ANYAORSZÁGI PÁRBESZÉD

(Erdőháti)

• Igaz, hogy valamikor itt is nagy szegénység volt?
• Igaz, igen!
• De mikor?
• Mikor is? A magyarok idején. Vagy hogy is mondhatnám...
• És azóta?
• Azóta másképp van.
• Megszűnt a szegénység?
• Mára teljesen.
• Akkor, annak a nagy szegénységnek az idején mennyi földjük volt?
• Annyi, amennyi most. Negyven hold.
• És az hogy létezhetett: ugyanannyi volt a föld, és egyszer szegénység, máskor meg a szegénységnek a nyoma se?
• A magyarok idején más volt itt a világ, és megint más van most.
• Megtudhatom, hogy sikerült kilábalniuk a szegénységből?
• Úgy, hogy elmentem Amerikába.
• Csak úgy fogta magát és nekiindult?
• Dehogy! Előttem is ment valaki.
• És az ki volt?
• Az egy idevalósi legény, ő lett a férjem.
• Szóval akkor utánament?
• így is lehet mondani.
• És mit csináltak ott Amerikában?
• Én mosogattam, az uram meg szenet bányászott.
• Sikerült valamit félretenni?
• Sikerült elég szépen.
• És utána mi történt?
• Ahogy összeszedtük magunkat, jöttünk haza. A föld megvolt, azt nem kellett vennünk, de földet művelni pénz nélkül nem lehet. Vettünk szekeret, lovat, jószágot. Ez már azután volt, hogy átcsatoltak bennünket ide Ausztriába, Burgenlandhoz.
• És azzal az átcsatolással szűnt meg a szegénység?
• Egyből nem. De egy pár év múlva igen.
• Mi által?
• Azáltal, hogy amit megtermeltünk, azt vittük Bécsbe meg Grazba eladni. Mindenért jó pénzt kaptunk.
• Cselédet is tartottak?
• Azt nem. Cselédünk sose volt, de aratót, harmadost meg napszámost azt fogadott az uram.
• Mindenki meggazdagodott a faluban, vagy csak maguk?
• Mindenki nem. Volt itt olyan ember is, aki még egy tehenet se tudott tartam.
• Az miből élt?
• Eljárt napszámba.
• Maga napszámba sose járt?
• Én másnak csak Amerikában dolgoztam. Négyezer dollárt gyűjtöttem össze.
• A magyaron kívül milyen nyelven tud még?
• Semmilyenen.
• Amerikában nem tanult meg angolul?
• Miért tanultam volna meg? Én magyarok közt éltem ott.
• És itt Burgenlandban nem szükséges a német nyelv?
• Nekem nem. Van, akinek igen. Én magyarok közt élek itt is.
• Most hány éves tetszik lenni?
• Ezerkilencszázhatban születtem. Most akkor 83.
• Ebben a nyolcvanhárom évben mi volt a legnehezebb? Amerika?
• Dehogy! Az itteni idők voltak a legnehezebbek.
• Melyik esztendő?
• Az ezerkilencszáznegyvenötös. Az a tavasz.
• Ide mikor jöttek be az oroszok?
• Ide úgy áprilistájt.
• Sokan voltak?
• Hogy sokan-e? Mint a fűszál. Csak úgy hemzsegtek itt az udvaron. Egy tűt se lehetett volna leejteni tőlük az udvaron.
• Harc is volt itt?
• Harc az nem volt.
• Akkor mégis, mitől volt olyan nehéz az a tavasz?
• Attól, hogy egy baromfi nem sok, annyi se maradt. Felfaltak a katonák mindent. Amit nem bírtak megenni jószágot, azt elhajtották. Mindenünkből kifosztottak bennünket. Úgy maradtunk itt, mint az ujjam. Kezdhettünk mindent elölről.
• Egyéb baj nem történt, csak az, hogy kifosztották az oroszok a falut?
• Elég baj volt ez is, de még ez lett volna a legkevesebb.
• Mi volt a legtöbb?
• Az, hogy meg is gyalázták a lakosságot.
• Mivel?
• Azzal, hogy csúnyaságokat tettek a nőkkel.
• Megerőszakolták őket?
• Igen, megerőszakoltak itt majd mindenkit. A lánygyerekeket a szülők szeme láttára, az asszonyokat a férjek előtt.
• Senki nem úszta meg?
• Azt nem lehet mondani. Volt, akinek sikerült. Nekem, is, hála Istennek.
• De hogyan?
• Amikor rám jöttek, éppen nyitva volt az ablak. Kiugrottam az ablakon, le a kertbe, sötét volt, nem leltek rám a bokorban. Ott húzódtam meg reggelig. Közben meg odahallott a házaktól, az udvaroktól a jajveszékelés, a sikongatás, a sírás, a zokogás. Az a tavasz ilyen volt.
• És meddig tartott?
• Ez a pokol csak egy pár napig. De elég volt abból ennyi is.
• Hogy ért véget a gyalázat?
• Úgy, hogy a katonák továbbmentek.
• Végleg?
• Dehogy! Itt voltak egész 1955-ig.
• És addig végig félelemben élt a nép?
• Félelem az volt, de az a csúnyaság, amit a bejövetelükkor tettek, az már nem volt. Csak a rettegés. Meg az emlék.
• Végig itt is maradtak a faluban, egészen 1955-ig?
• Dehogy! Innen elmentek. Csak nagyobb településeken volt nekik szálláshelyük.
• Végül mégis, hogy mentek ki Burgenlandból?
• Hogy? Úgy, hogy muszáj volt nekik. Itt nem tudtak gyökeret verni. Pedig lehet, hogy szerettek volna maradni itt is. De nekik erre az itteni nép nem adta meg a lehetőséget. Mert itt a nép a velük szembeni gyűlöletét ki is mutatta. Ha egy katona közülük bement egy étterembe, felállt mindenki és kijött. A végén már még az utcára se volt szabad nekik kilépni, csak a szálláshelyeiken tartózkodtak reggeltől estig. Ezért mentek haza.
• Egyéb okuk nem is volt a hazamenetelükre?
• Egyéb? Hát nem volt ez elég? Mi kellett volna még? Rájöttek, hogy nekik innen haza kell menni! Olyan örömet még ember nem látott, mint amilyen örömben a nép itt volt, amikor mentek! Zokogott itt örömében mindenki! Sírtunk, mikor jöttek, zokogtunk, mikor mentek! Mert az ember a nagy örömétől meg a nagy bánatától is csak sírni tud.
• Mára elfelejtődött már minden?
• Azt azért nem lehet mondani. Mert a bánatunk az megmaradt, hogy odaát magyar földön annyi év után még most se sikerült megszabadulni tőlük. Ettől nem lehet borzasztóbb, mint, hogy idegen katonákkal van tele a haza. Mi ezt tudjuk, mi ezt éreztük. És megértjük az emiatti szomorúságokat.
• Csakugyan szomorúak emiatt?
• Nemcsak emiatt! Más dolgok miatt is! De a szomorúságunknak több oka is van.
• Éspedig?
• Hogy odaát annyit kellett szenvedni. Hogy annyi baj szakadt az országra. Mi meg itt élünk, dúskálunk minden földi jóban. Itt már a nagy szegénységre csak az idős emberek emlékeznek. El is beszélgetjük magunk között, de hányszor... Nekünk milyen szerencsét adott az Isten a sorsunkhoz. Odaát meg hogy veri a népet a Teremtő, mert még most se szabad az ország.
• Imádkoznak értünk, magyarokért?
• Imádkozunk magunkért, a magyarokért.
• Hozzánk tartozóknak érzik magukat?
• Én igen! Meg ez az egész falu.
• Itt mindenki imádkozik?
• Mindenki nem, de a többség feltétlen.
• Templomba is járnak?
• Minden vasárnap!
• A magyarokon kívül ki és mi másért is imádkoznak még?
• Mikor miért. Minden imádságnak ideje van. Most vasárnap a hálaadás lesz.
• Milyen vallásban élnek?
• Római katolikus az egész falu.
• És az a hálaadási vasárnap hogy zajlik le?
• Tánccal, imádsággal, nótaszóval, evéssel, ivással, harangozassal. Viszünk fel a templomba mindenből egy keveset. Azt felmutatjuk az Istennek, hogy nekünk olyan bőségesen adott mindent. Az ének meg a szabadulásunkért szól.
• Rokonai élnek Magyarországon?
• Mindenki itt él Burgenlandban, aki hozzánk tartozik. A rokonságot meg odaátról mindenkivel tartjuk.
• Át is járnak olykor?
• Aki ilyen öreg, mint én, az már nem. A fiatalok mennek. Amikor még én is mehettem volna, nem lehetett. Csak valamikor a nagyon régi időkben.
• Budapesten nem is járt soha?
• Ott nem.
• Nem is szerette volna látni?
• Látni? Esetleg. De hát azt mondják, hogy éppen olyan, mint Bécs. Akkor meg mit nézzek rajta? Bécset láttam éppen eleget.
• Arról tetszett hallani, hogy valamikor ezen a környéken volt olyan hely, ahol megszavaztatták az embereket, hogy hova akarnak tartozni?
• Hogyne hallottam volna!
• És ahhoz mit szól, hogy a Magyarországhoz való tartozásra szavazott a nép?
• Mit szóljak? Nem szólok semmit. Akkor úgy volt.
• És ha az ittenieket megszavaztatták volna?
• Akkor egész biztos, hogy mindenki Magyarországra szavaz itt is. Akkor.
• És most?
• Most itt aligha akadna egyetlen ember is, aki arra szavazna, hogy csatoljanak minket Magyarországhoz.
• Hiába érzik magukat magyar embereknek, mégse tartoznának szívesen a hazához?
• Hogyhogy a hazához? A mi hazánk ez a föld. Ez itt...!
• De azért magyarnak mégis meg akarnak maradni?
• Feltétlen!
• Nem furcsa ez?
• Az volna a furcsa, ha másképp gondolnánk. Mi magyarok vagyunk, és Ausztria a hazánk, magyarok akarunk maradni, de itt Burgenlandban.
• És attól nem tartanak, hogy egy szép napon osztrákká válik itt mindenki?
• Ilyesmi nekünk eszünkbe se jut!
• Ésazse,hogyaz anyaországon kívül élő magyarság
• hogy fogy, s válik sok magyar emberből idegen nép?
• Mint ahogy sok magyarországi idegenből magyar ember vált és válik. De itt én még nem láttam olyat, hogy valaki magyar ember lett volna, és aztán egy idő után osztráknak mondta volna magát. Itt a falunkban még ilyen nem történt meg.
• És az, hogy itt valaki osztrákból lett volna magyar?
• Ilyen se. Pedig én már elég régóta élek. Meg ismerek is itt mindenkit.
• És ahhoz mit szól, hogy lebontották a határon a szegesdrót kerítést?
• Azt, hogy a kerítést nem azok építették, akiket elválasztott. Mi csak tudjuk, mi itt éltünk az árnyékában. Most jön-megy a nép. De nem mindenki viselkedik úgy, ahogy illene. Sokszor nekünk, burgenlandi magyaroknak kell szégyenkeznünk a rokonság jöttén...
• Ez kellemetlen?
• Kellemetlen! De nem a drótkerítés lebontása. Hanem, hogy az otthoniak a nagy elzártságban elfelejtették az illendő viselkedést. Most meg nekünk tesznek érte szemrehányást. Mert hogy mi is magyarok vagyunk.
• Rossz a hírünk Ausztria-Burgenlandban?
• Sokat romlott, amióta nyitottak lettek a határok. De a jó hírt nem a határok újbóli lezárásával kellene visszaszerezni.
• Idős korára milyen kívánsága lehet egy burgenlandi magyarnak?
• Nekem az, hogy miképpen velünk volt, ezután se hagyja el a burgenlandi magyarokat a Jóisten. Meg hogy terjessze ki a kegyelmét a Pinkán túlra is.