| |
 |
| A vár látképe északnyugati irányból. Fotó: M. Bóna, 1995 |
A Gímes vára, melynek magával ragadó történelme a Forgách nemzetséggel kötődik össze, megalapozottan vált számos kutató érdeklődésének tárgyává, és nem kerülte el a XVIII. századi történelmi-helytörténeti szerzők figyelmét sem. Egyik a legelső munkák közül, mely nagyobb figyelmet szentel a történelemnek és leírásnak az akkor még jó állapotban lévő várról, Bél Mátyás 1742-ből származó történelmi-földrajzi munkája.1 1750-ben a vár 500 éves fennállásának alkalmából adott ki a Forgách család egy emlékkönyvet. Ez az értékes munka tartalmazza a vár történetét illető alapinformációkat, és idézi azt a kilenc emlékfeliratot, melyek a várban találhatók, s fontos történelmi eseményekről és átépítésekről tájékoztatnak.2 A későbbi történelmi-földrajzi munkák Korabinsky Mátyástól és Vályi Andrástól3 származnak, Bél Mátyás korábbi adatait dolgozzák fel, ezért a báró Mednyánszky Lajos tollából származó korábbi leírások sokkal hasznosabbak a várismeret szempontjából. Ő Gímes várát személyesen is meglátogatta a XIX. század elején, tehát közvetlenül pusztulása előtt, és kézzel írt jegyzetfüzetébe 1808-ban nemcsak az összegyűjtött történelmi adatokat jegyezte fel, hanem az összes említett emlékfelirat átiratait is, melyet a vár értékes leírásával együtt részben kiadott.4 Habár a vár nemsokára elpusztult, Fényes Alex 1834-es és később Hunfalvy János 1860-as munkáiban átvettek olyan Mednyánszky-adatokat is, melyeknek nem néztek utána, és már rég nem aktuális információkat közöltek a vár „sértetlen és lakható" állapotáról,5 amire Vertler Mátyás figyelmeztette a nyilvánosságot kiadott útikönyvében.6 A XIX. század második felében a kor irodalmában csak rövid és mondákkal színesített cikkek jelentek meg a várról7, viszont az Ideiglenes magyar emlékbizottság létrejöttének (1872) köszönhetően megindult a tudományos érdeklődés az emlékek megismerése és dokumentálása iránt. A magyar királyi várak alapkutatása keretén belül 1887-ben Könyöki József hagyományőrző átvizsgálta és dokumentálta Gímest is.8 A terepvizsgálattal egy időben elmélyült a régészeti feltárás is, így a vár rövid történelme megjelenik a Nyitra megye (1898)9 című monográfiában, miután az első önálló monográfia 1910-ben jelent meg a Forgách család történetéről. A történész Szabó-Bártfai László eddig felülmúlatlan munkája új adatokat közöl a gímesi vár történelméről.10 Körülbelül ugyanebben az időben Soós Elemér hadtörténész mélyrehatóbban foglalkozik a felvidéki várak építészetének történetével, ő az, aki elsőként próbálta felvázolni és rajzolva rekonstruálni Gímes építészeti fejlődését. Tanulmánya eddig kiadatlan, kéziratban maradt fenn.11
A két háború közötti időszakban a vár történelmével behatóbban Ethey Gyula történelmi-helytörténeti munkája, valamint Eudovít Janota szlovák várakról szóló népszerű összesített munkája foglalkozik.12 A tudományos kutatás a XX. százzá második fele után kapott lábra a pozsonyi Műemlékvédelmi Intézet megalapításának köszönhetően. Gímes bevezető kutatását 1956-ban Dobroslava Menclová művészettörténész összegezte, akinek a kutatási eredményeit és a vár új, korrigált alaprajzát több szerző is felhasználta. Ismereteit később tette közzé, viszont csak töredékesen, ezért fontosak a szerző hagyatékában lévő munkavázlatok és jegyzetek.13 A XX. század 70-es éveitől több munka foglalkozik a vár történetével, ezek főleg a középkori várak és a társadalom történelmére14 összpontosítanak, míg az építészeti kutatás a háttérben marad.
Ennek a tanulmánynak ezért az a célja, hogy kiegészítse és helyenként helyesbítse az eddig közzétett adatokat a vár építészetének történetéről a szerző folyamatban lévő kutatási eredményei alapján.15
A gímesi vár XIII. századi alapításáról - más szlovákiai várak többségével ellentétben - tartalmasabb írásos források maradtak fenn, melyek lehetővé teszik a vár eredeti építészeti formájának rekonstruálását a terepkutatás eredményeinek segítségével. Máig megválaszolatlan marad a kérdés, mellyel már több történész is foglalkozott: létezett-e egy régebbi elődje a kővárnak? Ez a feltételezés főleg az 1113-ban kelt zobori oklevél alapján jöhetett létre, mely szerint Gímeskosztolány község részét a várhegy alatti helyen valamiféle vá-raljaiak birtokolták, ami közvetetten egy közeli vár létezésére utal. A bizonyítottan létező vár alatti nagymorva településsel és a várhegy szláv eredetű Dyun (Dévény) nevével összhangban Jankovic és Ratkos történészek arra a véleményre jutottak, hogy 1113 előtt létezhetett Gímes régebbi elődje.16 A „váraljaiak" meghatározás a távolabbi nyitrai várra is vonatkozhatna, bár a gímesi vár elődjének létezését a saját neve is bizonyíthatja: Dyvenkuy; az 1275-ös oklevélben említve így, ami Leánykőt jelent.17 A probléma kibogozásában csakis a régészet segíhetne, ugyanis az eddigi felszíni feltárások folyamán XIII. századinál régebbi leleteket nem találtak.18
 |
| Az erődítés elhelyezkedése a Várhegyen. Feltárás és rajz: M. Bóna |
Kővár építését a pusztító tatárjárást követő helyzet kívánta meg Magyarországon 1241-ben. A királyság védelmét megerősítendő, IV. Béla király birtokokat kezdett ajándékozni azon hozzá hűségeseknek, akik értettek a várépítéshez, melyek „ az ő személyük védelmére és az ország épülésére " szolgáltak.19 Ez főleg a királyhoz hű fonemességet érintette, köztük Ivánka fiait, Andrást és Tamást a Hunt-Paznan nemzetségből. Mindketten részt vettek 1241-ben a Mohi melletti sorsdöntő ütközetben a tatárok ellen, ahol segédkeztek a király megmenekülésében. Tamás a harcot nem élte túl, viszont András a mai Szlovákia területén maradt, és a Turóc (Znió) nevű megerősített vár építésébe kezdett. Benne „sok emberünket elhelyezhette a mi védelmünk érdekében" - írja a király adományozó levelében Andrásnak 1253-ban.20 Érdemeiért hamarosan András ispánnak kijárt a legnagyobb tisztelet, ami a király bőkezű adakozásában is tükröződött.
IV. Béla említett 1253-as adománylevele szerint András megkapta Gymus királyi föld másik felét is, mely az azonos nevű, régebben szerzett vagyon szomszédságában terült el. Továbbá fontos az a tény, hogy az új területek kijelölésében az adománylevél említést tesz egy létező várról András tulajdonában a Dyun hegyen, mely a régebben megszerzett területen fekszik. Az új adománnyal András csak kibővítette régebbi tulajdonát a felépített vár közvetlen közelében. A vár alapítását tehát az 1253 előtti időszakra tehetjük, építésének kezdetét röviddel a tatárok elvonulása utáni időszakra.21 Ha elfogadnánk a Forgách nemzetség hagyományát a vár 1250-es alapításáról, az azt jelentené, hogy már abban az évben be kellett fejeződnie a legrégebbi egységes rész építésének.22
A vár építési helyének helyes megválasztása a Tribecs hegység déli vonulatán egy sziklanyúlványon (514 m) lehetővé tette a körkörös kilátást a Zsitva völgyére a valaha fontos távolsági utakkal, továbbá a hegygerincen lévő átjáró ellenőrzését a Nyitra folyó irányában. A várrom elemzése után megállapíthatjuk, hogy a vár építését a legmagasabb hegyormon egy 9,4 x 9,7 m hasáb alakú lakótoronnyal kezdték. A helyi kőtörmelékből felfalazott torony három eredeti szint magasságáig maradt épen; a szintek gerendafödémekkel voltak elválasztva egymástól. Az északkeleti homlokzat alsó szintjén a megmaradt bejárat eredetileg a földszintre vezetett; védelmi szempontból nem kötötték össze lépcsővel. Ide a különálló északnyugati bejárat vezetett, valószínűleg felvonóhíddal ellátva.23 Az emeletről aztán a megmaradt falszélességű lépcsőn lehetett átjutni a felsőbb lakószintekre, melyeknek sem eredeti magasságát, sem teljes méretét a toronyban nem lehet megállapítani az épület későbbi átépítései miatt. A külső délnyugati és délkeleti oldalon a torony homlokzatát két szimmetrikus sarokpillér szegélyezte háromemeletnyi magasságban. A szigorúan egyenletes architektonikus homlokzat elkülönítése a statika követelményeit meghazudtoló magas pillérekkel egyértelműen utal a művészi szándékra, melynek célja az építész dicsőségének hangsúlyozása. A további két homlokzatot nem szegélyezte pillér, ugyanis ezeken az oldalakon már elejétől fogva számítottak a torony bekerítésével, a távoli pillantások számára lehetetlenné téve annak láthatóságát. Ezt nemcsak az elfordított homlokzat vékonyabb falai, hanem az idehelyezett toronybejáratok is bizonyítják. Az érkezőket távolról az építmény a francia területeken honos kérkedő román tornyokra emlékeztette, amelyekre jellemző a hasonló pilléres vagy pilaszteres elosztás.24
Utólagosan csatolták a toronyhoz a várfalat25, melyet északon egy zárt háromszögletű terület határolt kb. 70, 56 és 72 méteres oldalakkal. Az erődítmény a várfal egyenes vonalaiból állt, és csak az északi oldalon tekergett, követve a sziklafalak egyenetlen széleit. A megmaradt részeken látszódik, hogy a várfalat ún. falpárkányzattal - fogazottan tagolt lezárással - fejezték be, mely a védelmet szolgálta. A toronytól északkeletre vezető falon nem volt falpárkányzat, mivelhogy teljes magasságában a lakópalota külső oldalát alkotta. Északról csatlakozott hozzá a másik, patkó alaprajzú torony, mely az erődítmény északkeleti szakaszán lévő főbejáratra tekintett. Míg a palota eredeti alaprajzából csak a falperem külső részei maradtak fenn, addig a torony déli fala érintkezett a palotával, megőrizve a három szint eredeti magasságát. Az egyes szintek, ugyanúgy, mint a négyzetes toronynál, gerendafödémekkel voltak fedve; a földszintről az emeletre korabeli lépcső vezetett a nyugati fal szélességében, a megvilágítást egy kis ablakrés nyújtotta. A két torony néhány megegyező jegye és a kettő közül legalább az egyik összeköttetése a palotával annak a bizonyítéka, hogy az építészeti együttes egy építészeti terv fokozatos megvalósítása, és nem több önálló szakaszé, mint ahogy ezt az irodalom jegyzi.26
 |
| IV. Béla király 1253. március 13-án kelt adománylevele |
András várának Magyarország több ismert, a XIII. század első feléből származó várával való összehasonlításánál egyértelműen kitűnik, hogy a Leánykő a maga idejében merészen haladó jegyekkel rendelkezett, elsősorban a tornyok mennyisége és elhelyezése, valamint erődítménybeli fekvésük szempontjából. A tornyok nem a vártömb hátsó, védett részén álltak, mint ahogy ez szokásos volt, hanem a bejárati oldalnál emelkedtek, sőt az erődítmény alapvonalából kiugorva közreműködtek a szomszédos erődítmény lővédelmében. Különösen a patkó alakú torony a főbejárat mögött lekerekített homlokzatával tette lehetővé a vár védőinek fedezését a főbejárat felől, valamint a támadó fél lövedékeinek való jobb ellenállást. A várnak ez az elhelyezési módja, a homlokzat elrendezése, valamint a tornyok között kiképzett terek Magyarországszerte merészen haladónak bizonyultak, és csak a XIV. században terjedtek el.27 Ebből is kitűnik, hogy András az akkori várépítészeti jegyek közül a legmodernebbeket alkalmazta, és mint a király kedvencének és gyakorlattal rendelkező várépítésznek, közvetlen kapcsolatai voltak az építészeti mühelyekkel. Tekintettel a segédeszközökre és a lehetőségekre, amelyekkel a király jóindulatából rendelkezett, valóban feltételezhetjük, hogy a fent leírt épületegyüttest a hagyomány szerinti 1250-ben befejezték be.28
A vár további bővítése, működtetése és karbantartása az uradalom birtokai bevételének mennyiségétől függött, így András a következő évek folyamán igyekezett vár körüli birtokait bővíteni és a vár köré telepíteni, amit a XIII. század 2. felének több adománylevele is bizonyít. Ezekből azt is megtudjuk, hogy a vár ellenállt II. Pfemysl Ottokár cseh király pusztító katonai támadásainak 1271-ben és 1273-ban, ekkor IV. László király szavai szerint Gímest a tulajdonosai oly mértékben megvédtek, hogy „semmilyen kárt nem szenvedett", sőt „ védelmezte a békét és a nyugalmat vidéken és a királyságban ".29 Ezekből kitűnik, hogy az említett időszakban a vár megbízható támaszpont volt a végvárak közt, amelyek a királyság védelmét szolgálták, egyúttal biztos menedéket és kényelmes székhelyet biztosított András bővülő családjának.
A családi fészekben csakhamar felnőtt András öt fia, akik közül Tamás töltötte be a legjelentősebb posztokat, a királyi tárnokmesterségtől az országbírói kinevezésen keresztül eljutott a királyi tanácsosi tagságig és a nyitrai, barsi főispánságig. A vár helyiségeinek és a környező erdőknek használati módjával kapcsolatos megállapodás a testvérek közt 1295-ben történt meg a nyitrai káptalán képviselőinek jelenlétében. A felosztás leírásából megtudjuk, hogy a vár egy „nagy palota" részből tevődött össze, amelyben Tamás lakott, valamint „kisebb toronyból keleten" és ,,nagyobb toronyból nyugaton ... kinti erődítményből ...víztartályból ... kis magtárból", emellett a vár melletti nagy sziklát a bejárati rész mellett Tamás a saját részére fenntartotta „a saját, jövőben építendő vára részére ".30 Az említett területet a világtájak téves feljegyzése ellenére is bizton azonosíthatjuk a téglalap alakú „nagy toronnyal", amely a patkó alakú „ kisebb torony " és „ nagy palota " között helyezkedett el, bár a hombár és a víztartály helyét ma már lehetetlen megállapítani a beomlások miatt.
 |
 |
| Késő gótikus bejárati kapu a szögletes lakótorony második szintjéhez, valamint a késő gótikus keleti elővárbeli toronypalota, az előtérben a barokk Szent János kápolna romjai. Fotók: M. Bóna, 2002 és 1994 | |
Érdekesek az adatok Tamás várának tervéről, amelyet a szomszédos sziklára készült építeni, ezen tervek azt igyekeznek tanúsítani, hogy a testvérek közül a legtehetősebbként, saját dicsőségére megerősített székhelyet akart létrehozni. A sziklás magaslaton végzett vizsgálatok a vár eredeti bejáratától kb. 35 méterrel keletre valóban zonyították Tamás szándékának megvalósulását. Az ő székhelyének a maradványai, mely a hosszanti palotarészből állt, a mai napig megőrződtek, mint a vár keleti elővára végének késögót építészeti része. Eredetileg szó volt itt egy trapéz alaprajzú épületről, melynek az alapméretei: 23-24 x 10 m, legalább két falazott szinttel, amely a szikla legszélső nyúlványán helyezkedett el. Tekintettel a korábbi átépítésekre, a palotából leginkább a déli bejárati homlokzat maradt épen. A bejáratot csúcsos kőpor-tál kiszögellés alkotta, bemélyedéssel a felvonóhíd részére, amely védelmi szempontból a második emelet magasságáig nyúlt. Ugyanennél az oknál fogva a földszint csak keskeny hasadéknyílásokkal volt megvilágítva.51 A további homlokzatok eredeti külalakját, a belső terek felosztását, valamint a bejárati rész előtti feltételezett erődítményt nem ismerjük a jelentős mennyiségű átépítés és a rengeteg omladék miatt. Mindenesetre a jelenlegi ismereteink szerint a leírt építményt azonosíthatjuk Tamás főispán megerősített székhelyével - ezáltal alátámaszthatjuk a nálunk egyedi un. kettősvár létét -, azaz egy vár két szomszédos és önállóan álló egészével.
 |
| A vár alaprajza a középkor végén, a fokozatos építkezési fáisok megjelölésével. |
A XIII. század végén a családi székhely mellett létrejött Tamás új rezidenciája is, emellett mindkét egész épületrész, az elhunyt András fiai és családjuk által lakott részek a kiterjedt uradalom központját képezték a több mint 30 településsel és faluval Nyitra, Bars és Esztergom megyében. Ebben az időben ennek a várnak kulcsfontosságú szerepe volt mint erődítménynek. Azon várrendszer részét képezte, amelyek a királyság védelmére épült. A várak stratégiai úthálózatok fölötti fekvésének hála, a kölcsönös vizuális összeköttetéssel, fényjelzésekkel a terület védelmét gyorsan be lehetett biztosítani. Bizonyítékul szolgál erre, hogy Gímes láthatóságával számítottak a közelben épült, korábbi Fekete várnál, a Hrussóivárnál, de a távolabbi, Nyitra menti nagytapolcsányi várnál is.32
A Hrussói és Tapolcsányi vár építése a XIII. sz. 3. harmadában összefügg a Csák nemzetséggel, melyből kitűnik Csák Máté, a trencséni főnemes. Hatalma 1296 után szilárdult meg, amikor nádorrá választották, s a királyi trónért folytatott harcok és cselszövések idején fokozatosan tulajdonába került a mai Szlovákia területének nagy része. Ennek ellenére a testvérek: András, Ivánka és Miklós a király megbízásából harcot indítottak Csák Máté ellen, és tovább ra is hűek maradtak királyukhoz. A testvérek közül a legidősebb fiú, János kalocsai érsek koronázta meg az új királyt, III. Václavot (V. László), és Tamás főispán lett leghűségesebb alattvalója és tanácsadója. A helyzet 1303-ban akkor változott meg a Forgách ősök kárára, amikor Csák Máté átállt Károly Róbert pártjára, és nyílt támadásokat intézett a király hívei ellen. így és más ismeretlen körülmények közrejátszása miatt röviddel Tamás főispán halála után (1303) Csák Máté megtámadta a gímesi várat, megölette Tamás bátyjait, Andrást és Ivánkát." Elfoglalta a várat és az egész uradalmat, majd várnagyként idehelyezte Detrik nevezetű szerviensét. A Forgách család ősei számára ez katasztrófát jelentett. András és Ivánka utódainak csak töredékek maradtak a hatalmas uradalomból, néhány falu; családjuk sem élhetett tovább a szülői székhelyen.
 |
| Bejárati kapu a xm század végéröl. Feltárás és rajz: M. Bóna |
Detrik, gímesi vámagyként, azzal írta be a nevét a történelembe, hogy Csák Máté tudtával megtámadta és felégette a nyitrai püspöki várat. Ez a gaztett az egyik legnagyobb a Csák Máté által elkövetettek közül, mely az egyházi tulajdon ellen irányult, és amit feltüntettek 1318-ban a nyitrai püspök ex-kommunikációs okiratában is.34 Gímes vára építészeti történetének érdekessége, hogy éppen Detrik nevéhez fűződik a várpaloták egyikének a megnevezése. E megnevezésről 1412-ben szerzünk tudomást, a vár felosztása kapcsán, amikor a „külső várat" „népiesen mondva Detrehpalataya"-nak nevezik.35 Ezen palota fekvését a keleti elővárban kell keresni - a vár már említett külső részében, amely ugyan később, a Csák Máté várfoglalása utáni időben keletkezett. Eddigi ismereteink szerint ennek a területnek a beépítése Máté várnagyának ottlétekor történt. A Detrik-palotát azonosíthatjuk Tamás főispán volt székhelyével. Ezt a kényelmes, akkor még egyedülálló építményt a vár elfoglalása után használhatták, esetleg Detrik átépítette, és később az elővár kiépítésekor annak része lett, továbbra is megőrizve Máté várnagyának a nevét.36
 |
| A főkapu Tamás főispán idejében, a XIII. századvégén. Feltárások és rajzok: M. Bóna. |
Gímes várának önkényes birtokban tartása csak Csák Máté halála után, 1321-ben szűnt meg." Következésképpen a vár összes birtokaival a király kezébe került, aki a saját várnagyát helyezte oda. 1322-től 1345-ig ezt a posztot Magyar Pál töltötte be, őt követően 1347-ben Szécsi Ivánka, 1350-ben Lőrinc fia László, és még sokan mások.38 Emellett meglepő, hogy a gímesi uradalom és maga a vár sem került vissza az eredeti tulajdonosok kezébe, ahogy más erőszakkal elvett váraknál történt. Nem segített ebben a Forgáchok őseinek tiltakozása, akik mellesleg ekkoriban kezdték el használni a Forgách nemesi családnevet.39 Lajos király még azt is megtagadta a Forgáchoktól, hogy a várra vonatkozó adománylevelet - melyet Gímes vára Erzsébet királynőnek való elajándékozása kapcsán 1356-ban kért ki - visszaszolgáltassa. így a vár királyi várnagyok felügyelete alatt maradt egészen a 60-as évek végéig, amikor is egy időre Opuliae László nádor szerezte meg.40
A vár birtokainak 1386-os számbavételekor kitűnik, hogy a királyi várnagyok idején az uradalom 44 településsel gyarapodott, ezáltal a gimesi uradalom a legnagyobb és legjelentősebb váruradalmak közé sorakozott be országunkban.
 |
| A belső vár délnyugati palotafalának külső része. Középen egy befalazott ablak, lent a befalazott cimhurium maradványai. Fotó: M. Bóna, 1998. |
Tekintettel a fent említett gyarapodásra, a jelenlegi ismereteink szerint, a terepkutatás alapján feltételezhetjük, hogy ebben az időben bővítették ki a várat a keleti elővárral, ami által területe csaknem a kétszeresére növekedett. Az elővár megerősítését egyenlő szakaszú kő várfalak szolgálták, mely az addigi két önálló várrészt egyesítette. Az elővár újonnan beépített egyenlőtlen négyszögletű alaprajza magába foglalta az eredeti bejárat egy részét. A főbejárat most a négyzetes torony földszinti részén át vezetett az erődítmény délkeleti tetőélén. A torony a később átépített átjáróval csak két szint magasságáig maradt fenn.41 Míg az erődítmény déli szakasza a bejárati és a nagy négyzetes torony közt már erősen megrongálódott, a hosszú és kissé megtört keleti szakasz a fogazott falpárkányzattal megmaradt az eredeti magasságig. Északkeleten kapcsolódik a bejárati homlokzathoz, a régebbi Tamás (Detrik) palotához, amely most hegyes szöget zár be az elővár udvarának végével. Az erődítmény északi oldala a palota és az erődítmény tetőéle között az öreg vár bejárati kapujánál nagymértékben átépített formában maradt fenn. Az elővár kiépítésével megerősödött az eddig két különálló bejárati rész védelme, egyszersmind létrejött egy megerősített terület elegendő hellyel katonai egységek számára és az esetleges távlati bővítésekre.
1384-ben a vár ismét a királynő várnagyának felügyelete alá került. Ebben az időben Forgách Balázs lett a királyi pincemester és Mária királynő, az elhunyt I. Lajos király lányának bizalmasa. Az ő biztatására kísérelt meg merényletet a trónkövetelő II. Kis Károly ellen, akin 1386 februárjában sikerült halálos sebet ejtenie. Ezért a merész tettéért Mária királynő már februárban Balázsnak és testvéreinek adományozta Gímes várát birtokaival, ezáltal az egész uradalom több mint nyolc évtized után újra az eredeti tulajdonosokhoz került.42 Balázs azonban hirtelen halála miatt nem érte meg, hogy beiktassák őt az uradalomba, így az ősi birtokot hozzátartozói felosztották egymás között.
Az uradalom bizonyos részeinek birtoklásáért az elkövetkezendő években hosszasan elhúzódó pereskedés keletkezett. Ennek következtében, tanúk jelenlétében 1412-ben a vár és uradalom újrafelosztása történt meg Forgách Péter főispán és Forgách Miklós között, akik a következő 1397-es királyi adományozás értelmében lettek a vár és birtok tulajdonosai. A felosztásról szóló jegyzőkönyv új, részletekbe menő ismereteket hoz tudomásunkra a vár akkori állapotáról és jellegéről, amelyet a rokonok a következőképpen osztottak fel: „A külső vár a középső toronnyal és a Detrik palotával, továbbá a külső vár régi kapuja, amely Néver falu felőli részen van és az e kapu fölötti kis torony, mind az összes erődítménnyel és párkánnyal és bármifajta más építménnyel és a külső vár összes részével Forgách Péter magiszter és örökösei tulajdona lesz. Ezen túl, a vár a nagy illetve legnagyobb tornya, a párkánnyal, palotákkal, más építményekkel és az előkészületben lévő építményekkel Miklóshoz kerül. "43
A felosztás leírásából egyértelművé vált, hogy Miklósé lett a XIII. század 2. feléből származó eredeti régi várrész, melyben az 1295-ös leírástól eltérően több mint egy palota szerepel és „ a többi", valószínűleg az alsóbb rendű gazdasági épületek és „a tervezett épületek" értendők alatta. Ebből nyilvánvaló, hogy Gímes királyi várnagyok általi igazgatása idején és röviddel a Forgáchok tulajdonába kerülése után nagyméretű építkezések zajlottak le. A Péternek jutott „külső rész" megegyezik az említett keleti elővárral, a Detrik palotával, a kis kaputoronnyal együtt „ a többi", pontosabban nem meghatározott épületekkel. A leírás itt említést tesz egy további, ún. „középső" toronyról, ellentétben a belső várral, ahol a „nagy vagy legnagyobb tornyon" kívül nem említi „a kisebbet", melyet 1295-ben említettek. Az eddigi kutatási ismereteink lehetővé teszik, hogy evvel azonosítsuk a patkó alaprajzú tornyot, melyet valószínűleg az elővár felé kiszögellő fekvése miatt később annak részének tekintettek.44
Igyekezetünk, hogy a leírásban említett további belső várbeli palotát (palotákat) azonosítsuk a napjainkig megmaradt épületmaradványokból, nehézségekbe ütközik a kevés pontosabban datálható elem, valamint a későbbi nagymértékű átépítések miatt. Csak a két hosszanti, a belső és külső vár külső erődítményéhez hozzáépített palotaépületet lehet ablakai alapján megközelítőleg a XIV. század második fele és XV. század vége közé datálni.
A belső vár hosszanti palota-traktusát 28 méternyi hosszúságban a délnyugati várhoz építették hozzá; nyugatról a nagy toronyhoz kapcsolódott.
A palota külső, legsértetlenebb homlokzati részének 3. szintjén maradt meg egy téglalap alakú ablak kőfalazata a fehér vakolt kerettel, az ún. passzparttal együtt. A palotának a toronyhoz való kapcsolódásánál látható egy késő gótikus nyeregtetős kapu, amely a toronyemelet eredeti bejáratának helyén volt.
A másik kisebb hosszanti palotának az elővárban kb. 25 m hosszúságban csak két szintje volt; az erődítmény külső, keleti részéhez volt hozzáépítve. Keletről kapcsolódott a kaputorony szélső falához, míg a két kis téglalap alakú ablak félfái a külső homlokzaton voltak beültetve a régebbi falpárkányzat befalazott rései helyén.45 Új ablakfélfákkal látták el az ún. Detrik palotát is, melyek közül még ma is látható egy a bejárati homlokzat harmadik emeleti szintjén. Ez az építkezés nagy valószínűséggel összefüggött a vár lakótereinek bővítésével, miután a Forgáchok ismét visszaszerezték a várat. A két várkomplexum ebből az időből származó további beépítését csak a régészeti feltárás támaszthatja alá.
A XV. század közepéről származó írásos források a vártulajdonosok, Péter és Miklós utódai közti folyamatos perekről tájékoztatnak. Tudomást szerzünk 1443-ból egymás közti konfliktusokról a vár karbantartása kapcsán, melyet a hanyag őrzés is okozott. A király ezért szorgalmazta őrök tartását a zavargások idején, vagy pedig idegen őröket fogadott a Forgáchok költségén. Két évvel később Miklós fiai ellenkeztek várrészük önkényes elvétele ellen Forgách Péter fiai által. A történet 1468-ban is folytatódott, amikor éppen Péter utódai foglalták el Miklós fiai részét.46 A perekből kitűnik, hogy a várat ebben az időben több család is lakta Péter és Miklós utódai közül. Annak ellenére, hogy a két, XV. század elején épített, megerősített komjáti kúria szolgált lakóházul számukra, a zavargások időszakában szükségessé vált a lakóterek kibővítése a várban is.
Ez a szándék valósult meg a XV. század második felében a két toronypalota megépítésével. Az egyik közülük a belső várban helyezkedett el, Miklós unokájáé, Félixé volt, kívülről az erődítmény nyugati tetőéléhez építették hozzá, miáltal előretolt bástya hatását keltette. Az erődítmény vonalából kiugró helyzete biztosíthatta a külső erődítmény oldalsó lővédelmét. A megmaradt faltorzók azt mutatják, hogy védelmi szempontból a két kiemelkedő homlokzati ablak a legmagasabb szinten helyezkedett el, emellett nem zárható ki a palota kapcsolódása a belső vár régebbi délnyugati palotaszárnyára. Az építmény teljes magasságában lekerekített tetőéllel van ellátva, ahogy a másik toronypalota az elővárban, amely az egész elővárral Péter unokáié, Forgách Péteré és Györgyé volt. Ez a négyszintes épület úgy illeszkedett az udvar keleti élesszögű sarkába, hogy rákapcsolódott a Detrik palota bejárati homlokzatára, egységes épületegyüttest alkotva ezáltal. így egy szabálytalan alaprajzú összenövés keletkezett, amit tagolt körvonalaira való tekintettel „nyolcszögű toronynak" neveznek az okiratok.47 Az újonnan épített és domináló épületrész a régi lakótornyokra emlékeztetett. A trapéz alakú belső térrel rendelkező négyszintes épületet védelmi szempontok miatt csak a 2. szintről lehetett megközelíteni egy ívelt kapun keresztül, amely össze volt kötve a szomszédos vár kerülővágatával. Az egyes emeletek a szomszédos régebbi palotához kapcsolódtak; a legfelső szinten helyezkedett el a lovagterem. Az udvari, domború kiképzésű bejárati homlokzat lekerekített tetőéllel rendelkezett, melyet rendszertelenül elhelyezett kőfélfájú téglalap alakú ablakok osztottak fel. Némelyik ablakkeret felső és alsó ablakpárkánnyal is el volt látva, mint a délkeleti homlokzat két ablaka is.48 Valószínű, hogy már ebben az időszakban az elővárba vezethetett egy másik különálló kapu a külső várfalból pontosan a palota alatt.
Az említett hozzáépítéseken kívül valamikor a középkor alkonyán kerülhetett sor a belső vár keleti palotaszárnya és további épület kiépítésére az erődítmény északnyugati részén. így a késő középkori vár tagolt kétrészes épületegyüttest alkotott, védelmi igényeket szolgáló tornyokkal, az előkelő nemesi család igényeinek megfelelő lakótérrel.49
A magyar seregek mohácsi vereségével 1526. augusztus 29-én megkezdődött a több mint 150 évig tartó török uralom. A törökök 1530-ban pusztító hadjáratot indítottak a Vág és Nyitra folyók között, miközben kifosztották a Gímes körülötti területet is. A vár hamarosan új jelentőséggel bírt a terület török elleni védelmében.
A 40-es években, amikor a Forgáchok többrendbeli lopás és a császári kapitány megölése miatt kiestek Ferdinánd király kegyeiből, másodszor is ki lettek forgatva tulajdonukból. A tulajdon királyi fennhatóság alá kerülése miatt büntetőhadjárat indult Ferdinánd ellenlábasai ellen, a vár 1548-ban ostrom alá került, és Salm Miklós vezetésével a királyi hadsereg bevette.50 A királyi kegyvesztettség nem tartott sokáig, már 1550-ben megbékélésre került sor. Viszont a Forgáchoknak ki kellett fizetniük a tetemes összegű kártalanítást, ehhez még át kellett engedniük 200 ekealjnyi földterületet a váruradalom községeiben.51
 |
| A vár alaprajza a középkori (fekete) és a későbbi (csíkos) falak kijelölésével. Feltárás és rajz: M. Bóna. |
Miután a gímesi vár visszakerült az eredeti tulajdonosokhoz, ismételten elhanyagolták, mivelhogy a család több tagja közösen birtokolta. A vár nagy jelentőségére tekintettel a király újfent sürgette a Forgáchokat, hogy teljesítsék kötelességüket a vár fenntartását és őrzését illetően. Az egyes tulajdonosok kötelezettségeit megállapítandó, 1562-ben újabb osztozkodás történt.
Az írásos egyezmény értelmében a vár közepétől keleti irányban lévő épületsor a Manc toronytól a nyolcszögűig, Péter és utódai tulajdonába került. Az ő tulajdonukba kerültek a kisebb építmények a Manc torony mellett, a szikla és a vár kisebbik kapuja. A további épületrészek az említett nyolcszögű toronytól kezdve a kaputoronyig Zsigmondé és gyermekeié lettek. A közös kormányzás értelmében a lakótér a várkapitányé lett, a szoba a tornyok védőié, míg a víztároló melletti kijáratot közös döntés alapján mindannyian használták.52 Ebből nyilvánvaló, hogy Péteré lett a belső vár a nagy toronnyal, továbbá a késő gótikus palotatorony az elővárban, alatta a kisebb kapuval, míg I. Forgách Zsigmond országbíró megkapta a palotát az elővárban a főbejárat feletti toronnyal együtt. Ebben az időben a családok tagjai huzamosabban nem tartózkodtak a várban, jobbára kényelmes komjáti kastélyaikban éltek. A várral főként stratégiai fontossága és biztos menedéke miatt törődtek, továbbá a családi archívum és más családi értékek védelme érdekében. I. Forgách Zsigmond halála után (1568) utódai, emlékezve a múltbeli perlekedésre, 1568-ban úgy osztották el a tulajdont, hogy Gímest és Komjátot fia, Imre nyerte el, akinek a vagyonból biztosítania kellett a vár és a komjáti megerősített kastély szükségleteit és védelmét.53
 |
| „Gymez" várának legrégibb ábrázolása Lazius Magyarország-térképén, 1556-ból |
Nincs róla tudomásunk, hogy Imre bármilyen átépítést vitt volna véghez a váron, viszont 1583-1592-ben a trencséni vár kiterjedt átépítését szorgalmazta. Az írásos források ismertetik Gímes részleges javítását Zsigmond unokája, Forgách Ferenc esztergomi érsek által (1560 körül, †1615).54 Ez a pontosabban nem datált királyi megbízásból történt javítás valószínűleg 1595 után valósulhatott meg, amikor Ferenc lett a nyitrai püspök és főispán. Ennek az korszaknak felel meg a bejárati párkányos erődítmény jellege a háromnegyedkör alaprajzú bejárati bástyával, amely az elővár kisebb bejárati kapuja előtt épült. Az egész erődítmény nem egyszerre keletkezett, az előkapu régebbi falát főleg a keleti rész használta. A belépő bástya az átjáró földszinttel egy nyugatra tekintő kapuval rendelkezett, mellyel elhárították az ostromlók közvetlen tűzerejét. A bástya emeleti szintjén máig megmaradtak az egyetlen kőből faragott, kis kulcs alakú lőrések nyomai kézi lőfegyverek számára. A további lőrések az erődítmény nyugati része tetején célzatosan a külső bejárati teret fogták be.
Körülbelül erre az időre tehetők az új déli elővár erődítményének maradványai, melyek délnyugatról kapcsolódtak a belső várhoz. Máig megmaradt a terep fölött egy rövid tört rész, amely körülöleli a nagy tornyot, dél felé folytatódva a sziklaszirt szélén. A bejárat az elővárba nem maradt meg, minden valószínűséggel a későbbi barokk helyén állt. Viszont fennmaradt a tetőéllel ellátott henger alakú tornyocska maradványa a bejáratnál, melyet a későbbi építkezések takartak el.
 |
| A gímesi vár ábrázolása Verebély erődítményének hátterében G. Bouttats és Peeters rézmetszetén, 1684 |
Az 1613-ban befejezett erőteljesebb megerősítő és felújító munkálatokat Ferenc testvére, a tárnokmester, későbbi nádor, II. Forgách Zsigmond folytatta, ahogyan ezt egy korabeli emlékfelirat tudtul adja a várban.55 Zsigmond több modern reneszánsz erődítmény építészeként volt ismert. 1612-ben fejezte be egy korszerű hatszárnyú erődítmény építését a régebbi vár helyén Gácson, továbbá átépítette és kibővítette a tapolcsányi várat; testvérével, Ferenccel 1620 után fejezték be a továrnyiki négyszárnyú megerősített kastély építését.56 Zsigmond Gímes átépítését úgy irányította, hogy ne csak erődítése tökéletesedjék, hanem hogy az lakhatás kényelmét és a hely előkelőségét is növelje. A családi hagyomány szerint Zsigmond a vár legmélyebben fekvő pontjain új, erős erődítményt építtetett; Bél Mátyás is említést tesz a vár „hivalkodó ebédlőiről".57 A várban végzett terepkutatás eddigi eredményei alapján az említett étkezőket a déli elővár új erődítményével azonosíthatjuk. Része volt a szabálytalan alaprajzú bástya, mely elhatárolta az elővárat keletről, és elfoglalta a kiszögellő sziklaszirt egy részét. Ennek a modern erődítményelemnek a célja a délkeleti terület harcmezejének és útjainak ágyúvédelmi takarása, amely már nem a keleti, hanem a déli elővár felé irányult. A bástya szaggatott külső falának alsó része lejtős volt, míg a kapcsolódás helyén levő függőleges részt az ágyúlőrésekkel együtt plasztikus párkánnyal hangsúlyozták ki. A lőrések nagy részének eredeti alakját később megváltoztatták, de a külső vakolaton talált fehér festékmaradványok alapján legalább a bástya eredeti színét ismerhetjük. Délkeleti csúcsán kis figyelőtorony volt, kinézetét a XIX. század elejéről származó várábrázolások még megőrizték számunkra. A déli elővár átépítésének része volt egy új nyugati várrész kiépítése, mely eltakarta a régebbi tetőéllel ellátott hengertornyocskát. Ennek lenti részében két széles lőrés helyezkedett el nagy ágyúk számára, míg a fa átjáróról elérhető felső szintet több lőrés tagolta a kézi lőfegyverek számára. Az elővár bejárati kapuja, mely a várba vezető új főbejáratot alkotta, a későbbi átépítések következtében nem maradt meg. A déli várba vezető út áthelyezése legkorábban Zsigmond átépítései idején történhetett meg, a keleti elővárban lévő eredeti bejárat megszüntetésének oka a nagyobb sebezhetőség lehetett. Ugyanis, míg a régebbi bejárat a kaputorony átjáróján át a könnyen elérhető délkeleti csatamezőről egyenesen ki volt téve az ostromlók lövedékeinek, az új kaput a támadók lőhelyzete felől a sziklagerinc takarta.
A területet a régi kaputorony előtt kívülről új, ágyúval ellátott erődítménnyel vették körül, ide egy sziklaalagúton keresztül lehetett eljutni a déli elővárból. Ennek az erődítménynek a maradványa a bástya derékszögben megtört tetőéle a sziklanyúlványon az elővár keleti erődítménye alatt, a maradék rész a valaha volt kapu előtt később eltűnt, egy sokszög alaprajzú bástyával helyettesítették.58
 |
| A reneszánsz erődítmény kulcs alakú lőrése. Fotó: M. Bóna |
A várkomplexum lővédelméhez alkalmazkodott a belső vár délnyugati palotaszárnyának átépítése, melyet a legfelső emeleten lőrésekkel láttak el a déli elővár védelmére. Nagyobb lőrések a keleti elővárban lévő délkeleti palota hozzáépítésekor keletkeztek, innen védték a keleti csatamezőt. A várban található további reneszánsz átépítések közül a legépebben a belső vár épületeinek félköríves dongaboltozatai maradtak meg.59 Amint látjuk, az egész átépítés a várerődítmény tökéletesítésére irányult, míg a maradványokból és történelmi utalásokból következik, hogy nem kevés figyelmet fordítottak előkelőségének növelésére.
Mintha Zsigmond előre látta volna ennek az átépítésnek a jelenőségét, a vár már 1619-ben nehéz próbának lett alávetve, amikor Bethlen Gábor felkelő csapatai megtámadták. Az erdélyi fejedelem, a Habsburgok elleni ellenállás fő képviselője már első hadjáratai során ostromolta a magyar nádor tulajdonában lévő gímesi várat. A vár kápolnájában lévő korabeli emlékfelirat szerint a vár a felkelőknek nem állt ellen, és szétlőtték.60 Bethlen sikeres hadjárata folytatódott, Pozsonynál sem állt meg, ahol a vár elfoglalása után Forgách Zsigmond nádor átadta neki a királyi koronát.
A feldúlt Gímes felújítása nem sokat váratott magára, Zsigmond már 1620-ban ismételten felújíttatta és díszíttette.61
A környéken folytatódó török támadások egyre nagyobb veszélyt jelentettek az itt őrzött értékekre nézve. Mikor 1637-ben az uradalmat a galgóci várral együtt Zsigmond fia, Forgách Ádám kapta meg, ez lett a család állandó lakhelye. Gímes török általi veszélyeztetettsége miatt Galgócra vitték át a családi levéltárat is.62 A gímesi vár akkori állapotáról 1647-es leltára nyújt közelebbi adatokat.63 Sajnos, a benne leírt épületeket nem lehet biztonsággal azonosítani a megmaradt romokkal, bár a leltár így is hü és aprólékos képet ad egy katonailag megfelelően biztosított várkomplexumról. A „ darabont házában" a kapu mellett vörös kemence, asztal és padok voltak, az ún. „Fekete " és „ új bástyában " (talán a bástyák a déli elővárban, kép) több tarack és régi ágyú volt. Továbbá említik a „külső istállót", mely valószínűleg a fokapu mögötti udvaron helyezkedett el. „A belső vár kapuja" a leírás szerint két felvonókapuból (hidak) állt és további két közbeékelődő kapuból, ami a bejárat többszörös védelmét szolgálta. Míg a szomszédos „porkoláb szobája " el volt látva kemencével, asztallal, székekkel, kamrával, mellékhelyiséggel és egy üvegezett ablakkal, addig a „kapitány úr szobájában " 3 üvegezett ablak, üveglámpa és az asztalon, székeken meg padokon kívül baldachinos ágy is volt. Üvegezett ablakokkal voltak ellátva a továbbiakban ismertetett pitvarok és úri lakások (valószínűleg a belső vár délnyugati palotaszárnyában, kép). „A felső őrhelyen " (talán a nagy torony tetején, kép) régi tarack volt, hozzávaló golyók, harang és kihúzhatós láncos ajtók, továbbá a „felső toronyban " egy réz és két vas kerekes tarack golyókkal együtt. Ebből látható, hogy a várkomplexum ágyúvédelmére nemcsak a külső erődítmény szolgált, hanem erre a célra átépítették a nagy tornyot a vár közepén. „A torony alatti házban" több mint száz darab különféle puskát tartottak, és a katonai fegyvertár raktáraként szolgált az „ öreg palota " is (a belső vár keleti palotaszárnya, kép). Érdekes a kápolna említése, ahol egy alabástromból készült képet említenek, kis bársonyülőkét, asztalt, s a vasajtón kívül egy vas ablakrácsot is. A kápolna feletti helyiségben több puskát és más szerszámokat tartottak.64 A vár további épületei közül a leltár említést tesz több lakásról, lőportárról, a sáfár házáról élelmiszerekkel, alatta egy jól ellátott borospincét is említ, valamint két közeli városmajort, ahol a jószágot tartották. A leltár tartalmából világos, hogy a vár akkoriban nagyon jól fel volt szerelve, és ha nem is volt a Forgáchok állandó lakhelye, a szolgáló személyzet és a várnagy számára lakótérül szolgált.
Mint jelentős török elleni erőd, Gímes megtalálható a Hipschman-féle Csallóköz-térképen. A vázlatrajz kiterjedt épületegyüttesként ábrázolja, két kiemelkedő toronnyal.65
A vár további sorsát a folytatódó török háborúk pecsételték meg. Amikor az 1663-1664-es években további nyílt harcra került sor a törökkel, elesett a kulcsfontosságú érsekújvári erőd, és a Nyitra mentétől Bajmócig az egész területet kifosztották és elfoglalták. Az oszmán utazó, Evlia Cselebi útirajza szerint 1663 novemberében a tapolcsányi, komjáti, hrussói és verebélyi váron kívül elesett maga Gímes is.66 A várkápolnában lévő emlékfelirat szerint a török a várat akkor „ teljesen felégette ", viszont a családi hagyomány azt tartja, hogy a várvédők 12 órás ostrom után adták meg magukat.67 Bártfai L. történész említi, hogy 1671-ben is sikerült a várat a török csapatoknak elfoglalniuk, Szobonya János várnagy ügyetlen várvédelme miatt. Ebben az időben a vár érthetően eléggé rossz állapotban volt. Mivelhogy a rákövetkező 1672-es év kezdetén a tulajdonos, Forgách Ádám Berényi Györgynek zálogba adta, a záloglevélbe belefoglaltatott, hogy a várban éveken keresztül nem folyt építkezés és ha a Berényiek tennének valamit ebben a/ ügyben, a zálog értékéből visszaszolgáltatnának nekik.68
 |
| II: Forgách Zsigmond arcmása 1738-ból (Vöröskő gyűjteményéből) |
Valamelyik már említett ostrommal és a vár XVII. század második feléből származó lerombolásával függ össze a keleti elővár mentén húzódó bástyaerődítmény feltárással bizonyított rongálása. Valószínűleg nagymértékű rombolás lehetett, mert a későbbiek során már nem építették újjá, más jel-legűvel helyettesítették. A hatásos védelmi építkezés érdekében az ágyúvédelem a hatalmas négysarkú bástyára került; a részlegesen lerombolt eredeti keleti bástya maradványát nem használták. Az új bástya, hogy a régebbi szikla-alagúton át elérhető legyen és a pincéhez kapcsolódjon, a valaha volt kaputorony átjárójánál lett elhelyezve az elővár erődítménye és a déli bástya törésvonalában. Erős és kívülről lejtős falai úgy nyúltak ki a csatamezőbe, hogy a lőrések befoghatták az egész délkeleti csatamezőt. Az alsó szinten 3 kamrás lörés volt elhelyezve nagy ágyúk számára, a felső szint a felfalazott átjáróval egy sor kulcs alakú lőréssel volt felszerelve kézi lőfegyverek számára. A bástya falazásánál először alkalmaztak jelöléssel ellátott téglákat, ami az elkövetkezendő XVIII. századra lesz majd jellemző.69
A bástya építésével egy időben a déli elővár szomszédos bástyájának ágyúlőréseit is átépítették, míg a könnyen megközelíthető keleti harcmező ágyúvédelmét továbbra is a keleti elővár hosszanti palotájának tetején lévő lőállások takarták. Ha az átépítéseket nem is tudjuk pontosabban datálni, a téglákon lévő jelek a Forgáchok építkezéseire utalnak, tehát az 1672 előtti időszakra tehetők. Hogy folyt-e építkezés, míg a várat a Berényiek tartották zálogban, nem tudni. 1675-ben a zálogszerződésüket felújították. 1697-ben, amikor a várbirtok Forgách Simoné lett, ő újfent zálogba adta a Berényieknek.70
Abból az időből, amikor a vár zálogtulajdonban volt, megmaradt róla egy vázlatrajz a verebélyi erőd metszetének hátterében, G. Bouttats és J. Peeters mesterek munkája 1684-ből. Ezen a vár délkeletről látható, és sziluettjéből kiemelkedik a két torony meg a belső vár palotája; fel lehet ismerni az elővár bástyás erődítményét és a jobb oldalon a keleti elővár toronypalotáját is.71
II. Rákóczi Ferenc rendi felkelésének időszakában, amikor Forgách Simon átállt a felkelők oldalára, a Forgáchok harmadszor is elvesztették tulajdonukat. Röviddel azután, hogy Simon 1703-ban Rákóczi szolgálatába állt és egyik generálisa lett, a császári katonák megszállták Gímes várát a galgócival együtt, és némileg megerősítették. A családi hagyomány szerint a Rákóczi-féle felkelés idején rombolták le a várat utoljára erőszakkal.72 A felkelés elfojtása után 1708-ban az egész tulajdont elkobozták Simon hűtlensége miatt. A következő évben átadták gróf Vratislav János cseh kancellárnak. A családi tulajdon megőrzéséhez IV. Forgách Pál járult hozzá, aki a felkelés idején hü maradt a Habsburgokhoz. Valószínűleg már 1711-ben bérbe adták neki a várbirtokot az állami kincstárból, aztán 1718-ban III. Károly királytól megkapta örökletes tulajdonba. IV. Pál fiával, V. Pállal együtt hozzájárult a családi székhely nagyszabású rekonstrukciójához, ami az építő érdekes sorsa kapcsán szokatlan lelki méreteket öltött.
IV. Pál Révay Emerencia férjeként 1703-ban megözvegyült. Az 1710-es évek tájékán eldöntötte, hogy a papi hivatást választja. 1712-ben pappá szentelték; később címzetes rosoni püspök lett. Érdemeiért elnyerte a királyi tanácsos titulust, és 1723-ban még esztergomi kanonoknak is kinevezték.74 A gímesi vár Pál általi rekonstrukciójának menetéről és méretéről több mint 20 falfelirat tesz említést, melyeket az egyes várépületek felújításakor helyeztek el. További részleteket közölnek a családi levéltárban őrzött és megmaradt levéltári források.75 Innen tudjuk, hogy a felújítás már 1713-ben elkezdődött. Elsősorban az ún. várterciumnak („Arx Tercia"), a megszentelt várterületnek a kiépítésére összpontosítottak, melynek patrónusa, ahogyan az egész várnak is, a jezsuita rend megalapítója, Loyolai Szent Ignác lett. A megszentelt terület közvetlenül a késő gótikus toronypalota mellett helyezkedett el a keleti elővárban, melyet vártemplommá építettek át, Szt. Ignácnak szentelve. Nyugatról a templomhoz hozzáépítették a kisebb, Szt. Jánosnak szentelt kápolnát; a szomszédos háromszög alaprajzú teret az udvar fennmaradó részétől fallal választották el. A szakrális részt 1721-ben fejezték be; felvirágoztatását fia, V. Forgách Pál is folytatta. Apját a papi hivatásban is követte, és az ö közreműködésével 1720-ban primíciós misét celebrált. A leltári és terepkutatások alapján a „várterciumot" a következőképpen képzelhetjük el:76
A bejárat a szent területre az említett válaszfalban lévő nagy kapun át vezetett, ahol a belépőt egy versszak köszöntötte Jób könyvéből. A külső egyka-rú lépcsőbe torkollott, amelyen a talaj lejtése miatt lefelé kellett haladni, egészen a templom bejáratához. A lépcső két oldalán hat szent szobra állt, lent a nevükkel és a datálással (1720). Az terület északnyugati sarkán állt Boldogságos Szűz Mária szobra, közte és a Szent János kápolna között az egykori víztárolóból alakították ki a Mária-forrást. Vörös tető fedte, és az aranyozott lámpáson kívül itt volt elhelyezve a Szent Szűz képe is. A belépő rész szemben fekvő délkeleti részében állt Szent Ignác szobra. A vár sarki kijárati kapujánál feltűnik egy versszak a Teremtés könyvéből. A templom bejáratánál több faoltár helyezkedett el, és egy további részlet a Teremtés könyvéből.77
 |
| A XVIII. század végi vár rekonstrukciója. Rajz: M. Bóna |
A valamikori palota templommá való átalakításával az eredeti középkori építménynek nemcsak a belső, hanem a külső tere is megváltozott. A többszintes épület mennyezeteinek megszüntetésével összevont belső tér alakult ki, melynek trapéz alakúan összeszűkülő alaprajza lehetővé tett egy központi kijárati lezárást oltárral, és optikailag meghosszabbította a kis, egyhajós templom belső terét. A belső teret két nagy új szegmentíves ablak világította meg a déli és nyugati homlokzaton; a befalazott középkori ablakokat váltották fel. A nyugati fal közepén, a főbejárat fölött állt a falazott kórus, mely lépcsőről volt elérhető a szomszédos Szent János kápolnából. A templom korabeli felirata szerint a templomhajó közepén néhány lépcső vezetett a tágas kriptába, ahol az oltár Ausztriából hozatott fehér kőből épült. Ezen helyezkedett el az alabástrom kereszt. A fekete felirat az oltárasztal elejét borító falapon, az ún. oltárelőn - antependiumon Pált, mint a kripta megalapítóját említi, és az évet, 1719-et. A templomhajóból az északi fal bejáratán át eljuthatunk a három szűk, egymás mellett elhelyezett sekrestyébe. Ezek a valamikori Detrik palota földszintjének átépítésekor keletkeztek, és részben a sziklába voltak vésve. A középső sekrestyében, amely Szent Pál kápolnája is volt, helyezkedett el a Szent Pál fordulása oltár. Az ő oltárelőjén volt található egy bibliai témájú felirat az adományozó és az 1721-es év feltüntetésével.78
A templomhajót valószínűleg már ebben az időszakban poroszsüveg-boltozattal fedték. A falmaradványok alapján a falai fehérre voltak festve. A belső tér berendezéséből a déli falon említenek egy aranyozott feliratot 1716-os évszámmal, mely egy vörös márványtáblán állt, és a váralapító Andrást említi, valamint a templom építőjét, IV. Forgách Pált.79 A főoltár szintén vörös márványból készült, színezett oltárelőjén aranyfelirat említi Szent Ignácot mint a gímesi vár védőszentjét, és ismét IV. Pált mint tulajdonosát 1722-es datálással. Mednyánszky L. adatai szerint az oltáron volt egy kép Szt. Ignácról, akit szokatlan módon, fiatal sebesült katonaként, a városkapun keresztül ágyún vonszolva ábrázoltak.80 A régebbi ablakok és az emeleti kapu befalazása után a templom külsejét átvakolták, és csak a két említett ablak tagolta a bejárat felett.
Rögtön balra a templom bejáratánál állt a kisebbik, téglalap alaprajzú Szent János kápolna, amely hozzáépült a templom főhomlokzatához. Lenyomata a rézsútos tetőn a templom bejárati homlokzatának vakolatán maradt meg, a kápolna külső falain máig megmaradt a déli fal része a bejárat egy részével és ablaknyílással. Ennek belső teréből vezetett lépcső a templom kórusára, itt helyezkedett el egy kőoltár, felirattal és 1713-as datálással.81
A felújítás idején a vártornyok valamelyikébe harangot helyeztek, mivelhogy az írásos források két harang felállítását is említik. A felirat a toronyban és a nagy harangon lévő kronogramma hirdeti, hogy Csáky Imre állította fel 1714-ben. A másik, kisebb harangot 1720-ban szentelték fel. További érdekesség, hogy a közeli Elefántról áthozták a várba a középkori oltárt, melyet 1415-ben készíttetett Forgách Péter az ottani pálos kolostor részére.82
 |
| A vártemplom oltárfelirata 1722-es keltezéssel. Mednyánszky A. átirata 1808 körül |
A szokatlan átépítésekből látható, hogy az építtető IV. Pál nemcsak a családi székhely méltóságteljes szent hellyé való átépítésére törekedett, hanem olyanéra, ahol a család tagjai az örök nyugalmat is megtalálják. Ezért később fia, V. Pál kötelezte utódait a templom gondozására és az évenkénti Szent Ignác-napi búcsújárás megtartására.83 1725-ben az „ örökölt ház " őrzésére és védelmére kijelöltek 20 fegyverest, akik figyelemmel kísérték az oltárok állapotát és felügyelték Gímes mezőváros lakói járandóságainak befizetését. Hogy a vár újítására és fenntartására nem kevés anyagi áldozatra volt szükség, arról több feljegyzés tanúskodik jelzálogról és pénzadományokról. A vár szent területének szobrainál és feliratainál lévő több imahely ötletéhez kapcsolódnak további megállók a vár magasabb részein álló szobroknál, továbbá a kápolnáknál és a vár felé vezető út menti kereszteknél. 1721 -ben a várkapun kívül fehérre festett, vörös tetőzetű kápolnát építettek Szűz Mária képével; a tetején aranyozott réz lámpással. A következő kápolna Boldogságos Szűz Mária szobrával szintén a „ vár előtt" állt, és V. Forgách Pál nagyváradi püspök állíttatta 1727-ben.86 Ezen kápolnák helye nem pontosan ismert, de az egyik minden jel szerint a mai napig megmaradt építkezési rom helyén állhatott egy kisebb dombon a várba vezető út kanyarulatánál. 1738-ban a várkapu mellett emelték Nepomuki Szent János további szobrát, a következő évben további öt szobrot a várkomplexumban és két kőkeresztet állítottak fel a várral szembeni erdőszélen.87 Az a törekvés, hogy több szent helyet és pihenőt hozzanak létre a várban és környékén, bizonyítja az átépítés annál magasztosabb célját, mint csupán újjáépíteni a családi dicsőség romokban heverő szimbólumát. Az átépített komplexum szakrális funkciójára fektetett erőteljes hangsúly és az évente megszervezett búcsújárás meggyőző bizonyítékai Pál építészeti tevékenysége lelki beállítottságával összhangban álló világi keretek fölé való emelkedésének.
A szent várterület megépítése után Pál a fiával folytatta a további tökéletesítést, és a többi romos épület javításához fogtak. A leltári jegyzetekből megtudjuk, hogy már 1725-ben javíttatni kellett a kápolna falait; a javítások során eisenstadti követ használtak (Ausztria). 1733-1734-ben a templom és a kápolna szél által tönkretett tetőzetét újították fel, ahogy a vár fennmaradt részeit is.88 A várkomplexum egyes lakórészei rekonstrukciójának befejezéséről 1742-ben egy emléktábla-felirat számol be az „új vár" bejárata fölött, tulajdonosként IV. Pált említve.89 1742-től haláláig (1746) a vár szolgált állandó tartózkodási helyül Pál számára.
Az átépítések a vár megalapításának 500. évfordulóján (1750) érték el tetőpontjukat. A munkát fia, a nagyváradi püspök, V. Forgách Pál is folytatta. 1745-ben megjavíttatta a romos „első víztárolót" a konyha mellett, és a jubileum alkalmából 1750-ben teljesen felújították a „gesztenyéssel szembeni traktust". A rekonstrukciós munkálatoknál konkrétan említik az ablakok felújítását, az épület új boltozatai és lépcsőzetei kiépítését.90 Az említett traktusról Mednyánszky L. leírása alapján feltételezhetjük, hogy a belső vár délnyugati palotaszárnyáról lehetett szó. A palota bejárata fölött volt egy fehér márvány kőlap, melyet a vár alatt bányásztak ki, ezen állt a Pál építészeti tevékenységére utaló felirat.91 A bejáraton túl széles lépcső vezetett a nagyterembe, melyben 200-300 ember fogadására volt hely. Itt és a környező helyiségekben a család tagjainak portréi voltak elhelyezve, valamint eredeti stílbútorok.92 Ezenkívül Pál további értékes tárgyakkal járult hozzá a templom berendezéséhez, négy presbitériumot jelölt ki, és a Szűz Mária-kápolna köré a vár előtt fákat ültettetett. Az évforduló Szent Ignác-napi nagy ünnepségét ünnepélyes processzió kísérte a vártemplomba, ahol díszlövések kíséretében Szent Gaudencia és Szent Ladicera vértanúk földi maradványait helyezték el.93
A vár lakórészeinek a felújítása a következő években is folytatódott. Már 1751-ben említik a vár „középső traktusának" rekonstrukcióját, a vártorony ekkor kapott egy új, Rómában öntött harangot. Az említett traktus rekonstrukciós munkálataiban egy hónapig Vaskovics mester is részt vett, aki márvánnyal díszítette. Az 1752-es munkálatok a templomban az ablak, stukkó és kórusjavításait foglalták magukba. A következő évben a Szent János-templomban felújították a padokat, új lámpákat szereltek fel és az oltár fölé új balda-chin került.94 Az említett munkálatokat azonosíthatjuk a templombelső feltárással is bizonyított javításaival, mely folyamán az oldalsó falakat kettős fali pilaszterekkel díszítették. Ezek sima oszloptörzzsel és stukkó kompozit fejezettel rendelkeztek. Az oszloptörzsön helyezkedtek el a sűrített boltozatívek, melyekre a ma már ledőlt poroszsüveg-boltozat támaszkodott.95
Kiterjedt munkálatok folytak a vár erődítményének felújításán 1755-ben. Szó szerint említik a várépület koronájának javítását és a „Forgách Zsigmond által felmagasztalt erődítmény " felújítását, továbbá a „ a vár külső kapujának alapjaiból való " kiemelését.96 Főleg a déli elővár bástyás erődítményének felújításáról és a fő bejárati kapu kiépítéséről volt szó. Mednyánszky L. várleírása alapján a kapu téglából épült, fölötte volt egy felirat 1755-ös datálással, mely V. Forgách Pál nagyváradi püspököt említi. A bejárat mögött két oldalról helyezkedtek el az őrök és a várbeli helyőrség lakóhelyei, a kerületi várépítményhez voltak hozzáépítve a lóistállók és a kocsiszín.97 Ezekből az épületekből, melyek még a XIX. század alkonyán láthatóak voltak, mára csak szerény falmaradványok maradtak meg, a lóistállókból és kocsiszínből csak a födémgerendák támasztékai láthatók a külső várfalon. Könyöki J. az istállók előtti területen egy kör alakú víztároló maradványait is megtalálta.98
Az átépített bejárati kaput hűen ábrázolja A. Renner és F. Schabatka metszete az 1820 és 1830-as évek közti időszakból. A boltíves kapunyílás a felvonóhíddal oldalain kettős pilaszterrel volt díszítve, melyekek a timpanont hordozták, míg a pilaszterek közti beugrókat szobrokkal egészítették ki. Mára már csak a bal oldali beugró része maradt meg a pilaszter maradványával és a bejárat helye teljesen eltűnt.99
A várba érkező vendégek fogadására 1730-ben Forgách Pál püspök bevezetett egy tréfás szokást, az ún. „lapáttáncot". Ez abból állt, hogy a vendégnek, aki először látogatott a várba, egy lapát alakú tárggyal négyszer megütögették a hátát vagy alsóbb testrészét. A szokás a fő bejárati kapu előtt játszódott le, ahol a múltban a testi fenyítéseket osztották. Az így „köszöntött" vendég aztán képességei szerint versben örökíthette meg az eseményt a külön e célra létrehozott emlékkönyvben.100
V. Forgách Pál halála után (1759) a felújított családi székhely sokáig rendben volt tartva. Pál rendelkezése alapján továbbra is megtartották a Szent Ignác-napi búcsújárásokat. Különösen nagy figyelmet szentelt a várnak Forgách Miklós főispán (1731-1795).101 A vár még Mednyánszky L. XIX. század eleji látogatásakor is nagyrészt be volt rendezve, s a „ hátsó részt" kivéve lakható állapotban volt. A templom előtti víztároló továbbra is friss ivóvízzel szolgált A templom kriptájában Forgách László és József aludtak örök álmukat.102 Még 1814 tájékán is folytak a búcsújárások, amikor a család már nem lakott ott. Az egyik búcsújáró tudomása szerint ebben az évben rabolták ki a kriptát, és szétszórták a Forgáchok földi maradványait. A vár berendezése Gímes mezőváros kastélyába került, ahol az értékes bútorzatot a II. világháború végéig őrizték.104 1751-ben a vár egyik harangját Forgách Károly Geszté lakóinak ajándékozta, a másikat Gímes mezőváros templomában helyezték el.105
 |
| A. Renner és S. Lehnhardt rézmetszete 1820-ból: a vár látképe délkeleti irányból |
Legkésőbb a 30-as években kellet a várnak elhagyatottságában teljesen elpusztulnia, mert már 1846-ban is csak romjai voltak láthatók, és a valamikori nagy palota dicsfényéből már csak a csupasz falak és a rothadó födémgerendák maradtak meg.106 A szent várnegyed 1863-ból származó rajza még bizonyítja a lépcsőzet és a templom bejárata előtti szobordíszítés épségét, de 1887-ben ebből már semmi sem volt látható, és a kápolna boltozata is ledőlt.107 Könyöki J. rajzai és leírásai a várról a XIX. század alkonyán eme hatalmas építménynek a már előrehaladott mértékű pusztulásáról számolnak be.
 |
| A vár délnyugati irányból A. Ranner és F. Schabatka metszetén az 1820-1830 közötti időszakból. L. Sternmüller reprodukciója |
A rom 1950-ben, az elkobzott vagyon részeként, az állam kezére került.108 A véletlen folytán éppen 700 év telt el a váralapítástól, mire az eredeti tulajdonosok ismét elveszítették. Az állam az Állami Erdőgazdaság felügyelete alá helyezte, amely szakirányultsága és korlátozott lehetőségei miatt nem tudta biztosítani a várrom megmentését, melynek folyamatos romlása máig tart. A történelmi fényképek összehasonlítása alapján megállapíthatjuk, hogy a legnagyobb mértékű falomlás a belső vár palotaszárnyát érte, nem beszélve több további kisebb mértékű omlásról a várkomplexum többi részén. így omlott le 1997 és 1998 között például az eredeti átjárótorony felső része a keleti elő várban, és továbbra is rongálódnak az épületek peremfalai, értékes vakolatok és architektonikái részletek mennek tönkre. A falakat elnyeli az futónövényzet, a vár tagolását áttekinthetetlenné teszik a fák, gyökereik mállasztják a betemetett szerkezeti elemeket.
 |
| A Szent Ignác vártemplom stukkódíszítése. Fotó: Finta I., 1967 |
A vár területének növényzettől való megtisztítására az EkoGymes klub tett kísérletet. Tagjai 1985 és 1987 között megtisztították és járhatóvá tették a rom némely részét, a szétszórt, megmunkált elemeket egy helyre csoportosították, és a vár alatti kutat is kitisztították.109 További karbantartás hiányában ezen munkálatok hatékonysága csak ideiglenes volt. Hasonló okból nem hozott maradandó eredményt a legnagyobbra nőtt fák gyökereinek eltávolítása sem az Állami Erdőgazdaság dolgozói által 1999-ben, ami a nyitrai Emlékbizottság kezdeményezésére történt. És mintha még ez sem lenne elég, ez a mai napig fel nem térképezett és alaposan fel nem tárt romot egyre gyorsabban megy tönkre, eltüntetéséhez az újkori „kincsvadászok" is hozzájárulnak. Megbolygatják a területet és a falakat, amivel veszélyeztetik a vár stabilitását, és így tönkreteszik történelmi értékét.
Ennek a nagy értékű műemléknek a jövője nagyban függ a veszélyes állapotban lévő falak stabilitásának biztosításától, és attól, sikerül-e a nyilvánosság érdeklődését felkelteni iránta.
 |
| A vár ábrázolása déli felől nézve a gímesi kastély reliefdíszítésén, 1822. Fotó: I. Finta |
A kastély valamikori nagy kiterjedésű komplexuma ma a falu keleti részének úthálózatát alkotja. A kastély - a korabeli források szerint curia - építése kapcsolatba hozható IV. Forgách Pállal, aki 1711 után fedezetként megszerezte a Forgáchoknak az elvett váruradalmat, és 1718-ban örökletes tulajdonjogot szerzett.111 Történelmi-földrajzi szerzők nagy része a kúria építésének megkezdését 1722-re teszi. Ezt az évszámot és Pál nevének kezdőbetűit P. IV. C. F. vésték a kúria magánkápolnája mensájának (áldozóasztal az oltár előtt) fájába.112 Eredetileg ez az építmény az akkori mezőváros keleti csücskén terült el. így jegyzi ezt az 1782-84-es 1. katonai feltérképezés kézzel rajzolt térképe is, amelyen az épület közvetlenül az út mellett található egy terjedelmes parkban az úttól déli irányban.
Az épületegyüttes mai jellege többszöri átépítés eredménye, az eredeti változatot csak a korabeli, XVIII. századi tervek mutatják, amelyek a budapesti Országos levéltárban őrződtek meg.113 Ezek szerint a kúriát egyszárnyú kétszintes épületnek tervezték, aszimmetrikus átjáróval. Az átjáróra kötődik egy emeletre vezető kétágú lépcsőzet. Mindkét emelet helyiségei párhuzamos folyosókról érhetők el, míg a földszinti folyosó kifelé árkádos loggia formájában nyit. A földszinti helyiségek, valamint a loggia berajzolt keresztboltozattal rendelkeznek, és a tervezetből nem hiányoztak a mellékhelyiségek sem, mindkét emeleten. A főhomlokzatot szabályosan osztják fel az ablaknyílások; a bejárati rizalit sűrített félköríves kapuja díszes csúccsal emelkedik ki. Tekintettel arra, hogy a kastély megmaradt részei teljesen eltérő jellegűek, ezért alapos vizsgálat nélkül nem lehet határozottan megmondani, hogy az eredeti tervet valósították-e meg, vagy a kúriát később radikálisan átépítették, ami szinte a felismerhetetlenségig megváltoztatta.
A leltári írásos forrásokból tudomást szerzünk a kúria közvetlen környezetében található gazdag szobrászati díszítésről. A kapu mellett vörös és fehér színben állt az Angyal szobra és további, az Exodus könyvéből származó jelenetet ábrázoló angyalok szobrai vele szemben: 23. fejezet, 23. vers. Szent Jakab szobra alatt lévő nagy kövön volt egy felirat: „ Szent Jakab, a legnagyobb az apostolok között, a zarándokok védelmezője, jeruzsálemi Pál szerint az Úr 44. évben. " A másik kapunál a réten a kúria oldalánál volt a jóságos Krisztus szobra, és alatta János evangéliumának a 6. fejezetéből a 11. vers. A rét felőli részen a megszentelt kenyeret és két halat tartó fiú szobra alatt, mely a kenyér csodáját ábrázolja János evangéliumának 6. fejezetéből a 10. vers.114 Más írásos forrásokból tudomást szerzünk valamiféle kúriabeli sérült boltozatjavításáról 1725-ben és az építkezéssel szembeni birtok gondos műveléséről. Különösképpen a kert érvényesült az ott termesztett többféle növénnyel és gyümölcsfákkal. 1730-ban építették ki a boltozatokat 3000 forint értékben, 4 évvel később pedig a tágas középső lépcsőzetet. Megjavították az ablakokat és az alapoktól kezdve kiépítették a dísztermet, mely a parkhoz kötődött mint un. sala terrena.115 Az 1738. évből szerzünk tudomást a kúria magánkápolnájának létezéséről - ún. oratóriumról, amely akkor a szentségtartót és Nepomuki Szent János ereklyéit őrizhette. A következő évben felállítottak itt egy új orgonát, és 1743-ban egy rézkelyhet kaptak ajándékba. A gímesi vár alapításának évfordulója alkalmából a kúriát vörösre festették.116
Az épület és a hozzá tartozó park terjedelméről a XVIII. század végén röviden tájékoztat minket a már említett 1782-84-es évekből származó katonai térkép. A kúriát egy hatalmas háromszárnyú épületként rajzolták be, amely a terjedelmes park északnyugati sarkában helyezkedett el. Az egyszerű rajz az északi, keleti és déli szárnyat U alakban ábrázolja. Pontosabb adatokat a kúria méretéről és elhelyezkedéséről az 1854-57-es katasztrális térképek közölnek.117 Egy régebbi térkép egy központi udvarral ellátott háromszárnyú épületként ábrázolta, melynek az északi szárnya a középrizalittal (enyhén előre-ugró bejárati résszel), az előző állapottal összehasonlítva jobbára kelet felé húzódik. A keleti szárny is a másik rizalittal jobban dél felé húzódik, emellett a déli szárny szomszédságában még további három hosszanti épületet találunk berajzolva, melyek valószínűleg gazdasági épületek voltak . A későbbi térkép 1857-ből már jegyzi a déli szárny részleges szanálását. Ugyanis ez csak a nyugati felét ábrázolja, míg a fennmaradó rész, amely a keleti részhez kötődik, már nincs feltüntetve.
Mindkét térkép aprólékosan ábrázolja a kúria terjedelmét és felosztását. A kelet felé nyúló park területe, főleg az épülettől délre, téglalap alaprajzzal rendelkezett, kb. 380 x 650 méteres területtel. A terület északabbra eső kisebb része a kúriával, kerttel és ligettel vizesárokkal volt elhatárolva az angolparkos déli résztől. A keleti szárny bejárati rizalitjához járdák kötődtek önálló körleteket alkotva, és a vizesárkon 3 híd vezetett át. Az 1854-es aprólékos térkép hűen ábrázolja az angolpark felosztását, ahol is a járdák váltakozva szelték át az árnyékot adó fás és a napsütötte részek közti területeket a rétek szélein. A kúriától északra, a főút másik felén további urasági és gazdasági épületek helyezkedtek el.
A kastély máig fennmaradt részeinek 1982-es kutatásai alapján Softa Zrubcová történész megállapította, hogy az épületkomplexum legrégebbi részei a két létező északi és keleti szárny. A bejárat az udvarba az északi szárny középrizalitján keresztül történt meg, amely magtárat és további helyiségeket foglalt magába a személyzet számára és más gazdasági funkciók céljára. A főbejárat rizalitja pilaszterekkel tagolva, szegmentíves csúccsal kiképezve a címerpalásttal és a nemesi címerekkel együtt a mai napig látható. A keleti, park felé irányuló lakószárny kéttraktusos megoldású volt, egyes helyiségei a párhuzamos folyosókról voltak elérhetők. Erre az időszakra tehetők a legrégebbi félköríves dongaboltozatok, melyek a szárnyak egyes helyiségeiben megmaradtak, továbbá a kő ablakpárkányok szürkéskék mázukkal.118 Tekintettel az említett leltári forrásokból szerzett új ismeretekre, az említett szárnyak nem lehetnek a kúria legrégebbi építményei, esetleg egy a XVIII. század első feléből származó fokozatos kibővítés részei.
Az épület újabbkori átépítései folyamán, a XVIII. század utolsó harmadában, a keleti szárnyat középrizalittal és egy a park felé irányuló terasszal egészítették ki. A rizalit csúcsa közepén állt egy félalakos Madonna, két oldalán Szklabonya és Gímes várainak dombormüivei.119 A domborművek alatt lévő címerpalást a következőket jegyzi:
(Szűzanya, ne engedd megszentségteleníteni a hitet)
 |
| A kastély keleti irányból. Fotó: M. Bóna, 2003 |
Az átépítés folyamán a keleti szárny második emeleti helyiségei új teknő-boltozatot kaptak, némelyik stukkódísztítést is. Ezzel egy időben új déli bejáratot létesítettek a kápolnába, melyet szalagdíszítéses kovácsoltvas ajtóval láttak el. Az épület egyes helyiségei új kazettás ajtókat, és az ablaknyílások borítást kaptak.120
A kúria belső berendezésének XIX. század végéről származó leírásából tudjuk, hogy főleg a gímesi várból származó barokk bútorzattal volt berendezve. A családi képtáron kívül voltak itt további érdekes és értékes festmények a híres velencei Francesco Trevisani mestertől, Max Pfeilertől, Jenő szavojai herceg ismert udvari festőjétől, továbbá Izbighy-Vörös Mihály magyar festőművésztől, Paul Hemlingtől, a németalföldi van Dyck mester tanítványaitól és másoktól. A szalonok, termek és lakószobák falait vadásztrófeák díszítették, ugyanis Forgách Károly gróf (1825-1911) szenvedélyes vadász volt.121
A XX. század elején az épület újabb átalakítására került sor. Ethey Gy. történész említést tesz a kápolna 1910-es új berendezéséről és felszenteléséről, ahová akkor helyezték át a barokk szárnyas oltárt a közeli Gímes-kosztolányból. A szerző továbbá megemlíti, hogy még az I. világháború kitörése előtt fölépült a park felé irányuló függőfolyosó is. Valószínűleg ezekkel a munkálatokkal összefüggésben került sor az északi szárny keleti részének szanálására, melyet azóta a kápolna enyhén kiugró része zár le. Dr. Mária Slepcanová 1983-as kápolnabelső-feltárása alapján a kápolna felújítására a XX. század elején került sor, új padlózattal, padokkal látták el; a kápolna északi falába került a Rózsafüzéres Madonna domborműve.123 A barokk oltárnak, amely ma a restaurálás után a gímeskosztolányi templomban található, része volt egy értékes, a XV. század utolsó harmadából származó késő gótikus Madonnaszobor.124
1938-ban, amikor sor került a vasút kiépítésére Sarlókajsza és Garamkovácsi között, a sínek a parkot két részre osztották. A park is és maga a kastély a legnagyobb kárt akkor szenvedte, amikor a Forgách-vagyont, ami az uradalmat és a kastélyt együtt jelentette 1945-ig, államosították. A műtárgyakat, amik még a háború után megmaradtak a kastélyban, galériákba vitték.125 A következő évben a park déli részét felparcellázták családi házak építésére, és ezen a területen egy új utcát is kialakítottak. 1947-ben a kastély helyiségeit átengedték iskolai célokra, miközben több negatív beavatkozás történt az épület belső terébe, ahogy a park és az udvar likvidálására is sor került.126 Az épület rongálása folytatódott az iskola kiköltözése után is 1960-ban, amikor a laikus beavatkozások folytán a műemlék értékeit jelentősen megbontották. A kastély helyiségeit gabonatárolóként használták, létrehoztak egy nyugdíjas klubot, és fokozatosan több szervezet is használta. Az épület egyre rosszabb állapota miatt 1962 és 1964 között a tetőt és a homlokzatot kijavították.127 Hála a nyitrai járási Emlékbizottság szorgalmazásának, a 80-as években megvalósúHt egy tervezet a kastély felújítására, melyet 1982-ben felvettek a kulturális emlékművek központi jegyzékébe.
A jelenlegi és már régóta tartó romos állapot a kastélyegyüttes rossz és átgondolatlan használatából adódik, és a műemlékek hozzánemértő kezelésére, a műemlékvédelemben uralkodó áldatlan állapotokra, a társadalom közönyére és az anyagiak állandó hiányára utalnak. 128
 |
| A kastély alaprajza a XVIll. századból (Magyar Országos Levéltár, Budapest) |
 |
| A kastély alaprajza az építészeti változásokkal S. Zrubcová alapján. |
 |
| A kastély és a park elhelyezkedése a község kataszteri térképén 1854-ből (SObA Nitra-Ivánka) |
 |
| A kastély keleti szárnyának mennyezeti díszítése. Fotó: M. Bóna, 2003 |
A napjainkban is működő templom a falu közepén egy növényekkel benőtt területen található. Az 1782-1784-es esztendőből származó első, kézzel rajzolt katonai térkép szerint egyértelmű, hogy eredetileg a főtér északnyugati végének domináns részét alkotta, melynek szélesen tárt hosszanti terét út menti házsor övezte.
Az eddigi történelmi és helyrajzi, valamint emlékművekkel foglalkozó irodalom együttesen az építkezés kezdetét 1720-ra teszi.129 Egyedül Gergelyi O. történész figyelmeztetett egy régi templom létezésére, melyet tudomása szerint 1623-ig a protestánsok használtak.130
A torony belső terének és a templomhajó tetőterének közelmúltban történt architektonikái vizsgálata alapján alátámasztották, hogy az álló épület középkori eredetű, melyet bizton azonosíthatunk az 1623-ban említett régi templommal.131 A vizsgálat megállapította, hogy a középkori torony teljesen sértetlen állapotban megmaradt a nyugati homlokzat középső részén. Míg a templomhajó eredeti méretét és a szentély alakját a jövőben csak alapos kutatással lehet megállapítani, a torony alakját már külsőre elárulják a belső tér látható jegyei. A részben befalazott eredeti ablakok azt mutatják, hogy a földszinten átjárható torony felső része két szinten ablaknyílásokkal volt tagolva. Míg az alsó szinten minden oldalról méter magas félköríves ablakok voltak, fölöttük kitűntek a magas, szegmentíves 1,65 m magas ablakok. A keleti fal legépebben megmaradt ablakai körül máig megmaradt az eredeti durván megmunkált külső vakolat. Az ablaknyílások jegyei és megformálásuk alapján az építkezés keletkezését a XIII-XIV. század közötti időszakba helyezhetjük.132 Az ebből az időszakból származó írásos történelmi említések hiányában nem lehet pontosabban datálni.133 Ez a szakrális építmény valószínűleg már keletkezésétől fogva filiális templom volt, melynek létezéséről csak véletlenül szerzünk tudomást a XV. századi perekből. Konkrétan Forgách Miklós és Péter kibékülése révén, miszerint Péter személyesen szolgáltatja vissza a „Nagygímesi templomban" a Miklóstól elvett páncélt 1411-ben.134
A templom további, újkori sorsa a reformációhoz kötődik, melyhez az itt élő Forgáchok is csatlakoztak. 1570-ből tudomást szerzünk arról, hogy Gímesen és a szomszédos falvakban, Kolonyban és Gímeskosztolányban is jelen voltak a protestánsok, s a gímesi templom 1623-ig az ő használatukban volt.135 Bővebb ismeretekre tehetünk szert a templom XVII. századi állapotáról az 1674-es kanonoki vizit alkalmából. Ebből megtudjuk, hogy a barslédeci plébánia filiális temploma volt. Rögtön a bevezetőben megemlíti, hogy abban az időben igen rossz állapotban (destructum) volt, amit valószínűsíthetően az utolsó török támadások valamelyike okozhatottt 1663-ban vagy 1671-ben. A templom kőtornya zsindelytetős volt, egy közepes nagyságú harang lakott benne. A toronyban volt egy kamrácska is az egyházi szolga részére. A templomhajót nem festették ki, fa kórussal rendelkezett, a szentélyt pedig boltozat fedte. A finoman megmunkált fa áldozati asztalon a törökhöz hasonlatos díszítésű dísztakaró volt, melyet népiesen pamutnak neveztek. A belső tér berendezéséből megemlítenek még két oltárt, az egyiken festett kép volt. A templom további tartozékai textiltakaró (mappa), 1 terítő, 1 misekönyv a pálos testvérek ajándékaként, 2 fehér fa és 3 további gyertyatartó. Végezetül megemlíti, hogy a templomhoz nem tartozik semmilyen más vagyon és nem volt itt temető sem.136
 |
 |
| A templom nyugati irányból. Fotók: M. Bóna, 2003 | A torony belseje a középkori ablakokkal és a haranggal |
A templom átalakításához a XVIII. században IV. Forgách Pál püspök és unokája, Forgách László kamarás járult hozzá. Erről a két nagyszabású barokk átépítésről, amelyeket 1720-ban és 1790-ben fejeztek be, a napjainkig megőrzött vörösmárvány emléktáblák fennmaradt feliratai tanúskodnak a templom bejárati része fölött:
(...mely templomot Forgách Pál gróf, rosonipüspök 1720-ban építette, kinek unokája, Forgách László gróf, királyi kamarás újítással bővítette 1790-ben)137
A régészeti forrásokból tudomást szerzünk egy további feliratról is, amely a kettős címerrel együtt a templom kapuján volt található:
(Forgách Pál gróf, az egész gímesi vár újbóli visszaszerzője és örökletes tulajdonosa, kinevezett rosoni püspök, Szt. Irén prépostja, a szent császári-királyi és katolikus fenség tanácsosa, ifjabb Forgách Pál gróf, az egész gímesi vár utóörököse, tiszteletbeli tanácsos, a legszentebb Boldogságos Szűz Mária rakonyi apátja, a teológia doktorává Rómában kinevezve 1720-ban)138
 |
| A templom alaprajza az építészeti fázisok kijelölésével. T. Kalafaus alaprajzát M. Bóna egészítette ki |
Bár mélyreható szondázás nélkül ma már nem lehet elkülöníteni IV. Pál és Forgách László egyes építészeti változtatásait, ennek ellenére csaknem biztos, hogy a templom 1790-es bővítése után az épület elnyerte mai egy-hajós alakját a hosszanti szentéllyel, sekrestyével és a családi sírbolttal. A templomhajót kettős szegmentíves ablakok világították meg, amely, részben kihasználva a középkori konstrukciót, két mezőnyi, a falmenti pillérekre támaszkodó ún. poroszsüveg boltozattal rendelkezett. A meghosz-szabbított derékszögű szentélyt boltozat fedte, a lezárásnál újból poroszsüveges. Északról csatlakozott hozzá a sekrestye. A szentély lezárása vezetett a hozzáépített sírboltba, melynek külső falait plasztikus pilaszterek osztották fel. A középkori torony szerkezetét az átépítésekkor megőrizték, régebbi ablakait befalazták, ezeket máig látható nagyobb szegmentíves ablakokkal helyettesítették a torony új, ráépített szintjén.139 A toronyba áthelyeztek egyet a gímesi vár harangjai közül, a legnagyobb valószínűséggel a XIX. század elején, közvetlenül a vár elhagyása után. Minthogy később ez sem menekült meg a katonai rekvirációtól, 1921-ben újjal helyettesítették, amit máig ismertet az alábbi felirat:
A XIX. század közepén a toronyba került egy harmadik, máig ép, közepes nagyságú harang a következő felirattal:
GYMES MEZŐVÁROS 1851
Az épen maradt kórus a templomhajó nyugati részében 1910-ben létesült, a belsejében lévő emlékfelirat megörökítette az építő nevét:
„ÉPÍTETTE GALAMBOS X 1910"
A XIX. század végétől és a XX. század közepéig megjelent sematizmusok alapján megtudhatjuk, hogy a gímesi templom 1944-ig a barslédeci plébánia filiális temploma volt. 1899-ben Borbás László papi szolgálata alatt 1283 katolikust tartottak számon, 1916-ban számuk 1290 volt, hét évvel később csak 1103 és 1944-ben 1350. A gímesi önálló parókiát 1944. február 4-én alapították meg, felügyelője Kosinár Aurél lett.140 A lakosság megszaporodása magával vonta a szakrális építmény kis helységeinek kibővítését, így 1950-ben egy déli oldalhajóval bővült ki.141 Ugyanezen oknál fogva Gilányi László szolgálata idején tervek születtek egy új templom építésére az új parókia előtti kert telkén. Bár a parókia építését 1971-ben befejezték Farkas László szolgálata idején, de a tervezett templom csak az alapokig jutott el, és kiépítésére végül is nem került sor.142 Ezért 1974-ben lett jóváhagyva a régi templom teljes felújítása. Javításra került az oldalszárny és a tető is, amelyet palával fedtek. A Forgách-kriptát megszüntették; a Forgáchok földi maradványait áthelyezték a helyi temetőbe. A valaha volt sírboltot sekrestyévé alakították át, aminek az átépítésénél eltűnt a homlokzat plasztikus barokk díszítése. Az egész épületet bevakolták és betonkerítéssel vették körbe, melyen két kapu volt. Az épület belsejébe bevezették az elektromos világítást és fűtést. A falakat fehérre meszelték, az alsó részeit vörösfenyővel borították. A régi orgonát villanyorgonára cserélték, felújították a főoltárt a kereszttel együtt, melyek még a gímesi várból származtak.143
Ebben az állapotban szolgálja a templom a híveket a faluban napjainkig. Annak ellenére, hogy gyakran megfeledkeznek ennek a szakrális építménynek felbecsülhetetlen értékéről - hiszen máig sem került be az állam által óvott kulturális emlékek jegyzékébe -, besorolhatjuk a középkori vidéki templomok nagyértékü képviselői közé, és egyúttal a község egyik legrégibb fennmaradt épületeként tarthatjuk számon.
 |
| A templomhajó és a szentély belseje. Fotó: M. Bóna |
A kápolna a falu északi részén egy nyílt területen található. A patak szomszédságában, az egykori várhoz vezető út mellett áll. Az 1782-1784-es első katonai feltérképezés legrégibb térképe szerint a vár felé vezető út a néhai mezőváros főtere északi kereszteződésének végénél volt található és folytatódott a kápolna melletti nyílt téren át az északi rész házsorai mellett. Az emlékmüvekkel foglalkozó irodalom a kápolna keletkezését a XVIII. század végére teszi, homlokzata módosítását pedig a XIX. század végére, míg Nepomuki Szt. János szobrának keletkezését a XVIII. századra csak hozzávetőlegesen helyezi.144 A szobor pontosabb datálását máig kiadatlan leltári források tartalmazzák. Ezek szerint Nepomuki Szt. János szobrát a város egy szabad, beépítetlen területén emelték, továbbá 1728-ban és 1738-ban festették ki.145
 |
| Nepomuki Szent János szobra a XVIII. század elejéről |
 |
| A Nepomuki Szent János kápolna. Fotók: M. Bóna, 2003 |
Valószínűleg a XVIII. század végén helyezték át az újonnan épített kis kápolnába, ahol ma is megtalálható. Ez a barokk-klasszicista építmény téglalap alaprajzú volt, a belsejét dongaboltozat fedte. Nyeregtető zárja le elülső oromzattal és a homlokzatai plasztikus rámával vannak díszítve. Utoljára a XX. század 90-es éveiben újították fel ezt az emlékművet.146
A szobor kőtalapzaton, az út mellett a falu határában található. Keletkezését az emlékmű-irodalom a XX. század elejére teszi, míg a kő talapzatot régebbinek véli.1" A szobor a gyászoló Szűz Máriát ábrázolja a halott, keresztről levett Krisztussal az ölében. A tetőzete népies pléhtető, klasszicista rácsos korláttal körbevonva. A talapzaton olvasható dátumok szerint az előző és a jelenlegi szobrot 1891-ben, majd 1992-ben újították fel.
 |
| Piéta |
| |