Bertha Bulcsú

TÖBB A TEMETÉS, MINT A KERESZTELŐ

Alsóőri beszélgetés Galambos Ferenc bencés atyával

Mielőtt elindultunk Burgenlandba, belelapoztam néhány poros könyvbe, megnéztem egy térképet, mely a millennium időszakában született Kogutowicz földrajzi intézetében. Akkor a Keleti-Alpok alja nagyobbrészt még Magyarországhoz tartozott, nevezetesen a Felső-eőri járás két nagyközséggel (Felső-Eőr és Pinkafő) és 58 kisközséggel, továbbá a Németújvári járás 51 kisközséggel. Rohoncz és várkastélya, melynek öblös pincéjében elfért negyvenezer akó bor, s a hordók mellett még megfordulhatott egy hatlovas kocsi, akkor a Kőszegi járáshoz tartozott, ma Ausztria egyik büszkesége. De ha az ember belelapoz Vas vármegye történeti leírásába, csodálkozva látja, hogy olyan szép magyaros nevű falvakban, mint Őrállás, Vághegy, Gyepü-Füzes, német ajkú lakosság él, másutt horvátok, vendek, s mondjuk Pinka-Mindszenten magyarok laknak, de már Pinkafőn szinte mindenki németül beszél. De Őr-Sziget, Felső-Eőr és Alsó-Eőr magyar szigetek. A szerzők panaszosan jegyzik meg, hogy: „...a magyarul tudás a leglassabban terjed a németek közt. Részben a német terület szomszédsága is okozza talán; de tényleg a németek a legszívósabbak a magyar nyelv negligálásában..."

Mi a helyzet 1989 őszén?

Szombathely után hirtelen elfogy Magyarország, és Búcsúnál szinte átzuhanunk Burgenlandba. A határon túl németes rend és tisztaság fogadja a magyar autóst, tüchtig kis falvakon gurulunk át, a házak, kapuk, zsalugáterek olyan gondozottak, hogy szinte újnak látszanak. Az út keskeny, de jó minőségű, a hegyi utak veszélyeire terelő jelek és táblák figyelmeztetnek kellő időben. Csakhamar tapasztaljuk, hogy az elmúlt hatvan év a határ túloldalára került magyar falvakban sem múlott el nyomtalanul. A magyar nyelvet nemcsak a németek, az utóbbi időben már a magyarok is „negligálják". Felsőőrön (Oberwart) már alig hallunk magyar szót, akik még használják a nyelvet, többnyire 56-os menekültek, vagy egészen friss áttelepültek. De a szomszédos községben, Alsóőrön (Unterwart) még őrzik a magyar nyelvet és a népszokásokat az emberek. Az utóbbi évtizedben erősödik a kulturális élet, s a magyar azonosságtudat keresésének sok jele van. A magyar közösség összetartásában nagy szerepe van a tanároknak, de legnagyobb az alsóőri plébánosnak, Galambos Ireneus bencés atyának, aki nemcsak művelt és tudós férfi, de áldozatkész is. Az alsóőri plébániának, ami építészetileg egy kis gyöngyszem, csodájára járnak a világban szétszóródott magyarok. Ez a plébánia, közösségi helyiségeivel, könyvtárával, zenetermével, emeleti kutatószobáival, befogadja a citerázni tanuló kisgyerekeket és a magyarságkutatással foglalkozó tudós-aspiránsokat is. A plébánia ajtaja mindenki előtt nyitva áll. De nemcsak magyarok kopognak be ide gondjaikkal, hanem a nélkülöző harmadik világ képviselői, kíváncsi amerikaiak és literátus koreaiak is. Galambos atya, egyházi szolgálata mellett különös intézetét is igazgatja. Sorsáról, munkájáról, a burgenlandi magyarok életéről a községi könyvtárban beszélgetünk, aminek az alapjait saját könyveivel vetette meg, s gyűjtéssel, adományokkal gazdagított. Kölcsönzési idő van, amikor benyit egy-egy alsóőri olvasó, Galambos atya magamra hagy és könyvtárosi munkáját végzi.

• Ezt a házat, ami sokkal több, mint egy plébánia, úgy hallottam, hogy a testvéred tervezte.
• Igen, az édestestvérem, az öcsém tervezte. Miután elkezdte a műegyetemet, magyar ösztöndíjat kapott még a háború alatt. Zürichben tanult. Persze, amikor befejeződött a háború, már nem kapott ösztöndíjat, saját maga tartotta fenn magát. Ott szerezte meg a híres zürichi egyetemen a diplomáját. Ott él most már 45 éve. Magyar felesége van, gyermekeik is magyarul beszélnek. Az öcsém sok nevezetes épületet tervezett Nyugaton. Sokszor itt van nálam Alsóőrön. így ezt a plébániát is ő tervezte.
• Mikor építettétek?
• 1981-ben kezdtük el, 83-ra elkészült, akkor volt a fölszentelése. De tovább építettük, a múlt év végén készült el a legfelső szint, ami most a Magyar Intézet.
• Ki fedezte az építkezés költségeit?
• A plébánia építéséhez természetesen hozzájárult az egyházközség, a falu munkával is, a gyűjtés is segített, és hát eladtuk a megmaradt kántorföldeket. A plébániához tartozó földek egy részét parcelláztuk, hogy a fiatalok tudjanak házat építeni. Ez is egy összeg volt. Nem sok, de hát az is valami. A püspökségtől is kaptunk segélyt. Az emeleti rész beépítését magunk fizettük.
• Az épületben a plébánián és a Magyar Intézeten kívül mi kapott még helyet?
• Az ifjúság termei. A nagyteremben van a népitánc-és a citeraegyüttes próbája, és összejövetele. Van ifjúsági könyvtár, cserkészszoba. Ha jön egy nagyobb csoport, azokat is ott helyezzük el. Ausztriából jönnek csoportok, de inkább Magyarországról. A magyar fiatalok tárcáját nem nagyon feszíti a pénz, és drágák az osztrák szállodák. Ilyenkor előkerülnek az összecsukható ágyak, lerakjuk a matracokat. A jövő hét végén is jönnek negyvenen vagy hatvanan. Voltak itt már nyolcvanan is.
• A plébánia csak a magyarok ügyeit gondozza, vagy Alsóőrön mindenkiét?
• Ez a falu zömében magyar. Itt hál' isten még magyar az istentisztelet nyelve, az utcán is mindig magyarul beszélünk. Tartjuk magunkat ahhoz, hogy a templomban magyarul megy az imádság, az ének és a beszéd, kivétel az az eset, amikor házasságkötésnél az egyik fél német. Vagy néha temetéseken, amikor sok idegen vendég jön. Most jönnek ide a fejlődő országok ügynevezett osztrák misszionáriusai. Ez egy érdekes intézmény, olyan missziósokból áll, akik nem élnek Ázsiában, Afrikában, Dél-Amerikában, de önkéntes évet vállalnak, tanítanak, tanfolyamokat vezetnek, gépek használatát szervezik. Most itt Nyugaton sok fiatal vállalkozik erre. Ezeknek a kiképzése folyik most, hozzánk is eljönnek tíz napra gyakorolni. Más nyelv, más kulttíra, a faluban laknak majd és összejövetelekkel próbálkoznak.
• Az alsóőri plébánia bizonyos értelemben így tudományos központ is?
• Igen. Messze van Bécs, Graz, ahol az egyetemek mellett Magyar Intézet is van, és magyarországi könyvtárak is. A kulturális élethez szükséges, hogy legyenek könyvek, hogy megtaláljuk, ha az előadáshoz, tanításhoz keresünk valamit. Legyensk anyagik a könyvszerkesztéshez, folyóirat-szerkesztéshez, és egyáltalán, hogy a rólunk szóló cikkek, melyek foglalkoznak velünk, vagy kutatnak bennünket, azok összefoglalóan itt legyenek. A kutatók sokszor nálunk laknak, amíg a munkájukat végzik.
• Akkor a magyarság megtartása érdekében ez is egy misszió?
• Természetesen. Én az ötvenes évek közepétől tizenöt évig Németországban éltem. Utána kerültem ide vissza, de közben Amerikában is voltam egy évig. Liturgiával foglalkoztam, szertartásokkal, miután a katolikus egyházban is áttértünk a népnyelvre minden téren. Amerikában végiglátogattam majdnem minden magyar települést és akkor érlelődött meg bennem, hogy visszajövök Burgenlandba. Ismertem ezt a környéket, édesanyám itt volt tanítónő, a húszas évek elején én itt, Ausztriában jártam elemi iskolába. így én kétlaki vagyok, kétnyelvű, és magyar-német szakos tanár is.
• Itt születtél Ausztriában?
• Nem, én Budapesten születtem. Édesanyám ugyan itt volt tanítónő, de aztán 1920-ban elkerült a Nagyalföldre, Alsópakonypusztán volt tanítónő. Az öccse orvos volt, vagyis akkor még csak gyakorló orvos, és azt mondta édesanyámnak, hogy egy ilyen isten háta mögötti helyen, ahol a legközelebbi falu tíz kilométerre van, minden bizonytalan. Én voltam az első gyerek. így én Pesten születtem, abban a kórházban, ahol a nagybátyám gyakorló orvos volt. Utána visszakerültem Alsó-pakonypusztára, öt évig ott éltünk. A család később fölkerült Pestre, én aztán bölcsészként magyar-német szakos tanár lettem. Én bencés vagyok egyébként, a bencés rend tagja, Pannonhalmához tartozom. Magyar-német szakos tanárként Magyarországon is tanítottam néhány helyen. Pesten kezdtem a tanítást 1944-ben, aztán Csepelen voltam három évig, majd Győrben tanítottam. Közben az iskolákat államosították. A kétnyelvűségem folytán a harmincas és a negyvenes években is jártam kint nyugaton, Németországban és másutt. 56-ban kerültem ki véglegesen.
• Említetted, hogy a húszas években Bécsben...
• Bécsben jártam iskolába, hogy a német nyelvben gyakoroljam magam. Édesanyám itt tanított Ausztriában, így családunk kapcsolatai is lehetővé tették ezt.
• Ezek a falvak akkor már nem tartoztak Magyarországhoz, ugye?
• Nem. De itt azért még sok szempontból magyar élet volt. Sok burgenlandival voltam együtt, jól ismertem ezt a helyet még gyerekkoromból. Az ötvenes években is gyakran jártam itt, jól ismertem ezt a kis magyar életet, ezért aztán amikor 69-ben válaszút előtt álltam, mert a németországi gimnáziumtól, ami túlságosan szűk volt már a számomra, meg akartam válni, Burgenland jutott az eszembe.
• Hol volt ez a német gimnázium ?
• Kastlban, ez Regensburg és Nürnberg között van. Egy hajdani bencés kolostorban. Egyházi gimnázium volt, az iskolafönntartó bizottság elnöke a katolikus fő-lelkész, az alelnök pedig a refomátus főlelkész volt.
• Értem, döntened kellett, hogy Kastl után mit, hol és hogyan.
• Igen, azon gondolkodtam, hogy milyen értelmes munkát tudnék végezni? Amerikában ismertem a helyzetet, Európában majdnem mindenhol megfordultam, s mint a gimnázium igazgatója is, fölkerestem sok magyar családot. Akkor ez itt még Nyugaton egy ősi magyar föld volt, de azt is tudtam, hogy hiányzik a kiművelt emberfő, az egyszerű nép magyarul beszél, de a képzett vezetője kevés, azok rendszerint elkerülnek innen. Mindig voltak itt tanult emberek, orvosok, jogászok, még tanár is akadt, de azok mindig messzebbre kerültek innen, alig maradt itt néhány tanító, evangélikus és református papok. Először, amikor letelepedtem itt, nem is alkalmaztak lelkipásztori munkára, tanárként dolgoztam, zömmel német nyelven kellett tanítanom hittant, a két gimnáziumban, de mindjárt elkezdtem a magyarórákat a következő tanévben és Felsőőrön vállaltam a magyar misét. Felsőőrön huszonöt éve én tartom a miséket, aztán tizenkét évvel ezelőtt nyugdíjba ment az itteni pap. ő német származású volt, de jól megtanult magyarul. Azóta itt alsóőrön próbálkozik az ember olyan Mädchen für alles Kind, mindennel. Négyöt olyan foglalkozás volna itt, ami teljes embert kíván. Akkor még teljes óraszámban tanítottam, mint tanár, most már csak ezeket a kisgyerekeket tanítom itt helyben. Most van itt egy kedves magyar tanárnő, aki a gyerekeket magyarra tanítja, a bécsi egyetemen elvégezte a magyar tanszakot. Itt van a könyvtár, majdnem harmincezer kötetünk van, erre is tudunk támaszkodni.
• Látom, a saját könyveid is itt vannak.
• Azzal kezdtük... Sok könyvet kölcsönadtam, aztán azt mondtam egyszer, inkább megszervezzük nyilvános könyvtárrá. Itt Burgenlandban is sok könyvet kaptunk, főleg az idősebbektől. Itt van például az Osztrák-Magyar Monarchia képben és írásban, a tízkötetes Magyar Történet. Aztán ott fönt a polcon a Magyar Remekírók sorozata, ezt Közép-Burgenlandban egy padlásról hoztam le. Azt mondták a tulajdonosok, hogy ők már nem tudnak magyarul, ha akarom, elvihetem. Olyanok is voltak, akik üzletet szimatoltak a könyvtáralapításban, hát nem tudtam mindent megvenni. De a padlásokról, külföldről sok érdekes könyvet szedtem össze, főleg régiségeket, ami nyilvános könyvtárakban nem is igen található meg, legfeljebb a raktárak mélyén. Ha valaki tanárnak készül például, sok érdekességet talál itt. Jókai különféle kiadásai, száz kötet minimum, és újabb kiadások, teljes Herczeg Ferenc-sorozatok, a két világháború közötti Gárdonyi Géza- és Mikszáth-ki-adások, de van itt Németh László is. A kiadások érdekes módjából is irodalomtörténetet tanulhat az ember.
• Fönt az Intézetben láttam, hogy kutatással isfogal-kozol. Volt ott például egy Mór Anna-dosszié.
• Számos cikket és tanulmányt írtam. Van egy kis lapunk, az őrség, körülbelül tizenöt éve ezt is én szerkesztem. Ez is sok munkát ad, mert majdnem minden cikket át kell egy kicsit Érni, magyarítani, mert sajnos itt az iskola, főleg a magasabb iskoláztatás hiánya nagyon érezhető. Sokan már nem tudnak úgy magyarul írni, hogy a mondandójuk eltűrje a nyomdafestéket. Kicsit át kell írni, hogy olvasható legyen.
• És mi a helyzet Mór Annával?
• A Kelemen-féle vándorszíntársulatnak volt a primadonnája, ünnepelt szülésznője. Alsóőrön született. A vándorszíntársulattal bejárta az országot Debrecentől Kolozsvárig. Kazinczy ismételten emlegeti a leveleiben, Jókai két művet is fit róla. Kazinczy szerint Mór Annának, felállva, fél óráig tapsolt a közönség. Feljegyezték, hogy Angliából eljött valaki csak azért, hogy Mór Anna élvezetes magyar kiejtését, nyelvét hallja. Mindemellett nagyon művelt volt, német és angol nyelvű levelei maradtak fönn, állítólag ő maga is írt színdarabokat. Ezeket sajnos nem találtam meg sem a kézirattárban, sem a Nemzeti Múzeumban, mert a személyes tárgyaival és a róla készült festménnyel együtt is a Rehák család örökölte. A későbbi feljegyzésekben egyébként is csak úgy szerepel, hogy Rehákné. Rehák József feleségeként visszavonult a színpadtól és a vörösvári posta vezetője lett. Jótékonykodó hölgy volt, több mindent alapított Vörösváron. Pilisvörösváron van eltemetve. Az ő életútját kutatom most, szeretnékírni belőle valamit.
• Amit te itt Alsóőrön és környékén végzel, lényegében magánmisszió. De hogyan álla magyarok iskoláztatása? Hivatalos úton egy magyar családnak milyen lehetősége van arra, hogy a gyermeke magyar nyelven tanuljon, és majd továbbtanuljon?
• Azt tudom erre felelni, hogy az iskola ügye rosszul áll. Ha valaki akarna itt igazán magyarul tanulni, az alig tud mihez kezdem. De nem nagyon akarnak. Hiányzik a magyar öntudat, ez a mi problémánk lényege. Alaposabban meg kellene vizsgálni, mi annak az oka, hogy felnő a harmadik generáció minden komolyabb magyar oktatás és sajátos magyar kultúra nélkül. Az anyaországtól elzárva éltek itt, az emigrációs magyarságtól is nagyobb részben magukra hagyva. Ha eljött ide valaki, akkor magas lóról kioktattak bennünket. Elég nehéz a helyzetünk, azelső pillanatban túlzásnak hangzik, deén azt szoktam mondani, ha jobban megnézzük a tényeket, az iskoláztatás szempontjából rosszabbul állunk, mint az erdélyi magyarok. Minden évben lejárok Erdélybe, tudom, ismerem, milyen nehéz a helyzetük, ismerem a körülményeik tragikus mivoltát is, de legalább az a lehetőségük megvan, és körös-körül az összes többi országban, Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Kárpátalján, de még New Yorkban is, hogy magyarul legalább megtanulnak olvasni. A burgenlandi gyerekek inkább már németül olvasnak, mert nem tanultak meg rendesen magyarul, nem szerették meg a beszélt nyelvet. Ide jutottunk. Az erdélyi iskolákban elferdítik a magyar történelmet, az ottani tankönyvek beállítottsága idegen, de legalább megtanulnak magyarul olvasni. így titokban hozzájuthatnak már magyar könyvekhez, és az olvasás útján megismerhetik az igazságot. Sajnos a burgenlandi magyarok nem.
• Ezek szerint a magyarság asszimilálódik?
• Sajnos igen. Persze nagy része van ebben a jólétnek is, és az anyaország eddigi állapotának, annak, hogy vasfüggöny választott el minket Magyarországtól.
• Mint papi ember, aki tudós és magyar, évtizedek óta ápolgatod ezt a kis pislákoló lángot. Honnan eredaz ambíciód? Valamilyen belső indítékod van, vagy számodra ez magától értetődően természetes?
• Ha az ember erre adta az életét, egy kicsit magától is értetődik. Emlékszem, az egyik tanárom, amikor megtudta, hogy pap akarok lenni és bencés tanár, azt mondta: Fiam, j ól gondold meg. Ha bencés leszel, egész életedben a két legnagyobb rossz ellen kell küzdened. Papként a bűn ellen, tanárként a butaság ellen. - Van ebben valami, de én a másik oldaláról nézem. Annyi szép, örömteli dolog van ebben a munkában, és remélhetőleg lesz is, hogy én nem érzem az árnyoldalait. Inkább csak arra gondolok, hogy mennyi feladat van még előttem, mennyi szép és jó dolgot lehetne még megoldani. És lehet is.
• Konkrétabban teszem fel a kérdést: Itt ebben a faluban, Alsóőrön az iskolában van alapfokú magyar nyelvi oktatás, vagy nincs?
• Valami van, de az nagyon kevés. A lehetőség itt megvolna, ez a nagy különbség más területtel szemben, ahol magyar kisebbség él. Itt tulajdonképpen megvan a szabadság, az osztrák törvények és előírások szerint itt Alsóőrön például kétnyelvű oktatásnak kellene lenni.
• Akkor miért nincs?
• Mert nincs tanítóképzés, és nem is volt. Érdekes módon ez a csibe meg a tojás históriája. Erre most 1989-ben jöttek rá. Most tavasszal indult meg első alkalommal bizonyos fokú magyar tanítóképzés. Eddig semmi sem volt.
• A községnek a költségvetésből lenne arra pénze, hogy a magyar tanárokat megfizessék?
• Persze hogy lenne.
• Akkor talán Magyarországról is meghívhatnának tanárokat. Sokan örömmel jönnének.
• Rengetegen jönnének... Az utóbbi években százával jöttek ide... Az a baj, hogy itt nagy a munkanélküliség, és nagyon sok a munka nélküli pedagógus. Itt térek vissza az előző problémára. Voltak és vannak is itt magyar pedagógusok, de a magyar nyelv és pedagógia nem szaktárgyuk, ők maguk még tanultak otthon valamit a családban, ezt is legfeljebb tízéves korukig, és attól kezdve semmi többet. Ezek tanítják a magyar nyelvet, hát érthető, hogy nemigen tudják megkedveltetni a gyerekekkel. Most indult meg a szombathelyi főiskolával összekapcsolt hivatalos tanító-továbbképzés. Ennek keretében találtunk módot arra, hogy akik nálunk magyart tanítanak, legalább utólag részesüljenek bizonyos magyar nyelvi, pedagógiai és didaktikai továbbképzésben, így talán tájékozottabbak lesznek a magyar nyelvben és élvezetesebben tudják tanítani. Szóval a törvények szerint volna lehetőség a magyar nyelvű oktatásra, csak nemigen voltak, akik a törvény megvalósítását szorgalmazták volna. A szülők ugye talán nem is ismerték ezt a lehetőséget, és azt mondták, ha továbbmegy a gyerek, felsőbb iskolákba, szüksége van az itteni német nyelvre. Ez persze nem zárja ki a magyar anyanyelvi oktatást. Mi azt valljuk, hogy a kétnyelvűség előnyt jelent és visszahat a személyiségre. Aki két nyelven tud, az az anyanyelvét vagy az első nyelvét, amin tanul, jobban tudja értékelni, mert összehasonlítás alapján megérzi annak értékeit, szépségét, sajátosságait. Az ember magát is akkor látja, ha a tükörbe néz, a nyelvtudásnak pedig a több nyelv ismerete a tükre. Az anyanyelvem sajátosságait, szépségét, gazdagságát igazában csak akkor ismerem meg, ha össze tudom hasonlítani egy másik nyelvvel.
• A jövő útja a kétnyelvű iskola lenne?
• Ilyen kicsi magyar nyelvű területen feltétlenül. Ahogy a szlovéniai magyaroknál, mi hasonló helyzetben vagyunk, mert Szlovéniában és a Nyitra vidékén aránylag kis létszámú a magyarság. És ott is a kétnyelvű oktatás vált be. És nem a kizárólagos anyanyelv, mint a Vajdaságban és másutt. A Vajdaságban, amikor tovább akarnak tanulni, vagy elkerülnek onnan, nehézségeik támadnak. Praktikus okból is ajánlatos a kétnyelvűség, mert kevesen vagyunk ahhoz, hogy kizárólagosan magyar iskolát tartsunk fenn.
• Hány lakosa van Alsóőrnek?
• Kikerekítve ezer. Ennek 88 százaléka magyar. Ezt így az írásodban ne sarkítsd ki, mert statisztikailag itt nem azt kérdik, hogy magyar az illető vagy nem, hanem azt, hogy mi a használati nyelv. Az pedig hát nyilvánvalóan a német, mert akik hivatalokban vagy üzletekben dolgoznak, a német nyelv nélkül nem tudnának meglenni, így az úgynevezett Ungarsprache a statisztikát alig érdekli.
• A hitélet milyen itt Alsóőrön?
• Külsőleg, sokak számára szépnek tűnhet. Vasárnap kétszer is tele van a templom, szívesen vesznek részt körmeneteken, zarándoklatokon, a nép minden szempontból betartja a vallás előírásait. Mindenkit megkeresztelünk, a templomi házasságkötéshez ragaszkodnak. De meg kell mondanom, hogy ez az úgynevezett hagyományos vallásosság, és mi egy öntudatosabb vallásosságot szeretnénk létrehozni. Amikor nemcsak azért mennek a templomba, mert hát így van, ez a szokás, máshol is így csinálják, hanem meggyőződésből, mi ezt önként, tudatosan vállaljuk, a hitünk megvallása az igényünk is.
• Alsóőrön tehát hívők az emberek ?
• Igen, hívők, de ez nagyobbrészt inkább tradicionális, hagyományszerető és hagyományőrző hitélet. Persze ennek is nagy a jelentősége, mert ezért őrizték meg a magyar nyelvet, a magyar éneket. Sajnos nem a legrégebbieket, hanem azokat, amiket a múlt században magyantottak meg. Ezek a magyarra fordított szövegek nem minden szempontból a legjobbak. A ma esti énekpróbán például az igazi, tiszta forrásból eredő magyar énekeket vesszük sorba. Mindenesetre a hitélet szempontjából jobban állunk, mint Magyarországon és sokfelé másutt.
• A vallás meghatározó ereje az erkölcsökben is érezhető?
• Azt kell mondanom, hogy igen, és sok mindenben. Itt nem lopnak, nyitva vannak a lakások, házak, az autókat nem szokták lezárni. Én magam sem zárom le az autót. Ezen túl a közösség saját magára is figyel. Ugye faluhelyen minden terjed, mindenkiről mindent tudnak...
• Válások vannak?
• Akad az is, de jóval kevesebb a válás, mint Magyarországon.
• Mennyi itt a gyerek? Egy- vagy kétgyerekes a családmodell?
• Sajnos az itteni lakosság ebben utánozza Magyarországot. Ausztriában és Németországban is kevés a gyerek, az utóbbi időben visszazuhant a születések száma. Ez nagyon szomorú. Sokkal több a temetés, mint a keresztelés, pedig itt mindenkit megkeresztelnek. Persze sokan visszajönnek az öregek közül, mert itt akarnak meghalni a falujukban, a fiatalok pedig munkát keresve elmennek innen. Sok-sok az egygyerekes család, néhol van kettő-három gyerek, egy-két nagyobb család is akad, de nem sok. Nagyon sok fiatal házaspár szeretne gyereket, de nincs fogantatás. Ez tragikus.
• Van itt valamilyen környezeti ártalom?
• Nem hinném, nem tudok róla. Ezt jó volna egyszer tudományosan megvizsgálni, nem tudom, miért nem fogannak meg a gyerekek, talán a tabletták és az óvszerek használata, vagy azok mellékhatásai miatt. Nagyon jó családok szeretnének gyereket, de a gyermekek nem születnek meg. Elég sok ilyen család van. Ez megdöbbentő.
• Az alsóőri lakosság miből él, mivel foglalkozik?
• Nagyon vegyes. Sok a nyugdíjas, a statisztika szerint már kevés az ősfoglalkozás, tehát a földművelés. Bár majdnem minden családnak van földje, erdeje is, de azokat rendszerint bérbe adják. Az erdőket még megművelik saját maguk, az irtást, illetőleg a fásítást elvégzik. Elég sok kereskedő volt itt, és az iparosság is erős.
• Volt valamilyen jellegzetes iparág?
• Nem mondhatnám. Azelőtt itt elég sok asztalos, kovács dolgozott, most inkább mechanikusok. Voltak állatkereskedők, ma is van itt még öt-hat állatkereskedő család, haltenyésztők, fakereskedők, nagyban kereskedők. Volt itt két malom, az egyiknél eljöttetek.
• Ez a vízimalom működik még?
• A Pinkán elég sok vízimalom volt, eredetileg ez is vízimalom, de ma már nyersolaj működteti. Messze környéken ez az egyetlen működő malom. Voltak itt kendőkészítők, cserzők, kárpitosok, műszerészek. Az érettségizők közül minden évben akadnak továbbtanulók, akik főiskolára vagy egyetemre kerülnek. Érdekes, hogy a fiatalság körében elég sokan rendőrnek, illetve itt vidéken csendőrnek mennek el. Ez egy kicsit most divatba jött, a kettős nyelvtudásuk miatt Bécsben is nagyon szívesen alkalmazzák őket.
• Ez magyarországi szemmel elég érdekes...
• Ez itt a határ mentén is így van. Az egyik gazdálkodó családnak van itt három gyereke. A legidősebb jó tanuló volt, azt hittük, hogy Szabó Imre majd valahogyan tovább megy. Éppen most hallottam, hogy a katonaévét leszolgálta és most elmegy csendőrnek. Valóban szükség is van rájuk, különösen itt a határ mentén. A kétnyelvűség itt különösen nagy előny. Erkölcsi szempontból ezek az alsóőri fiatalemberek nagyon rendesek, megbízhatóak.
• És az értelmiségi foglalkozások?
• A község lakosságához képest meglepően sok a tanító. Alsóőrből tíz vagy tizenkét tanító került ki. A községben is van még négy vagy öt gimnáziumi tanár.

A felsőlövői gimnáziumban tanítanak hárman, van, aki a felsőőri felsőkereskedelmi iskolában tanít, persze nem magyart. Természettudományokat, angol nyelvet, történelmet oktatnak. Magyart csak egy tanít közülük. Van itt egy kis létszámú értelmiség, de nemigen lehet bevonni őket a munkába, csak egyet-kettőt.

• A családnevek és a földrajzi nevek miről árulkodnak?
• Ez nagyon érdekes kérdés. Van egy olyan teória, hogy nemcsak Kelet-Erdélyben, hanem itt a nyugati határ mentén is, mivel ez mindig nyitott határ volt, az Árpádok idejében székelyeket telepítettek le határőröknek. Emellett több minden szól. Például itt Szigetben a legmagyarabb faluban a pataknak a neve Szék patak, németül Sickerbach. Az egyik középkori helységnek most Eisensicken a neve. A középkori oklevelekben a régi szép alakja olvasható a faluneveknek, például Vasverőszék, most Alsóőrhöz tartozik és inkább német ajkú kisközség. Azután itt vannak a nevek, főleg a keresztnevekből lett családnevek, ahogy Erdélyben is, például Márton, Áron, Gáspár, és mások. Elég gyakori még az Adorján, Miklós, Imre, Gál, Szarka, azután hát a Mór, ez a Mórusznak a változata, keresztnévből lett családi név. Mindez arra mutat, hogy ezek székelyek lehettek.
• Az én őseim is székely határőrök voltak, apai ágon az én családom Felsőőrről származik. Rudolf király 1582-ben 64 nemes családnak királyi adománylevelet adott, köztük a Bertha családnak is.
• Igen. Felsőőrön ma is élnek Berthák. Az itteni óvónőnk is Bertha, Bertha Éva a neve.
• Alsóőrön és környékén milyen ambíciók működnek az emberekben? Mire törekednek? Miért dolgoznak szívesen?
• Erről, azt hiszem, őket kellene megkérdezni. Különböző törekvéseket lehet érzékelni. A legtöbben arra törekednek, hogy a gyermekeik továbbtanuljanak, előrejussanak. Ezért elég sok az értelmiségi a fiatalok körében. Sajnos azonban a tanult emberek elkerülnek a városokba, mert itt nincs rájuk annyira szükség. Aztán él bennük tudat alatt is egy olyan ösztön, hogy szeretnék megtartani, ami már megvan. Nagyon nehezen adnak el. Nem szívesen adnak el földet, házhelyet vagy házat, így volt ez a múltban és ma is így van. Nagyon megnézik az eladásoknál, hogy ki kerüljön ide. Ez is egy ilyen természetes, ösztönös önvédelem. Ez is egyik magyarázata annak, hogy Alsóőr ennyire megmaradhatott magyarnak. Az utóbbi időben egyébként talán éppen a tanultság folytán a fiatalság már tudja, hogy mi az az endogenezis, és már nem házasodnak egymás között a faluból, ahogy ez évszázadokon keresztül szokás volt. Az utóbbi éveknek kicsit szomorú jelensége a vegyes házasság, a fiúk inkább német feleséget hoznak, a lányok németekhez mennek férjhez. Az idekerült férjek és feleségek most már nem is tanulnak meg úgy magyarul, mint az elmúlt évtizedekben ez szokás volt, amikor még zártabb volt a falu, és főleg csak egymással érintkeztek. Most, hogy a nagy mozgás, a rádió és a televízió révén a családi szentélyekbe is betört a külvilág, kicsit fellazult a közösség. Itt lehet fogni a magyar televízió adásait és vannak öregek, akiknek arra van beállítva az antennájuk, magyar televíziót néznek és magyar rádiót hallgatnak, de a fiatalok az iskoláztatásuk következtében már a német adásokat nézik és mondjuk a sportban, futballban is az osztrák csapatokért lelkesednek, azokat ismerik, azoknak drukkolnak.
• Gazdagodási vágy van itt az emberekben?
• Ez is eléggé megvan. Az örökség és a vagyoni viták sajnos a családokat is szembeállították egymással. Igen, van aztán törtetés, egyesek valóban erősek, mások meg sajnos elhanyagolják magukat.
• Érzékelhető itt a gazdagság? Van itt olyan ember, aki sokkal gazdagabb, mint a falu többi lakója?
• Itt helyben azért olyan nagy különbség nincs, mert a gazdagok elkerültek innen. Volt itt például egy bornagykereskedő, aki a faluból került el Belgiumba. Sikerült elérnie, hogy a belgák, akik tudomásom szerint a németek mellett a legnagyobb sörfogyasztók Európában, megkedveljék az osztrák borokat. Az osztrák borokat sikerrel árusította mindaddig, amíg a nevezetes borpancsolásos borbotrány ki nem tört. Akkor belebukott az üzletbe. De nem kell félteni, átment más területre.
• Alsóőrön és környékén mit csinálnak az emberek munka után, vasárnaponként? Sportolnak vagy kocsmába Járnak?
• Vasárnap délután futballmeccs van, arra kimennek. Sportszempontból elég jó a fiatalság, van utánpótlás és öregurak csapata is. Egy időben jobb híján én voltam a sportegyesület elnöke, akkor sikerült is egy osztállyal feljebb lépni a csapatunkkal. A cserkészet keretében népi tánccsoport működik, van citeraegyüttesünk, ezek is rendszerint hét végén tartják a próbájukat. Van ezenkívül céllövő egyesület, vadászegyesület, tűzoltó-egyesület és múzeumegyesület is. A helytörténeti múzeumunk számára a tartományi kormány segítségével megvettünk két házat és berendeztük. Ezekben most régi háztartási és berendezési tárgyak, a földművelés és az ipar eszközei láthatóak, a gyűjteményt a jövőben a határőrfalvak sajátosságai alapján történelmi emlékekkel is szeretnénk kiegészíteni.
• A falu vezetése itt melyik pártnak az elkötelezettje?
• Alsóőrön és Felsőőrön is a néppárt dominál, ahogy itt mondják, a feketék, de azért elég erős a vörös, a szocialisták is. Felsőőrön egy paraszthajszálon múlt, hogy megelőzzék a néppártot. A polgármesterünk szociáldemokrata volt, most néppárti. Rácz Mihály, a felsőőri polgármester jó magyar ember, szorgalmazza a magyarországi kapcsolatokat is. Felsőőr és Szombathely például az idén lett testvérváros. Az alsóőri polgármester, Seper József is magyar emberjói beszél magyarul,ő itt banktisztviselő. Itt az emberek mellékfoglalkozásként vállalják csak a polgármesterséget, a főfoglalkozásuk más. Rácz Mihály adóhivatali tisztviselő, a mi polgármesterünk, Seper József pedig a bank vezetője.
• Magyarországon csendes forradalom zajlik. A jelek szerint Európában bekövetkeznek bizonyos változások. Az embereknek itt Burgenlandban milyen a jövőképük? Mire számítanak? Mitől félnek és miben reménykednek?
• Az igazság az, hogy itt lassabban kapcsolnak az emberek és késve zárkóznak fel az eseményekhez. Például érdekes dolog, hogy a megélénkült idegenforgalom, a kereskedelem miatt több német ajkú község kérte a magyar nyelv tanításának a bevezetését. A magyar községek nem mozognak ennyire. A fiatalság természetesen iskolázottságából eredően érdeklődő, konfrontálódik az új irányzatokkal, problémákkal. Az ő érdeklődésük még széles skálán mozog. A fiatalok körében sokan érdeklődnek a kultúra iránt, vannak itt lelkes természetvédők, zöldek. Tegnap meglátogattam egy kislányt, aki most gimnáziumba jár és a magyaron kívül szabadon választott tárgyként az oroszt is felvette. Érdekli az orosz kultúra és történelem. Az öregeknél nehezebb a helyzet, sokan szkeptikusok, a magyarországi változásokat még gyanakodva nézik. Mi lesz ebből? -kérdik. Tegnap egy tanár mondta el, hogy nem érti a magyarországi eseményeket. De bizakodó. Sokan hisznek Közép-Európa eszméjében, elárulhatom, hogy Habsburg Ottót én személyesen is jól ismerem, valószínűleg a közeli jövőben eljön Alsóőrre. Jól tud magyarul, szereti a magyar nyelvet. Erről érdemes lesz itt beszélgetnünk. A legújabb események mindenkit foglalkoztatnak és fokozatosan megváltoztatják a képet Magyarországról és a magyarságról, mert hát eddig gazdasági és civilizációs szempontból lenézték az anyaországot. A magasabb kultúrához nemigen jutottak el, nem ismerték a magyar szellemi értékeket, az irodalmat, nyelvészetet, képzőművészetet, a zenei életet, de a művészeket sem. Például a zenében a Kodály-módszert csak a szakemberek ismerték. Az átlagember a kulturális értékek közelébe nemigen jutott. Pedig kívánatos lenne, hogy föltekintsenek az anyaországra, és akkor talán a pillanatnyilag sötétnek látszó jövőt ez derűsebb színűvé festené.
• Ausztriában és Németországban mindig gondozottnak látszanak a házak, kertek és utcák, ugyanakkor soha nem látom, hogy az emberek éppen házat meszelnének vagy kertet gondoznának. Alsóőr lényegében magyar falu, mégis rendezetten németesek a kertek és az utcák. Mi ennek a titka ?
• Ott van a plébánia a temető mellett, ha kinézek az ablakon, látom az embereket. Mindig vannak, akik a sírokat gondozzák, virágot raknak a vázákba, vagy mécsest gyújtanak. A házak tatarozásánál az a nagy különbség, hogy ilyenkor itt nem kímélik a pénzt és jó anyagot használnak. Az a cél, hogy tartós legyen. Magyarországon a háború után nagy munkával és befektetéssel rendbehozták a házakat, de tíz év múlva újra kellett kezdeni az egészet, mert rossz volt az anyag. Ezt nagy veszélynek tartom Magyarországon. Itt, Ausztriában nagyon keményen dolgoznak az emberek, de már eleve úgy építenek házat, kerítést, utat, hogy az tartós legyen és ne kelljen egyhamar javítani. A nyugdíjasoknak van szabadidejük, a régi falusi helyeken még beszélgetni is kiülnek a házak elé. De a fiatalok az ilyen kerti munkákat valóban csak lopva végzik el valamikor. A fiatalság és a középkorúak nagyon keményen és sokat dolgoznak. Viszont eredményesen. Ez az, ami, ha összehasonlítom Magyarországgal, elkeserítő. Persze ott is dolgoznak magángazdaságban az emberek, de hivatalos helyeken inkább csak dolgozgatnak. Ha átmegyünk Magyarországra, az üzletekben, vendéglőkben, hivatalokban kétségbeejtő a lassúság. Öt kiszolgálóból négy traccsol és csak egy szolgál ki, a hivataloknál ide-oda tologatják az ügyet, nem arra törekednek, hogy annak rendje és módja szerint gyorsan elintézzék, hogy ne kelljen váratni az embereket. Ez Magyarországon mindig bosszantja az embert. Azt hiszem, ez az egyének érdektelenségének a következménye. Itt, Burgenlandban az alkalmazottak nemcsak anyagilag, hanem erkölcsileg is érdekeltek, és annyira együtt vannak az üzemmel, hogy magukénak érzik, és mindenki megragadj a a munkát. Oda megy, ahová kell, és azt csinálja. Itt együtt ünnepelünk és örülünk annak, ha az üzem vagy a vállalat jól megy. Ezen a téren még nagy változásokra van szükség Magyarországon.
• Mit szeretnétek még elérni, miben bizakodtok?
• Bizakodunk és reménykedünk. Nem adjuk fel a küzdelmet. Reméljük, hogy fordulat következik be a magyar tanítóképzésben is. A német iskolákban is óhajtják már a magyartanítást, és vannak reményt keltő esetek. Nyáron Debrecenben találkoztam azzal a kis dél-koreai asszonykával, aki a nyolcvanas évek elején idejárt hozzánk magyart gyakorolni, most a szöuli magyar intézet vezetője. Tizennyolc tanítványát hozta el Debrecenbe. Ebben talán egy picit mi is közreműködtünk. Talán itt is történik valami, bár meglehetősen nehéz, mert a gyerekek még ott is inkább németül beszélnek, ahol mind a két szülő magyar, ahol az egyik német, ott már egészen természetes dolog, hogy inkább a németet használják. Mindez abból is ered, hogy a németekhez és a szlávokhoz viszonyítva mi udvarias nép vagyunk. Rómában élve tapasztaltam, hogy a szláv csoportok például, ha odalép hozzájuk valaki, tovább beszélnek a maguk nyelvén. Azt mondják, ha valaki kapcsolatot akar velük teremteni, tanulja meg a nyelvüket. Ugyanez a helyzet a horvát falvakban is, ahol horvátul megy a temetés és minden szertartás, mert nem törődnek azzal, hogy mások is vannak ott, akik egy szót sem értenek belőle. Rómában és különféle egyetemeken, kultúrintézményekben azt tapasztaltam, ha egy beszélgető magyar csoporthoz csatlakozik valaki, aki nem tud magyarul, hát annak az egy embernek a kedvéért is átváltanak arra a nyelvre, amit ő is ismer, vagy tud. Sok minden másban is toleránsabbak, türelmesebbek vagyunk. A magyar nyelv szerkezeténél, jellegénél fogva is udvarias nyelv, legalábbis az volt valamikor. A német azt mondja az üzletben, hogy ich komme, ich kriege, a magyar mindent kér, megköszön, és ha megszólítják, szívesen válaszol. Az „anya" helyett „édesanyát" mond, Szöged környékén csak „idös"-t. Magyarországon az utóbbi évtizedekben sajnos erősen megkopott a nyelv. Mi itt, Burgenlandban próbáljuk megőrizni a magyar nyelv udvarias jellegét. Talán Magyarországon is visszatérnek erre. Ezért kellene, hogy egy kicsit fölnézzenek az emberek az anyaországra, a magyar nyelv és kultúra iránt. Ebben az egyházi emberek is segíthetnek, a lelkipásztorkodás és a hitélet során sok modern lehetőséget felhasználhatnak. Itt-ott jelentkeznek már az eredmények. Az előbb az a magyar pap, akivel a plébánián találkoztatok, az is azért jött, hogy tanuljon. Nap nap után cserkészek jönnek a vezetőikkel, sok kérés érkezik hozzánk, egyének, csoportok jönnének, cseregyerekeket, levelezőtársakat keresnek, énekkaroktól, tánccsoportoktól, színitársulatoktól kapunk ajánlatokat, nyaraltatási akciók is szóba kerültek. Nagy itt a forgalom és sok az ajánlat. Nem is győzzük, nem tudjuk befogadni, de azért mindennek hatása van, hoz egy kis lendületet és a parázs talán lángra kap, ami azt hiszem Ausztriának is érdeke. Itt a határ mentén a kulturális kapcsolatokat is kétoldalúvá, kölcsönössé kellene tennünk. A maroknyi burgenlandi magyarságnak kétnyelvűsége és kultúrája révén komoly szerepe lehetne. így talán a magyar öntudatuk is újra föllobbanna.Beszélgetésünk szünetében két érdekes olvasóval is merkedtem meg. A kilencéves Szabó Katalin a mamájának magyar regényeket választott a könyvtárban, saját magának viszont német meséskönyvet. Magyar mesét még unszolásra sem vitt magával, mert beszélni jól tud, de olvasni nem. A másik vendég dr. Röck Walter ügyvéd úr volt, akiben valamilyen titkos okból feltámadt az érdeklődés a magyar nyelv iránt. Magánúton tanul, kifejezésmódja szinte már hibátlan. Röck úr természetesen magyar elbeszéléseket és regényeket vitt haza olvasni.