő szerep, természetesen, kihatással volt az egész Csallóközre is. Pozsony a nagypolitikai események színhelye lett.
Bizonyságul futólag felsoroljuk az akkori eseményeket. 1304-ben itt kötött szövetséget Károly Róbert és Rudolf osztrák herceg; 1328-ban itt ratifikálták a brucki békét; 1331-ben I. Károly Róbert Habsburg Ottó osztrák herceggel Csehország ellen szövetséget kötött; 1336-ban itt találkozott I. Károly Róbert és János cseh király, hogy a visegrádi szerződés alapján közös álláspontra jusson nemzetközi kérdésekben és a kettejük közötti további békességben. Még jelentősebb esemény színhelye volt Pozsony 1371-ben, amikor is Nagy Lajos király itt kötött szövetséget Prokop morva őrgróf ellen annak testvérével, Jodok morva őrgróffal, valamint III. Albert osztrák herceggel. 1342-ben Zsigmond Pozsonyban gyűlést tartott az ország nagyjaival és előkelőivel, megfogadtatta velük, hogyha fiú utód nélkül hal meg, IV. Albert osztrák herceg kövesse a trónon. 1429 decemberében Zsigmond ide hívta össze a birodalmi gyűlést, melyen a husziták elleni küzdelem megszervezését tárgyalták.
Nyilvánvaló, hogy ezek az országos vagy európai jelentőségű események hatással voltak a közeli környék lakóira is, anyagi és szellemi fellendülést hozva a Csallóköz lakóinak, de mindez azzal is járt egyúttal, hogy közelebb kerülve az országos dolgokhoz, mozgalmasabb lett életük. A csallóközi volt királyi birtokok ebben az időben is a mindenkori hatalmat támogató újabb és újabb tulajdonosok kezébe kerültek. Zsigmond például - támogatása jutalmául - Pozsony, Komárom és Győr vármegyét Rozgonyi Istvánnak adományozta. Persze, a köznemesek kisebb birtokai is gazdát cseréltek, vagy úgy, hogy a nagyobb, erősebb földesúr valamilyen ürüggyel megszerezte vagyonukat, vagy úgy, hogy ők maguk váltak jelentősebb nagybirtokossá.
E kornak az önhatalmú vagyonszerzés is gyakori példája volt: ennek kapcsán elrabolták vagy elraboltatták a szomszéd birtokon lekaszált és megszárított szénát, vagy egyszerűen elhajtatták a legelésző gulyát, halászóhelyeket foglaltak el stb. Még a legfőbb egyházi tisztséget viselők is megkísérelték a szomszédos egyházi főhatóság vagyonát - jogosan vagy jogtalanul - megszerezni.
 |
| A magyar Szent Korona két részből áll. Az alsó, görög részén (corona graeca) I. Géza arcképe is látható, a felső, latin részét (corona latina) nyolc apostol és Krisztus zománcképei díszítik. A kereszt az egyik legenda szerint 1440-ben görbült meg, amikor Erzsébet királynő a koronát ellopatta. |
Mátyás király uralkodása sok szállal kötődik a Csallóközhöz. Jól szervezett serege véget vetett a husziták fosztogatásainak. Mátyás szívesen járt vadászni a csallóközi Duna menti erdőkbe, de mulatni is Komáromba. Uralkodása alatt Pozsonyban 1467-ben nyílt meg az új egyetem, az Academia Istropolitana, melynek virágkora Vitéz Jánosnak, az egyetem első kancellárjának haláláig tartott. 1488 és 1490 között megszűnt.
Pozsony mindinkább az országos politikai események színhelye lett. 1468-ban Mátyás király szeptember 8-ára országgyűlést hívott össze a városba. Mátyás halála után pedig a királlyá koronázott II. Ulászlóra Pozsonyban esküdött fel Mátyás híres fekete serege.
Fontos esemény volt itt az 1515 tavaszán tartott találkozó. Nem kisebb személyeket üdvözölhettek Pozsonyban, mint a gyermekei és főurai kíséretében érkező II. Ulászlót, I. Zsigmond lengyel királyt, I. Miksa császár követeként Lang Máté bíborost és a hatszáz lovas kíséretében megjelenő Tamás bíborost, Magyarország hercegprímását. Rajtuk kívül részt vett még a megbeszélésen Frangepán Gergely kalocsai érsek, Szatmári György pécsi püspök, valamint számos magyar, német és lengyel vezető személyiség, tanácsos. A felek július 17-ig tanácskoztak Pozsonyban, amikor is valamennyien Bécsbe vonultak át, hogy ott folytassák a tárgyalást.
Meg kell még említeni a II. Lajos idejében, az 1523-ban lezajlott bécsújhelyi gyűlést is. Itt találkozott ugyanis II. Lajos magyar király Ferdinánd osztrák főherceggel, az I. Zsigmond lengyel király követeként megjelenő Szydlowiecki Kristóf lengyel kancellárral. Magyarország kormányzatának megjavításáról és a török elleni harc közös kérdéseiről tanácskoztak. A találkozóról ránk maradt leírások megemlítik többek között azt is, hogy a fényes ünnepségek között szerepeltek a Pozsony alatti Duna szigetein megrendezett nagy vadászatok is.
 |
| Corvin Mátyás |
MOHÁCS UTÁN
A mohácsi csatavesztés utáni zűrzavar és fejetlenség, az ország teljes széthullása és az ebből származó bajok a Csallóközt is elérték. Az országban nem volt többé semminemű központi hatalom: elvesztek vagy szétszaladtak az országos ügyeket intéző méltóságok, s az amúgy is legyengült államigazgatási szervezet teljesen felbomlott.
1526. november 12-én a nyitrai püspök Szapolyai Jánost Székesfehérváron királlyá koronázta, de a nemesek egy másik csoportja ugyanez év december 17-én Ferdinánd cseh királyt, osztrák főherceget kiáltotta ki magyar királlyá.
Ferdinánd királlyá választásának előkészítése Pozsonyban folyt. Mária, az özvegy királyné egyenként hívta meg azokat a magyar főurakat, akiket ígérgetésekkel sikerült a Ferdinándot támogatók táborába csábítani. Így ebben az időben Pozsony felé igen sűrű jövés-menés volt. Az oda-visszautazó nagyurak és kíséretük gyakran érintették a Csallóközt.
Az ország tehát kettészakadt, a fegyveres összecsapás elkerülhetetlen volt. A kettős királyválasztást követő belső háborúk során 1529-re csaknem az egész ország Ferdinánd híveinek uralma alá jutott. E győzelmek hatására azonban Szu-lejmán szultán ismét Magyarország ellen vonult. Védelmébe vette Szapolyait, és a magyar királyságot török hűbérként neki adta.
 |
| Megtalálják II. Lajos holttestét a mohácsi csata után |
Szapolyai halála után (1540) Ferdinánd kísérletet tett az ország egyesítésére, de ez Szulejmán újabb beavatkozását váltotta ki. A szultán csellel kézre kerítette Budát, s ezzel kezdetét vette a százötven éves török uralom hazánkban. Az ország középső része néhány év alatt a törököké lett. A magyar hon tartósan három részre szakadt.
1543-ban a törökök Esztergomnál elérték a Duna vonalát, így ezekben az időkben Komárom vízi útjai igen nagy jelentőséget kapnak. A komáromi vizek nemcsak a Csallóközt védték, hanem a Bécs felé vezető utat is. A császári sereg a Csallóközben felélte a lakosság terményeit; ez egy idő után pusztulást és elszegényedést idézett elő.
Mivel Komáromot a komoly erőt képviselő vár mellett a vizek is jól védték, jelentős katonai erőket vontak ide össze, főként sok naszádost, akiket Ferdinánd -hogy növelje ennek a csapattestnek harci erejét - megerősítette II. Lajostól kapott kiváltságaikban, s ezenfelül még vám- és harmincadkedvezményt is adott nekik. A naszádosok - élve kiváltságos helyzetükkel - kereskedéssel is próbálták vagyonukat gyarapítani. Ez viszont már nemcsak Komárom életére, hanem a környék termelő lakosságának életére is kihatással volt. Az 1577-ből ránk maradt jegyzék Komáromban 660 magyar naszádost említ 64 vajda vezetése alatt. A magyar naszádosokon kívül Komáromban a várat német lovasok és háromszáz német gyalogos is védte. Ez a német katonaság Komáromban nemcsak a várost védte a török ellen, hanem az oda mind nagyobb számban betelepülő német lakosságot is.
Ebben az időben a Csallóköz terményei és állatai látták el az esztergomi basát, a pannonhalmi kolostor bencés pátereit, a turóci kolostor frátereit, a pozsonyi vár katonáit, de jutott ezekből a javakból a bécsi nagyuraknak, sőt a prágai udvar előkelőségeinek is. Az udvari kamara 1602. január 12-én sürgős parancsot küldött a komáromi várgrófnak, hogy őfelségének, Rudolfnak Prágába két vizát és friss kecsegét küldjön. A halakat az esztergomi érsekség gútai halá-szóhelyén fogták ki, s a parancs megérkezése utáni harmadnapon már vitték is először Bécsbe, s onnan Prágába.
BOCSKAI ÉS A CSALLÓKÖZIEK
A XVI. század második felében a Csallóköz területe - főként annak keleti, Komárom környéki és Újvárral szomszédos része hosszú ideig - a seregek felvonulási és gyülekezési helye volt, a német és a portyázó török seregek által gyakran látogatott hely lett. Sokan váltak akkor háborúk vagy járványok áldozataivá; a vizek, a földek kezdtek elposványosodni, elgyomosodni.
Az előző időkben is tele volt a sziget vízfolyásokkal, sással, nádas mocsarakkal, belső tavakkal, de ezek partjait, a vizek halászóhelyeit mindenkor rendben tartották, a ragadozóknak csapdát állítottak fel, az utakat gondozták, a felesleges vizek lefolyását biztosították, és gondoskodtak a házak körül a jó ivóvízről is.
A seregekkel járó német orvosok 1566-tól újra és újra leírják, hogy az elhagyatott táj, a vadvizek országa, az el-mocsarasodás mennyire növekszik itt a Csallóközben. A mocsarak kigőzölgése, a mindenhol fellelhető rothadó növényzet, és a széltében-hosszában felbukkanó, temetetlen vagy rosszul eltemetett bűzlő hullák és állati tetemek sokasága csak fokozta a járványokat, s pusztította az itt megmaradt embereket.
Érthető hát, hogy a seregektől gyakran látogatott Komárom közelében - az Alsó-Csallóközben - községek sokasága pusztult el, vagy néptelenedett el teljesen.
Ennek a százötven évnek a története csak a pusztulásról, az élet nagymérvű hanyatlásáról, majd az elvadult táj újra meghódításáról ad számot.
Az 1604-ben kirobbant Bocskai-féle nemzeti felkeléshez, melynek igen sok előzménye és oka volt, a Csallóköz népe szinte az első szóra csatlakozott. 1606. november 11-én, Bocskai nem messze Komáromtól, a Zsitva folyó torkolatánál a törökkel húsz évre szóló békét kötött.
Ha a XVI. század zaklatott történelmi eseményeiből a Csallóközre vonatkozó jelentősebbeket összeválogatjuk, azt látjuk, hogy a sziget két végén lévő város -Pozsony és Komárom - fejlődésében és szerepében jellemző különbségek mutatkoznak. Pozsony a birodalmi hatalmi törekvések kisugárzó helye lett, Komárom viszont ellenállt mind a birodalmi törekvéseknek, mind a török hódításnak. Az ellentétes szerep megmutatkozik a két megyegyűlésen.
AZ OLGYAI ÜTKÖZET
Bethlen Gábor II. Ferdinánd elleni hadjárata során 1619-ben, miután elfoglalta Érsekújvárt, Komáromban mintegy ötszáz hajdú fellázadt. Ennek következtében lényegesen meggyengült a várban állomásozó katonai erő. így kerülhetett sor arra, hogy Bethlen Gábor alvezére, Széchy György seregének egy részével akadálytalanul át tudott jönni a Kis-Dunán a Csallóközbe, és támadhatta meg a Pozsony felé vezető utakon az átkelőket, réveket őrző német gyalogosokat.
1621-ben a császári seregek új fővezére, Liechtenstein Miksa, Gutánál erős sáncokkal körülvett táborát próbálta megvédeni Bethlen seregeitől, de azok szoros gyűrűt vontak az osztrák tábor köré, s addig nyugtalanították, míg végül az osztrák sereg július 25-én visszavonult a Csallóközbe. Bethlen fő törekvése az volt, hogy a császári sereget bezárja a Csallóközbe, nehogy ez a sereg Pozsonyban a vár és a város védelmét erősítse. Olgyánál csapott össze a két szemben álló sereg. S noha a jóval kisebb létszámú magyar sereg elvesztette a csatát, Bethlen eredeti célját mégis elérte, mert az osztrák fővezér nem mert elindulni fáradt, kiéhezett s a csatában is komoly veszteségeket szenvedett katonáival Pozsony felé.
 |
| Bethlen Gábor |
A Bethlen Gábor-féle felkelésnek az 1622. év első napjaiban megkötött nikolsburgi béke vetett véget. Ennek egyik határozata értelmében azonban az egész Csallóköz, Komárommal gyütt vissza került Ferdinánd birtokába.
A béke nem volt tartós. A békeszerződés egyes pontjainak be nem tartása miatt Bethlen Gábor a következő év őszén újból fegyvert fogott. Seregei már 1623. október végén megérkeztek a Csallóközhöz, de a Komárom várába szorult osztrák őrség tartotta magát. A váltakozó szerencsével folyó hadakozás nak az 1624. május 8-án megkötött bécsi béke vetett véget. Ez megerősítette a nikolsburgi békében foglaltakat.
A csallóközi lakosság napjait ezekben az időkben nemcsak az erdélyi fejedelmek Habsburgok elleni háborúskodásai keserítették meg; sokkal félelmetesebb az, amikor 1663. július elején hírül hozták, hogy az Al-Dunánál igen hatalmas török sereg gyülekezik Bécs elleni támadásra. Az osztrák haditanács csak nagyon lassan tette meg az első ellenintézkedéseket, még akkor is békét ajánlott a töröknek, amikor Köprülü Ahmed nagyvezír már Budára érkezett. Nagy volt azonban a riadalom, mikor kiderült, hogy a török sereg Bécs felé tart. Érsekújvárban és Komáromban hirtelen mintegy tízezer főből álló sereget vontak össze. A török nagyvezír azonban csak július végén indult meg seregével, de nem Győr-Bécs irányába, hanem Érsekújvár ellen. Ezzel a török katonai vezetés a Csallóköz fölötti bécsi utat kívánta mindenekelőtt biztosítani. Esztergomnál a török hadsereg átkelt a Dunán, és Párkánynál vereséget mértek a királyi seregre. Érsekújvár ostroma harminckilenc napig tartott, majd hős védői a sokszoros török túlerőnek 1663. szeptember 25-én megadták magukat.
Ettől kezdve a Csallóköz a rabló, mindent elpusztító török sereg portyázó területévé vált, ami igen sok csallóközi lakhely s benne lakó ember pusztulását hozta magával.
A Csallóköz népét a török portyázásai mellett az ellenreformáció intézkedései és a protestáns hívek üldözése is nyugtalanította.
Komáromban az osztrák várparancsnok, Hoffkirchen Károly, katonáival lefoglaltatta a városban mindkét protestáns felekezet templomát, iskoláit és paplakait. Az 1681. évi soproni országgyűlésen a protestánsok által benyújtott panaszok között csallóközi községek nevei is szerepelnek, többek között Apáca-Szakállas, Ekecs és Nagyme-gyer községek sérelmei.
Az elnyomó intézkedések összeesküvéshez vezettek. Ennek élére maga az akkori nádor, Wesselényi Ferenc állt. Az összeesküvés hamarosan kitudódott, a résztvevőket bebörtönözték, sőt a rendkívüli bíróság 1671-ben fej- és jószágvesztésre ítélte, majd ki is végezte Zrínyi Péter, Frangepán Ferenc és Nádasdy Ferenc grófokat.
THÖKÖLY KURUCAI
A Thököly-féle felkelés hullámai 1683-ban érték el a Csallóközt. Július 25-én Pozsony megnyitotta kapuit Thököly kurucai előtt.
A közvetlen török veszedelem a Csallóközben akkor kezdődött, amikor a Bécs ellen vonuló 250 ezer főből álló török seregből a Csallóköznek is jutott. Ekkor égették fel Somorját. A Bécset ostromló török sereg a Kahlenberg környéki csatában 1683. szeptember 12-én azonban óriási veszteségeket szenvedett - Sobieski János lengyel király, valamint Lotharingiai Károly herceg, II. Miksa bajor és III. János György szász választófejedelem egyesült seregeitől -és megfutamodott. A visszavonuló török sereg üldözői között ott volt a Thaly Ferenc vezette csallóköziek nemesi serege is.
A császári hatalom a török elleni hadjárat költségeit a még megmaradt lakosságra hárította. Az akkori országbíró -egyben Komárom vármegye főispánja -1685-ben ezt írta: „...szegény hazánk valóban nagy pusztulásra jutna; ha Isten hamar békességet nem ad, éhenhaló elég lesz."
A RÁKÓCZI-MEGSZÁLLÁS
II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának küzdelmei 1703-ban érték el a Csallóközt. A sereg egy része meg is szállta egészen Komáromig. A csallóközi nemesség és a köznép Esterházy Antal főispán vezetésével csatlakozott a felkelőkhöz.
Komárom vára, melyet Lipót császár jelentős mértékben megerősített, továbbra is a császáriak kezén maradt. A császári hadak főparancsnoka, Heister generális, 1704 márciusában Komárom környékén vonta össze a császári hadakat, hogy a Csallóközt megtisztítsa a kuruc seregektől. Ocskay László és Pekry Lőrinc dandárparancsnok vezetésével azonban a kuruc sereg 1704. április 21-én Püspökinél megverte a császári sereget, és a gútai megerősített sáncok mögött meghúzódó ellenséget is megtámadta.
 |
| II. Rákóczi Ferenc |
Április 28-án mintegy ezer huszárból és ötszáz gyalogosból álló kuruc sereg indult Komárom felé. Alsónyárasdnál összetalálkozott Heister seregével, de kemény küzdelem után a kuruc sereg a túlerővel szemben hátrálni kényszerült. A császári sereg Nagymagyarig, az ottani révig követte a hátrálókat. Ekkor váratlanul megjelent csapataival Bercsényi, és megmentette Ocskay szorongatott seregét.
Heister osztrák főparancsnok miután visszafoglalta Érsekújvárt a kurucoktól, Komáromba igyekezett. Május 16-án érkezett meg seregével. Ezzel a hadmozdulattal az volt a szándéka, hogy a Bécs számára veszedelmes Dunántúlt megtisztítsa a felkelőktől.
Bercsényi kuruc sereg szomolányi győzelme után Szabó Mátét a csallóközi átkelőhelyek biztosítására, Balogh István ezredest pedig a gútai sáncok mögött meghúzódó osztrák csapat ellen vezényelte. Ezekben a napokban az egész Csallóköz a felkelő csapatokat támogatta.
1708 júliusának végén Bottyán generális négyezer emberével és az Érsekújvárból hozott réstörő ágyúkkal sikeresen megrohamozta a gútai sáncok mögött megbúvó osztrák csapatokat. A sáncokat a régebbi erődítményekkel együtt lerombolta. A kurucok trencséni sorsdöntő veresége után azonban az egész Vág völgye az osztrákok kezébe került. Heister még a tél beállta előtt helyreállíttatta a lerombolt gútai erődítményeket, s ott a seregében szolgáló dán katonaságot szállásolta el. Augusztus 18-án már négyezer dán katona helyezkedett el a gútai erődítmény védelme mögött. Ennek a dán seregnek az volt a szerepe, hogy biztosítsa a Komárom és a Csallóköz felé vezető átkelőhelyeket.
Érsekújvár feladásával 1710 őszén a Csallóközben is megszűntek a hullámzó hadműveletek. Ezt az őszt azonban egész szokatlan hideg váltotta fel. A nagy hidegben emberek és állatok ezrei pusztultak el, az ősszel elvetett termés is kifagyott. A Duna és sok mellékága befagyott, s február végén a meginduló jég torlaszokat emelt a folyók medrében, s ennek következményeként napokon belül jeges árvíz öntötte el az egész Csallóközt.
Az életben maradt lakosság már csak a messzi harcok zaját hallotta. Ennek a szatmári béke vetett véget 1711-ben.
II. JÓZSEF RENDELETEI
A XVIII. század második felére vonatkozóan azokat a Pozsonyban és Komáromban tartott városi vagy vármegyei
gyűlésekről felvett jegyzőkönyveket használtuk forrásként, amelyekben visszatükröződik a II. József rendeleteivel kapcsolatos városi és vármegyei álláspont. A feljegyzések jól mutatják az egész ország, szűkebben pedig a két vármegye lakóinak e korbeli hangulatát és magatartását, ezért érdemes ezekből a jegyzőkönyvekből néhányat részletesebben is sorra venni.
II. József egyik legjelentősebb intézkedéséről, a türelmi rendeletről a korabeli megyei gyűlés jegyzőkönyve a Komárom vármegyei katolikus nemesek felháborodását tanúsítja. Érdekes, hogy a más területeken haladást, fejlődést követelő megyei nemesek sérelmesnek tartották a rendeletet. Pedig abban az időben a megye területén, kivált a Csallóköz alsó részén még igen jelentős számban éltek protestánsok, akik hűségesen megállták a helyüket az előző idők megpróbáltatásai között.
A szerzetesrendek feloszlatását is megérezte a két város. A bencés rend szerzetesei 1787 májusában hagyták el Komáromot.
Nagyon érdekesen reagált Komárom vármegye megyegyűlése a földek kataszteri felmérését és összeírását elrendelő rendeletre. Késznek nyilatkozott a rendelet végrehajtására, de azt kérte, hogy az összeírásban a nemesi tulajdonokat megkülönböztetésül az összeírásra használt íveken N betűvel jelöljék meg. A falusi lakosság tiltakozott ezen összeírás ellen. 1784 novemberében olyan erős volt a Csallóközben az ellenállás, hogy az összeírók mellé katonaságot kellett kirendelni.
A német nyelv általános bevezetése váltotta ki a komáromi megyegyűlésen a legnagyobb ellenállást. Hevesen tiltakoztak ellene, nyílt rebellis magatartás sal továbbra is fenntartották a latin nyelv hivatali használatát, mondván, hogy nem látja be a megyei közgyűlés, „minő monarchiának vagy birodalomnak lehet része a független Magyarország". (Érdekes, hogy 1785 októberétől 1790-ig mégis német nyelvűek a komáromi megyegyűlések jegyzőkönyvei.)
 |
| Mária Terézia |
A KÖZIGAZGATÁSI REFORM
II. József új közigazgatási reformja Magyarországot tíz közigazgatási területre osztotta, s ezzel tulajdonképpen megszűnt a régi vármegyei rendszer, minden középkori sallangjával együtt. Az új beosztás szerint a Csallóköz egy jó része -a Komáromi járás és a Csilizköz - a Győri kerülethez került.
Komárom vármegye megszüntetésével nagy sérelem érte magát Komárom városát is, mert egyszerűen Esztergom hoz csatolták át. A felháborodást fokozta az a terv, hogy a földrengések miatt jelentős károkat szenvedett várost a Duna jobb partján szándékozott a császár újjáépíteni. Természetes, hogy a városi tanács ez ellen határozottan tiltakozott, főleg azzal az indoklással, hogy a város elesik a vág-dunai fakereskedéstől és a nagy hasznot hajtó itteni halászattól. Ebben az időben Komárom volt már a végállomása és árusítási központja a Vág folyó vízgyűjtő vidékéről leúsztatott nagy mennyiségű fenyőfának.
A Bécsből jövő intézkedésekkel szemben állandóan nőtt az elégedetlenség, az ellenállás. 1789-ben a Csallóközben is rossz termés volt, II. József a birodalom élelmezési nehézségei miatt elrendelte, hogy a termést az egész országban írják össze, hogy azzal gazdálkodni tudjanak.
A Csallóközben a parasztok több helyütt egyszerűen nem engedték, hogy a termésüket összeírják. A rend helyreállítására megjelent a szolgabíró megfelelő számú biztos kíséretében. Keszegfalván a felháborodott nép a szolgabírót tűzharcban agyonlőtte, az összeíró biztosokat pedig elkergették a faluból.
A feszültség fokozódását jelezte, hogy például 1790-ben a Komárom megyei közgyűlésen a megyei hatóságok képviselői nem mertek megjelenni, még maga a kerületi biztos sem.
A pozsonyi megyegyűléseken is érezhető volt a II. József rendeleteivel szembeni ellenállás.
A türelmi rendeletet Pozsony vármegye közgyűlése is egyértelműen elvetette, és a megyegyűlés jegyzőkönyveiben feljegyezte, hogy a megye területén nem engedi meg végrehajtását.
Az 1784. évi összeírási rendelet végrehajtására a helytartótanács 1784 októberében a következő rendelkezést volt kénytelen kiadni: „...miképpen őfelsége a Nyitra és Pozsony vármegyékben tapasztalt ellenszegüléstől indíttatva megparancsolta légyen, hogy e vármegyékben katonaság vonassék egybe, amely az összeírást végző tiszteknek a munkát lehetővé tegye, a szolgabírókat és esküdteket, ha a munkában részt venni nem akarnak, arra erőhatalommal is kényszerítse. Ha valamely földesúr vagy nemes, vagy akárki más, az összeírásnak ellenszegülne, s házát elzárná és illő megintés után sem engedne, a háza nyittassék meg, és az összeírás csendesen végrehajtatván, háza a folyó számmal jelöltessék meg. Ahol a felírt szám a házról letöröltetik, oda néhány közlegény szállásoltassék be, s mindaddig ott maradandók s ingyen élelmezendők, míg a ház ura a számot maga nem íratja fel. Ha pedig erőszakkal állana ellen vagy a parasztságot lazítaná, legyen az bárki, erőhatalommal fo-gassék el, s küldessék fel Bécsbe."
II. Józsefnek az országot tíz igazgatási kerületre osztó, s ezzel a vármegyerendszert megszüntető rendelete Pozsony vármegyét más szomszédos vármegyékkel együtt a Nyitrai kerülethez csatolta.
Pozsony vármegyében is nagy felháborodást váltott ki a termények 1789-ben elkezdett összeírása. A vármegye egyszerűen megtagadta a kirótt termény beszolgáltatását, sőt a felháborodás odáig terjedt, hogy még a mindig lojális Esterházy Ferenc is kikelt az intézkedés ellen. Ezért a szembeszállásért azonnal felmentették udvari méltóságai alól.
 |
| II. József |
A CSALLÓKÖZ A HADAK ÚTJA
Napóleon hadainak közeledtére Ferenc császár 1797 tavaszán fegyverbe szólította a magyar nemességet. (Még Csokonai Vitéz Mihályt is ott találjuk Komáromban, a nemesi seregek gyülekezőhelyén.)
1805. november 26-án háromezer francia katona megszállta Pozsonyt. Ferenc császár és Napóleon megbízottai aláírták a békeszerződést.
Az 1809. évi hadjárat alkalmával a Csallóköz újfent a hadak útjává vált.
János főherceg Komáromból a Csallóközön keresztül vezette seregét, hogy majd átkel a Dunán Győr felmentésére. Győr időközben a franciák kezére került, így a főherceg hadserege megváltoztatta eredeti tervét, továbbhaladt a Csallóközön keresztül Pozsony felé, hogy annak védelmét erősítse. Ekkor az osztrák sereg Pozsonytól Némáig építette ki a Duna bal partján katonai biztosítóvonalát, nehogy a franciák átkeljenek a Dunán, s így Pozsonyt bekerítsék.
Napóleon seregeinek újabb győzelmei véget vetettek a Pozsony környékén folyó hadműveleteknek, amiből a Felső-Csallóköz is jócskán kivette részét, főként az osztrák csapatok eltartásából a katonai beszállásolások minden nyomo-rúságával együtt.
 |
| Napóleon Bonaparte |
Ebben az időben különösen kijutott a megpróbáltatásokból Komáromnak és vidékének. A vesztett győri csata után a József nádor vezette nemesi felkelő seregnek Komárom nyújtotta az első menedéket. Ide érkezett Ferenc király is rokonaival és kíséretével együtt. Ebből azonban a Csallóköz népének nem sok jutott, mert a két sereg katonáinak minden terhét viselnie kellett.
Napóleon bukása, majd a hatalom újrafelosztása után Európában, a magyar rendek jogaik megvédéséért, a politikai szabadságjogokért, a nemzeti alkotmányért, a nemzeti létért folytatták harcukat, melyet az országgyűléseken vívtak, erre a megyei közgyűlések sáncai mögött készültek fel.
Éppen ezért, egészen a XIX. század harmincas éveiig, a kor törekvéseiről a leghitelesebb adatokat a megyei közgyűlések jegyzőkönyvei és a megyei küldötteknek adott utasítások mutatják.
A Pozsony és Komárom vármegyék megyei közgyűlésein elhangzottakat megörökítő jegyzőkönyvekben azonos témaként szerepelnek a nemesi felkelésre vonatkozó intézkedések körüli harcok, a magyar nyelv használatáért folyó küzdelmek, a magyar kultúráért hozandó áldozatok, a magyarságra nézve sérelmes hatalmi intézkedések elleni állásfoglalások, a húszas évektől pedig már a szólás- és sajtószabadság, a későbbiekben pedig a közteherviselés ügye.
Ezek a megyegyűlési jegyzőkönyvek azonban nemcsak a történeti folyamatosság, az események gyökereinek megismerésére szolgálnak, hanem a legfőbb bizonyítékai e kor Magyarországon uralkodó gondolkodásmódjának, annak a szellemi légkörnek, amiben az ország többi lakójával együtt a csallóköziek is éltek.
Az eddig használt latin és német helyett a magyar nyelv ügyében idézzükfel az 1815. évi pozsonyi megyegyűlés határozatait. E jegyzőkönyvben ezt olvashatjuk: „A nemzeti nyelvnek gyarapítása iránti gondoskodás arra emlékezteti a karokat és rendeket, hogy már régen eltelt légyen az az idő, amelyet még 1806-ban a magyarul nem tudó némely ügyészek (ügyintézők) tekintetéből olyképpen határoztak meg, hogy két esztendő múlva mindennemű törvényes állapotoknak magyar nyelven kellessék előadatni és folytattatni. Ehhez képest minthogy még az is, ki a nemzeti nyelvnél az idegent jobban kedvelné, erőltetés vagy erőszak miatt okosan éppen nem panaszkodhat, de egyébiránt is a tanult megyebeliek közül alig vagy legalábbis kevesen volnának, akik a hazai nyelvben elég alkalmatosan nem írnának és beszélnének: ehhez képest a törvényes dolgok is, valamint szinte minden egyéb állapotok a megyénél magyar nyelven folytathatni rendelteinek és ezen végzéseink szoros megtartására mind a bírák, mind a felek köteleztetnek."
A pozsonyi megyei gyűlések jegyzőkönyveit már 1807-től magyar nyelven vezették. Ezen a téren komoly lépés volt az az 1837-ben hozott határozat, hogy a vármegye mindennemű hivatalai még a katonaságtól sem fogadnak el német nyelvű megkereséseket, s az ilyet intézkedés nélkül vissza is küldik. 1839-ben már olyan utasítást adnak a megye követeinek, hogy az országgyűlésen azt az álláspontot képviseljék, hogy a jövőben az országgyűlés a királyhoz is magyar nyelven terjessze elő feliratát.
 |
| A pozsonyi várban keletkezett tűzvészért Napóleon seregeit vádolták, de a tüzet valószínűleg a helyőrség gondatlansága okozta |
A komáromi megyegyűlés a magyar nyelv használatáért folytatott harcban ezt az utasítást adta országgyűlési követeinek: „...a tudományoknak magyar nyelven leendő tanítása, a törvényeknek nemcsak latin, hanem magyar nyelven is leendő átfordítása, valamint a nemzeti Magyar Tudós Társaságnak felállítása iránti törvénynek hozatalát buzgón szorgalmazzák. "
A sajtószabadság ügyében Komárom vármegye közgyűlése a következő utasítással látja el országgyűlési követeit: „ Követ urak az országgyűlésen keressenek és kerestessenek arra nézve módot, hogy amidőn - mint ez különösen a most lefolyt esztendőkben is történt - idegen írók az ország alkotmányát méltatlanul sértegették, az ilyenekre készült feleletek és vádiratok kinyomtatását a cenzúra ne akadályozza. Sőt működjenek azon, hogy az ily, alkotmányunkat becsmérlő, nemzeti becsületünket gúnyoló, a közerkölcsöket megvesztegető röpiratok, könyvek vagy cikkeknek sajtó alá bocsátása egyenesen eltiltassék. Máskülönben pedig a sajtó szabadságát követeljék!"
A későbbi évek gondjait látjuk a Komárom vármegyei jegyzőkönyv 1847. évi anyagában, illetve a megye követutasításainak egyik pontjában. „Fájlalják a rendek az anyaország és a horvát nemzet között e kérdés körül előállott súrlódásokat, s a követ urakat oda utasítják, igyekezzenek a két nemzet közti viszonyokat, az anyaország elsőbbségének, méltóságának fenntartása, s a horvátok saját nemzetiségükhöz való ragaszkodásának tiszteletben tartása mellett kiegyenlíteni."
Sajnos, a Csallóköz számtalan, még hátralévő forrásainak ismertetése nem engedi meg, hogy ezeket a jegyzőkönyveket s követutasításokat - bármennyire alkalmasak is a kor szellemiségének megismerésére - tovább boncolgassuk.
Az 1848. március 13-i bécsi és az azt követő március 15-i pesti forradalmi események hírei a Csallóköz népét is lázba hozták. Az izgalmat, a feszültséget azonban nemcsak Metternich bukása vagy Batthyány Lajos miniszterelnöksége, vagy éppen Kossuth Lajos mindinkább forradalmi politikája, hanem sokkal inkább az osztrák katonaságnak a Duna mindkét oldalán felvonuló csapatai okozták.
A Csallóköz népének akkori helyzetét jól érzékelteti Kempen cs. kir. altábornagy, pozsonyi katonai kerületi parancsnok 1849. március 15-én kiadott rendelete. Ennek kibocsátását azzal indokolta, hogy a magyar sereg egyes kisebb egységei a Csallóköz területén a lakosság támogatásával összevissza kóborolnak, s az itt állomásozó osztrák seregeket állandó rajtaütéseikkel fárasztják. Figyelmeztette a csallóközi lakosságot, hogy a magyar kormány bármilyen képviselőjével észlelt együttműködést, a magyar sereg bármely tagjának támogatását feltétel nélkül kötél általi halállal fogja büntetni. Az altábornagy kiadta, hogy rendeletét a templomokban is olvassák fel. A továbbiakban ezt mondta: „...ezentúl minden községet, mely ilyetén lázadót vagy egyes pártütőt kebelébe fogad, elrejt vagy eltűrend, a helyett, hogy azokat befogná és átadná, vagy azokkal egyetértésben leend, minden egyes, a községben megjelent, és el nem fogott felkelőért 100 pengő forintnyi pénzbüntetéssel fenyíteni fogom, fönntartván magamnak ezen büntetést azon mértékben, mint a községekben megjelenendő vagy berohanandó pártütők kevés számmal lévén könnyebben megfékezhetők, keményebbre isfelrovat-tatni."
A rendeletben foglaltak nem voltak puszta fenyegetések, több csallóközi község fizetett ezer forintos vagy ennél is nagyobb büntetést, mint például Alsó-nyárasd.
A Csallóköz népét nem pusztán az el-fogatások és a községeket sújtó pénzbüntetések keserítették el, hanem az osztrák sereg jelenléte, állandó mozgása és temérdek beszállásolási költsége. A nagy létszámú haderő részére állandóan rekviráltak, a községben állomásozókat el kellett tartani, és el kellett tűrni az idegen katonaság fosztogatásait és erőszakoskodását is. De az is természetes, hogy a Komárom „bevehetetlen" várára támaszkodó Klapka György, valamint Görgey seregeinek is élniük kellett, és ők is kénytelenek voltak a vidék parasztságára támaszkodni, akár volt feleslege, akár nem.
Amikor a magyar forradalom ügye 1849 nyarán rosszra fordult, mindezt betetőzte a menekülő magyar kormány kétségbeesett rendelete, melyben fegyverbe szólítottak minden magyart, s meghagyták a népnek, hogy az idegen seregek előtt pusztítson el minden élelmet, gyújtsa fel falvait, tegye pusztává földjét.
Gondolhatjuk, mi lett volna a rendelet végrehajtásának következménye, ha szót fogadnak.
Nem csoda tehát, ha a komáromi várban tartózkodó, sebesült s lelki gyötrelmekkel küszködő Görgey maga is kétségbeesve írja Kossuthnak: „Szegény népünk már igazán nem tudja, voltaképpen ki ellen védelmezze magát, az osztrákok, az oroszok vagy pedig a magyarok ellen, merthogy a népnek a magyarok ellen van mit panaszkodnia, az kétségtelen, ha a kormány vissza nem vonja saját intézkedését, hogy a nép minden falut leégessen, hogy mindenét, amije van, megsemmisítse. Én sosem küzdöttem a kormányért, hanem a népért, és ha meg volnék győződve, hogy a nép boldogabbnak erezné magát, akkor első lennék, aki lerakja a fegyvert..."
A szabadságharc elbukása után a Csallóköz a bujdosók és a bűnhődő rabok hazája lett.
 |
| Klapka György szobra Komáromban |
| |