|
|
1. Az útikönyv mondja:
„Egyre több, külföldre utazó magyar választja - távolabbi úticélja eléréséhez - a Burgenlandon keresztül vezető utat. Közülük vannak olyanok, akik ismerik a terület értékeit, de nagyon sokan csak átrohannak rajta. Pedig hasonlóan Erdélyhez és a Felvidékhez, Burgenland is a történelmi Magyarországhoz tartozott 1921-ig. Már a rómaiak idején része volt Pannóniának, később az avar birodalomnak. Több mint ezer évvel ezelőtt a Kárpát-medencében letelepedett őseinknek sűrűn kellett megvédeni a hazát a nyugati irányból jövő támadások ellen. A X-XI. században kialakult határvédő vonal -gyepűrendszer - egyik jelentős megmaradt része a Felsőőrség, ma Burgenland területéhez tartozik. Ezek az őrségi falvak kultúrájukban, népművészetükben egységet alkotnak a magyarországi őrségi településekkel, s képezik a tartomány egyetlen magyar nyelvszigetét.
Burgenland történelme, régészete, építészete, művészettörténete és népművészete szoros egységet képez a Nyugat-Dunántúléval.
A későbbi századokban kiépült várvédelmi rendszer szerves része a magyar várépítészetnek, s jelentős építészettörténeti értéket képvisel. Érdekes művészeti eleme ennek a területnek - a még napjainkban is jelentkező - Szent István- és Szent László-ábrázolás. A terület nagyságához viszonyítva szinte sehol sincs hazánkban ilyen sok szobor és kép királyainkról."
2. Az őriszigeti emlékművek mondják:
„A világháború hőseire megemlékezésül emelte a békére vágyó Szigeti község az Urnák 1965. évében. Községi elöljáróság. 1914-1918
Hőseink:
IMREK Károly
PATHY Ferenc
PATHY János
PLANKJosef
TALLIÁN Lajos
ZARKA Lajos
ZARKA Péter
Az igazság felmagasztalja a nemzetet, a bűn pedig gyalázatára van a népeknek."
„Ez a föld mellyen annyiszor apáid vére folyt. 1939-1945
Hőseink:
BOGÁD Pál
IMREK Mihály
PATHY Imre
ULREICH Rudolf
ZARKA Géza
IMREK Jenő
IMREK Kálmán
IMREK Lajos
PATHY Lajos
PULAY László
ROTH László
ROTH József
Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak."
3. Az alsóőri pap levele az asszonykórusnak:
„Az új munkaév kezdetén fordulok kérő szóval egyházközségünk tagjaihoz: vegyenek részt az énekkari munkában, segítsenek, hogy elsősorban Isten dicsőségére, de mindannyiunk örömére, szép, művészi és egységes legyen az ének templomunkban és minden más összejövetelünkön, ünnepségünkön is.
Sokévi készülődés után most restauráljuk templomunk belsejét. Ezzel együtt közösségünk belső életét is meg kell újítanunk. Ennek egyik fontos eszköze az ének, mert aki énekel, az kétszeresen imádkozik, örömét és bánatát megosztja másokkal is, a zsinat által ajánlott »aktív bekapcsolódásnak< a legjobb útja-módja, » angyali feladat«, mert ezt tesszük majd az örökkévalóságban is.
Az egységes és legértékesebb énekeket tanulgatjuk, de természetesen a régi kedvelt alsóőri énekeket is gyakoroljuk, a szakemberek által kijavított szövegekkel.
A német közmondás szerint: »Böse Menschen haben keine Lieder!« Csak nem akar azok közé tartozni? Akik ismernek, tudják, hogy szívügyem az ének, egy kicsit értek is hozzá, volt már több énekkarom. Az énekkarok, mert áldozatos embereket fognak össze, általában jó társaságot szoktak alkotni. Az egyház, a helyi egyház (így az alsóőri egyházközség) jövője is az áldozatkész kis csoportoktól függ. A hívő emberek azt is tudják, hogy talentumainkról, vagyis adottságainkról, lehetőségeinkről számot kell adnunk. Ez elsősorban a »jó hangúakra« vonatkozik, de valamilyen hangja mindenkinek van, amit gyakorlással ki lehet fejlesztem.
Hívjuk ezért a buzgó templomba járókat, azokat, akik már valamikor részt vettek ebben a szép munkában, azután a gyermekes szülőket, hogy megtanulják a gyermekek énekeit is, de természetesen szívesen látunk egészen újakat is.
Kérem, tekintsék soraimat személyes levélnek és nagyon komoly meghívásnak, amire válaszolni illik, lehetőleg úgy, hogy teljesítik kérésemet. Szeretettel és feltétlenül várja szerdán este a könyvtárban!
Ó, szeretet szent emléke, Jézusunknak teste, vére! Ó, ne hagyj el soha minket, orvosoljad szíveinket."
Pinkán innen zsuppos házban lakom én, tizenhárom kislányra vigyázok én, tizenhárom kislány közül legszebb az enyém, minden este páros csókot kapok én.
4. A Közép-burgenlandi Magyar Hírek mondja:
„Felsőpulyai magyarok.
Sorozatunkban olyan személyeket mutatunk be, akik még ma is beszélik a magyar nyelvet. Grádinger Mihály, önálló könyvelő és szakértő, ma már nyugdíjban van. Ugyan nem magyar anyanyelvű, de szíve-lelke magyar. Tisztelt Grádinger úr! (ahogy Felsőpulyán mondják: Miska bácsi). Az ön anyanyelve német, de szíve-lelke magyar. Honnan ered ez az erős magyarságtudat?
- A magyar nyelvet már gyerekkorom óta szívembe zártam. Édesanyámtól tanultam, ő mindig magyarul énekelt nekem. Azért is szerettem meg ezt a nyelvet, mert sajátos zengése van, nagyon szemléletes és képes kifejezésekben gazdag. 1901-ben születtem Köpcsény-ben (Kittsee). Magyar óvodába és elemi iskolába jártam, attól függetlenül, hogy német ajkú voltam. Édesanyám többször volt gyerek-csereüdültetésen Dunaszerdahelyen és Eperjesen. Édesapám karmester volt a katonazenekarban. Ő magyarul csak köszönteni tudott. Polgári iskolámat, majd a kereskedelmi akadémiát Pozsonyban végeztem, ahol 1921-ben érettségiztem. Az érettségi ünnepélyen kerestek valakit, aki elszavalná Vörösmarty A merengőhöz című költeményét. Mivel én Vörösmarty műveit már korábban is ismertem, nagyon kedveltem verseit, önkéntesen jelentkeztem. Mikor kiálltam a pódiumra, a szívem csak úgy dobogott. Az iskola történetében nem volt erre példa, hogy német ajkú magyar verset szavalt. A nagy siker és a dicséret számomra többet ért, mint a jeles érettségi bizonyítvány. Ettől kezdve iskolatársaim engem is úgy kezeltek, mint magyar anyanyelvűt. Érettségi után a Wiener Bankverein pozsonyi fiókja alkalmazottja lettem, majd később csehesítettek. 1928-ban elvettem Berg főtanító lányát, házasságunkból két gyermek született. A fiam Kismartonban (Eisenstadt) 1944-ben a bombázások áldozata lett. Ma a hősök tábláján a neve. Leányom, Elfriede, a felsőpulyai Sylvia gyermekruházati üzlet tulajdonosa. 1930-ban 21 jelentkező volt a Takarékpénztár pulyai fiókja által kitűzött állásra. Mert én beszéltem a legszebben magyarul, a vezető úr személyesen jött el értem Köpcsénybe. így kerültem Felsőpulyára. Majd a katonaság után visszajöttem, és önálló könyvelő- és adószakértő-irodát nyitottam. Az önálló munkakör lehetőséget adott arra, hogy a pulyai kulturális és társadalmi életben tevékenykedhettem. A Burgenlandi Magyar Kultúregyesület megalakulásakor mindjárt tagnak jelentkeztem. A felsőpulyai Népbank alapító gyűléseit én hívtam össze. De én voltam a Concordia férfikórus, dalárda egyik alapítója is. A zeneegylet tagjai közé is tartoztam. Nem is akarom tovább sorolni, mert ahhoz sok idő kellene. Akkoriban nagy ambíció volt bennem, mindent, amit a fejembe vettem, végre is hajtottam. Minden, ami a magyar kultúrával és élettel kapcsolatban volt, érdekelt és lelkiismeretesen kivettem a részemet a munkából. Felsőpulya mindig jobban növekedett, szaporodott, mindig valami újat kellett életre hívni. Örülök annak, hogy ezek az alapítások a gyenge palántákból ma már lombos, virágzó fákká terebélyesedtek.
1947 óta nyugdíjas vagyok, de egészségem még jó, s így még részt tudok venni a kulturális eseményeken, rendezvényeken. Szívem mélyén csak egyet kívánok: ne haljon ki a magyar nyelv, ne mi legyünk az utolsók, akik magyarul szólnak egymáshoz. Ezt ápolni kell és továbbfejleszteni, beoltani a fiatal szívekbe, szívvel kell felfogni a nyelveket is, mert úgy igaz, ahogy azt Vörösmarty mondta:»Amennyit a szív felfoghat magába, Sajátunknak csak annyit mondhatunk!«"
5. Bécsből jelenti az MTI:
„Magyar és horvát nyelvű oktatás a burgenlandi óvodákban. A burgenlandi magyar és horvát nemzetiség régi kívánsága teljesült azzal a törvénnyel, amelyet e kelet-ausztriai tartomány parlamentje hozott a kisebbségi nyelvek kötelező óvodai alkalmazásáról. A testület - a benne nagy többséget alkotó szocialista és néppárti képviselők szavazataival - hétfő este fogadta el a több évtizedes vitáknak véget vető és a jogos nemzetiségi igényeknek eleget tevő új jogszabályt, amely lehetővé teszi az együtt élő osztrákok és kisebbségiek kétnyelvűségének fokozottabb előmozdítását.
A törvény elrendeli, hogy azokon a burgenlandi településeken, ahol jelentős arányban élnek a két nemzetiség tagjai - ezek közé három magyar és huszonkét horvát lakosságú helység tartozik -, az óvodákban a német nyelv mellett legalább hetenként 6 órán át az illető nemzetiség nyelvét is használják valamennyi odajáró gyermek gondozása során. Az ilyen óvodai kétnyelvűség létrejöhet a kisebbségek lakta más városokban és falvakban is, ha az óvodások legalább 25 százalékának szülei ezt igénylik. Az új szabályozás szerint a nemzetiségi nyelven való foglalkoztatás alól - ahol intézményessé válik - egy-egy osztrák vagy nemzetiségi gyermeket csakis szüleinek kifejezett kívánságára lehet felmenteni.
Az ellenzéki Szabadságpárt burgenlandi képviselői azért szavaztak az új törvény ellen, mert a párt úgy véli, hogy ez helytelenül »ráerőlteti« a német ajkú lakosságra a kisebbségi nyelvek tanulását, s ehelyett a nemzetiségi gyermekeknek az óvodákban inkább külön kellene anyanyelvükön való foglalkozásokat szervezni."
6. A látogató epilógusa:
Mit lehet még a fentiekhez hozzátenni? Jártunk templomban, éttermekben, kiskocsmákban, benéztünk takaros parasztgazdaság udvarába, kimentünk a temetőkbe. Udvariasan mosolyogva magyar szóra füleltünk, huszadik századi Julianus barátként; ámultunk a viszonylagos gazdagságon, a szép házakon, jó autókon, szegény rokonként érdeklődtünk a fizetések után; gyermeki örömmel léptük át naponta a megnyitott határt.
Talán okoskodtunk is, magyarázgattuk, emésztgettük a megmagyarázhatatlant, a megemészthetetlent: a népeket fölszabdaló határokat, a háborúkat, a politikát. Okoskodásunk olyan, amilyenek mi vagyunk, gyarlók, esendők, de emberiek; nem bújhatunk ki a bőrünkből, és meg akarjuk érteni a világot. A világ persze nem könnyen érthető, még nehezebben magyarázható, de legalább igyekeztünk nyitott szemmel és nyitott szívvel járni, és ez sem kevés!
|
|