| |
Ahonfoglalástól napjainkig bekövetkezett változásokat - vagy éppen az évszázadok hosszú évein keresztül tapasztalható változatlanságot - kevés olyan földrajzilag is körülhatárolt terület népességén kísérhetjük figyelemmel, mint éppen a Csallóközben élőkön.
A honfoglaló magyarság által elfoglalt területek közül településtörténeti szempontból - az évszázadok viszontagságai ellenére is - a Csallóköz őrizte meg a legtovább - mondhatni, napjainkig - a honfoglalás korában vagy a közvetlen azt követő századokban kialakult települési rendszer vagy települési forma ősi, eredeti formáját. Településtörténeti szempontból szinte egyedülálló jelenség az is, hogy itt, a Csallóközben a mai napig fennmaradtak az első királyunk intézkedése alapján létrehozott egyházi szervezetek.
E tájegység azonban nemcsak történetét, nevét, mezőgazdasági jellegét, az ide letelepülő, majd évszázadokon keresztül itt lakó népesség egyértelmű hovatartozását, ősi szokásait, termelési módját, hanem még az e tájhoz való több évszázados alkalmazkodását is megőrizte. Tény az is, hogy az ide letelepült népesség a honfoglalástól megszakítás nélkül szereplője volt az egész magyarság sorsát befolyásoló eseményeknek.
Míg a magyar etnikum többi területén a hódító hatalmakkal folytatott harcok, a ta-tárdúlás, később a hosszú török megszállás az eredeti településeket elsodorta, s csak a katonailag védett várak, falakkal körülvett városok keltek mindig újra meg újra életre, addig itt a Csallóközben egészen kis lélekszámú ősi telepek egész sokasága őrizte meg létét és ősi jellegét. Nem véletlen hát, hogy a Csallóközben annyi honfoglaláskori emlék maradt fenn.
Hogy a Csallóközi falvak zöme a mai napig őrzi az évszázadokkal ezelőtti település nyomait, bizonyítják a községek nevei, amelyek egykori uraik, illetve az egykor idetelepült nemzetségek neveit viselik. Ezeket a tényeket nemcsak a községek nevei, hanem számtalan reánk maradt oklevél is bizonyítja; féltve őrzött legrégibb okleveleinkben már ezeken a neveken szerepelnek.
Ennek a tájegységnek települési viszonyai olyannyira megőrizték az ősi, évszázados formákat, hogy a községek elhelyezkedése még ma is tájékoztat bennünket e tájegység honfoglalás kori és utáni idők földrajzi - főként vízrajzi -adottságairól. A Csallóköz mai térképét szemlélve felettébb érdekes jelenséggel
találkozunk. A községek elhelyezkedése ugyanis - mivel újak alig keletkeztek, vagy ha igen, akkor csakis a meglévők közelében - évszázadokkal ezelőtti földrajzi térképet rajzol meg. Ilyen például a Nagylég-Patonyszél, Dunaszerdahely -Vasárút vonal fölött a Kis-Dunára forduló jelentős nagyságú, félkör alakú terület, ahol semminemű községet nem találni. Ennek az az oka, hogy ezen a területen a XIV. század végéig egy nagy kiterjedésű tó volt. Ennek az ellenkezője is megtalálható az előbb említett vonal alatt, ahol is sehol máshol nem lelhető sűrűségben épültek ki az apró, sokszor csak 100-200 lélekszám körüli kis községek. (A Dunaszerdahelytől délre fekvő kis községek, Karcsaszél, Gelleszél, Pa-tonyszél.) Ezt a sűrű települési formát az a földrajzi adottság hozta létre, hogy a Csallóköz ezen vonala már a honfoglalás előtt feltöltődött; ez a terület - többé-kevésbé - mentes volt az állandó árvizektől, és a biztonság lehetősége eredményeképpen itt épültek ki sűrűn egymás mellé ezek az apró községek. Megemlítjük, hogy ezen a vonalon maradt meg a Szent István rendelete alapján kiépült egyházi szervezet is (Egyházgelle, Egyházkarcsa, Dunaszerdahely egyházközségei), mely településtörténeti szempontból szintén majdhogynem egyedülálló jelenség.
A Csallóköz XI-XII. századi települési rendszerét az azokból az időkből reánk maradt helységnevekből is megrajzolhatjuk.
Eszerint a legősibb típusú magyar helynév a hely birtokosának alanyesetben, minden rag, képző vagy egyéb bővítmény nélkül alkalmazott neve. Ilyen község a Csallóközben jócskán található, mint például Karcsa, Éte, Ócsa. Az ilyen helynevek bizonyíthatóan a XI. században keletkeztek, kialakulásuk azonban a XIII. század elején abbamaradt. Ettől az időtől kezdve a magyar faluneveknél a birtokos neve mellé a -falva, -háza, -telke stb. szavakat illesztették. A csallóközi községek között nem egy ilyen helynévvel is találkozunk, mint például Balázsfa, Cséfalva, Macháza, Búcsúháza, Bústelek, Csenkeszfa, Pócsfalva, Pókatelek stb. Ugyancsak régi, de csak a XIII. században előforduló helynévadási mód a falu, ill. a templom védőszentjéről történő elnevezés; például Szentmihályfalva. A negyedik helynévtípus, amely valamilyen természeti jelenségre, adottságra utal, szintén fellelhető a Csallóközben, például Nyárasd, Tőkés.
 |
| A helynevek eredetének vizsgálatában a legrégibb dokumentumok jelentik a nyelvészeink és történészeink számára a fogódzót. Az első okirat Patonyról, 1246-ból. |
 |
| Színezett képeslap Dunaszardahely Fő utcájáról |
A Csallóköz helyneveinek túlnyomó többsége az első, bizonyíthatóan a legrégibb települések nevei közé tartozik. A nagyon kevés újabb típusú helynév nem alkot földrajzilag körülhatárolható csoportokat, települési szigeteket, hanem szétszórtan a régiek között található. Ez a körülmény azt bizonyítja, hogy a sziget településre alkalmas vidékeinek benépesítése már a XII. század elejére befejeződött.
A XIII-XIV. századig kialakult a sziget többi faluja is, de ezek a később keletkezett csallóközi falvak - úgyszólván kivétel nélkül - a már régebben kiépült telepek osztódása révén jöttek létre, a belső népszaporulat eredményeképpen. Ezeknek lakói nem valami idegenből ideszármazott új népesség, hanem megszakítás nélküli egyenes leszármazottai az anyaközség lakosságának. Ezt a különféle jelzőkkel ellátott azonos alapnevek bizonyítják. Ilyenek például Albár -Felbár, Kislúcs - Nagylúcs, Ógelle -Egyházgelle, Alsónyárasd - Felsőnyá-rasd, Kislég - Nagylég, Kismagyar -Nagymagyar, Kisudvamok - Nagyud-varnok, Előtejed stb.
A Csallóköz középső részén - ahol a legsűrűbb települési hálózattal találkozunk - a községek fele a XII. század közepe előtti időben már szerepel okleveleinkben. A másik fele, elsősorban a társadalmi, gazdasági és nem utolsósorban a politikai viszonyok kedvező fejlődése okozta nagyobb mérvű népszaporulat s a vizek, mocsarak meghódítása következtében ikerközségként keletkezett. Ezek egyike- másika egyetlen nagy család különböző ágainak telephelye (Karcsák, Tejedek, Gellék, Pa-tonyok).
A települések lélekszáma és népsűrűsége is változó, majdnem szélsőséges értékeket, de egyúttal egy-két kisebb tájegységre jellemző képet is mutat. Lélekszám szerint az egyes községek a Felső-Csallóközben általában közép-nagyságúak, területileg arányosan helyezkednek el, így az egymástól való távolságuk is egyforma ritmust mutat. A sziget középső részén, a Dunaszerdahely alatti területen, a községek többsége kis lélekszámú, egyes esetekben kétszáz alatti. Viszont ezek az apró községek települési elhelyezkedésükkel sehol nem tapasztalható sűrűséget mutatnak. Sok esetben szinte egymáshoz tapadnak, egymástól való távolságuk alig két-három kilométer. Végül az Alsó-Csallóközben (ma a Komáromi járás része) - ahol a legtöbb elpusztult községről tudunk a történelem során - a falvak középnagyságúak, egymástól hozzávetőlegesen egyforma távolságra fekszenek, s ezen a részen találjuk a legtöbb lakost számláló településeket is (például Guta).
 |
| Az apácaszakállasi református templom a XX. század elején |
AKÖZSÉGEK SZÁMÁNAK ALAKULÁSA
A Csallóköz településtörténetének taglalásánál felmerül az a kérdés is, hogy az idők folyamán hogyan alakult községeinek száma. A XX. század elején ez a szám 140 volt, ebből Pozsony vármegyéhez 111 község - tehát a sziget nagyobb része - Komárom vármegyéhez huszonkét község, végül Győr vármegyéhez a hét csilizközi község tartozott.
Okleveleink azonban a fent említett számon túlmenően jóval többről emlékeznek meg: ezek az idők folyamán elpusztultak és eltűntek, nevüket az okleveleken kívül napjainkig őrzik a dűlőnevek, az erdőrészek, a földrajzi pontok nevei. Mintegy hatvan-hetvenre tehető az időközben elpusztult kisebb-nagyobb települések száma. Ezeknek a története külön fejezetet érdemelne. Vesztüket a megismétlődő árvizek, tűzvészek, illetve az 1664. és az 1683. évi török betörés okozta.
Hogy mit jelentettek a Csallóköz lakói számára ezek a török betörések, azt mindennél jobban megismerhetjük Ev-lija Cselebi, a közismert török utazó Magyarországi utazások címmel, Karácsonyi Imre fordításában megjelent írásának ezt tárgyaló szakaszából. A tudós török utazó ezt írja: „Újvár ostroma alatt mi tízezer tatárral a kisebbik Duna vizét átúsztattuk, és a Csallóközt elpusztítván, hatezer foglyot és sok zsákmányt vittünk magunkkal... - majd így folytatja - ...adjon a felséges Isten segítséget, hogy még Komáromot is elfoglalhassuk." A továbbiakban Evlija Cselebi azt írja, hogy ebben az időben (1664-1666-ban) a Csallóközben háromszáz község volt. Valószínű, hogy a községek sűrűsége megtéveszthette őt, s így jutott ehhez az általa közölt, valószínűtlenül magas számhoz.
A Felső-Csallóközbe látogatót meglepi a feltűnően sok egymáshoz közel eső falvakban található Árpád-kori templom. Az eredetileg román stílusban épült templomok azonban - mondhatni - szinte kivétel nélkül gótikus átalakításokon mentek keresztül, ám több-kevesebb román stílusjegyet, elemet is megőriztek.
Erősen tartja magát még ma is az az egyházi hagyomány, hogy ezeknek a helyén már korábban is álltak templomok, vagyis ahol ma román stílusjegyeket mutató templomok vannak, azok a falvak már Szent István idején „templomos helyek" voltak.
Náray György csütörtöki plébános 1677-ben kéziratos krónikájában azt is feljegyzi, hogy ezen a tájon Szent István rendelete értelmében (tíz falu építsen egy templomot) tizenkét templom épült a tizenkét apostol tiszteletére. Ezt a hagyományt Ipolyi Arnold is megemlíti a Csallóköz műemlékei című munkájában.
Annyibizonyos, hogy a Felső-Csallóközben több templom védőszentje valamelyik apostol (Péter és Pál, Jakab, András, Bertalan); a sort azonban ma már nem lehet teljessé tenni.
A felső-csallóközi, román stílusjegyeket mutató templomok: a püspöki, hidasi, gútori, csütörtöki, somorjai (mai református templom), sámoti, gombai, szenterzsébeti, szentmihályfai, várkonyi stb. Ezek közé tartozik az egyházgellei plébániatemplom is.
 |
| A szentmihályfai templom egy XX. század eleji képeslapon |
 |
| A dunaszerdahelyi templom |
| |